Get Adobe Flash player

LIVE közvetítés

Motiváció 2017

2009. július 5-e (vasárnap) reggel. Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi …felkelés, reggeli,  egyéb teendők, és 9:00-kor indultam a szokásos -Ironman felkészülés részét képező- edzésemre. A napi penzum 4 óra kerékpározás lett volna. Elindultam 9:05 perckor szokásos triatlonos késéssel :-) és kb. 5 percnyi tekerés után, nem adta meg az elsőbbséget –útkereszteződésben- és elütött egy figyelmetlen autós.

Az autó hátsó ajtajánál történt az ütközés és biciklistől az autó tetején átbukfencelve érkeztem a másik oldalon a betonra. Hatalmasat estem, az oldalamon fekve eszméltem. Felsőtestemben nem éreztem fájdalmat ezért felültem, kihívtam a mentőket és imádkozni kezdtem a bal lábam miatt :-) , ami akkorra már szemlátomást meg volt dagadva. A mentő kiérkezése után, vákuummatrac segítségével mentőautóba helyeztek, majd a debreceni kórházba szállítottak. A kötelező vizsgálatok után az orvosok megállapították, hogy törés nincs, izomsérülés viszont van. Jelenleg is a Kenézi kórház baleseti sebészetén lábadozok. Ezért természetes, hogy jelen állapotomban az előzőleg eltervezett felkészülésemet nem folytathatom, csak jelentős változtatásokkal, szigorú edzői-orvosi felügyelet mellett. Nyilvánvaló, hogy bár fájó szívvel, de a hétvégén Zánkán nem lehetek ott, de….

Ha így…ha úgy….alkartörés ide…..izomszakadás oda… ugye, Áron (Kákonyi Áron-Kecskemét)…MI IDÉN Nagyatádon ott leszünk :-)!

Köszönöm mindenkinek a támogatását!

A Keresztesi családnak pedig üzenem, hogy én is 6,5 hónapra születtem, ugyan én 1kg 35dkg-mal, nekem is volt Botallo érelzáró műtétem és tavaly először 21 évesen szakítottam át a nagyatádi ExtremeMan célszalagját.

Minden sikerül, minden lehetséges, csak nagyon akarni kell!

Sportbaráti üdvözlettel: Gáspár Réka

 

Hozzászólások

No Avatar
RE-herrevi on k, 2009-07-07 15:01

...és mi nagyon szurkolunk ehhez! Bízunk benne, hogy egy gyors rehab-ot követően ott lehetsz a rajtvonalnál. Csak hidd el és menni fog.

Vica

No Avatar
RE-ironikopol on h, 2009-07-13 22:06

Drága Réku ne aggódj, tudod, minden este 20 percet meditálj és gondold közben azt, hogy sok kis "szerelőmanó hegeszti, szereli" a lábad és hamarosan végeznek, mert muszály nekik! Aztán irány az ironman és kész! OTT LESZEL!

No Avatar
RE-Flowerzmeister on p, 2009-07-24 09:40

Szia Réka!

 

Pont erről beszéltünk bringás-nem bringás ismerősökkel,hogy mennyire nem figyelnek az autósok ránk,bringásokra,kamionos is nagyritkán megy úgy el,hogy ne rmegjen be a kormány az ember kezében.Tisztelet a kivételeknek.Mondjuk mostanában nem csak erre nem figyelnek az embere,de az más lapra tartozik.Egy fővárosi ismerősöm mondta nekem,hogy az átlag pesti autós hogy áll a biciklis dologhoz.Nekik olyan,mint a galambok,a félreröppen,akkor megússza.Hát igen,ha ezen a mentalitáson sikerülne változtatni,akkor kevesebb ilyen eset történne.

Mihamarabbi jobbulást és kellemes lábadozást kívánok és sikerrel teljesítsd az idei nagyatádi megmérettetést.

Üdvözlettel: Virág zoli,egy leendő Ironman.

Bejelentkezés

Hozzászólások