datetime

A nevezéseket 2018. januárjában indítjuk!

Motiváció 2017

Hamarosan itt az újabb nagy nap. Azt hogy készen állsz, sokan sejtjük, mert profi a hozzáállásod, főleg a kiemelt versenyeidre. Én most inkább arról kérdeznélek, hogy fokozódik benned az izgalom, ahogy közeledik a verseny? Egy profi is sokat gyötrődik magában?

Mi az hogy! Bárcsak azt mondhatnám, hogy nem érzem még magamon a hosszútávú OB súlyát. Napközben még csak-csak leköt az edzés, meg az egyéb elfoglaltságok, de lefekvés után már egyre gyakrabban szorul össze a gyomrom hosszabb-rövidebb időre. Kifelé persze azt mutatom, hogy a világ leglazább embere vagyok, de akik tényleg közelről ismernek, azok bizonyos jelekből látják, hogy ez koránt sincs így. Számomra az idei verseny amúgy is nagyon fontos, talán még az eddigieknél is fontosabb, de ezért sokat tettem is idén. Ettől függetlenül az emberben mindig van egy kis kétely, gyötrődés, hogy vajon lehetett e volna valamit még jobban csinálni?

 

Tavaly brutál csatát toltatok Major Józsival, aki idén is jön, és nyilván nem lesz lassú. Ott lesz a mindig fegyelmezett Petsuk Zoli, és hát az újonc (de féltávokon remeklő), Hankó Dávid. Keményebb lesz ez a címvédési kísérlet, mint az eddigiek?

Úgy vélem keményebb. Évről-évre kiegyensúlyozottabb a mezőny, és már nincsenek annyira kiemelkedő versenyzők, mint anno Major Józsi, aki gyakorlatilag 7 éven keresztül érinthetetlen volt. Most már vagyunk 3-4-en (akiket ki is emeltél fentebb), akiket percek választanak csak el, és még páran, akik szintén odaérhetnek egy jobb napjukon. Ez persze jó a versenynek és a szurkolóknak is, mert izgalmas perceket szerez, egy amúgy hosszú nap során. Jó nekünk versenyzőknek is, mivel rákényszerítjük egymást, hogy a határainkat feszegetve tényleg a tudásunk legjavát tegyük ki az asztalra. Poker nyelven szólva All-In-t kell mennie annak, aki a dobogó legfelső fokára szeretne majd felállni.

 

Keszthelyen kegyetlen féltávot toltál abszolút 3-ként, Andy Raelert mögött 9 perccel bejönni, több mint tiszteletre méltó. Tovább tudtad ezt a formát csiszolni az Extrememan versenyre? Esetleg egy pályacsúcs is benne lehet a lehetséges forgatókönyvek sorába?

Mindig óvatosan próbálok fogalmazni, ha a formáról kérdeznek. Keszthelyen a jó felkészülés mellett sok csillag szerencsés együttállása is kellett ahhoz, hogy ez a 3. hely összejöjjön. A forma majd úgyis a verseny napján lesz kérdéses, de annyit elmondhatok, hogy a betervezett edzéseket, főleg a kulcsfontosságúakat maximálisan sikerült elvégeznem, és a produkált idők is bíztatóak. Szerencsére a sérülések is elkerültek, így semmi hátráltató tényező nem árnyékolta be a felkészülésemet. Hogy meglehet-e a pályacsúcs? Amennyiben a csillagok hasonlóan kedvezően állnak majd, mint Keszthelyen, akkor még az is benne lehet a pakliban. Én mindenesetre azon leszek.

 

Neked alapból fekszik a meleg idő, vagy van valami praktikád, amit megosztanál a népes indulótáborral, hogyan lehet könnyebben átvészelni a hőséget?

Viszonylag szerencsés testalkatom van (van, aki az ilyet már nem is sorolja a férfi kategóriába), így úgy vélem alapból kicsit jobban bírom a meleget, mint az átlagemberek. Természetesen ez önmagában még édeskevés lenne, ezért tudatosan készülök is a meleg körülményekre. Sok futóedzésemet kifejezetten késő délelőtt, vagy kora délután csinálom, amikor már nem lesz zúzmarás a szemöldököm. Tudom, hogy erre a legtöbb embernek nincs lehetősége a munkája miatt, de hétvégén mindenképp érdemes szoktatni magunkat a meleghez. Valószínű nem fog jól esni, de a szervezetünket mégsem fogja majd verseny közben annyira sokkszerűen érni a 30 vagy a feletti meleg, mintha csak hajnalban vagy este gyűjtenénk a kilométereket. A frissítés, pedig szintén egy kulcsfontosságú tényező, mivel a szervezet folyadék, és ásványi anyag pótlása ilyenkor kiemelkedően fontos. A frissítéshez sorolnám még a szervezet hűtését is, ami szintén jó hatással lehet a teljesítményünkre, de minimum a közérzetünkre. Egy jégkocka a tenyerünkbe futás közben csodákra lehet képes.

 

Reméljük, minden rendben van körülötted, és békésen telnek majd az utolsó napok. Milyen tanáccsal tudnál szolgálni a többi indulónak, hogy még jobbak lehessenek a nagy napon?

Fontos tudni, hogy az utolsó héten már nyerni nem, főleg csak veszteni tudunk a már meglévő formánkból (persze, ha eszetlenkedünk). Ne most akarjuk tehát megváltani a világot. Nem azt mondom, hogy lábat feltéve nézzük a karosszékből úszóink VB-n való remeklését, de hosszabb edzéseket már ne nagyon akarjunk végezni az utolsó héten. Rövidebb edzések azonban lehetnek szerdáig, és ne féljünk néhány intenzívebb részt is beletenni. Így a szervezetünk tudja majd, hogy valami készül, de nem alszik be pont a versenyre. A rövid, intenzívebb részek szinten tartják az éberségét, de mégis töltődik a mennyiség visszafogása miatt. Így a verseny napján majd frissen tud ugrani az elé állított feladatra. A szervezet feltöltése kétféle módón történjen. Egyfelől minőségi pihenéssel (szóval ha megoldható ne erre a hétre vállaljunk éjszakai műszakot), valamint megfelelő táplálkozással. Ne a verseny előtt kezdjünk el kísérletezni mindenféle csodaétrenddel, mert az általában nem vezet sok jóra. A jól bevált ételeinket fogyasszuk, és sok folyadékot. Mivel a jövő hét sem lesz túl hideg, ezért nagyon figyeljünk a folyadékbevitelre. Kerüljük az alkohol tartalmú italokat. A medve bőrére ráérünk majd szombat este inni. Célszerű egy jól hidratált testtel elkezdeni a versenyt, ami során úgyis sokat veszítünk majd ebből. Fontosnak tartom még, hogy a versenyen használt felszerelésünket mindenképpen időben ellenőrizzük. Gondolok itt főleg a kerékpárra, amin a verseny idejének igen jelentős részét töltjük majd el. Ne legyen keserű szájízünk a végén, valami banális technikai probléma miatt. A jövő héten mindenre hagyjunk elegendő időt, tervezzük meg jól az előttünk álló hétvégét, ne kelljen idegeskedni, kapkodni (abból általában nem sül ki jó dolog). Ez a nap számunkra egy ünnep, mint a húsvét vagy a karácsony, és ugye azokat is megtervezzük. Mindannyian nagyon sok munkát tettünk bele, hogy sikeresen, a kitűzött céljaiknak megfelelően sikerüljön a megmérettetés. Ne csússzunk el apróságokon. Első bálozók pedig nyugodtan kérjenek tanácsokat tapasztaltabb társaiktól. Ne feledjétek, itt nincsenek rossz kérdések.

Kellemes utolsó napot, és problémáktól mentes feltöltődést kívánok Mindenkinek!

Találkozunk Nagyatádon.

Bejelentkezés

Hozzászólások