Long Island és Boogie Woogie

Még mindig alig hiszem el, hogy megcsináltam. :-) Olyan jó nézni a befutóképet! Sokszor voltam Atádon és néztem az egyéni indulókat. Elérhetetlennek tűnt számomra ez a táv, de aztán felemelő érzés volt kislányommal és feleségemmel együtt befutni.

Kívánom ezt az érzést mindenkinek, amit nem csak az IM teljesítés adhat meg, mert másnak a zene, a tánc, a művészet, egy diploma vagy egy nyelvvizsga megszerzése is hasonló érzést okozhat! A lényeg, hogy legyünk önmagunk, szánjunk időt arra, hogy megálljunk és figyeljünk magunkra, mert valódi énünk megmutatja önmagát, ha hagyjuk! Ha már tudjuk, hogy mit szeretnénk, ne adjuk fel és ne hallgassunk másokra, hanem kezdjünk bele!

…de honnan tudjuk, hogy a cél, amiért küzdünk az tényleg a fejlődésünkhöz szükséges, és nem járunk tévúton? Az elénk gördülő nehézségek azt mutatják, hogy legyünk még kitartóbbak, vagy vegyük már észre, hogy ez nem a jó irány? Anita Moorjani azt mondja, hogy tedd fel a kérdést: valamilyen kényszerből vagy szeretetből csinálod? - és már meg is van a válasz. Figyelj magadra, indulj el, és hagyd, hogy a dolgok megtörténjenek! Ha a gondolatok a helyén vannak, a test tudja a dolgát!

Az IM-et megelőző évek és az előjelek:

Az előjelek nem voltak jók, és ez elmúlt éveket is kihagytam kislányom születése miatt. Minimális időt tudtam edzésre szánni, nem is volt fontos számomra, de tavaly már nagyon hiányzott minden. Ősszel Gerry barátom javasolt egy edzőt, Erdélyi Nándort, aki az IM teljesítés említésére csak bólogatott, hogy megcsináljuk. :-) A legnagyobb problémát abban láttuk, hogy a 3 év kihagyásból az utolsó évben 1 métert sem tudtam futni egy sérülés miatt. A futást csak speciális nyújtógyakorlatok elvégzése után, pár hónap múlva tudtam elkezdeni - kocogással. Edzőtermi alapom sem volt megfelelő, így szakembert kellett keresnem. Januárban tudtuk elkezdeni a kocogást, de a versenyig alig sikerült 500km-t lefutnom.
A versenyt megelőző nagyatádi edzőtábor utolsó napjára lementem, de sajnos a futást nem bírtam végig a meleg miatt. Mivel minden hétvégén hajnalban indultam, hogy minél hamarabb a családdal lehessek, nem tudtam hozzászokni a meleghez. Az elkövetkező hetekben sokat szaunáztam és a legmelegebb időben edzettem, így a verseny napján a meleg egyáltalán nem okozott problémát!
A következő rossz dolog a verseny előtt az volt, hogy egy angliai webshopból rendelt triatlon ruhám nem érkezett meg időben, hanem csak a verseny utáni héten. 
A verseny előtti napon a pulzusmérő órámban és a kerékpáros órámban is lemerült az elem. Utóbbit sikerült kicserélnem, de a pulzusmérő órámban annyira megsérült a nyitáshoz szükséges műanyag, hogy nem tudtuk kinyitni. A verseny napján feleségem egy órással hihetetlen küzdelem árán ki tudta cseréltetni az elemet. A versenyen így pulzusmérő nélkül kellett elindulnom, és a bringázás alatt már hiába nyújtotta drága feleségem, nem kértem.

A fentiek miatt kicsit elgondolkodtam, hogy hagynom kellene az egészet? NEM! Semmi kényszer nem volt abban, hogy teljesítsem a versenyt, szerettem volna végigmenni!

A verseny napja részletesen:

Jót aludtam, jót reggeliztem, és Sipi barátommal jól telt a buszon az utazás a Gyékényesi tóig. Sokat kérdeztem tőle, hiszen ő már többszörös IM teljesítő. Hihetetlen nyugalom áradt belőle, és ez rám is jó hatással volt. Bedepóztam és mindent többször leellenőriztem. Zsolt barátom megmutatta a nyaralóját a tó mellett, nem is tudja, milyen értékes helyen van. :-) A víz hőmérséklete is tökéletes volt, és egészen elől vártam a rajtot, amit nem kellett volna.
Az úszás eleje brutális volt, szinte pánikba estem, pulzus az egekben, mintha megfulladtam volna. Annyian voltunk, hogy szinte abba akartam hagyni, kiállni és várni, amíg elül a „vihar”, mert mindenki rajtam „mászott” át. Hát igen, nem kellett volna előre mennem. Sikerült legyőznöm a rám törő pánikot és elkezdtem rendesen úszni. Az első körben nem sikerült jó lábvizet találnom, csak mindig néhány méterre tudtam valakihez csatlakozni. A 2. körben viszont végig tudtam menni valaki után, ezért az időeredmény is nagyon jó lett. Az átlagpulzus 130 alatt lehetett valamivel, biztos, hogy nem volt több. Az úszás idejével kimondottan meg voltam elégedve: 1h11’.
A depóban Zsolt haverom a kislányával szurkolt, így odamentem hozzá, pár mondatot beszéltem vele, aztán mentem is tovább.
A bringa is jól ment, bár kicsit zavart, hogy sokan megelőztek az első körön, de nem érdekelt, mentem a saját tempómat. Néha néztem pulzust (manuálisan ), de 135 és 140 között lehettem végig. Amikor már éreztem, hogy gyors, akkor számoltam nagyjából 145-öt. Az összes bringa körben meg kellett állnom, mert sokat ittam és ki kellett engednem. A frissítőknél is 2-3x teljesen megálltam, hogy teletöltsem az összes kulacsot szép nyugodtan. A bringaidőm így 5h41’ lett. Pár perccel jobb lehetett volna, de inkább nyugodtan megálltam a frissítőknél, hiszen a tízparancsolatban is benne van, hogy mindenre van idő!!! A cél az volt, hogy minden meglegyen, a 2. IM-nél már az lehet a cél, hogy minél kevesebb idő alatt legyen meg minden. :-) Végig sikerült egyenletes tempót mennem, Nándi nagyon jól felkészített. A bringa utolsó 10-15 percében zuhant rám egyszerre a fáradtság, de szerintem a pörgetés miatt, mert készültem a futásra. 
A depóban szintén szép nyugodtan öltözködtem, nem siettem. Egész jól éreztem magam, de nem igazán tudtam elképzelni, hogyan fogok maratont futni. Nagyon kellett családom és Krisztiék szurkolása. Ezúton is köszönöm nektek!

A futás érzésre nagyon jó volt, mintha nem lettem volna mozgásban már 7 órája, bár nem voltam gyors. Visszafogtam magam az első 3 körben, ahogy az edzőm javasolta. Nem éreztem, hogy meleg lenne. Mindig öntöttem vizet magamra is. Blasi Gyuri barátom mindig figyelt rám és neki köszönhetem, hogy minden frissítőnél locsoltam magam. Még mindig emlékszem szavaira: „hűtsd magad”! Ha nem mondja, nem csinálom, mert nem éreztem, hogy meleg lenne, pedig az volt. Hihetetlen nagy szerepük van a segítőknek, mert ilyenkor a külvilág megszűnik teljes valós formájában, nem érezzük a külső ingereket úgy, ahogyan érnek minket. 
A pulzust körönként 2x néztem, de nem értettem, mert nagyjából 130-at számoltam. Félmaraton után az egyik lépésnél már majdnem begörcsölt a vádlim, így le kellett lassítanom. Aztán majdnem minden körben nyújtanom kellett, hogy ne legyen gond. A 7. körben elkapott a hasmenés és legalább 10 perc WC-re volt szükségem, hogy rendben legyek, de utána ment 2 kör nyújtás nélkül. Azt mondják, hogy túl sok sótablettát ettem és/vagy hiányzott a kálium is. Nagyon oda kell figyelni a frissítőkre is. Nekem a gyomrommal mindig is gondom volt, ezért azt javaslom, hogy csak vizet kérjetek és saját készítésű, már megszokott ISO italokat igyatok! Ha ezeket betartottam volna, lehet, hogy 30 perccel is jobbat megyek!
Úgy éreztem, simán menne gyorsabban is, tüdővel bírtam volna még, de az izmaim nem akarták. Ez nagyon rossz érzés volt. Az utolsó előtti körben jött a „fal”, és nagyon oda kellett figyelnem, de már nem volt sok vissza. A célba elég fáradtan, de hihetetlen örömmel érkeztem be. Az első IM ideje 11h16’ lett. 

Pár nap múlva születendő Lilla kislányomnak ígérem, hogy őt is átviszem a célvonalon! (Ha akarja, ha nem :-)

Köszönet:
Köszönöm feleségemnek, hogy támogatott és megértette, hogy az IM sok lemondással jár. Elviselte, hogy sokszor helyette az edzést kellett választanom. Köszönöm Noémi kislányomnak a feltétel nélküli szeretetét. Köszönöm családomnak a biztató szavakat és a verseny napján a segítségüket. Köszönöm Viktornak, hogy példaképének nevez. Köszönöm Gerrynek, hogy Nándival összehozott és biztatott. Köszönöm Nándinak a jó munkát és hozzáértést. Köszönöm Szilvinek az edzőtermi alapokat. Köszönöm Krisztiéknek a szurkolást, a segítő szándékot, királyok voltatok! Köszönöm a kollégáknak lelkesítő kérdéseiket. Köszönöm Dömének a hasznos tanácsokat, használható linkeket! Köszönöm az embereknek az IM-et teljesítő sportolók iránti csodálatukat. Köszönöm Istennek, hogy egészséget és megfelelő körülményeket teremtett. Végezetül köszönöm az életem során rám zúduló negatív kritikákat, mert ezek is kellettek a kitartáshoz.

Még én is csak az út elején tartok, de minden egyes embert biztatok arra, hogy ne féljen bemászni a nyúl üregébe! Derítsd ki, hogy ki vagy valójában és élvezd az életet!