Get Adobe Flash player

LIVE közvetítés

Motiváció 2017

Habár az utolsó, sőt nyugodtan mondhatjuk, hogy az utolsó utáni pillanatban, de végül befutott a négyszeres Ironman magyar bajnok nevezése is. Következzen hát vele egy beszélgetés, amolyan esélylatolgatás.

-

Korábban úgy volt, hogy követed Kropkó Péter példáját, és hazai versenyen már nem állsz rajthoz. Miért döntöttél mégis a nagyatádi versenyen való indulás mellett?

- Több oka is van ennek.

Egyrészt van egy-két hazai támogatóm. Számukra fontos, hogy itthon is megmutassam magam, elinduljak. A másik ok pedig az, hogy szeretnénk Nagyatádot a hawaii felkészülésbe beépíteni. Az idén viszonylag kevés versenyem volt. A konai kaland előtt még éppen elég idő van arra, hogy pihenjek is, és még legyen időm edzeni. Ám azt el kell mondanom, hogy az idei nagyatádi verseny semmiképpen sem célverseny. Zakariás Gézával, az edzőmmel azt beszéltük meg, hogy tényleg csak egy felkészülési állomás lesz az augusztus 15-i megméretés. Ha a felkészülésemmel bármi gond adódna, esetleg még az is előfordulhat, hogy kihagyom Nagyatádot. Persze, ennek azért elég kicsi a valószínűsége.

- Tavaly az Ironman-világbajnokság nem úgy sikerült, ahogy eltervezted. Géza szerint ennek nem a nagyatádi verseny volt az oka. Te hogy látod ezt így utólag?

- Nagyatád még belefért volna. De nem célversenyként, mint ahogy arra 2008-ban tekintettem. De még talán ez sem lett volna túlságosan nagy probléma. Az, hogy pályacsúcsot mentem, nem vett ki belőlem túlságosan sokat Az igazi gond az volt, hogy nem voltam elég pihent Konán. Túlságosan buzgón vetettem bele magam az országos bajnokságot követő kötelező pihenő után az edzésekbe és ez visszaütött októberben. Remélem, tanultam belőle.

- Jó, jó, akkor Nagyatád nem célverseny lesz, hanem csak egy olyan edzés, amelyet magadban, egyedül nem csinálnál végig soha. De azért ellenfelek is lesznek. Hogy élnéd meg, ha valaki legyőzne?

- Nem esne jól. Az ember azért indul el egy versenyen, hogy a lehető legjobban szerepeljen. Az én esetemben pedig négy győzelem után mi más lehetne jó szereplés, mint az ötödik bajnoki cím, nem? Kell a sikerélmény. Főként, hogy az év első felében nem egészen úgy alakultak az eredményeim, mint ahogy azt szerettem volna. Meg aztán számomra az anyagi része is fontos a versenynek. Sajnos megélhetési sportoló vagyok, vásárolnom kell valamiből a boltban.

- Ha szebben akarunk fogalmazni, azt mondjuk, profi vagy.

- Rendben, mondjuk így. Egyszóval fontos, hogy mennyi pénzt viszek haza a versenyről. Habár mondom, a pályacsúcs most részemről nem forog majd veszélyben, győzelemre készülök. No, meg arra, hogy a férfiak és nők párviadalában is a javamra dőljön el a harc. Habár a lányoknál most kiélezett küzdelem várható. Hiszen ahogy tudom, indul majd Harsányi Zsuzsa, Walkó Andi és Halász Annamária is. Nagy küzdelem lesz, és ők nagy teljesítményekre sarkallhatják egymást.

- Neked ki, vagy kik lehetnek a legnagyobb vetélytársaid?

- Kiss Gyula és Csőke Balázs. Tavaly is ott voltak, mint ahogy két éve Benőcs Zoli után kellett kapaszkodnom. Sajnos a többiek rendre jobb úszók nálam, így nem elég nagyjából együtt tekerni és futni velük, hogy a hajrában a javamra dőljön el a küzdelem, ennél több kell. Két éve például csak a futás 15. kilométernél értem utol Benőcs Zolit. De jönnek majd külföldiek is. Róluk soha nem lehet igazán tudni, mire is képesek valójában. Ez csak a versenyen derül ki. Meglátjuk, mit kell tennem a győzelem érdekében. Most még nem nagyon foglalkoztat a taktika. Majd a verseny előtti napokban leülünk Gázával, és akkor átbeszéljük a dolgot. Az úszáson nem nagyon lehet taktikázni. Úszom, ahogy tudok. Az első támpontot a bringázás első köre jelenti. Amikor beérünk Nagyatádra, figyelem a többieket, mennyivel vannak előttem. Meg persze a segítőim is tájékoztatnak. Onnantól beszélhetünk igazi versenyről. De, mint ahogy az előző években, úgy most is abban bízom, hogy vannak, lesznek tartalékaim a bringázáson és a főként a futáson, hogy a magam javára döntsem el a versenyt.

Hozzászólások

No Avatar
RE-Szcsaba on cs, 2009-07-30 13:22

Sok sikert kívánok Major Józsinak a felkészülésben és a versenyen is egyaránt. Csak így tovább!

Bejelentkezés

Hozzászólások