Egy legendás helyszín - eXtremeMan D55 Nágocs

200x150

Dr. Pap Imre köszöntője és gondolatai, melyek közelebb visznek bennünket a legendás helyszínhez

Kedves Versenyzők, kísérők, érdeklődők! Triatlonisták, Duatlon Versenyzők!

 

Az Extremetour versenyek szervezői, Nágocs Község lakossága, Nágocs Község polgármestere és képviselőtestülete és a magam nevében szeretettel köszöntök mindenkit itt a verseny honlapján.

2018. szeptember 23-án (vasárnap) Nágocs Község rendezi a Duatlon Rövidtávú Magyar Bajnokság versenyét és ezzel egy időben egy serdülő és sprint futam is lesz.

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy megkaptuk ennek a rangos versenynek a rendezési jogát.

Bizonyára ez sokak számára meglepetés, hiszen az utóbbi években nem nagyon vettünk részt a triatlon vérkeringésében. Remélem sokan vannak olyanok is, akik tudják, miért kaptuk meg ezt a lehetőséget. Egy rövid kis fejezetben elmondanám azoknak, akik nem tudják, hogy miért Nágocs és miért Duatlon.


Dr. Pap Imre vagyok, Nágocs Község háziorvosa immár 31 éve, 3 cikluson keresztül polgármestere is voltam ennek a számunkra olyan kedves és gyönyörű környezetben lévő 700 fős kis somogyi falunak.

Annak idején, 1990. körül gyermekeink felesleges energiáját próbáltuk meg lekötni azzal, hogy különböző sportversenyekre hurcoltuk Őket.
Ebből később triatlon szakosztály, még később versenyrendezés is lett.

„Fénykorunkban” 50 – 60 versenyzőnk is volt, az akkori szponzorunk (BALATEL – egy telefontársaság) segítségével szinte minden hazai versenyen ott voltunk, edzőtáborokba jártunk, nem akárhova (3 hét Tunézia, 25 fő -főleg általános iskolás korú gyerek-, vagy Grand Canaria 10 fő, 2 hét) és persze itthon is sokat voltunk.
A téli szüneteket szinte mindig Tiszaújvárosban töltöttük, kedves néhai barátom, Dr. Márkus Gábor és családja jóvoltából. Volt jónéhány korosztályos magyar bajnok versenyzőnk, a veszprémi Duatlon EB-n két női versenyzőnk is indult magyar színekben.
Sok évig a mi csapatunk mérte az időt sok magyarországi versenyen. Nagyatádi Ironmanek, Veszprém EB, Tiszaújváros világkupák, Kisköre, Triatlon és Duatlon Diákolimpiák.
Öt-hat éven keresztül rendeztünk versenyeket is, Duatlon Diákolimpiát és Duatlon Magyar Bajnokságot Is.
Ez utóbbi két napos volt és többen álltak rajthoz, mint ahány lakosa volt akkor Nágocsnak. Ezekből az időkből származik barátságom Dr. Herr Gyulával és Péter Attilával és sok más, jelenleg is a triatlonban dolgozó rendezővel és versenyzővel.


Aztán az élet úgy hozta, hogy különböző okokból "kikoptunk" a triatlon életből, míg 5 évvel ezelőtt a fentebb már említett két úri/gaz-ember rávett, hogy vegyünk részt a felélesztett Kaposvári/Desedai féltávú verseny szervezésében egy kerékpár fordító erejéig. Ekkor volt egy csapatunk, akikkel, akkor éppen színházasdit (amatőr színjátszó kör) csináltunk és a falu rendezvényeit próbáltuk meg színvonalasabbá tenni. A csapat tehát meg volt, belementünk. Akik részt vettek ezeken a versenyeken, láthatták az eredményét. 
Úgy gondolom, nem okoztunk csalódást, a versenyzőket próbáltuk a legjobban kiszolgálni/ellátni. És innen már csak egy ugrás az idei év, amikor újra belecsaptunk a lecsóba, megpályáztuk és elnyertük az OB rendezési jogát. Bemelegítésként rendeztünk terepfutó versenyt és egy túlélőtúra sorozatot. (NÁGOCHUKNORRIS ÉS NÁGOCHALLENGE néven).
A legutóbbi nagyobb rendezvényünk egy tragikusan elhunyt futballista barátunk emlékére rendezett „A FUTBALL NAPJA” nevű egész napos dzsembori volt.

Tudjuk, hogy nem kis fába vágtuk a fejszénket, megpróbálunk megfelelni a kihívásnak. Ebben teljes mellszélességgel mellettünk van az Extremetour többi versenyének csapata, a község Önkormányzata és legalább 100 önkéntes a faluból. Szakmailag korrekt, családias hangulatú, kedves versenyt szeretnénk rendezni.
A település és környéke kiválóan alkalmas egy nehéz, izgalmas pálya kijelölésére. Ebben próbálunk visszakanyarodni a régi szép időkhöz, reméljük, sikerül!
A versenyközpont egy futballpályán lesz, a futás részben földutakon, a kerékpár pálya technikás és nehéz lesz.
A versenyközpontban megpróbáljuk a lehető legjobb körülményeket biztosítani, lesznek kulturális programok és persze büfé is!

Mindezt az adott lehetőségek keretein belül tudjuk megcsinálni: tehát a földút lehet kicsit gödrös és sáros, az aszfalt itt-ott kátyús, a parkoló poros, az útlezárások miatt a megközelítés kicsit nehézkes, a büfében egy kicsit hosszabb a sor - de lesz hideg sör és főtt étel-, lesz angol WC (az idén építettük őket) és persze Toi-toi is, amiket garantáltan tisztán szeretnénk tartani.
A kanyarokban megpróbáljuk elseperni a kavicsokat, szép és igényes depót fogunk kialakítani.
Törekedni fogunk arra, hogy a lehető legjobban érezze magát mindenki, aki ide látogat, lesz kedvesség és jókedv, azaz igazi nágocsi hangulat.
Aki már járt nálunk, az tudja miről beszélek, a többiek meg most fogják megtapasztalni!

© 1989 - 2024 eXtremeMan
Designed by Szliczki József