Get Adobe Flash player

LIVE közvetítés

Motiváció 2017

Soha ne add fel (Csibi Attila beszámolója)

Hol is kezdjem, talán ott, hogy honnan is jött nekem a késztetés, hogy Ironman legyek.

Gyermekkoromban az úszás karrierem nem indult valami fényesen: 7 évesen nem voltam 20 kiló és szüleim beírattak úszóedzésekre. Szekszárdra kellett menni busszal, ahol az edző (Horeczky Jánosbá) úgy kezdte az úszásoktatást, hogy beledobott a vízbe. Nem is kell ecsetelnem, hogy mennyire jól esett. A vége az lett, hogy szülői értekezleten kérdezték a szüleimet, hogy a fiuk miért nem jár úszni, ők azt felelték, hogy az ő fiuk márpedig jár úszni. Az igazságra hamar fény derült, mert valóban nem jártam úszni, szépen bevizeztem a törölközőt, meg az úszónadrágot és otthon néztem a Tv-t. Nem is kellett többet mennem edzésre. 10 éves lehettem, amikor újra kezdtem Gulyás Péternél úszni, mellkassülyedésem van így kénytelen voltam edzésekre járni. 14 éves koromig úsztam.

Kerékpár: nem emlékszem pontosan mikor de kemping biciklivel kezdtem :), sokat tekertem vele, de sajnos ellopták, sokáig nem is volt másik. Papám nagy vázas férfi Csepel biciklijével már korán „váz alatt” tekertem. Így visszagondolva elég hülyén nézhettem ki, de nem érdekelt az volt a legkisebb bicikli a háznál. Az általános iskolás ügyességi versenyeken részt vettem, még megyei döntőn is voltam. Akkoriban nem igazán volt népszerű ez a sport, kevesen tekertek. Egy kék Csepel 2x5 sebességes versenybicaj volt az álmom, sajnos sosem teljesült.

A futással kicsit más volt a helyzet. Edzésközpont néven akkoriban egy nagyon jó kezdeményezés indult Sere Tibi bácsi vezetésével.  A jobb képességű diákokat egy közösségbe tömörítették és kemény atlétika edzésekre jártunk. Mivel vékony voltam, mint egy gyík, így jól is futottam. Persze volt egy-két diák, akiket nem lehetett lefutni. Köztük volt Plesz Botond is - most már értitek. A 2 km-es mezei futóversenyen annyit kaptunk tőle, hogy lógó orral mentünk haza.

Középiskolában a figyelmem a röplabda felé fordult, nagyon erős csapatunk volt. Sok bajnokságot nyertünk. Egyetemen a sportolásom kimerült a ping-pong, a csocsó és a biliárd hármasában. Egyetem után elkezdtem dolgozni, megnősültem, három gyermekem született. Nem is nagyon volt időm sportolni.

2009-ben vettem egy biciklit, de még csak kisebb távokat tettem meg vele. Helyi csoportunkkal a Bonyhádi Bringalézekkel több családos kerékpártúrán vettünk részt.

2012 őszén kezdtem el újra úszni, azzal a céllal, hogy átúszom nyáron a Balatont. Ez meg is történt, és innentől kezdve a mai napig rendszeresen úszom. Egy úszás alkalmával fogalmazódott meg bennem 2014 tavaszán, hogy megcsinálnám a nagyatádi versenyt, októberben be is neveztem. Bonyhádon egy helyi kávézóban, ahol minden reggel összeülünk munka előtt Vesztergombi István (Gombi) barátomnak mondtam, hogy beneveztem az nagyatádi versenyre: Beneveztél? Ne szórakozz! Igen beneveztem, mert meg akarom csinálni és meg is fogom, ráadásul már be is fizettem, nehogy viszakozzak. Kisebb unszolás után ő is benevezett így egymást erősítve készültünk a nagy megmérettetésre.  Jártuk együtt úszni, biciklizi, futni. A Strava alkalmazás okostelóra nagy motivációs tényező, nagyon szeretem. „Ami nincs ott fennt az meg sem történt” – ez a Fuszekli Kaposvár jelmondata, de ezzel így vagyunk mi bonyhádiak is.

Innentől kezdve kezdtem komolyan foglalkozni a felkészüléssel: rendszeresen jártam úszni, kerékpározni és futni. Téli időszakban szobakerékpáron tekertem, futni viszont elég sokszor eljártam még hóban is.

Elérkezett a kaposvári verseny időpontja. Verseny előtti nap vettem egy neoprén ruhát, de amikor kipróbáltam olyan érzésem volt mintha meg akarna fojtani, ezért versenyre nem húztam fel. Sajnos nem kaptunk úszósapkát, én meg nem vittem, és még venni sem tudtam a helyszínen, így mivel hideg volt a víz (21-22 fok) és még neoprén ruhát sem mertem felhúzni, ezért hamar utolért a görcs, nagyon hamar kihűltem. A táv kb. felét tudtam gyorsban úszni. Alig tudtam kimászni a lépcsőről, mindkét lábam görcsben állt, tántorogtam a stégen mint egy részeg. A bicikli már jól ment, de még nem volt könyöklőm. Itt határoztam el látva, hogy mennyit kaptam a többiektől, hogy kell az a könyöklő. A biciklin a keskenynek számító Sidi cipőm sikeresen feltörte a lábam, ez rányomta a futásomra a bélyegét. Szép lassan végigkocogtam, a teljesítés volt a cél. 6 óra 8 percet mentem. Összességében elégedett voltam.

2015. július 4. Egy szerencsétlen mozdulat következtében a bal bokám kifordult – de rendesen. Azt mondták, hogy bokaszalag általi szakításos törést szenvedtem. Nagyon el voltam keseredve, az a sok munka, az a sok készülés és tessék, nem tudok indulni. Még sírtam is. Be akarták gipszelni, de nem engedtem, a bokarögzítőt választottam. Három nappal később kiderült, hogy nincs törés, sem szakadás, felhők felett járva jöttem ki a szakorvostól. 6-8 hét pihenőt javasolt, de mivel nem fájt és szépen leapadt, így fokozatosan kezdtem terhelni először úszással, majd biciklivel. 2 hétre rá már futottam. Felcsillant a remény, hogy mégis indulni fogok.

2015.július 25. Eljött a várva várt nap. Csütörtökön indultam Gyékényesre a tóparti faházas szállásomra, nagyon rosszul aludtam, nagyon meleg volt. Elhatároztam, hogy Pénteken már nem alszom ott, Gombi barátomnál aludtam Kaposváron. 4:45-kor keltünk, gyors reggeli (2 vajas-lekváros zsemle) és már indultunk is Gyékényesre. Elhelyeztem a kerékpárt a depóba, majd irány a tó, egy picit úsztam és már tereltek is ki a szervezők. Nemsokára megszólalt a Vangelis dal és már dörrent is az ágyú – olyan sokat integettem, hogy pillanatok alatt eltelt ez az idő. Nagyon élveztem. Az úszó mezőny elejére helyezkedtem a 3.sorba, ahogy mondták: előre aki 1 órán belül, 2.sor 1:10, 3.sor 1:20 és a többi. Szép lassan kezdtem úszni, felvettem az előttem haladók ritmusát, próbáltam lábvízen haladni, ez többé-kevésbé sikerült is. Megvolt az első kör 38:01 alatt, meg is voltam vele elégedve. Amikor ki kellett sétálni, akkor vigyázva a bokámra, komótosan haladtam, hagytam időt egy kis szusszanásra. Megkezdtem a második körömet, itt már jobban szétszóródott a mezőny, kevés lábvízet találtam, jórészt magamra voltam utalva, talán egy kicsit kerültem is, de sikerült 1:22:31 alatt leúsznom a távot. 1:20-at terveztem. Az előző nap Nagyatádon felrakott bokaszalag biztosító tape szépen leázott, azt lobogtatva futottam a kerékpár felé. Sok időt töltöttem a kompressziós szár felhúzásával, naptejjel elfelejtettem bekenni magam és az előre bekészített szenyó is ott maradtL hiába a depózást még gyakorolnom kell. Megkezdődött a bicikli – Végre. Ez a kedvenc számom. Én és a természet: a szél, a nap, a meleg. Erősen kezdtem, mondták a többiek, hogy az Ágneslaki emelkedőt óvatosan nyomjam meg, nehogy elkészüljek, de észre sem vettem, és már vége volt, ja hogy ez volt az? Onnan lejtő. Sok versenyzőt megelőztem, ez ilyenkor nagyon jól esik, megerősít, hogy valamit jól csinálok, láttam, hogy szenvednek, még a hiper-szuper telikerekes bringások is. Kétszámjegyű rajtszámosokat is előztem, gondoltam, hogy akkor jól kell mennem. Az első nagy kör és az első kiskör viszonylag könnyedén megvolt. És ekkor beütött a ménkű: a tüdőm megtelt pollennel és asztma jellegű légzési nehézségeim támadtak. Testvéremnek van ilyen jellegű problémája és mindig van nála egy szájba helyezhető valami, amitől jól lesz. De nekem még nem volt ilyen bajom. Vettem egy nagy levegőt és nem tudtam, mert köhögnöm kellett. A k. életbe. Visszavettem a tempóból. Rohadt meleg lett a 2., 3. kiskörre. Minden frissítést kihasználtam, a maradékot meg magamra locsoltam, fejre-lábra egyaránt. 143-as átlagpulzussal 5:44:57 alatt teljesítettem a távot. Megérkeztünk a futáshoz. Kényelmesen depóztam, a masszőrömtől kaptam egy hűsítő krémet, azzal jól bekentem a vádlimat és a combomat, majd megkezdtem a futást. Hát alig hogy megkezdtem, szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy nem kapok levegőt. Így maradt a gyorsgyaloglás. És én még a bokámtól féltem, meg kell mondjam őszintén a bokám 100 százalékosan működött, 1 percre sem tartott vissza. Na de eszembe jutott, hogy 40 perc van egy körre. Kis fejszámolás után rájöttem, hogy a 8:19/km-es gyaloglással nem fogok beérni, így minden körben kb 2 km-t futottam, hát el tudjátok képzelni milyen lehetett. A 4. kör után majdnem feladtam. Ekkor kérdeztem a többieket, hogy tényleg 40 perc van egy körre - mire a többiek megnyugtattak, hogy nem nézi senki. Hát én nem hittem senkinek és minden kört valahogy legyűrtem 40 percen belül. A 4. kör végén jött a lehűlés, ha ez nincs szerintem bajban lettem volna. Megmentett. Az 5. körben vettem észre, hogy annyit locsoltam magam, hogy a cipőm teljesen szétázott és a talpbetét önálló életet kezdett élni a talpam alatt. A kutya fáját, de hogyan cserélek cipőt? Szerencsére a Park mellett parkoltam és elkérve a kocsikulcsot odaszaladtam a cserecipőmért. Nagyon sok időmbe tellett, így sprinteltem egyet, hogy beérjek 40 perces limitidő alatt- mert ugye én komolyan vettem. A 7. körben a lábam elkezdett görcsölni. Sajnos a feleségem a rábízott kapszularengeteggel együtt eltűnt, így a Fuszeklis sátorban kapott magnézium mentett meg. Szép kényelmesen végig frissítve, locsolva végigcsináltam a futás utolsó körét. Eszembe jutott a Pécsi Közgázos diplomaosztón hallottak: Soha ne addfel, soha ne add fel, soha ne add fel. Nem is adtam fel, fejben nagyon erős voltam. Nagyon boldog voltam, mikor a befutóegyenesre válthattam a pályáról, három gyermekem csatlakozott hozzám, és az ő kezüket fogva befutottam. Megcsináltam. Sok idő, sok munka, sok családtól elvett idő, sok munkától elvett idő (hál istennek), megcsináltam. Többeket láttam infúzióra kötve, szerencsére én nem hajtottam ki magam annyira, ahhoz nagyon meleg volt és levegőt sem tudtam venni, ezt a 130-as átlagpulzusom alátámasztja. 5:11:11-et gyalogoltam, mert futásnak nem nevezném, de büszke voltam rá, hogy a szabályok szerint véghezvittem. 12:30:51 lett az időm. Előzőleg 11:30-12:00-t terveztem, de a körülményeket figyelembe véve örültem, hogy egyáltalán itt lehettem, nem is tudtam volna a gordon mögül nézni, biztos sírva fakadtam volna.

Hogy mi fért bele a felkészülésbe? 91 km-t úsztam, 3589 km-t tekertem és 575 km-t futottam a nevezéstől számítva (2014.október 3.). Ez heti 2-3 alkalmat jelentett mindegyik versenyszámból.

Szeretném megköszönni mindenkinek a segítségét, a szervezőknek ezt a kimagasló teljesítményt ahogyan már sokadszor megrendezik ezt a versenyt, a versenyzőtársaimnak, akiket megelőzhetek a verseny soránJ, azoknak is akik engem előznek meg, hiszen nélkülünk üres lenne a pálya. Egyedül semmit sem jó csinálni.

Köszönöm feleségemnek Molnár Edinának a sok nélkülözést, amit a távollétem jelentett, gyermekeimnek Csonginak, Pattinak és Botinak a jelenlétüket, szüleimnek, hogy végig ellenezték ezt az egészet és hogy egy percig sem támogattak. Köszönöm a Bonyhádi Bringalézeknek a sok együtt letekert kilométert. Köszönöm testvéremnek Csibi Tibornak, hogy végig ott volt a versenyen és szurkolt (sajnos az asztma elleni spray nem volt nála :(). Köszönöm Gombinak, hogy végig motivált és „húzott”, mert ugye egyedül semmi sem jó, hiszen az ember társas lény. Jövőre meglesz a 11:30. 

Bejelentkezés

Hozzászólások