Nagyatád Maraton Futófeszivál - mindenki rajthoz !

200x150

A rajt időpontokat eltöröltük! Szabad a pálya ;)

Az eXtremeMan drive-on futni egészen különleges érzés.
Tudjuk, látjuk, megtapasztaljuk, hogy sokan vannak olyanok köztetek, akik egy váltó tagjaként vettek részt életük első eXtremeMan versenyén, majd kötöttek egy életre szóló barátságot azzal az életmóddal, amit az Út maga a cél üzenete jelent.
Szeretnénk, ha minél többen kipróbálnátok az eXtremeMan Nagyatád futópályájának atmoszféráját. Akár egy kört szeretnétek futni, akár egy egész maratont.
Ezt most megtehetitek a Nagyatád Maraton Futófesztivál keretei között.
A rajt időpontokat eltöröltük!   
18:00 órától kezdődően, egy általatok kiválasztott időpontban rajtolhattok el, bármelyik távot is választjátok.
Egyik távon sem lesz szintidő, de a pályazárás minden versenyzőre, így a Nagyatád Maraton Futófesztivál indulóira is érvényes lesz.   
A rajt időpontjának megválasztása tehát rajtatok múlik, és csak annyit kérünk, hogy tartsuk tiszteletben a még pályán levő versenyzőket, hiszen ők már több, mint tíz órája a pályán lesznek!
A Nagyatád Maraton Futófesztivál résztvevőinek a versenyközpont közepén álló Nagyatád Kapu környezetében kell gyülekezniük, a Városi Strand oldalán, „szemben” a futás váltó helyével.
Ezen az oldalon 18:00 óra előtt még a kerékpározás befutó folyosója van kijelölve.
Erre a területre egy kis eXtremeMan sátrat fogunk felállítani a belső időmérő szőnyeg elé, és egy „résnyire” kinyitjuk a futófolyosót  a Nagyatád Maraton Futófesztivál résztvevői számára.  
Technikailag:
A Nagyatád Maraton Futófesztivál nevezési felületei  2022. augusztus 10. éjfélig élnek, az időméréséhez szükséges fehér chip bérleti díját a nevezési díj tartalmazza.
Amennyiben a Nagyatád Maraton Futófesztiválra előnevezést adtok le, (bármelyik távra) mi a rajtszámotokat és a chipeteket egy kis hátizsákocskában adjuk át Nektek a verseny Nevezési Irodáján, annak nyitvatartási idejében.  
A Nagyatád Maraton Futófesztivál előnevezett versenyzőinek egy kis meglepetés ajándékkal is fogunk kedveskedni, melyet ugyan most nem árulhatunk el, de köze lesz a „megfertőződéshez.”  
Arra is lehetőséget fogunk biztosítani, hogy szombaton, a helyszínen, a versenyközpontban felállított SHOP sátrában váltsatok magatoknak egy-egy „rajtkupont”, mely már nem tartalmaz mást, mint egy-egy chipet és egy rajtszámot.  A nevezési iroda ( a SHOP-ban ) rendhagyó módon a rendelkezésetekre áll egész nap, így bármikor tudtok nevezni, ha kedveket szottyan egy kis mozgásra vagy úgy ítélitek meg, hogy valaki a futópályán nagy biztatásra szorul.
Ahogyan azt Kocsis Árpi barátunk mondani szokta:
2022. augusztus 13-án 18:00 órától
MINDENKI RAJTHOZ !

© 1989 - 2024 eXtremeMan
Designed by Szliczki József