Beszámoló az útról, ami a cél maga!

 Beszámoló az útról, ami a cél maga!

Azért jó nekem ezt a szlogent használni, mert nekem az első ironmanig, 2013 július 27-ig tényleg hosszú út vezetett.

Mielőtt azért ebbe belekezdenék, szeretnék köszöneteket mondani  mindenkinek akik ehhez hozzásegítettek,akik ezen az úton elkísértek. A felsorolás két oldalt is kitenne, ezért akit kihagynék az mind tudja, hogy segített, mert gondolt rám és én is rájuk. Elsősorban hálás köszönet a jó istennek, hogy erőben,egészségben,hitben és akaratban támogat már 39 éve AZ úton. Köszönöm a családomnak (feleségem:Nóra;fiaim:Bálint(6 éves ironmanó ) és Máté(10 hónapos ironsmilebaby), hogy hittek bennem,segítettek a felkészülésem minden percében,velem voltak lélekben minden edzésen hajnali  5-kor és este 10-kor is. Köszönöm az összes Nagyatádi szervezőnek, hogy töretlen,sőt egyre nagyobb lelkesedéssel szervezik 24. éve nekünk ezt a csodálatos ünnepet. Köszönet a Nagyatádi lakosoknak, hogy kényelmes kis városukat pár napra feldúlhatjuk, beköltözhetünk a lakásaikba, „kifoszthatjuk” közértjeiket,éttermeiket,összeszemetelhetjük rendezett parkjukat és mindezt cserébe mosolyogva tűrik. Köszönet a frissítőállomásokon végzett leírhatatlan mennyiségű munkát végző fiataloknak, akik mindig tudták, hogy épp mosolyra, vízre vagy egy buzdító szóra vágyunk-e éppen. Szóval tényleg nagyon KÖSZÖNÖM mindenkinek, hogy Ironman lettem.

Akkor egy kicsit az útról és a múltról és elnézést ha kicsit hosszú lesz,de talán tanulságos. Ha emlékezetem nem csal, akkor  1996-ban lehetett először váltóban indulni (remélem kijavít valaki,ha tévednék),amikor még medencében úsztunk és csak én-te-ő váltó volt. Itt összehoztunk egy talán 6. helyet úgy, hogy én a leggyengébb láncszem, úsztam egy 1:15-ös 3800-at, majd egy kb.6 óra körüli időt tekert a Pisti barátom és a Kiskunhalasiak legjobb futója Aszódi Gábor barátom futott egy 2:40 körüli maratont. Mondanom sem kell, hogy minket nagyon elkapott a „hév” amin triatlon felirat volt. Két hetente hobbi triatlonosként mindenhol ott voltunk (Fadd,Balassagy.,Hatvan,Kecskemét stb.). 2000 valahányban Fonyódon elindultam egy középtávún, majd néhány kihagyással azóta majd’ minden évben váltózunk itt a szentélyben Nagyatádon(hárman párban négyen). Mivel 3 lány a csapattársam ezért mindig én csinálom a „legtöbbet” címszóval készülök évről-évre az egyéni megmérettetésre. Tehát úszom egy kört,lebringázom a 75-ös nagykört és futok kb.5-6 kört. Itt két hangsúly is fontos: az egyéniseket megfigyelve felkészültem a részletekre is,valamint megismertem a pályát és a frissítésre is előkészítettem magam.

Így hát 2012-ben végleg meghoztam a döntést: 40 éves korom előtt,azaz 2013-ban megcsinálom egyéniben Nagyatádon az Ironmant. Megfeszített a vágy, hogy 7:30-kor én is ott legyek a többiekkel a rajtnál ( a professzorokkal,a profikkal,a lányokkal akik ironlányok lesznek,az elsőbálozókkal), és, hogy ott legyek a célban a többiekkel. Mindazokkal, akik ugyanígy vágyták ezt a nagy ünnepnapot mint én. Úgy éreztem, hogy fejben nagyon felkészültem és mint tudjuk több sportágban is ezt nagyon hangsúlyozzák. Úgy hogy mikor többen kérdezték egy héttel a verseny előtt, hogy izgulok-e, akkor talán emiatt mertem azt mondani, hogy inkább már nagyon várom hogy ott lehessek Veletek és dörrenjen már az ágyú. A versenyló mikor áll a rajtgépben és várja, hogy nyíljon már az ajtó, így voltam izgatott én is már márciusban, áprilisban, májusban, mindig mikor Nagyatádra gondoltam. Még a kis Máté babakocsis altatása közben is fejben edzettem, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy méteres léptekkel rohanok, izzad a tenyerem úgy szorítom a fogantyút, szökik a pulzusom és közben a magam elé vetített képen a frissítős kislánytól izoitalt kérek, majd kocogok tovább…..:-) Szóval edzettem én „éjjel-nappal”, hosszút, rövidet, bringa utáni futósat, 35 fokos izzadósat, frissítő nélküli intenzívet, munkába tekerőset, dimbes-dombosat, síkon szeles sietőset stb., de mégis mindig arra koncentráltam, hogy június 30.-án az EXTREMEMAN 113 alkalmával és majd az Ironman-en mit és hogyan fogok csinálni, hogy mindenképp célba érjek. A Kaposvári „verseny” tökéletes felkészítője volt a Nagyatádinak, sajnálhatja aki kihagyta az elő „családi bulit”. Már ott is arra figyeltem, hogy az úszáskor abszolút ne fáradjak el, ezért nálam  + -  2-3 percek nem számítottak, hogy kiússzam magam és fáradtan üljek bringára, ahol tudtam, hogy nagy szélben kell majd tekernünk egy jó kis hullámos pályán, meg hát a végére is kell még 2 óra energia a futásra.

Hát így álltam hozzá az első Ironman versenyemhez is, és inkább úgy gondoltam erre is mint egy egész napos edzés lehetőségre, ahol próbára tehetem a testemet, az agyamat, a lelkemet, a kitartásomat és együtt edzhetek olyan sportolókkal akikkel megtiszteltetés ezen a jeles ünnepnapon együtt lenni, mert az év többi napján az ország több szegletében Ők is azért izzadtak eddig, hogy ma itt lehessenek. Amikor az atya megáldott Minket és útnak eresztette a mezőnyt, az imám után láttam a tavalyi önmagam a szurkolók között amint libabőrözve megfogadom, hogy 2013-ban én is ott leszek a rajtnál Veletek, és örömteli könnyes szemmel visszatérve a valós jelenbe vigyorogva vízbe vetem magam. Lehet, hogy oldalba, vagy lábon vagy karon rúgtak, de annyira nem érdekelt, mert tudtam, hogy erre számíthatok mivel nem én úsztam legelöl J( mi vagyok én?Kis Gyula?),  de leghátul sem akartam. Szép lazán tempóztam, miközben mindenfelé cikáztak a gondolataim, de leginkább arra gondoltam, hogy hosszú még ez a nap, hogy hamar elfáradjak, meg úszni kell még egy kört úgyis, tehát ráérünk. Így hát összeevickéltem egy 1:22-es időt, ami ha sietek egy kicsit, akkor 1:16 is lehetett volna, de minek 6 pecért elfáradni,nem ?! Jó kedvűen, nyugodt előkészületekkel (segítőm: drága Ági még naptejjel is lekent)pattantam bringára, mintha csak edzeni indulnék (zselék,szeletek,nutellás,sajtos zsömi bekészítve), ja előtte fél liter izo + 2 sor csoki bekap még a depóban. A bringán nyugodt pulzusra, laza, pörgős pedálfordulatra, saját tempóra koncentráltam. Néztem is hogy, hová sietnek akik megelőznek, nem ráérünk, na mindegy, gondoltam megint, hogy hosszú még ez a nap, nem akartam, hogy visszabosszulja magát a rohanás. Mivel ismertem a 75-ös kört, így az első kb. 2 és fél óra lazán elment. Segítőm a megbeszéltek szerint várt a csomaggal, magamhoz vettem ami kellett és mentem is. A 2013-as kulacsot nem akartam elveszíteni, ezért minden, de tényleg minden frissítőnél megálltam, leálltam a nyeregből és kértem, hogy mind a kettő kulacsomat töltsék újra (egy izo-egy víz),szerintem ez nagyon sokat jelentett nekem, fejben is, mert jó volt újra nekiállni tekerni felfrissülve. A 2. 35-ös körömre nem hagytam, hogy megzavarjon az, hogy a segítőm: Ági (ezúton is elnézését kérem), nem volt a megszokott helyen, de látta, hogy lassítottam, kiabált is, még talán hallottam is, és nagy igyekezetében megcsúszott az árok szélén, beleesett és a karját törte, amiről én csak a következő körben értesültem. A jövő átíródhatott volna de mindenki átállította a „B” tervre az agyát és  körülmények kizárva,vagyis édes feleségem:Nóra és a nővérem vagyis a hárman párban négylány csapat a saját nyűgjük ellenére magukra vették az enyémet is és a szüleim és fáradhatatlan anyósom segítségével megoldották, hogy csak magamra koncentrálhassak. A bringa bruttó vége 6:54 körüli ( kb.14x 1,5 liter folyadék felvétel, ebből kb.10 liter külső hidratálás, kb.6 szelet csoki,14x banán, 3-3 nutellás és sajtos zsömi, 3 power b. zselé, 3 high5 iso és 2 high5 energy zselé).

Kezdődhetett a „futás”. Előtte egy gyors mosakodás, öltözés, nővérem általi lábmaszír a futópálya elején. Jó állapotban éreztem magam, végre vágytam egy kis más fajta mozgásra. Laza kocogással kezdtem, majd ezzel is folytattam és a továbbiakban sem váltottam 3-as fokozatnál feljebb, mert nem volt kedvem J. Szóval a viccet félre téve, tudtam, vagyis ugye sokan tudjuk, mert már sokan mondták, hogy kb. 30-nál kezdődik az IM, tehát, akkor van még 5 köröm a nyugodt bemelegítésre, hát döcögtem frissítőtöl-frissítőig, úgy ahogy elterveztem (tudjátok még babakocsi tologatás közben). Sosem a „maratonra” gondoltam, hanem csakis a 9 körre koncentráltam az agyamat. Frissítőnél séta, tankolás és futás tovább. A gyomrommal minden rendben volt, néha éreztem, hogy ezt, vagy azt már nem kívánok, de tudtam, hogy a testemnek szüksége van valamire( keksz,víz, izo,kicsi zselé) ahhoz, hogy eljuttassa a szívemet a célig. Tudjátok, annyira vágytam, hogy ott veletek a rajtnál és a célban is…..Semmit nem akartam jobban ebben az évben, annál, mint azt, hogy Nagyatádi célbaérő legyek, hogy legyen egy finisheres érmem, hogy legyen egy finisheres pólóm, hogy legyen a fiaimnak egy finisheres apukájuk. Ezekkel a gondolatokkal jutottam el addig, hogy az utolsó kört kell már csak lefutnom a végén és meglesz. Futottam hát az úton, ami példát és jövőképet, célokat, kitartást és egészséget adhat a következő generációknak.
Az utolsó métereken jobb kezemen Nórával,bal kezemen Bálinttal és fejemben Mátéval teljes családi örömben szaladtunk „A Cél” felé (Nóra szólt, hogy fussunk gyorsabban, hogy beérjünk 14 óra előtt, hát nem figyelmes egy drága feleség). Így lettem én 2013 július 27.-én elsőbálozóként 13:59:58-al egy nagyon boldog IRONMAN. Másnap könnyeimet törölgetve néztem az összefoglalót a kivetítőn, és fel sem fogtam, hogy előző nap mire voltam képes. Még néhanap Nórát meg is kérdezem, hogy tényleg ?.....180 után még lefutottam a maratont is….,tényleg?…..és valóban. Közben meg már arra készülök, hogy 2023-ban meg TTT leszek….Jó mi? J Tudod, az út, meg a cél, vagy hogy is van az?....Az alábbi kedvenc szlogenemmel kívánok az idei évre mindenkinek sikeres felkészülést, hogy 2014-ben is örömteli célbaérésetek legyen: „A győztesek soha nem adják fel, akik feladják soha sem győznek”.

Üdv: Dóka Andris (Bóbi és Buci Apa) 433