eXtremeManITT92 Nagyatád egyéni időfutam kerékpáros verseny

200x150

2022. augusztus 13-án reggel 7:30, Gyékényes.  
A jól ismert rajtceremónia után eldördül az ágyú és az eXtremeMan Nagyatád mezőnye megkezdi a 3.800 m-es úszószám teljesítését. 
Ez idő alatt a DEPO-ban több száz kerékpár pihen és várja gazdáját. 
A kerékpáros pálya még üres.
A biztosítási pontokon dolgozó polgárőrök és a rendőrség munkatársai várják a mezőny érkezését. 
A frissítő állomások személyzete is készül a versenyzők fogadására. 
2022. augusztus 13. reggel 7:35, Gyékényes. 
A rajt után a mezőny már szépen elnyúlik, a piros sapkások lassan elérik az első bóját, de a lassabban úszókat is már csak távcsővel kémlelhetjük.   
Ekkor Péter Attila a nézők figyelmét a kerékpáros pálya felé fordítja, egy időre elköszön, mert ott is dolga akad.
Ebben az évben ugyanis az eXtremeMan kerékpáros pályáján először egy kerékpáros verseny halad majd végig, ez lesz majd az eXtremeManITT92 Nagyatád kerékpáros versenye,
ahol a triatlonhoz hasonlóan a mezőny időfutam jelleggel száguldhat majd egészen Nagyatádig. 
Így még jobban érthető lesz a kerékpáros DEPO melletti úttesten levő rajtkapu látványa, mely előtt egy chipszőnyeget is elhelyezünk majd, az ünnepélyes környezetről
néhány beachflag lobogása is gondoskodni fog. 
Attila ezen a helyszínen is köszönti a nézőket és a versenyzőket, röviden ismerteti azt a néhány szabályt,
melyet minden résztvevőnek ismernie kell, még megkéri a felvezető motorost is, hogy foglalja el a helyét - ötven méterrel a mezőny előtt,
majd hamarosan a rajtzónában sorakozó bringások "eddigi érdemeivel" kezd el foglalkozni, hiszen nem egyet közülük már többször konferált más versenyeken is. 
2022. augusztus 13. reggel 7:39, Gyékényes.
A rajtkapu mögötti versenyzők, az eXtremeManITT92 Nagyatád versenyzői közül néhányan talán még görgőznek az árnyékban,
néhányan még próbálgatják a kerékpár beállításait, de a legtöbben már az egyes rajtszámot viselő versenyző mögött oszlopba rendeződve toporognak a rajtra várakozva.  

2022. augusztus 13. reggel 7:40, Gyékényes
Az egyes rajtszámot viselő versenyző a közönség ovációja mellett nekilódul a 92 km-es kerékpáros távnak,
majd fél percenként, a közönség újabb és újabb tapsától kísérve megindulnak a többiek is. 
Valamennyien tudják, hogy ezen a versenyen csak magukra számíthatnak, hiszen ez most nem egy mezőnyverseny,
hanem akárcsak a triatlon versenyen indulóknak, nekik is egyedül, egymás szélárnyékát gondosan kerülve kell teljesíteniük a 92 km-es távot.    
2022. augusztus 13. reggel 8:25 - 8:30 között, Gyékényes
Az eXtremeMan Nagyatád, a Hosszútávú OB élmezőnye befejezi a 3800m-es úszószámot, majd egy gyors átöltözés után már fut is a kerékpáros DEPO-ba,
hogy aztán nyeregbe pattanva megkezdje a verseny kerékpáros szakaszának teljesítését is.
A
z elmúlt esztendőben az egyéni verseny győztese Badar Gergő a verseny kerékpározásának első 92 km-es szakaszán 2 óra 10 perc 50 másodperc alatt száguldott végig...
Ez ugye 42 km/h-ás átlag feletti teljesítmény... Pedig tudta, hogy lesz még feladata a 92 km-es bringa után is. 
A hölgyek közül Mélypataki Réka kezdte leggyorsabban a kerékpározást, egy kicsit talán túl gyorsan is (2:47:30), mert ő nem tudta befejezni a versenyt,
de a végső női győztes, Halupka Ágnes sem volt sokkal lassabb nála (2:51:15).   
Kíváncsian várjuk, hogy a Magyarországon eddig még sohasem látott hosszúságú időfutam versenyre hányan fognak vállalkozni. 

A verseny kiírása itt tekinthető meg. 

A nevezési felület pedig innen is elérhető.   

   
 
  

© 1989 - 2024 eXtremeMan
Designed by Szliczki József