datetime
Get Adobe Flash player

Motiváció 2016

2015. július 30., 15:58
Ironman lettem, pedig nem is akartam! Na jó ez igy nem igaz, mert persze hogy akartam, de a vágy nem cím, nem a megnevezés iránt jelent meg bennem, hanem az ezzel járó munka, az ide vezető út miatt. Nem untatok senkit azzal, hogy lettem hobbi futóból előbb maratonista, majd megszállott triatlonos, ezt úgyis sok helyen elmeséltem már, és az sem fontos, hogy mit jelent nekem a triatlon, de ha valakit érdekel, a PresztizsSport következő számában bövebben kifejtem. Most maradjunk a “D day” történeténél, ami nálam az egész hetet jelentette, mert lélekben már hétfőn lent jártam Somogyban. Fogalmam sincs, hogy bírtam ki Csütörtökig, csak tengtem-lengtem, kezdtek jelentkezni az edzés megvonás első jelei, hiszen az utolsó szombat-vasárnap még sikerült az I Love Balaton rendezvényeit összekötve bringázni 90km-et, futni egy félmarcsit és átúszni a tihanyi öblöt (3600m), de hétfő-kedd-szerda szinte semmi.. Csütörtökön délre értem le Atádra, gyors be-check a Semiramisba, (nagyon ajánlott kategória!!) könnyű ebéd Gyula bácsival és Koór Béci barátommal, majd irány a versenyközpont, csomag átvétel. 100-as!! Megtisztelő, hogy a szervezők annak ellenére hogy a “zöldsapkás" voltam, rám pazarolták a 100-as start számot.

Mivel a bringapálya “nyelét” mar ismertem, de a kiskört még nem, ezért gyorsan elugrottunk Bécivel egy laza 35-re, ahol mar éreztem, hogy vidám szombat előtt állok, szinte haraptam a kilométereket, pillanatok alatt elrepült az egy kör, igaz a végén szegény Béci csodát művelt, lábbal kitekerte a pedált a hajtókarból ami elméletileg lehetetlen. Épphogy visszaértünk a közös egykörös futásra, amivel végérvényes lezárult a felkészülés a nagyatádi Extremmanre. Pénteket végig unatkoztam, bevásárlás, leltár készítés, jég beszerzés majd irány Gyékényes egy laza pancsolás és a tóparti panzióban szoba átvétel. Már ekkor látszott, hogy nem volt nyerő ötlet a kiköltözés, igaz, hogy nyertünk reggel egy órát, de a panzió góréjának és a személyzetnek fogalma sem volt arról, mit jelent az utolsó éjszaka vagy maga az Ironman verseny. A gyermeteg lehúzásról, az 5000 forintért eladott botrányszar dinnyéről, a túlárazott szobákról most ne essen szó, mert valamiért akkor sem és most sem idegesített. De ilyenkor már nincs is idő idegeskedni, és a brutális meleg és számtalan szúnyog ellenére viszonylag gyorsan meg is jött az áIom. 5:40-kor ébredtem magamtól, 10 perccel megelőzve a telefonom, így volt időm az erkélyröl megcsodálni a csendes tavat, és konstatálni hogy a bólyák már elfoglalták a tavalyi helyüket, nincs más hátra, mint előre. Könnyű reggeli, bundás kenyér, kávé, Isostar és lassan irány a depo. 6:50re értem be a biciklivel még civilben, mert úgy terveztem, hogy 7re végzek és még lesz időm átöltözni. Hiba! Mivel elfelejtettem a kereket felfújni, ezért a depóban keresgéltem valakit, akinél van pumpa. Hoppá!! Ez most nem egy szokványos depo, ahova a végén úgyis visszatérünk, ahova az ember behozza a pumpát, hiszen ide egy évig többet nem jövünk. Mire ez a tény eljutott az agyamig, mar 7 órát irtunk és a kerekeimben egy lufira való levegő sem volt. Óriási szerencsémre a 100as depovas pont a korlát mellett volt ès egy kedves szurkoló meglátta a toporgásom, és megszánt egy kölcsön pumpával. 7:10re kész voltam mindennel, de még mindig egy rövidnadrág-atléta trikó-papucs szettben flangáltam, miközben a sorstársak lassan túl voltak a bemelegitésen. Rohanás vissza a panzióba, ahol 15 másodperc alatt vedlettem át triatlon anzugba. 7:12perc, 18perc múlva start, és még nem történt meg, ami minden férfi egyik kedvenc reggeli ténykedése, és amit a kávé amúgy is megkövetel. Irány a vizesblokk, amilyen gyorsan belebújtam, olyan gyorsan kiugrottam az egybe ruhából. Próbáltam sietni, de ezt a folyamatot nem lehet pörgetni, mindenesetre mèg a WC-n ültem, amikor Peter Attila mar keresett, hogy merre járok, mert nála van az úszósapkám. Rohanás a partra, gyors interjú a tv-nek, “Felkészültem, nagyon várom, nagyon jó lesz, nem félek, és a többi”. Kb. 5 percem volt arra, hogy átszellemülten hallgassam a végső visszaszámlálást, ami így utólag jót tett mert nem égtem el a tűzben, de azért megfelelő érzelmi állapotban kezdtem meg az úszást, az előre eltervezett nyugodt könnyű, hosszú csapásokkal.


Az első kör a tömegnek és a jól megválasztott lábvizeknek köszönhetően 42percre sikerült, ami 3 perccel lett jobb a tervezettnèl annak ellenére, hogy egy picit sem toltam, ezen felbuzdulva a második körben még lazábbra vettem, sőt párszor el is “tévedtem" így 01:32:04 lett a vége. Nem tudom miért, de nagyon jól esett a termálvizes, könnyű lubickolás, egyáltalán nem terhelt le és valószínűleg nem is vett ki belőlem semmit.

 

Az Ironman-en mindenre van idő, ezért belefért a nyugodt, “lusta” depozas, komótosan elpötyöréztem 10 percet, amibe belefért fél liter iso és egy túrós batyu elfogyasztása is. A faluban néztem először az órámra es elégedetten konstatáltam, hogy mind időben mind pedig pulzusban jól állok. Könnyeden es vidáman teltek a kilométerek, mindig volt partner, ismerős vagy ismeretlen sorstárs akivel ide-oda előzgettük egymást. Sajnos a Suunto-n sikerült az utolsó nap elállítani a bringa funkciót, így a teljes aznap megtett táv átlagsebességét mutatta, amin sokat rontott, hogy a verseny első 3800 méterét 2,4 km/h sebességel gyűrtem le:-) percekig tartott, mire kikalkuláltam, hogy mit is jelent ez a jövőt illetőleg, azaz a tervezett bringán 29es átlag helyett milyen számra számítsak a bringa végén. Mivel jól esett a tekerés, és a pillanatnyi sebesség rendre 30-32 felett volt, ezért el is engedtem ezt a felesleges számolgatást és elkezdtem érzésből biciklizni. A tervezett 11:40 helyett mar 11:20ra bent voltam Atádon, szerencsére a frissítő brigád is megérkezett, mi több, elkészült a Varázsital, ami egy szimpla High5 koktél volt (ISO-Zselè-magnézium). Minden körben megittam egy kulaccsal és minden körben megettem egy túrós batyut ami óriási választás volt.


Akárhányszor elindult rossz irányba a pulzus, azonnal haraptam egyet a batyúbol, ráittam egy deci vizet és ez mindig szépen rendbe tettem a szívverésem. Az utolsó körben már éreztem, hogy itt valamit nagyon "elrontottam" a tervezésnél, mert sokkal jobban ment, mint ahogy előzetesen vártam, minden sport barátomat elhagytam és egyelőre nem éreztem a fáradtság semmilyen jelét. 3:40 körül kellett volna beérni a depóba, ehelyett mar 3 előtt bent voltam. Itt már vidámság, zuhanyzás, nyugodt mezcsere, sőt a frissen vásárolt, bőr irritációt megakadályozó krémmel való teljes test masszásra is volt idő.

 

Tudtam, éreztem hogy innen a 4 órás maraton teljesen reális, és ha csak 15óra 30kor indulok el akkor is 12 órán belül leszek.. Az első futókör elején benéztem a célegyenesbe, felnéztem az órára es megláttam hogy mèg csak 7 óra 40 perce vagyok úton, azaz a tervbe belefér akár a hat perc feletti kilométer is. De az Extrememan drive nem arról híres, hogy lehet rajta lassan is futni, nekem legalábbis eddig mèg nem sikerült. és valószínűleg a Nagyatádisz nevű fertőző betegséget is itt kapják el a legtöbben. Futottam már sok országban, sok maratont, de azt a szeretetet, tiszteletet, amit itt érez egy futó, azt sehol nem találtam. Elég egy pacsi vagy egy mosoly és a többszörösét kapja vissza energiában az ember, nem csoda hogy “rossz" szokásom szerint végig vigyorogtam a négy órát. A hamadik körben szó szerint menekülnöm kellett egy vérmes csókra vágyó nagymama elől, aki nem akarta elfogadni a szimpla köszönömöt, hanem ragaszkodott az ölelkezéshez. Vidám, baráti hangulatban telt az első két óra, minden körben pihentem kb. 20-30 másodpercet és ittam 2-4 dl vizet, iso-t, kólát, mikor mi volt. Talán az 5ik körben volt egy pici lassulás és a gyomrom is elkezdett rakoncátlankodni, de betudtam annak, hogy az elmúlt 10 órában olyan dolgokat tömtem bele. hogy egy pici bosszú simán belefér. Találtam egy üres WC-t, majd egy fél perc öklendezés és újra rendben volt minden. Mivel sok barátom volt a pályán és a pálya szélén egyaránt ezért minden körben megálltam a Csajok által irányított frissítő bázison, kicsi duma, egy pohár ISO, dinnye és irány tovább. Szinte minden körben volt partnerem, akadt, aki az én társaságomat akarta élvezni és olyan is akadt, akiét én is élveztem, és volt (igaz, nem igaz, de feldobott) aki azt mondta, hogy miattam vágott neki az útnak. A hatodik körben már bekapcsoltam a Teréz anya funkciót és magam helyett a többiekkel foglalkoztam, próbáltam minden csüggedőt visszahozni az életbe.


Ez a feladat, amellett hogy örömteli, egyben szórakoztató is, ráadásul pillanatok alatt ráfordultam a “Home Run" körre. A fordító után a lejtőn elkezdtem tolni, megtartva a lejtőn felvett sebességet, így 03:57:33 lett a Maraton, amiben benne maradt legalább 8-10 perc, de a tervezett és számomra sikernek elfogadható 12 óránál így is 25 perccel jobbat mentem. A Célegyenesben már zászlóval a nyakamban vártam, hogy Péter Attila is tegye a dolgát, de sajnos a gratuláció mellett elfelejtette megemlíteni hogy: Kovács István Ironman!!


Beérte egy szép volt Kokóval, de sebaj, majd legközelebb, hiszen én nem a cím miatt, hanem az út miatt kezdtem neki és értem célba. Bandi bácsi ünnepi beérkezése után viszont rám tört a testi és lelki fáradtság, de a legjobb, a fájdalommentes fajtából… pár nap elteltével, összegezve a történteket és a fizikai behatásokat, óriási élmény volt, tizenegy és fél óra önfeledt boldogság, egyetlenegy fájdalmas szenvedős pillanat nélkül.


Vagy szerencsém volt, vagy tökéletesen felkészültem és sikerült betartanom mindent, de az Ironman tőlem nem kért fájdalmat, akaraterőt, küzdelmet, legalább is nem a versenyen, ott már nekem csak adott, de nagyon, nagyon sokat. Adósa vagyok egy életre, és alig várom, hogy újra találkozzunk és elkezdhessem a törlesztést…. Büszkén ültem másnap a kétszeres, háromszoros, tízszeres, hússzoros vasemberek között a "zöldszéken", talán a hetedik vagy a nyolcadik sorban. Tudom hogy az út a cél, és az idő nem számít, de mindig kell egy jól megfogalmazható cél. Az én célom jövőre egy sorral előrébb ülni..

smile hangulatjel

Bejelentkezés

Hozzászólások