Get Adobe Flash player

LIVE közvetítés

Motiváció 2017

Amikor először olvastam a versenykiírásban, hogy idén egy kicsit még extrémebb lesz az orfűi verseny pályája, rögtön eszembe jutott, hogy tavaly a sikeres teljesítés ellenére azt mondtam a végén: Orfű? SOHA többet!”
Aztán beneveztem ?, még az se tartott vissza, hogy a rajtot is megfordították és le kellett mondanom arról a tavalyi élményről, hogy többször tíz erős férfiember robog utánam a bringán és egy rövid ideig az az illúzióm, hogy csak utánam robognak (aztán egy szempillantás alatt eltűntek a kanyarban?). Sőt, még az első futás szintideje is a váltóknak és nekünk lányoknak lett rövidebb, persze az amúgy sem elképzelhető, hogy egy fiú 70 percig bóklásszon a pályán egy 10 km-s távon, de mi lányok többen elgondolkoztunk rajta, hogy Abaligettel spékelve egy kicsit sietősre kell vennünk a figurát. És lőn.
Ahogy teltek a hetek, hol a Hármashatárhegyen futottam, hol a párkányi emelkedőn tekertem felfelé, mindig azzal vigasztaltam magam: Orfű sokkal nehezebb lesz. Bár ne lett volna igazam.
Ahhoz, hogy a mai történet kerek legyen, még január végén kellett volna jelentkeznem itt a blogon, hogy elmeséljem butaságom történetét. Akkor nem tettem, SZÉGYELTEM IS KICSIT, most utólag mégis elmondom, hátha akad, aki okosabb lesz nálam.
Már hosszú évek óta minden januárban tartok egy hetes léböjtöt, csak a tavalyi évet hagytam ki, akkor úgy gondoltam, a sok edzés mellé nem fér be és nem akartam leállni. Akkor valószinüleg jól tettem, de most nem voltam ilyen okos ?. A böjtöt szépen felépítettem, azzal nem is lett volna baj, csak a futást nem mellőztem és beütött a krach. Legalábbis más okra nem tudok gondolni: a böjti hét utolsó napján, egy napos, de hideg vasárnapon a futás 11. kilométerénél, fél óra görgőzéssel is bemelegítve, anélkül, hogy bármi látványos oka lett volna (nem léptem félre?), részleges izomszakadást szenvedtem a jobb vádlimban. Persze ezt akkor még nem tudtam, csak úgy éreztem, valaki hátulról kést vágott belém – hátra is néztem, hogy mi történt. Ekkor még a reménykedés napjai kezdődtek – majd elmúlik a fájás – de a harmadik héten is vissza-visszatérő fájdalmak már elkergettek az orvoshoz, aki megnyugtatott, hogy ez hosszadalmas és fáj, viszont nincs rá más gyógymód és további 4 hét KÖTELEZŐ pihenést írt elő. Így maradt ki az alapozásból 7 hét, először március 8-án tudtam megajándékozni magam egy 5 km-s futással, de a visszaerősödés még sokáig tartott.
Aztán jött a következő pofon, a szokásos éves laborvizsgálat azt mutatta, hogy a vércukorszintem elhagyta a még elfogadott mértéket és az ezt követő terheléses vizsgálatok megerősítették a diagnózist: inzulin intolerancia, a cukorbetegség kapuja előtt állok. Csupa öröm az élet ?. Persze tudtam, hogy ez egyszer bekövetkezhet, 26 évesen átestem egy hasnyálmirigy gyulladáson, de mégse vigasztalt, hogy legalább 18 évig nem volt vele bajom.
Azóta diétázom (gyógyszerre nincs szükségem), mérem a cukorszintet (éhgyomorra, edzés előtt, edzés után, verseny előtt, verseny után), gyűjtöm az adatokat és keresem a dietetikust, aki kiokít, hogy mit ehetek-ihatok a hosszú távú edzéseken, versenyeken, és mit nem. A diabetológushoz június 17-re van időpontom ? (a diagnózis március 10-i). Eddig egy dietetikusnál jártam, ő nagyon kedvesen elmondta, hogy „banánt ne, szőlőt ne, érett körtét ne, szőlőcukrot ne, energia italt és -szeletet ne”, de hogy helyette mit, azt sajnos nem tudja, mert még csak hegymászója volt, triatlonossal még nem találkozott (ugye a triatlonos az, aki úszik, aztán fut, aztán lő…, hihihi).
No hát ezután jött a „Gonosz Manóhegy”.
Éjjel szokás szerint keveset aludtam, már a hegyen jártam és agyaltam, de a reggel jókedvűen ébresztett, csak a cukorszint volt kicsit magas, de ezt betudtam az izgalomnak. Közben egyre magasabban járt a nap, mire bedepóztam, már tele szájjal ijesztgetett és fenyegetett, kezdtem félni, de ez nem az atádi „kellemes pánik” volt. Így indult a verseny, és már az első futás az utolsónak bizonyult. Bár a szintidőbe befértem (még 24 másodpercem maradt is ?. ), mégse sikerült. Még a hegyre felkanyarodva megörültem a gyors frissítésnek, gondoltam, a váratlan melegre tekintettel extra frissítő állomásról gondoskodtak a kedves szervezők, de sajna nem így volt. Mire leértem, a Manók minden nedvességet kiszipolyoztak belőlem és a következő frissítő állomás csak 8 km-nél várt. Nem szégyelem, életem legnehezebb 10 km-e volt a múlt szombati, a célhoz közeledve a tűző napon rázott a hideg és futkosott rajtam a libabőr. Márpedig Gyulától azt tanultam, hogy ilyenkor már baj van, nem valószínű a sikeres visszapótlás, de azért még felültem a bringára és vártam a megkönnyebbülést – ami nem jött. A depóból való kihajtás is nehezemre esett és aztán folyton úgy éreztem, hogy én csak felfelé megyek, mindenki más pedig sebesen lefelé gurul mellettem. Amikor elkezdtem kapaszkodni a hertelendi emelkedőre és már az alján is csak 9 km/órát mutatott a bringaóra, végképp elkeseredtem, még megpróbáltam életre kelni, de nem sikerült és én leszálltam. Azonnal mellettem termett egy versenybíró, megkérdezte, hogy rendben vagyok-e, majd amikor mondtam, hogy igen, jött a következő kérdés: mész, vagy befejezted? Még gondolkodni akartam rajta egy kicsit, de hamar beláttam, MOST NINCS MIN GONDOLKODNI, ekkora sebeség mellett holnapra se érek be, itt a VÉGE, most élem meg életem első feladott versenyét. És mondtam, hogy befejeztem ?. A legnehezebb az volt, amikor visszafelé gurulva sorra biztattak a szembejövők és én kénytelen voltam mosolyogva viszonozni a biztatást – tudva, hogy nekem már nem jár.
Csalódott vagyok, szomorú, de nem haragszom magamra és biztos vagyok benne, hogy jól döntöttem. Tavaly ilyenkor – a nagyatádi ÚT elején – borzasztó fontos volt az orfűi teljesítés, most talán a motiváció is kisebb volt. Viszont a szezon még hosszú, a végén ismét vár Atád és a nem gyógyuló „atáditisz” (még ha „csak” kétszemélyes váltóban is), és én szeretnék sérülés nélkül, megerősödve ott lenni.
GRATULÁLOK MINDEN ORFŰI TELJESÍTŐNEK, NAGYOK VOLTATOK!

Hozzászólások

No Avatar
Anonymous on sze, 2009-06-17 09:06

Szia, írnék Neked javaslatot privátban. Küldj mail címet.
dr.oroszlan@gmail.com

Üdv.
Oroszlán Zsolt

Bejelentkezés

Hozzászólások