55. születésnapi hegymászás

Grossglockner 3798méter

Ha valaki azt mondja ezelött 3héttel, hogy az 55.szülinapomon hidegben, viharos szélben, ónos esöben 2000méter fölött fogok bandukolni, hátamon egy 18kg-os hátizsákkal, biztos röhögök egy jót – pedig a végén, igaza lett volna:-)

De hogy is jött az ötlet? Fogalmam sincs:-) 

Tavaly, az 54-en, kocsival elvitt a lányom Sopronba, én meg haza akartam futni. Vicces, de a lányomék családiházáig (Sopron-Guntramsdorf), pont 54km a távolság. Derékfájás miatt, a végén csak 40km-t futottam, és úgy terveztem, hogy idén 55+14 (a tavalyi hiányzó km-ek) futok. Mivel egész évben sérült voltam, ezt elfelejthettem, így kipattant egy szikra az agyamból. Mi lenne, ha 12év után megint megmásznék egy hegyet?

Az Alpokba nem akartam menni:

1-túl messze van,

2-október közepén már igazi téli viszonyok lehetnek

3-eladtam a profi felszerelésemet.

A végén a Grossglocknerra esett a választásom. Nincs olyan messze, már kétszer megmásztam egyedül, talán még az idöjárás sem vészes – tévedtem:-)

 "csúcsérzés":-)

4napos mászást terveztem, péntektöl, hétföig. Fejfájásra való hajlamot örököltem apámtól, ezért az elsö napot úgy terveztem, hogy kocsival felmegyek 1900méterre. A környéken kirándulgatok, felmegyek 2400m-re pár órára, este visszajövök és a kocsiban alszom - nem akartam sátrat állítani.

Készül a reggeli:-)

Szombaton felmegyek 2800m-re a Stüdlhüttébe, vasárnap 3800m-re a csúcsra, vissza a Stüdlhüttébe, hétfön lemenni a kocsihoz, és haza.

Ahogy én azt elképzeltem….:-)

Kedden felhívtam a turistaházat, hogy helyet foglaljak, de már bezártak, mert korán jött a tél, sok hó esett, ilyenkor már nem jönnek a „városi hegymászók“:-)

A turista ház mellett van egy téli menedékház, ahol tudok aludni, de ott nem tudok venni kaját. Ez azt jelentette, hogy sokkal több cuccot kellett felcipelnem.

 A málhás szamár

Csütörtökön, ezt írtam a futériába: „Már alig várom a holnapot, hogy indulhassak. Olyan kellemes bizsergés van a gyomrom tájékán:-)

Régebben akkor éreztem ilyet, mikor verekedni mentem. Öreg fejjel már csak a triatlon, meg a hegymászás maradt:-)“

Visszagondolva a hétvégere: azt hiszem verekedni könnyebb lett volna…..

Hosszú hezítálás után úgy döntöttem, hogy nem viszek magammal telefont, mert a hegymászás nem arról szól, hogy ha hülye voltam, akkor telefonálok, és megmentenek, vagy ami még rosszabb, más emberek kerülnek veszélybe a hülyeségem miatt.

Csak az volt rossz az egészben, hogy láttam, Erika és a lányom mennyire féltenek.

Pénteken reggel elindultam. Ùtközben jutott eszembe, hogy otthon hagytam a fogkefét, meg a fogkrémet – meg még sok mindent, de erröl majd késöbb…

430km vezetés után megérkeztem Kals-ba és bevásároltam a közértben. Sajnos, vettem 2kiló mákosbeiglit is, ami késöbb jól kiszúrt velem. Nagyon rossz idö fogadott, ezért megváltoztattam a tervem. Ùtközben, a helyi rádióban hallottam, hogy 2500m fölött már hó esik, ezért egyböl felmentem 2800m-re a menedékházba. Gondoltam, inkább hó, mint esö.

A kocsinál átöltöztem, és megállt a szívem, mert otthon hagytam a  bakancsba való téli zoknimat. Ez nagyon jól kezdödött, késöbb még jobban folytatodott….:-)

Elindultam, hátamon a 18kg-os hátizsákkal, lábamon egy sima nyári zoknival…

Már háromszor megjártam ezt az utat: 1998 szeptemberben, novemberben (akkor nem sikerült megmászni), 1999 augusztusban. 2500méteren felcsatoltam a hágóvasat, mert egyre nagyobb lett a hó. Ezen a környéken, több mint 30hegy van, ami magasabb 3000méternél, ezért könnnyü eltévedni – sikerült is:-)

Elég hamar kezdett szürkülni, elö akartam venni a fejlámpámat. Mit gondoltok megtaláltam?:-)

Nem tudom, hol járt az agyam mikor pakoltam, de sikerült azt is elfelejteni. Mondjuk ez nem olyan vészes, de másnap reggel eszembe jutott még két dolog, ami viszont nagyon fontos lett volna.

Estére azért csak megtaláltam a menedékházat:-)

Eddig semmi veszély nem volt. A jégcsákánnyal biztosan másztam meg pár nagyobb „domboldalt“, csak nagyon fázott a lábam, és a Máltán szerzett talpsebem kinyilt (okt. 2-án beugrottam egy szikláról a viharos tengerbe), kezdett nagyon érzékeny lenni.

Régen volt, tán igaz sem volt...:-)

Föztem egy teát, és elkövettem egy nagy hibát, megettem 1kiló mákosbeiglit – elvégre 55éves lettem....:-)

Éjjel aránylag jól aludtam. Ha lett volna fejlámpám, akkor már korán elindultam volna a csúcsra, így vártam 7:30-ig. Reggel megint teáztam + mákosbeigli. Lusta voltam tésztát fözni, pedig jobb lett volna.

Nem árt, ha az ember feltölti a szénhidrátraktárakat.

Az elsö nyári mászásomnál 9óra kellett az oda-vissza útra, a másodiknál már elég volt 7óra.

Persze, nyári mászás meg téli mászás között kb. olyan különbség van, mit a medencében úszás és a viharos tengerben úszás között.

 Téli mászás.

Nyári mászás - itt elömászó voltam

Indulás elött jutott eszembe, hogy nem hoztam magammal kisebb hátizsákot, amiben csak a legszükségesebb dolgokat viszi magával az ember, meg nem hoztam egy 8-10m-es kötélgyürüt, vagy akármilyen „madzagot”, hogy a nehezebb részeken zsák nélkül másszak és utána felhúzzam magam után. De talán még fontosabb az ereszkedésnél, mert a gravitáció miatt sokszor nehezebb egyedül visszaereszkedni, mint felmászni.

A végén 3454méterig jutottam, az Adlersruhe-ig. Itt egy kép róla:

Itt is sikerült eltévednem + nagyon lassan haladtam. Sokszor viharos szélben, hóesésben szenvedtem, fájt a seb a talpamon, és egy idö után fáztak a lábujjaim is + a zsák egyre nehezebb lett.

Elkezdett dolgozni a hasamban a sok mákosbeigli. Elöször nem akartam megállni leggugolni, de aztán rájöttem, hogy több órán keresztül úgysem fogom tudni tartani. Meg azért a gleccseren több hely van, mint késöbb, mikor már a falon mászom. Régebben volt egy speciális magashegyre tervezett gatyám, aminek a seggénél cipzár van, hogy ne kelljen levetközni. Sajnos eladtam, mikor abbahagytam a mászást, úgyhogy, most vetközhettem:-)

Miért fordultam vissza?

Úgy éreztem, hogy a fiatalkori, az utcán kifejlödött ösztönöm eltünt, vagy legalábbis visszafejlödött. Bizonytalan voltam a gleccseren, mert a nagy hó miatt rengeteg hasadék be volt fedve. Ha egy ilyenbe beleestem volna.... ilyenkor jó a telefon, mondaná az okos ember:-)

 Nyári gleccser a Glockneren. Ezek a rések télen nem láthatók. Nem ajánlatos beleesni. Van amelyik 30-40m mély.

Az Adlersruhe után van egyböl a Glocknerleitl, egy kb. 50fokos jégfal. Azt még felfelé biztosan megmásztam volna még a nagy hátizsákkal is, de leeeszkedni kötél nélkül, már nagy rizikó lett volna (a fal mellett vannak fix kötelek, de szerintem, az már nem hegymászás, ha abba kapaszkodsz), fájt a talpamon a seb, kezdett fájni a derekam.

De ami a legfurcsább volt, hogy nem okozott örömet a mászás. Nem érintette meg a lelkemet.

Régebben, mikor egyedül másztam, boldog voltam, olyan földöntúli érzés fogott el. Most meg semmi!

Persze, csapatban is jól éreztem magam:

Itt Várkonyi Lacival, a legjobb magyar hegymászóval voltam. Sajnos,  2010-ben meghalt a Mount Eweresten

Ezt is írtam a futériába:

„Azért kiváncsi vagyok, hogy ha hétfön visszajöttem, akkor mit mondok. Az utolsó volt, vagy megint megfertözödtem, és talán visszavásárolom a felszerelésemet.“

Ma kedd van, és azt mondom, az utolsó mászásom volt.

Ezek után max. Csak egy négyes létrát fogok mászni a lakásban, ha tapétázunk:-)

 Szólómászás egy 220m-es falon. Ezt az érzést nem lehet elmesélni. Csak az ismerheti, aki már átélte!

Forno gleccser Svájcban - jó sunyi, rengeteg hasadékkal. 

Szombat délután egyböl visszamentem 1900méterre a kocsihoz – az ereszkedéstöl jól megfájdult a térdem -, és elmentem Steiermark-ba, ahol egy kis faluban: Unterlamm-Magland béreltem egy szobát 2napra. Vasárnap reggel felhívtam a lányomat telefonon egy utcai fülkéböl. Erikát nem tudtam hívni, mert nem tudom a számát - az átka a mobiltelefonnak. A lányomét is csak azért tudom, mert a születési dátuma a telszáma. Többször hívtam, de nem vette fel. Mint kiderült, a szívbajt hoztam rájuk (Erika náluk aludt a hétvégén), mert csak azt látták, hogy valaki sokszor hívta öket, de a szám nem hívható vissza. Azt hitték, valami bajom történt és a hegyimentök hivták öket. A kis pesszimisták. Már elég régóta ismernek, de még mindig nem tudják, hogy csalánba nem üt....:-)

A két nap alatt kétszer voltam futni, és kétszer bementem a loipersdorfi termálfürdöbe, ahol a 101m-es csúszdán 1órán keresztül élvezkedtem, utána meg lementem az alsó szintre, ahol csak nudi volt, sokféle szaunával, pezsgöfürdövel. Egyböl elmúlt a fáradtságom, mivel a paradicsomban éreztem magam:-)

Egy ateista a paradicsomban:-)

Hétfön délután értem haza, és Erikával jól megszeretgettük egymást:-)

Térd és derékfájással indultam neki. Igazából, nem sok esélyt adtam magamnak, hogy feljutok a csúcsra – be is jött, a fenébe:-)

De hogy mondta McMurphy a Kakukkfészekben: legalább megpróbáltam

A jelenlegi állás: Grossglockner – Pudingman: 2:2

Azt hiszem, végleg kiegyeztem a döntetlenben:-)

Ezt a verset mondogattam a gleccseren:

József Attila:
Könnyű, fehér ruhában

Mindent, mi nem ennivaló, 
megrágtam és kiköptem. 
Magamtól tudom, mi a jó 
s hogy egyremegy, szappangolyó, 
vagy égbolt van fölöttem. 

És tudom, mint a kisgyerek, 
csak az boldog, ki játszhat. 
Én sok játékot ismerek, 
hisz a valóság elpereg 
és megmarad a látszat. 

Nem szeretnek a gazdagok, 
mig élek ily szegényen. 
Szegényeket sem izgatok, 
nem állok én vigasznak ott, 
ahol szeretni szégyen. 

Megalkotom szerelmemet... 
Égitesten a lábam: 
elindulok az istenek 
ellen - a szívem nem remeg - 
könnyű, fehér ruhában."

Az idő lassan elszivárog, 
nem lógok a mesék tején, 
hörpintek valódi világot, 
habzó éggel a tetején.