datetime

Motiváció 2017

…és eltelt a szerdai is… aztán jött a csütörtök. Csütörtökön újabb ultrahangos vizsgálaton vettem részt. Végre valami jó hír (!), egy kis javulás látható. Az előző bejegyzésben írtam, hogy az első ultrahangon az látszott, hogy  „úgy helyezkedik el a vér az izomrostok között, mintha egy szivacsot teleszívnánk vízzel. Ezért nincs egy olyan pont, amit ha megszúrnak, akkor az ott lévő vér eltávolítható lenne" ...Viszont most már (nemhiába dolgoztunk az ügyön) az látható, hogy a folyadék szépen beolvadt és összegyűlt egy helyre az épp combizmok alá, közel a csonthoz. Ez akár azt is jelenthetné, hogy most akkor gyorsan jöjjön  a tű, szúrjuk, engedjük ki azt, ami nem oda való, és jöjjön végre egy gyors regeneráció, hogy mehessek az eXtrememan-re....

De a dolgok közel sem ilyen egyszerűek. A folyadék leengedésével kapcsolatosan hirtelen több kérdés is cikázott a fejeKben. Ilyen volt pl.: a hogyan? És a mivel? Tűvel vagy szikével? Mikor? Mekkora a kockázat? Belevágjunk-e?
Aztán arra jutottak orvosaim, hogy hétfőig kapok haladékot, akkor újra ultrahang és, ha a dolog javuló tendenciát mutat, akkor nem avatkoznak be, ha pedig stagnál, akkor a lehető legcélszerűbb beavatkozással fogjuk orvosolni a helyzetem.
Az első gondolatom az volt, hogy a szikének még a gondolatát is tartsuk jó távol tőlem.
Meg az , hogy „Úr Isten,akkor most még a várva várt gyógyuszogatásomnak is lőttek!„
Hogy nektek/nekem laikusoknak is világos legyen, arról van szó, hogy  kb. 1,5 cm-rel az épp izom-és kötőszöveti rész alatt, helyezkedik el a folyadékréteg. Ezen át kell hatolni, de ahhoz, hogy a 2,5 cm vastag folyadékréteg közepébe kerüljön a tű, legalább  3cm hosszúnak kell, hogy legyen. Ha szúrnak (vagy vágnak), újabb sérülést okoznak az épp izomrostokban és annak is idő kell majd a regenerálódáshoz. Ráadásul a szövetkárosodás helyén az izomzat hegesedik majd (ahol hegesedik,ott a későbbiekben sérülékenyebb lesz), nekünk pedig jelenleg az is célunk lenne, hogy minél kevesebb hegszövet képződjön az izomban. Arról nem is beszélve, hogy akár milyen steril a tű, baktériumok kerülhetnek a szúrás által (a kapillárisokon keresztül) a véráramba és azzal felülfertőződhet a szervezet, ennek következménye pl: a lázas állapot…stb.
És ha sikerül is egy vastagabb tűvel ilyen mélységbe hatolni, egyáltalán nem biztos,hogy a folyadék állaga megfelelő az eltávolítás módjának (tehát, ha túl sűrű az izomzat mélyén található folyadék, akkor egyszerű tűvel nem lehet kiszívni).
…de ezt majd  Gyula bácsi :-)  reméljük pontosítja  nektek .
A péntek….pont olyan volt, mint a többi hétköznap,de egy kicsit mégis más….más, mert ma reggel, mikor lementünk az uszodába edzőbácsival,és az ismerősök érdeklődve feltették a nagy kérdést, hogy –„Hogyan is lesz akkor tovább? EXtrememan lesz-e idén a számomra…vagy….?!”, ő csak annyit felelt, hogy „Nem 100%!”…..
Számomra ez az apró elbizonytalanodás a részéről annyit jelentett, mintha azt mondta volna, hogy csak 10-15% az esélyem arra, hogy a rendelkezésemre álló időben felépülök . De még mindig nem estem kétségbe, mert úgy gondoltam, hogy az a képzeletembeli 15%   VAN és meg kell próbálni. (tudjátok, a remény hal meg utoljára, de akkor nagy baj van…).
….és aznap elkezdődött valami belül…amiből tudtam ,hogy fel kell tudni állni, különben nincs tovább….
…ez olyan érzés, mikor tudod, hogy fájni fog (nem fizikálisan), de azt is tudod, hogy most kell, hogy összetörj (hogy nagyon fájjon/hogy elhidd - felfogd ,hogy mi is történt) ahhoz, hogy aztán egy még erősebb, minőségibb anyag épülhessen a lelkedből (hogy nyomatékosan ismerd a múltaD).
…és aznap délután, mikor már éreztem /sejtettem, csak még nem volt szóvá téve a helyzetem, miszerint, ilyen lábbal ennek az idei ironman-nek nem szabad egyéniben nekivágnom…. .kimondott szó lett …,mert az ésszerűség ezt diktálta.
Aznap nem nagyon szóltam senkinek erről, csak a közeli családtagoknak, de nekik is igyekeztem rövidre zárni a tájékoztatót helyzetemről. Az esti „edzegetésre” elkezdődött a folyamat  bennem: az ésszerűség- az akarat- a tudatosság-  a gyengeség –és a kétségbeesés  harca. Amikor semmi sem megy…mikor úgy érzed, hiába igyekszel, valahogy pillanatnyilag nem halad a szekér…és ez nagyon elkeserít, megijeszt…és újabb kétségeket ébreszt benned....
.....és eljött a hétvége. Azt a hétvégét azóta csak „gyilkos hétvégének” hívom :-) .

Eleinte úgy gondoltam, pont olyan lesz  a szombat, mint a szokásos hétköznapok, de nem így lett….mert a hétvége az mindenkinek hétvége, aki egészséges. Nem jöttek a szokásos gyógytornászlányok….nem jött a kedves orvostanoncfiú….nem működtek a kezelések….és hirtelen rengeteg lett a szabadidőm…gondolkodni.
...még nem lehetett vége a negatív sornak, ez még nem törhet meg egy ironladyt, meg aztán a baj mindig csőstül jön azt mondják… konfliktushelyzet adódott a magánéletemben, a munkahelyemen….és újból egy nagy káosz lett a buksim.
Egy csomó kérdés, amikre most, senki nem ad nekem választ, mert hétvége van.
      - Fogom-e tudni majd valaha rendesen hajlítani a térdem….úgy, mint az előtt??? 
      - Mikor?
      - Mi lesz ha nem?
      -…és egyáltalán miért is történt ez az egész?
        ….aztán jött a szokásos:
      - Miért pont velem? Pont most (?) az ironman előtt?!
      - Ennél már csak jobb lehet ugye?????
      - és az egyéb problémák megoldása érdekében innen tehetek valamit? Mit? Hogy csináljam, hogy minden jó legyen?”......és még számtalan ehhez hasonló gondolat…
Aztán szólt a nővérke, hogy a gyógytornászok nyitva hagyták a „tornaszobát” és ha akarok, mehetek mozogni kicsit. Gondoltam ettől majd jobb lesz és felsiettem.
Amekkora lendülettel álltam volna tornához, olyan gyorsan le is fittyedt a jókedvem.
Valószínű a jelenlegi idegi állapotomnak (fizikai helyzetemről nem is beszélve) is köszönhetően azzal telt egy egész óra, hogy 1 percet dolgoztam, 2percet sírtam.
…mert nekem, akinek 2 hete nem okozott gondot 4 óra kerékpározás, most problémát jelent 10db lábemelés….ez olyan hihetetlen. Olyan dühítő….olyan….
….aztán csendben, mintha misem történt volna magamban szenvedve visszatipegtem a szobámba. Nyugalomra vágyva, tovább agyalni, vagy aludni vagy nem is tudom….
…persze ez sem így alakult….
Hihetetlen módon ma ezen az átlagosnak induló napon, hirtelen többen látogattak meg, mint a hét összes eddigi napján együtt. Nagyon örültem neki /nektek, mert amikor „baj” volt nem hagytatok egyedül….és mikor ténylegesen magamra maradtam, elővettem a notebook –om és elolvastam az összes addig érkezett hozzászólást ( bátorítást ) ,ami a blogomhoz vagy e-mail-ben érkezett.
…és kezdtem új erőre kapni, kifelé a gödörből.

Folyt.köv.

 

 

 

 

Hozzászólások

No Avatar
RE-Flowerzmeister on sze, 2009-07-29 17:28

Szia Réka!

 

Személyesen nem ismerjük egymást,viszont át tudom érezni a helyzetedet. Nekem is volt egy sérülésem,nem ilyen komoly,de a lényeg,hogy hetekig nem edzhettem. Achilles-ínhüvely gyulladásom lett,amit a balesetin gipsszel honoráltak,hogy nehogy elszaggasam a terheléssel.Amikor a sebészasztalon a gipszelő doki kérdezte tőlem,hogy ugye tudom,hogy ez fekvőgipsz,azt az érzést nem kívánom senkinek.

10nap fekvés.Papíron.Ugyanis nem bírtam maradni tétlenül,vettem egy pár mankót,és közlekedtem.Gyalog és autóval is.Többiektől jöttek az élcelődések,lemondtak rólam páran,hogy ebben az évben már nem is lesz belőlem senki.Mikor levették a gipszet,kínok-kínját éltem át,majd fokozatosan múlt a fájdalom és terhelhettem.Gyógytornára jártam és napról napra erősödtem.A foglalkozásokon kívül otthon is végeztem a gyakorlatokat,elalvás előtt pedig koncentráltam arra,hogy gyógyuljak,mert sportolni akarok,szükségem van a sebességre. Volt egy szlogenem, "Nem béna vagyok,csak sérült!" ,ezen jókat derült a környezetem és tudatosan így is cselekedtem,tudtam,hogy átmeneti állapot,de hagytam időt a szervezetemnek regenerálódni.Nekem is lettek volna versenyek ,de lemondtam,mert semmi sem lehet fontosabb,mint az egészsége az embernek. Fanatikusok vagyunk mindannyian,akik ennyit sportolunk és előfordul,hogy az ésszerűség határait átlépjük.Beláttam akkor,hogy inkább jöjjek rendbe teljesen,mintsem még rásérüljek.Senki sem dönthet helyetted,minden a Te felelősséged.Írtad,hogy az egyéniről lemondtál.Elvileg.Igaz,hogy erőt adhat az a tudat,hogy erős vagyok,fel tudok készülni,egész évben ezt a versenyt vártam,viszont nagy veszélynek tennéd ki Magad azzal,ha egyátalán újra kezdenél versenytempóban bármit is csinálni idő előtt,főleg hosszú távon. Gondolom átértékeltél már egy csomó dolgot,milyen szerencsés vagy,hogy élsz és "csak ennyi" a sérülésed.A legfontosabb,hogy felépülj és egészséges légy,lelkileg is összerakd Magad és ezek után jöhet a verseny.Ha van rá lehetőség keresni kell a környéken egy másik versenyt május körülre,az lehet a reális.Amit írtam,minden csak észrevétel,nem akarom,hogy azt hidd oktatlak.Bátorítalak és együtt érzek Veled!Csak okosan!

Minden jót!

Flowerz

No Avatar
RE-ironikopol on cs, 2009-07-30 22:21

Nem kell szomorkodnod Réku! Jövőre egészen biztosan ott leszel  atádon és jobb leszel mint az idén lettél volna, hiszen az idei verseny nem fáraszt le, épp ezért jövőre sokkal többet kihozol magadból -márcsak azért is! Azok a nyavajás gondok meg úgyis jönnek ha kell ha sem, szóval jobb ha megszokod és úgy kezeled őket mint egy nemkívánatos napi edzést "Ezt is lenyomom" és kész. Kicsit többet is szeretnénk hallani rólad pl.: -hányszor mosolyogsz egy nap? ...szóval csak kifelé a gödörből!!!...hajrá

Bejelentkezés

Hozzászólások