datetime

Motiváció 2017

Úgy emlékszem, tavaly még kétséges volt, hogy újra ellátogatsz a hazai pályára. Mi vett rá ismét, hogy visszatérj?
 
Tavaly 4 év kihagyás után indultam megint Nagyatádon. A versenyzés tervezett volt, a kérdés csak az akkori állapotomra vonatkozott, mivel 8 héttel a verseny előtt váltottam edzőt, ami teljesen megváltoztatta az utolsó hetek felkészülését. Erre az évre két célom volt, az egyik a nagyatádi versenyen a 8. bajnoki címem megszerzése. 
 
 
Sikeres volt a felkészülés? Mik voltak az idei év főbb állomásai?
 
A 2016-os év a terveim szerint alakult, az eredményeim azt mutatták, hogy az új edzésmódszer működik, tehát nagyon motiváltan kezdtem ezt az évet. Januárban egy 3 hetes úszótábor keretein belül próbáltam a gyenge számomra koncentrálni, de február elején volt egy kerékpáros balesetem, ami nagyban visszavetette a felkészülésemet és az állapotomat. Ennek következtében két nagy versenyt is le kellett mondanom, és így a Santa Rosa Ironman 70.3, és a Boulder Ironman volt a két nagy versenyem a szezon első felében. Ezek sem a terveim szerint alakultak, mert a baleset következményeként még azóta is sérülések hátráltatnak, de próbálom ezeket kontrollálni. 
 
 
Tavaly macska-egér harcot folytattatok Flander Marcival és végül is pusztán pár technikai malőrön múlott, ki lép a dobogó hányadik fokára. Hogy érzed, idén is hasonlóan szoros lesz a küzdelem?
 
Azt kell mondanom, hogy a fent említett okok miatt, csak a tisztes helytállás volt a célom, és saját magamat is megleptem, hogy az akkori felkészültségemmel sikerült felvennem a harcot Flander Marcival, és csak egy wc szünet miatt kellett elengednem. Marci nagyon erős volt, gondolom nem lesz ez másként idén sem. Igen, úgy gondolom, hogy idén is nagyon szoros lesz a verseny, valószínűleg 4-5 versenyző között fog eldőlni a dobogó sorsa. Ami engem illet, az említett okok miatt nem olyan formában érkeztem haza, ahogy terveztem, de biztosithatok mindenkit, hogy a maximumot ki fogom hozni magamból. Szoros versenyre számítok, úgy gondolom, hogy annak, aki a férfi mezőnyben bajnoki címet akar szerezni, pályacsúcsot kell mennie. 
 
 
Szombathelyen a legjobb kerékpáros idő lett a tiéd. Tervezel egyéni csúcsokat dönteni az atádi pályán? Mi a stratégiád?
 
A stratégiám mindig ugyanaz: próbálok a lehető legjobban kijönni a vízből, csak a saját versenyemre fókuszálok, és azt csinálom, amire felkészültem. Hogy ez mire elegendő, az mindig egy nagy kérdés, ha az szükséges a cím megszerzéséhez, akkor a csúcsok sem fognak elmaradni. 
 
 
Korábban egészségügyi panaszok nehezítették a felkészülésed. Hogy állsz most ezzel?
 
Jelenleg ezeket sikerült elég jól kezelni, és a javulás állapotát szinten tartani. Jelenleg a fő problémát a balesetem után megjelenő izomsérülések (úgynevezett sport sérv) okozzák, de remelhetőleg nem fog nagy mértékben hátráltatni a verseny napján. 
 
 
Szerinted mi Nagyatád üzenete, te mit üzensz Nagyatádnak?
 
Már több, mint 60 ironman versenyt fejeztem be pályafutásom során, amiből 10 itt, Nagyatádon volt. A verseny egyre nagyobb és népszerűbb, de még mindig megőrizte a családias jellegét, ami nagyon fontos. Nem fogsz találni jobb versenyt, ami alkalmasabb lenne egy első ironman teljesitéséhez, vagy olyat, ami ennyi pozitív energiával tölt fel. Én ezt az energiát használtam évekig, a Hawaiii Világbajnokságra való felkészüléseim során. Remélem, hogy idén is feltöltődve fogok visszamenni Phoenixbe a verseny után. 

User login

Languages

Hozzászólások