datetime

A nevezéseket 2018. januárjában indítjuk!

Motiváció 2017

ironman lettem...még ízlelgetem és próbálok vele megbarátkozni...egyelőre nem fogtam fel.ha leírom az út végét...ja nem...mert ez egy új út kezdete...szóval ha leírom az új út kezdetét, talán sikerül feldolgoznom. :) fogadjátok sok szeretettel, naggggyon hosszú lesz, most szólok! :D leérkeztünk Nagyatádra már szerdán, kényelmesen, nem kapkodósan. az elmúlt 2 hónapban túl sok munka, túl sok stressz és kevés pihenés jutott ki. okosan szabadságot vettem ki a verseny hetére és a rákövetkezőre, így legalább az előtte lévő napok stressz mentesen telhettek.mesélték már nekem az ironmanek, hogy Nagyatádnak van egy hangulata, de ezekből a leírásokból nem jött át, hogy nem csak hangulata, hanem aurája is van a helynek. ahogy leértünk, egyszerűen megnyugodtam, tudtam, hogy most nincs stressz, nincs "mileszha". itt mindenki az ironman jelölteket várja, nem fognak ledudálni az autósok az útról bringaedzés közben és nem néznek majd furcsa szemekkel futóedzés közben, mert tudják miért vagyunk itt. bárkivel találkoztunk, végtelenül kedves volt, mosolyogva kívántak sok sikert a szombati megmérettetéshez. csütörtökön már reggel elmentem a rajtcsomagomért, kényelmes regisztráció, chip ellenőrzés. rajtcsomagban minden benne, örömmel nézegettem az első teljesítőknek járó zöld eXtremeMan-es úszósapkám (merugyetudjuk, csak ezért nevez az ember egy ilyen versenyre :D ). felrakták a versenyzőket megkülönböztető zöld karszalagot a csuklómra. majd irány Gyékényes, ahol az edzőtársakkal teszteltük az úszás helyszínét. fúhát, egyből belopta magát a szívembe az itteni tó. csend honol a környéken, fák övezik a tavat, a víz kristálytiszta és több, mint 26 fokos, egyszerűen tökéletes. :) 30 perc úszás, aztán vissza Nagyatádra. este a hagyományos tészta party-n összegyűlt az Ensportos csapat, edzőktől megkaptuk az utolsó tanácsokat. pénteken még egy laza közös tekerés, egy kis futás, este elvittem a futó cuccokat a második depóba és reménykedtem benne, hogy fogok tudni aludni éjszaka. :) 3,8 km úszás, 180 km kerékpározás és 42,2 km, azaz egy maraton lefutása, mindezt egyhuzamban, egymás után, ebben a sorrendben. ijesztő leírni, de ez várt rám szombaton.naná, nyilván forgolódtam egy jó darabig, amíg el tudtam aludni. hajnal 3:30-kor csörgött a vekker, reggeli, pakolás, 5 órakor indultunk Gyékényesre, hogy odaérjünk a 6 órás depó nyitásra. az érzés, hogy az út nem kihalt ebben a korai szombati időpontban, hanem egybefüggő kocsisor halad ugyanarra, leírhatatlan. :) még köd borította a tájat, a nap épp felkelőben...idilli látvány volt. :)parkolás, depózás, szigorúan ülő helyzetben várakozás a rajt előtt, mindenki nyüzsög. éééés nem hagytam semmit se otthon, amire szükségem lett volna a versenyen, ez maga a csoda! :D azon kaptam magam, hogy megszólal a Deep Purple-től a Smoke on the water...az "öreg rókák" elmeséléséből tudtam, ideje bejelentkezni az úszásra. úszás checki-in, állunk a parton, megöleljük egymást a csapattársakkal és jó utat kívánunk, miközben szól a Europe-tól a Final Countdown. aztán végre jön Vangelis és a Conquest to Paradise...libabőr, eldörren az ágyú... a partról tapsvihar és bíztató szavak, belevetem magam a vízbe. persze...nem találok lábvizet... :D megúszom ütések és rúgások nélkül. Nándival (az edzőm) előzetesen megbeszéltek alapján nyugodt, kényelmes úszásra rendezkedek be és 1:30 körüli végidőre. valahogy ez most össze is jön, nyugodt a légzésem, nem dobog a szívem, nem kell átváltanom gyorsúszásból mellúszásba, hogy összeszedjem magam. mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy 3,8 kilit leúszok gyorsban, 3-mas, 5-ös levegővel, ahogy jól esik. megy a tájékozódás is, nem kacskaringózok a pályán. esküszöm élveztem ezt a majd 4 kilométert! :D az első kör talán kicsit túl lazára is sikerült, 48 perc környékén jövök ki a vízből, hogy fussak 10 métert a parton és kezdjem a következő 1900 métert. a második kört is megkezdem, még mindig nem kapkodok levegőért, sokat „csúsztatok”, pihentetem a karjaimat gyorsúszás közben. a második kör eltelik. de így, tényleg, ahogy írom, eltelik. nem történnek izgi dolgok, nem rúgnak belém, én se ütközök senkivel, nem tévedek el, nem úszok rossz irányba. nem kell átváltanom mellúszásba, zen, chí, relaxált állapot. amikor végzek a második körrel, nem érzek fáradtságot, nem fájnak a karjaim, pedig még sosem úsztam egyszerre ennyit. az időm 1:33:40, egyenletes tempóban, nyugodt pulzussal. futok is a bringámért, most jön a kedvenc részem! :) Pimpike már vár, lábtörlés, magamra kanyarítom a napégéstől védő fehér felsőm. ja az megvan, hogy sehol egy felhő az égen és cirka 35 fokos a levegő hőmérséklete? depóból ki, 5 perc alatti a depóidőm. felpattanok Pimpikére, egyből nézem a pulzusomat. úszás után ez azért magas mindenkinek, hát ezt most én nem mondhatom el, ilyenkor 170-175 szokott lenni, most olyan 158. a terv az, hogy óvatosan kezdek az elején, 160 lehet a max pulzusom. bőven alatta vagyok még 32-34 km/h sebességnél is, kezdek is előzgetni. a bringapálya egy nagy, 75 kilométeres körből és 3 kicsi, 35 kilisből áll. a naggyal kezdünk, hogy Gyékényesről átérjünk Nagyatádra. minden a legnagyobb rendben, 30 km/h körüli átlagot tartok, lesz még bőven erő, hogy magasabbat hajtsak ki a 3 kiskörben. gyönyörködöm a tájban, tényleg meseszép, dombok között megbúvó tavacskák, madárcsicsergés. az ágneslaki arborétum ilyen csend szigete. csak a bringák zümmögése hallatszik. megfogadom magamban, hogy jövőre ide eljövök egy hétre elmenekülni a civilizációtól. :) a 75 kilin két frissítőpont is van, kulacsot cserélek mindkettőnél, 20 percenként eszek, félóránként 1 sótabletta, óránként elfogy a 2 kulacs tartalma, plussz 1 kulacs vizet minden frissítőnél a felsőmre borítok, hogy hűtsem magam. baromi meleg kezd lenni, kezdünk kiérni az árnyékos útszakaszokból. slusszpoénként ahogy Böhönyénél ráfordulunk a Nagyatád felé tartó 68-as főútra, arcul csap a viszonylag erős szembe szél...annyira kellett ez. tudom, hogy a 3 kiskörön is megkapjuk majd jól az arcunkba, csak hogy lassítson minket.itt még minden rendben, távolról már látszik Nagyatád. első kör vége, a versenyközpontnál van a fordító. 2:29:42-es idővel, a tervezett 30,06 km/h-s átlaggal hozom az első 75 kilit, ahogy meg van írva! pulzus rendben, gyomor rendben. még. :) a csapat sátránál vár a Kedvesem, a kezembe nyomja a megbeszéltek szerint a következő körre elegendő energiaszeletet, kapok a nyakamba jéghideg vizet, és már megyek is ki az első kis körre. még az első kis körön is minden rendben, de valami rossznak érzem az előjeleit. az ilyen kánikulában a legnagyobb ellenség a dehidratáció. épp ezért kiemelten figyelek arra, hogy eleget igyak. nincs is gond, meg kell állnom „depózni” egyet a kukoricásban. ;) ha nem kéne megállnom, az biztos jele lenne annak, hogy kezdek kiszáradni. nem is az ivással volt a gond...érzem, hogy néha begörcsöl a gyomrom. ez még az első kis körön nem vészes, nem hátráltat, nem is nagyon foglalkozom vele, majd elmúlik. kör vége, beérek Atádra, a tempóm lassult a sokkal nagyobb szembe szélnek köszönhetően, 27,46 km/h-s az átlag. Edző bá’ ukázt is ad, hogy toljam neki, szólok nem merem, mert kezd elszállni a pulzusom. na, ennek az lesz a folyománya, hogy a csapat sátornál jeges vízzel nyakon öntenek. :D :D :D ebből a szempontból felfrissülten megyek ki a második kis körre.és itt kezdődtek a bajok. először csak érzem, hogy megint görcsöl a gyomrom. enni-inni még bírok. de görcsöl és fáj. kemény vagyok, majd lesz valami, tolom tovább. ismét depózás a kukoricásban, nincs baj, csak pisilni kellett. visszapattanok Pimpikére. a második kört úgy tolom le, hogy nem tudom eldönteni mi fog történni velem. rettenetesen görcsöl a gyomrom. reménykedem nem lesz hasmenésem, mert akkor nagyon durva ironman vár rám. hát csak reménykedtem...140 kilinél újabb kényszer depózás és tudtam, innentől kezdve nem az a fontos, hogy milyen idővel, hanem az, hogy egyáltalán befejezzem a versenyt! a helyzet itt még nem volt katasztrofális, csillogott a remény, hogy ennyi volt és megkönnyebbültem, hátha nem lesz nagy para. végülis immodiumot vettem be. a harmadik körre kimenet kaptam egy újabb jeges zuhanyt, itt kell meghúzni, ezt az utolsó 35 kilométert és akkor meg van a 6 óra környéki 180 km bringa! ahhogy kiértem Nagyatádról éreztem, ez maga lesz a pokol. többször meg kellett álljak, annyira fájt és görcsölt a gyomrom, hogy nem tudtam tekerni a bringát. útpadkán ácsorogni, próbálni összeszedni magad...miközben tudod, hogy van még 30 kili a bringából és után le kell fuss egy maratont a rekkenő hőségben és nem marad meg a gyomrodban semmi ennivaló...kis célokat kezdtem el kitűzni magamnak, az első az volt, hogy be tudjam fejezni a bringát és valahogy vissza tudjak jutni Nagyatádra. olyan nincs, hogy én ezt az ironmant ne fejezzem be! igenis rá fogok jönni, hogy hogy tudom megvalósítani anélkül, hogy bajom essen!visszaültem Pimpikére, már csak 20 kili a cél...néha meg kellett álljak...de csak beértem és véget ért a bringa...az utolsó körön a tempóm a rengeteg megállás miatt drasztikusan esett, 23,68 km/h lett az átalg. a bringa összideje 6:30:47, azaz 27,64 km/h.nos, a bringából futásra váltó depó is pokoli volt. annyira görcsöltem, hogy nem tudtam lehajolni ahhoz, hogy felvegyem a futócipőmet. elmentem a mosdóba, mert itt már azzal is gond volt, hogy hánynom kell-e vagy sem. a hányinger megvolt, a hányás nem jött. visszaültem a padra a depóban, mélyeket lélegeztem, kellett jó 5 perc, amíg el tudtam annyira lazítani magam, hogy képes legyek átöltözni a futáshoz. lesz ami lesz, én nekikezdek! csak 8 db 5200 méteres kör, meglesz az!  A Kedvesem a depó kijáratnál várt a megbeszéltek szerint, a kezembe nyomta a sótablettát és a vizet. Kérdezte hogy vagyok, elmondtam neki hogy hogyan is. :) itt asszem kicsit kezdett már aggódni értem. :D  csak benyomások maradtak meg bennem az elkövetkezendő 42 kilométerről, kicsit szürreális a kép:futás, hőség, szurkolók, krétával az aszfaltra rajzolt biztató szavak, hogy meg tudod csinálni, jófej terepjárós srác, aki max hangerőn AC/DC-t bömböltet a futópálya mellett, hangosan éneklem a Thunderstruck-ot, aggódó és szurkoló edzők és edzőtársak, akik látják, hogy baromi szarul vagyok, 1700 méterenként van egy toitoi, mindegyikbe bemegyek minden körben, semmi sem marad meg bennem, csak vizet és kólát tudok inni, szilárd táplálékra esélyem sincs, bele kell sétáljak, mert nincs semmilyen ennivaló a gyomromban, amiből energiát tudnék juttatni az izmokba, Nándi edző bá’ aggódva fut mellettem, szólok neki hogy baj van, 1. kör, 2. kör, 3. kör, 4. kör, 5. kör, 6. kör,7. kör, minden körben a Kedvesem kezembe nyomja a sótabit, a kólát, a vizet, szólok neki hogy ha óvatosan is, de végigmegyek – egy kicsit kezdek jobban lenni, mert már minden kijött belőlem ami bennem lehetett, hideg vízzel megmosakszom minden frissítőnél. harc a dehidratáció ellen. ha kiszáradok, összeeshetek és akkor vége. nem leszek dehidratált, minden alkalommal tudok még pisilni, ez jó jel, valahogy csak kirángatom magam ebből a nyomorult helyzetből.7. körről beérve látom a cél kapun az órát, 13 óra versenyidőt mutat. és ekkor leesik...navárjunkcsak, kitűztem magamnak egy maximális teljesítési időt...te jó ég, hát abba még beleférhetek! 13:45...ez volt az, amibe ha törik, ha szakad bele kell férjek! van 45 percem az utolsó 5200 méterre, a gyomrom is jobb már, mert kiadott mindent magából...akkor mutassuk meg!az utolsó körön minden mindegy alapon futottam, nem álltam meg, max annyira, hogy gyorsan igyak egy kis vizet. utólag láttam, valaki csinált ezen a körön rólam egy képet...na ez lesz az a kép, amit soha, senkinek nem mutatok meg. :D Nándi fut mellettem, „az utolsó kört jegyezd meg, az utolsó 1700 méter örök emlék marad!”. isteni szerencsémre az utolsó kör végre nem toitoiban időzéssel telik, így az örökre megjegyzendő részben ez nincs benne. :D magam sem hiszem el, amikor ráfordulok a célegyenesre, fülig érő szájjal szakítom át a célszalagot, Péter Attila hangosan üvölti: „Kedves Gabi, ironman lettél!”. a maratont 5:15:39-cel teljesítettem. a vége 13:33:16, befutóérem, finisher póló, jól vagyok, nem szédelgek, nem esek össze, nem merültem ki a végletekig,ölelés a Kedvesemtől, gratulációk az edzőmtől, csapattársaktól.megcsináltam életem első ironman-jét! :) utózöngék:csalódott vagyok-e, hogy történt, ami történt? nem. hiszen a magam által önmagamnak kitűzött reálisan elérhető időn belül értem célba egy olyan kemény első ironmanen, amit mások feladnának. mindenki azt mondja, hogy egy ironmanen ismered meg igazán önmagad...azt hiszem pozitívan vizsgázott a lelkem, utólag belegondolva egyszerűen meg sem fordult a fejemben végig a verseny alatt, hogy feladjam. csak a kialakult probléma megoldására tudtam koncentrálni...szerintem sikerült. :) hiányérzetem viszont van, mert tudom, hogy ennél csak jobb időt tudok menni...és most várnom kell egy évet, hogy kiderüljön pontosan mennyivel is. de kivárom és jövőre is írok majd egy hasonlóan hosszú beszámolót arról, sikerült-e 12 órán belül teljesítenem! :) és akik nélkül ez nem sikerült volna:a családom, hiszen elviseltek az elmúlt 1,5 évben, nem haragudtak meg rám, hogy az életem az edzések köré szervezve épül és megértették, ha  a vasárnapi program egy 6 órás bringaedzés volt. :)a Kedvesem, Ákos, aki végig támogatott, minden versenyre elkísért és még akkor is elviselt, amikor épp hisztis picsa üzemmódban nyavalyogtam neki. :Daz edzőm, Erdélyi Nándi, akinek az egyik legnehezebb rész jutott, hiszen egy olyan embert (engem :D ) kellett felkészítenie egy ironmanre, aki pánikrohamot kapott a vízben, nem tudott úszni, sosem ült még országúti kerékpáron és mindössze 7 hónapja futott. a köszönöm szó nem fejezi ki azt, amivel tartozom Neki! :)az egész Ensport csapat, vagyis inkább család, ahol az összes többi edzőtől is maximális támogatást kaptam: Kurucz-Szilágyi Edit, Garas Attila, Rózsavölgyi Balázs, Káldy Zoltán, Simon Péter, Sipos Fanni; köszönöm a rengeteg segíséget, az együtt töltött edzéseket, hogy szívvel-lélekkel kivettétek a részeteket abban, hogy ironman lehessek! Halász Diának, aki mindig körültekintően írta meg az étrendem és figyelt rá, hogy legalább a reggeli zabkásámba jusson csoki! :Daz Ensportos edzőtársaknak, akikkel végigedzettük és végigröhögtük az elmúlt időszakot, jófej emberekkel valahogy mindig könnyebb a felkészülés. :) és mint tudjuk együtt szenvedni mindig jobb! :)a pálya szélén drukkoló ismerősöknek, barátoknak, minden körben újabb löketet adtatok a biztató szavakkal! :) és ha még mindig unatkoznátok, álljon itt számokban az, hogy mi kellett ahhoz, hogy szinte a nulláról fel tudjak készülni az ironman táv teljesítésére: edzésmunka 2014. december 1-től 2016. július 29-ig: úszás: 306 km 919 méter – 178 óra 49 perc 27 másodperc alatt kerékpár: 6200 km – 247 óra 30 perc 39 másodperc alattfutás: 1615 km – 180 óra 47 perc 46 másodperc alatterősítés: 39 óra 48 perc 27 másodpercnyi időtartambanversenyek: összesen 37 óra 42 perc 29 másodpercnyi és akkor kezdődjön a felkészülés a 2. ironmanemre! :)

Bejelentkezés

Hozzászólások