datetime

A nevezéseket 2018. januárjában indítjuk!

Motiváció 2017

…messziről indítom és hosszú lesz… ;-)

Mi történt/történik velem 2013 április 25-óta? A dátum pontos meghatározása nem véletlen: ez volt az a nap, amikor az elhatározást tett követte és futócipőt ragadtam…illetve kerestem valami használaton kívüli lábravalót, amiben kiszambáztam életem első on-purpose futására. 4.06 km Ják és Balogunyom között. Közben sétálgatva és azon tűnődve, hogy micsoda egy piponya ürge vagyok, hogy még ennyit sem bírok futni.

110 kg-ot nyomtam, éppen egy téli „tömegelésen” voltam túl. Kezdett kinyílni a szemem és nem tetszett, ahogy a sportra gondoltam akkoriban. Sport gyanánt konditerembe jártam. Belegondolva, rengeteg időt elpazaroltam hiúságom építgetésére. Valahogy anno nem tetszett, hogy a majd 190 cm-es magasságomhoz mindössze 68 kg testsúly párosult és eldöntöttem, hogy márpedig valami férfifélét faragok magamból. Ez hosszú-hosszú évekig tartott, kisebb-nagyobb megszakításokkal. A vége az lett, hogy tükör előtt pózolgó, nárcisztikus nyálgép lettem, aki önnön vélt nagyságától megrészegülve valami teljesen torz képet alkotott a sportos életformáról. Heti 5 „gyúrós” edzés, 3 óránkénti szigorú diétának megfeleltetett étkezés (csirke + rizs, öcsém), rengeteg táplálékkiegészítő…. És persze tükör előtt pózolgás. :D

Egyre kevésbé tetszett ez. Aztán amikor feltűnt, hogy a felszedett izomtömeg marhára nem segít abban, hogy bírjam a 6 éves fiam által tartott nap-mint-nap kiképzéseket, akkor elgondolkodtam rajta, hogy talán változtatnom kellene. Így találkoztam a futással. Nem tudom, hogy miért épp a futással. Soha nem szerettem futni, soha nem szerettem az állóképességi sportokat. Aztán valahogy valami elpattant azon az április napon bennem és teljesen magával ragadott ez a sport. Futó lettem :D

Az első héten kétszer mentem el futni és úgy kimerítettem magam, hogy a következő héten az első kóbor vírus ledöntött. Amikor kifeküdtem a lázat, folytattam az edzéseket. Az első 4 hétben csak heti kétszer. A 7. alkalom volt az első, amikor végig futottam és itt már öt és feleket nyomtam. Az ötödik héttől már heti háromszor merészkedtem ki. Öt hónap után már stabilan heti négyszer. Szeptember 29-én, azaz szinte pontosan 5 hónappal a kezdés után, már ott álltam Esztergomban életem első félmaratonjának rajtjánál. Nagyon fájt, de 2:05:49 lett. Tetszett, hogy ebben a sportban ennyire dinamikusan lehet fejlődni és eldöntöttem, hogy keresek még célokat. Nagyobbakat ;-)

Gyerekkoromban egyszer majdnem belefulladtam a Szombathelyi Városi Strand medencéjébe – a barátom húzott ki – szóval egészen víziszonyos felnőtté váltam. Úgy gondoltam, hogy megtanulni úszni 37 évesen egész nagy kihívás egy ilyen hendikeppel. Szóval 2013. november 13-án belecsobbantam a Zalaegerszegi Fedettuszoda 25 méteres medencéjébe és elrúgtam magam a faltól – lesz, ami lesz. Nos, a reggeli úszóközönség szinte tapsolt, amikor épségben kikepesztettem a medencéből. Ekkora sikere talán azóta sem volt ott senkinek :D Úszóedzőt keresetem közöttük és nekiláttunk a munkának.

A triatlonhoz már csak egy kerékpár kellett. Mivel ez egy viszonylag nagy beruházás és biztosra akart menni a családi költségvetési tanács, hogy a befektetés nem csak holmi kétperces hóbortból fakad, így azt az ultimátumot kaptam, hogy 500 méter folyamatos leúszása után elnyerem a jogot egy kerékpár megvásárlására! 2013 december 19-én 17:17-el abszolváltam a feladatot – és nekiláttam kutatni a netet, hogy milyen gépet is vegyek.

2014 február 15-én – Valentin napra – meg is kaptam az álomgépet és 21-én már az időjárás is kegyes volt hozzám: nekiláthtattam életem első kerépkpáros edzésének. 19 km volt.

Innét a mindenkinél szokásos kora reggeli, késő esti, esőben, hóban, sárban, fagyban, mindig és mindenhol lebonyolított edzések mellett felgyorsultak a dolgok:

2014 június 8. – Szajki Tavak Sprint táv 1:29:28 – majdnem belefulladtam

2014 július 12. – Vasi Vasember 2:39:52 – szintén közel tragikus úszással

2014 október 11. – Spar Maraton 4:05 – mínusz 5 lábkörömmel

2015 május 31. – Keszthely Triatlon féltáv 5:19:08

2015 július 11. – Vasi Vasember 2:21:45

2015 július 25. – Nagyatád Extrememan 11:08:20

De ami fontos volt: 2014-ben megismerkedtem a teljes távval! Ámulattal néztem a Kona videókat, hogy emberek milyen mélységeket élnek át és miként diadalmaskodnak saját démonjaik felett. Elég csak a szimpla hétköznapi történeteket venni, de a mi sportunk azért bővelkedik hihetetlen sztorikkal is. Amik beégtek a retinámba (a teljesség igénye nélkül):

Felnőtt férfi létemre bőgtem otthon.

Időközben megismerkedtem emberekkel, akik már szenvedtek a „Nagyatádisz”-tól. A 2014-es élő közvetítést már gép előtt néztem. 11-kor már nem bírtam magammal és engedélyt kértem az azonnali távozásra a családtól. 2 óra autózás és már lent is voltam Nagyatádon! Szurkoltam a földijeimnek, a vasiaknak, akiket szinte nem is ismertem. Az azért mégsem lehet véletlen, hogy Vas-megyében lakom és ezt a sportot választottam :D

Nagyatádon további triatlonistákkal ismerkedem meg – komoly eredményekkel. Elképesztő volt látni embereket 8 óra intenzív mozgás után 3:30-as maratont futni! Megkaptam: „látom a szemedben, te is rajta vagy már az úton”. Én akkor még nem tudtam, de ők már igen!

A 2015-ös versenyre a felkészülésem január 1-el indult. Január 17-én ITBS. 4 hét kihagyás mindjárt az elején. A sporttársak segítettek át rajta. Az általuk belémplántált türelem (no meg az SMR henger) hozta meg a gyógyulást. Február 23-án újra nekiláttam. A május 31-es felkészülési féltáv remekül sikerült, ahogy a júliusi Vasi Vasember is. Közben bejött egy keritésépítési project – vége lett a 12-15 órás heteknek, visszavettem 3 hétre 8-10 órára. A lehető legrosszabbkor. Nehéz volt visszatalálni, demotivált is lettem és az eredményeim is romlottak. A sporttársak segítettek újra! Nem tudok eléggé hálás lenni nekik ezért (is). A felkészülés utolsó részét már nem nyomtam túl és nagyon vártam már a végét.

Nagyatád 2015. július 25:

Meglepően nyugodt voltam a tóparton. Nem volt rá okom :D Első verseny, a bringára szánt energiaszeletek a szálláson pihiztek a hűtőben, a futásra szánt szeleteket így beáldoztam a fontosabbnak vélt bringára, plusz lenyúltam kisfiam néhány műzliszeletét és lejmoltam egy pogácsát a parton. Végig az járt a fejemben, amit a nagy tanítóktól tanultam: „HR-t figyelni”!!! Nyugalmat kényszerítettem magamra és belevetettem magam a habokba. Az úszás első köre középről kissé kaotikusnak tűnt. Záporoztak a maflások. Amikor kissé szakadozott a mezőny, végre rá tudtam állni a hármas levegőre és egyenletes tempóban abszolváltam az első kört. Annyira jól ment magamhoz képest, hogy teljesen belazáztam a másodikat. 6 perccel volt lassabb a második, de még így is a terv szerinti 1:30-al tudtam a D1-et elhagyni. A bringától nem féltem, abban éreztem magam a legerősebbnek. Viszonylag alacsony pulzuson tudtam számomra elfogadható sebességet tartani és itt is csak ezt mantráztam: „…a maraton időd a bringán íródik…”. A terv a D2 7:00-ás elhagyása volt. Ehhez 32-es átlag körül kellett (volna) hoznom. 75 km-ig 34,5-öt hoztam megfelelő pulzusszinten, kiegyensúlyozottan, nyutodtan, tudatosan. Aztán jött a szél, ami „lefújt” egészen 31,4-es átlagra. A végét már nem szerettem, de tudatosan engedtem inkább a tempóból, hogy maradjon erő a futásra. D2-t így 7:07-el hagytam el, jöhetett a maraton.

A maratont 30 km-ig tudtam csak tervezni. 27-28-akat futottam a felkészülés során, de volt, hogy ez alatt is eléggé elfogytam. Arra gondoltam, hogy a félmaraton kell, hogy menjen. Onnét a már begyakorolt majdnem 30 is rendben kell, hogy legyen. Aztán onnét már csak 10 km. Onnét – idézve egyik kedves sporttársamat – mélyre kell ásni. Tetszett ez a gondolat és kíváncsi voltam, hogy képes vagyok-e rá én is? Szépen indultam el, de aztán hamar jöttek a 6-os ezrek. Azon gondolkodtam, hogy ha nekilátok sétálni, akkor roppant nehézzé teszem magamnak. Tehát egyezséget kötöttem magammal: csupán frissítőállomástól frissítőállomásig kell futni, az állomásokon megengedett a séta de szigorúan a minél sikeresebb frissítés érdekében és bármennyire is fáj, az utolsó frissítőállmásos segítőt, vagy standot elhagyva futás indul! Nos, az ott nehéz volt ;-), de sikeres. Egész végig működött a BCAA + VitarGo páros, az állomásokon Iso és a második 2 órában kóla, rengeteg víz testre, fejre és gyomorba. Pulzus rendben volt, jöttek a 6-on belüli idők még frissítőállomásos sétákkal is. A kedves feleségem és a kisfiam minden körben féltő gondoskodással pumpálták belém a szénhidrátot és a sótabikat. 30 km-nél megöleltem őket és megkérdeztem: „Még 10 kilométer, még 1 óra és IronMan leszek! Elhiszitek ti ezt???”. Onnét már nem a bőrömön keresztül vesztettem a legtöbb folyadékot, hanem a szememen át. Elég volt csak egy „hajrá apa” polós sporttársat meglátnom, egy kerekesszékes versnyezőt, egy csillogó szemű segítőt az állomásoknál, az éppen folyó templomi esküvőről és fotózásról nem is beszélve. Jöttek a könnyek, jött az utolsó kör, az utolsó 5 kilométer. Néztem az órám, néztem a versenyórát, nem akart stimmelni… Túl szép volt. Arra készítettek fel a bölcsek, hogy „csak tejesítsd”. Én magamat 12 órára szerettem volna. Titokban – nagyon-nagyon optimális helyzetben – 11:30 is meg-megfordult a fejemben. Az utolsó körre fordulva már tudtam, hogy ha nem lesz sérülés, akkor nagy sírás közeleg! Vártam azt a bizonyos utolsó 200 métert. És akkor Péter Attila a mennybe emelt: „…először lépi át a kaput itt Nagyatádon, hadd hangozzon el: IronMan…”

https://www.youtube.com/watch?v=TaXJknWRCXI

Meglátva a feleségem – aki akkor már 11 órája a legkisebb rezdülésemre is azonnal reagált, kiszolgált, profi módon végignyomott a versenyen – és kisfiam, a maradék folyadékot is kisírtam magamból. Kellett egy kis idő, amig magamhoz tértem!

Sajnos nem vagyok azon képességek birtokában, amivel méltó módon let tudnám írni, hogy mit ad nekünk Nagyatád, de hogy örökre szól, abban egészen biztos vagyok!

Hálás vagyok Löki Istvánnak („A Profi” - 3xIM), Számedli Richárdnak („A Szív” - 2xIM) és Stojcsics Balázsnak („Az ÁtlagStojesz alias A Professzor” – 5xIM), amiért a makacs fejemet megpróbálták az úton tartani és IM-et faragtak belőlem, és köszönöm a sportbarátságokat és támogatást a Szombathelyi Futóklubbnak!

11:08:20, elsőre, másfél év triatlonosdi után, nulla úszás edzésmúlttal, nulla bringás edzésmúlttal, 39 évesen, 20. helyen egy országos bajnokság rám vonatkozó korcsoportjában, benne az összetett első 100-ban! Mérhetetlenül boldog vagyok! KÖSZÖNÖM!

Most egyébként jól kiszúrtam magammal, mert jövőre be kell bizonyítanom, hogy ez tényleg tudatos volt és nem csak szerencse :D :D :D

…találkozunk!

 

Hozzászólások

philo képe
philo on k, 2016-08-30 15:24

10:49:20 ;-) 

Bejelentkezés

Hozzászólások