datetime
Get Adobe Flash player

Motiváció 2016

CSAK SZÁZ MÉTER – Nagyatád Ironman 2016.

Életem első ironman versenyét itt Nagyatádon teljesítettem 2009-ben, majd a következő hat évben a „Csak Apa Kedvéért!” családi váltónkkal értünk el egyre jobb időket évről évre.Erre az évre engedélyt kértem családomtól, hogy újra egyedül próbálhassak szerencsét, bár ők sem maradtak ki a versenyből, hiszen engem lecserélve további családtagokkal kibővülve ismét sikerre vitték ezt a jó hagyományt.A verseny előtti napokban meglepően nyugodt voltam, úgy éreztem elvégeztem a munkát és a sérülések is elkerültek. Utolsó este pedig olyan gyorsan elkészültem mindennel, hogy azon gondolkodtam, mit hagytam ki.Eljött a nagy nap, a verseny reggele. A szokásos tópart, szokásos izgalom, annyi különbséggel, hogy az előző években én csak a bringával kezdtem a váltóban, de most ott állok újra az egyéniek között a víz szélén. Az ágyú eldördülése után integetés a családnak és bevetem magam a felborzolt hullámok közé. Hosszú lesz a nap, ezért nem kapkodok, igyekszem mindig egy lábvizet keresni magamnak. El is telik lazán az első kör, majd a második elején kicsit erősebb lábtempóra kapcsolok, hogy egy csoportot utolérjek. Ez sikerült, de a bólya megkerülése után vissza is üt, mert görcsölget a lábfejem. Vissza is vettem a tempót „economy” üzemmódba. Nem toltam túl az úszást, de az így elért 1:11-es idővel elégedett voltam.Jöhet a bringa. A depóban körül nézve észrevettem két sporttársat (Lajos Izsó és Gábor Borenich), akiket az előző évek során etalonnak tekintettem, hozzájuk mértem saját teljesítményem. Bringán erősebbek mint én, így gyorsan elhúztak. A kérdés csak az volt, hogy lemaradok-e annyira a hosszú bringapályán, hogy a futáson ne tudjak visszajönni. Nagy meleg és nem túl erős déli szél volt. Ezt itt már ismerem, mondogatom magamban, hogy „csak ésszel”. Gyékényes után megeszem a szokásos két kiflimet és felveszem a nyugodt, de haladós tempót. Az Arborétum után a főúton nagyobb sebességre kapcsolok, mint mindenki, de csak annyira hogy érezzem, tudnék gyorsabban menni ha akarnék. Itt meglepetésemre Lajos újra elmegy mellettem, mint kiderült, volt egy kis biológiai szünete. Innentől próbálom szemmel tartani, ha már így alakult. Egyre fokozódik a meleg, az órám már 36 celsius fokot mutat. Minden kis körben el is fogy a két kulacs frissítő. Az utolsó körre kicsit lassulok, de nem vészesen, és ami a lényeg, még a komfort zónámban vagyok. És ahogy minden évben, most is, ahogy utoljára elérem a Nagyatád táblát a körforgalom után, azaz már csak két km van hátra a bringából, megsimogatom hű kerékpáromat és köszönetet mondok neki, hogy nem hagyott cserben. Innentől már csak rajtam és nem a technikán múlik, hogy sikeresen fejezem-e be a versenyt.A depónál leadom a bringát, egy gyors hideg zuhany után zoknit és cipőt cserélek, valamint a sisakot sapkára. Az eredeti tervek szerint a verseny hetedik órájánál kezdek el futni, hogy egy négy órás futással meg legyen a 11 órás célidő. Most a depóból kifutva és lepacsizva a családtagokkal az órám 7:06-ot mutat. Jó lesz ez, nem állok rosszul. Az első körben keresem a korcsoportom ismerős arcait. Mivel a bringán nem kaptam sokat Izsó Lajostól, így őt hamar utolértem. Sőt elmegyek Király Sándor mellett is, akit pedig nálam, jobb futónak tartok. Két helyet már biztos javítottam. Hamarosan beérem Gábor Borenich-t is, de tudom, hogy neki már egy kör előnye is van, de ebben az évben nem is egy kategóriában vagyunk. Viszonylag jól ment a futás, nem olyan gyorsan mint gondoltam, de haladtam. Elképesztően égetett és szívott ki minden energiát a nap. Minden frissítőnél ittam és sapkát vizeztem. Kindl Gáboréktól jeges zacskót szereztem, amit a sapka alá gyömöszöltem. Lányomtól megtudtam, hogy már a második helyen állok és azt is tudtam ki van előttem (Juhász Péter). Volt egy pillanat, amikor azt hittem előrébb is léphetek, hiszen ha csak egy hajszállal is, de gyorsabb voltam nála. Persze később kiderült, hogy ő már egy körrel előrébb van, így nem sok esély maradt az első helyhez. Viszont újra megláttam magam előtt Borenich Gábort, azaz ledolgoztam a körhátrányomat. Egy jó darabig együtt mentünk. Meg is jegyezte, hogy követem mint az árnyék. A két utolsó körben már volt néhány kritikus százméterem, amikor bele kellett sétálnom, mert görcsölés határán voltak a lábaim. Amikor már nincs erő a futásban és egy lepkefing is komoly szembeszélnek számít, na ekkor észrevesz a pálya szélén szurkoló Tamas Harangozo és egy olyan erőteljes pacsit lenyom, hogy majdnem hanyatt vágódom. Egy kilométer múlva éppen kiheverem a „nagy köszöntést”, mire Simon Csaba Titusz érzi úgy, hogy igazán férfiasan kell a tenyerébe csapni egy vánszorgó, de mindjárt célba érő és újra ironman-né váló sporttársnak. Utolsó kör. A láb már inkább csak hátráltat, de a szív, az most indul el igazán. Az órámat nézem. Nagyon ki van számolva, de meg lehet a 11 órás cél idő, és az „elégedettségi értékmérő”, azaz a négyórás maraton is.Ráfordulok a célegyenesre és megteszem azt a száz métert amiért az ember egy éven keresztül dolgozik heti 10-15 órát, megtesz több ezer kilométer úszva, futva, kétkeréken, eléget több millió kilocalóriát.Csak SZÁZ MÉTER, de megéri! Aki egyszer átéli, nem felejti! Ez volt a hetedik ironman versenyem, de azt hiszem mind a hétnek fel tudnám idézni az utolsó száz méterét.Az már csak hab a tortán, hogy a most elért 10:57:58-as időmmel a korcsoportomban Országos Bajnoki ezüstérmet szereztem és a másnapi díjkiosztón felállhattam arra a dobogóra, ahova eddig csak az általam csodált és tisztelt sporttársak juthattak.

 

Bejelentkezés

Hozzászólások