Egy hosszú, forró nap

Reggel 6-kor keltem, és végre egészen jól aludtam, hozzászoktam a meleghez a héten. Nem volt diszkó a közelben, így nem volt rossz az éjszaka és sikerült jó pár órát aludnom a tavalyi sikertelen atádi versenyemmel ellentétben. Ébredés után kaja öltözés, naptej … Majd kiderült, hogy a bicikli első kereke lapos. Hát akkor gyors belsőcsere, amit elsőre kiszúrtam és csak visszaszerelés után jöttem rá, hogy nem tudom felpumpálni. Na még egyszer nekiestem, de végül sikerült megcsinálni. Aztán nyomtam is, hogy odaérjek a két perce lévő rajthelyre, végül nem késtem el.

Úszás nagyon jól ment végre sikerült értelmesen lábvízen mennem két kört, így különösebben nem erőltettem meg magam úszáson és még tudtam volna is gyorsabban menni, de valamilyen rejtélyes oknál fogva tartalékoltam. Mondjuk a tó vize már kicsit túl meleg is volt a 27 fokával, de azért ez még túlélhető volt.

A keró eleje egészen jól ment, bár a meleg miatt szinte folyamatosan locsoltam magam. Az első kis kör rendben lement a másodikra a saját frissítőimet is sikerült megszereznem fagyott víz és izó formájában, mondanom sem kell, hogy a kis hűsítés nagyon jól esett a 37 fokban. A második körben már megint éreztem, hogy a gyomrom nem annyira jó, de nyomtam tovább. Az utolsó körre már kicsit visszavettem a tempót, mert a meleg és gyomrom kezdett kikészíteni.

A bicikli után a futás első körében próbáltam futni, de az első kör végeztével rájöttem, hogy nem fogom tudni ezzel a tempóval sem 12 órán belül letudni. Ekkor eltört bennem valami, és utána az egész távon már szinte csak gyalogoltam, hogy letudjam a távot. Sokszor a gyalogláskor is rosszul voltam a gyomrommal, így néha-néha tudtam csak futni. Szerencsére a frissítőim és a szurkolók is tartották bennem a lelket a futás során, így nekik külön köszönet, hogy a végén nem adtam fel a versenyt. A futásnál az sem igazán esett jól, hogy az első körbe sikerült egy helyen kátrányos útszakaszon futni ahova beleragadt a cipőm. Ami ugyan kis mértékben nehezítette fizikailag is a futást, de mentálisan sokat rontott. A futás során sokszor jól jött, hogy néha be tudtam állni egy-egy HP-s csapattag mellé futni, akik nem űridőt futottak és jól estek a biztató szavak is, no meg szurkolás a fordítóknál.

Idén 13 órán belüli célt tűztem ki, de a jó úszás és bicikli után úgy voltam vele, hogy egy 5 órás maratonnal meglenne 12 óra alatt is. Nem kellett volna így elbízni magam, ez okozta úgymond a „vesztem/(vagy sikerem már így utólag)”, hogy rosszabb időt mentem mint az első ironman távú versenyemen. A meleg miatt szinte mindig öntögettem magam vízzel, emiatt szétázott a cipőm és zokni, így a végén még pár vízhólyagot is sikerült begyűjtenem. Mindezek ellenére sikerült beérnem, de mondanom sem kell, hogy közben ha valaki megkérdezi, hogy csinálok még egyet valaha biztos azt mondom, hogy nem. Másnapra már az eredményhirdetésen azért másképp gondolkoztam, a múltkori után még legalább egy hónap kellett, hogy megint elgondolkozzak egy újra teljesítésen.
A vasárnapi eredményhirdetésen meg kiderült, hogy van még időm javítani, 60-64-es korosztályban 11 órán belüli idővel nyertek, sőt van aki 72 évesen teljesítette a 23. nagyatádi versenyén az ironman távját.
 
A frissítőpontok sokasága és a sűrű víz és gyümölcspótlás után is legalább 5 kilót fogytam a verseny alatt és szombat, vasárnap a napszúrás szinte összes tünetét produkáltam. Köszönöm a frissítő személyzetnek, hogy tartották bennem a lelket. A szervezéssel természetesen idén sem volt probléma, bár azért ilyen melegbe egy klimatizált pályán szívesebben mentem volna :-).

Azt hiszem most pihegek egy ideig és a kerékpárt kicsit lerakom a sarokba pihenni. A futócipő természetesen nem kerülhet a sarokba, mert jó lenne idén még futni egy keveset az extremanen történő 7 órás gyaloglás után, csak, hogy a lelki békém meglegyen.