Elsőbálozó

Elképzelhető, hogy kicsit megszaladt a kezem alatt a klaviatúra, de a verseny is hosszú volt na :D

És elnézést, hogy nyilvánvaló dolgokat is elmagyarázok pl. pályaleírás, de ezt a családnak, barátoknak, ismerősöknek írtam.

Előzmények

„Life begins at the end of your comfort zone” ezt a bekeretezett feliratot tettem ki a fürdőszobám falára fél évvel életem első Ironman versenye előtt, hogy minden nap motiváljon és emlékeztessen a kitűzött célomra. Két éve, 2013-ban egy háromfős váltó tagjaként teljesítettem a Nagyatádi Extrememan versenyt, amely egyben a Hosszútávú Triatlon Országos Bajnokság is. A táv 3.8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és 42.2 km futásból áll, amit 16 óra 30 percen belül kell teljesíteni, hogy elnyerjük az Ironman címet. 2013-ban „csak” a maratont kellett volna lefutnom, de csak 30 km-re futotta a hiányos felkészülésemből, szerencsére a váltótársak kisegítettek. Minden esetre ez is közrejátszott abban, hogy minimum a maratoni táv teljesítését célul tűzzem ki. Az elhatározás, hogy a teljes Ironman távot teljesítsem, fél évvel a július 25-én rendezett verseny előtt született. Kerestem is egy 5 hónapos kezdő Ironman edzéstervet a felkészüléshez és hozzáláttam a munkához. Hetente öt edzést tartottam. Úsztam a Hajósban, futottam a Margit szigeten és a Rákos patak partján. A futások többsége a késő esti órákra esett, egyrészt mert a kitűzött napi edzést akkor már nem volt hova halogatni, másrészt mert akkor egészen nyugodt a környék, kellemesebb az idő és a levegő is frissebb. A leggyengébb számom már akkor is a bicikli volt. Nem csoda, hisz nem volt biciklim és egyszerre 30 km-nél többet nem igen tekertem egész életemben. A költséghatékonyság jegyében vettem is egy régi Bianchi típusú országúti kerékpárt 59 ezer forintért. Csak viszonyításképpen, a bicikli expo csúcsmodelljét 2.6 millió forintért árulták, egy profi kerékpár fél misi körül van, de az indulók többsége is kétszázezer forintnál drágább bringával indul. A bianchimat elláttam, könyöklővel, új külsőkkel, hosszabb nyeregcsővel, kulacstartókkal, új kék bandázzsal, centíroztattam és beszereztem az edzéshez szükséges minimális felszereléseket, mint a biciklis nadrág, bringás szemüveg, sisak, lámpák, bringás kesztyűk (Norbi uncsitesómtól), de bepattintós biciklis cipőt, ami még gyorsított volna pár km/h-val már nem vettem. A bringa volt a szűk keresztmetszet, mivel fél év alatt alig 1000 km-t tekertem, amiből csak 2 alkalommal mentem a 100km-es határ fölé, amit magamnak elsősorban azzal magyaráztam, hogy nincs a környéken normális biciklis útvonal, ahol nem kell folyton az autók, vagy a rossz útminőség miatt aggódnom. Az úszás viszont jól ment. Bár a hatékonysága és a minősége biztosan hagy maga után kívánni valót, biztonsággal kezdtem az úszáshoz és összesen közel 80 km-t sikerült teljesíteni a felkészülés során. A futás ment a legjobban, talán mert ehhez csak egy futócipő kell és egy kis motiváció. 550 km-t futottam a felkészülés során, amiben 1 db maraton és 7 db félmaraton is volt, illetve barátnőm segítségével (köszönöm neki) egy házi half ironmant is sikerült összehozni hét és fél óra körüli idővel. Összességében jó formában voltam, de ez az edzésmennyiség töredéke volt annak a munkának, amit a többi Ironman hosszú évek alatt belepakolt ebbe a szenvedélybe és a bicikli miatt is aggódnom kellett. A verseny előtt úgy gondoltam, hogy a hőségen kívül nincs semmi, ami megállíthatna. Kitűztem a célt és tudtam, hogy ha törik, ha szakad, végigcsinálom. Végig tudom csinálni.

Verseny

Úszás

Öt órát sikerült aludni a nagy nap előtt és 3:30-kor már csörgött is az óra. Indulhat a készülődés. A verseny során átlagosan 10 ezer kalóriát égetünk el, többségét zsírokból, de 1800 kalóriát vissza kell pótolnunk a nap folyamán, ezért a frissítést nevezik a triatlon negyedig sportágának. Reggelire egy nagy adag spagettivel indítottam, amit még az előző nap főztem. Mindent összepakoltunk és elindultunk a buszokhoz. 4:45-kor fölrakodtuk a bicikliket a buszokra, majd elindult a menet a gyékényesi bányatóhoz. Megérkezés után irány a WC, aztán széntabletta. Közben pedig az első liter víz is lecsúszott. A folyadék és só pótlása létfontosságú. Három héttel a Nagyatádi verseny előtt Frankfurtban egy versenyző belehalt abba, hogy az extrém magas folyadékbevitel mellett nem pótolta a sókat a szervezetében, ez agyi ödémát okozott és már nem lehetett megmenteni. A szervezők a mi figyelmünket is felhívták rá, hogy nagyon oda kell figyelni a só pótlására. Biciklizés alatt óránként 1.8 gramm sót vittem be tabletta formájában, futás alatt pedig 0.9 grammot. Bevittük a depóba a biciklit, átöltöztünk az úszáshoz és bemelegítettünk. A bemondó jelentette, a víz 29.1 fokos, szinte meleg. 700 egyéni induló a parton, az első bálozók zöld sapkában, a legjobb 30 pirosban az első sorokban, a többiek fehérben. A vízparton mindenfelé szurkolók buzdítanak. Zakó, Bence és én izgatottan várakozunk. Felcsendül Vangelistől a „Conquest of Paradise” és kezdődik a visszaszámlálás. A pap derékig a vízbegázolt a parton álló tömeg előtt és megáldotta a vizet. Középtájon állunk. Nagy lesz a tülekedés és a csapkodás az elején. Egyszer csak eldördül az ágyú és a nézőtér tapsviharban tőr ki. Az első sorok pedig a vízbe rohannak. Elkezdődött! Kezet rázok a srácokkal és elindulunk mi is a víz felé. Nem szabad kapkodni ezt megígértettem magammal. Az úszáson nem lehet nyerni, de el lehet veszíteni a versenyt. A víz tényleg kellemes, de iszonyatos a tömeg. Mindenhol csapkodás, lábtempók, mint a heringek a konzervben, de mi úszunk. Az időmet 1ó30p és 1ó40p közé számítottam. A lassabb úszókat kerülgetni kell, a gyorsabbak folyton ráúsznak az ember lábára és csak lassan nyúlik szét a mezőny az első 1.9 km-es körön. A fordító bójáknál feltorlódik a tömeg és van, hogy csak oldalvást férünk el, úgy úszunk. A víz tiszta és a sekélyebb részeken látni lehet az alját. Továbbra is nyugodt egyenletes tempóban haladok. Lassacskán több és több a hely, de még jobbnak látom, ha egy előttem úszó lábvizén úszok. Majd ő nézi az irányt. Az első kört 43 perc 19 másodperccel fejezem be és már egyáltalán nincs tömeg, amikor 50 méter futás után ismét befutok a vízbe a második körre. Most már nem sodor az embertömeg és a tájékozódás is nehezebb. Messze a bója, és amíg medencében lehet követni a vonalakat, addig itt csak föl fölnézve tudom belőni a helyes irányt, ami gyorsúszásnál fárasztó tud lenni. Amíg tőlem jobbra és balra is úsznak, nagy baj nem lehet gondoltam, de biztos vagyok benne, hogy gyönyörű cikcakkokat sikerült leírnom a második kör során, ott is ahol egyenes kellett volna csak úszni. Az oxigénhiányos állapotból a partra érve kicsit kóvályog a fejem. 1:35:52-nél járunk. Minden a tervek szerint halad, bár a második kör jócskán elmaradt az elsőtől. Fölszaladok az emelkedőn a depóhoz, közben felkapom a zsákot, amiben a bringás ruhák vannak. Öltözés, majd irány a bringa, itt fél litert megint iszok. Egy magnéziumos gélt is leküldök és két 0.45g-os só tablettát. 8 és fél perc a depóidőm. Sisak föl és nyomás.

Kerékpár

A bringa első része egy 75 km-es szakasz két frissítő állomással. Az első 25km-nél egy kaptató végén Ágneslaknál volt, a második 50 km-nél, Böhönyénél, végül egy további 25 km-es szakasz következett, amivel beérünk Nagyatádra. Onnan 3 db 35 km-es ’Y’ alakú kör következik, ez a bringa második fele. Az ’Y’ aljától Nagyatádról indulunk, és Ötvöskónyinál jobbra kanyarodunk Beleg felé, ahol van egy frissítőállomás, majd visszajövünk. Elindulunk az ’Y’ másik vége felé, ami Segesdnél van, ismét csak egy frissítőállomással. Onnan fordulunk ismét és térünk vissza Nagyatádra. A 3 db 35 km-es kört így én 9 db fél órás körre osztottam be (22.5 km/h átlaggal). Tehát…

Amint eltávolodtunk a szurkolóktól mindenki elkezdett enni. Szilárd ételt csak bringa elején van értelme enni, később már nagyon nehézkes. Futás alatt már szinte lehetetlen. A kormányra akasztottam egy kis nejlonzacskót benne 4 szendviccsel, amiből hármat az első 10-15 km-en meg is bírtam enni. Gyönyörű helyeken suhantunk keresztül és a balról folyvást előzgető versenytársak is bíztatták a lassabbakat. Családias volt a hangulat és bár ez egyéni sport, én még is egy nagy csapat tagjának éreztem magam. A meredek emelkedőn felállva tapostuk a pedált, hogy felérjünk, közben egy gyalogos is könnyűszerrel lehagyhatott volna minket. Az előttem lévő, szinte egyhelyben guruló sporttársnak oda is szóltam, hogy ez ugye nem számít bolyozásnak, amin jót nevetett. A kínlódás közepette további mulatságra adtak okot az aszfaltfeliratok. „Szeresd a dombot”, vagy „buzi, aki itt lassít”. A frissítőponton megtankoltunk és egy lejtős, száguldós szakasz következett, ami egy árnyék nélküli hosszú útszakaszba torkollott, minden féle mezőkkel közrefogva. Itt már éreztem, hogy nagyon kicsesztem magammal. A hőmérséklet emelkedett, a nyakam megfájdult, a nap egyre jobban tűzött és a póló is kezdett kidörzsölni. Utóbbit egy mentős és két sebtapasz segítségével sikerült véglegesen orvosolni. Óránként 25 km-t tettem meg és másfél litert ittam. Két 0.75 literes kulacs volt nálam. Az egyikben vizet, a másikban 5%-osra higított izotóniás sportitalt vittem. Nagyatádhoz közeledve Zako már szembe jött, nagyon jó tempót ment én meg már akkor szenvedtem mindentől. Az első ’Y’ alakú kis kör volt a mélypont. Bár a frissítőállomások fél órásakra sűrűsödtek a meleg tovább emelkedett. Az óránkénti másfél liter folyadékbevitelt folyamatosan tartottam, és ugyanennyi vizet locsoltam magamra. „Minden, ami a bőrről párolog el az hűt” hangsúlyozták a verseny előtti előadásokon. Tarkóra, sisakra, arcra, mellre, lábra, karokra mindenhova locsoltam a vizet, hogy ne süljek meg. Közben volt, aki az árokparton hányt, volt, aki csak ott feküdt és a mentők állták körbe. Itt már inkább csak az a felismerés hajtott, hogy egy feladás után, jövőre úgy is megpróbálnám újra, amikor az eddigi 100 km-t megint meg kellene csinálni, szóval már nem éri meg és nem is szabad ebből kihátrálni. Ahogy befejeztem az első kiskört és elhagytam a 110 km-t is, valami megváltozott, bár nem tudom meghatározni mi. Tény hogy jobb kedvem lett. Talán mert 69 km már ép ésszel felfogható távolságnak tűnt, talán mert a frissítőállomáson több kulacs vízzel nyakon öntöttek, nem tudom. Mosolyogtam, viccelődtem magamban és a következő frissítőállomáson Belegnél, amikor slaggal kaptam egy kis fejmosást és kérdezték, hogy egyedül csinálom e végig és hát ez után még jön egy maraton futás is azért már optimistán tudtam válaszolni, hogy „ha egyszer ráteszem a lábam arra a futópályára, akkor már végigcsinálom”. És innen már szinte biztos voltam benne, hogy végig tudom csinálni. Jöttek a frissítőállomások, lassan telt az idő, locsoltam magam, ittam, só tablettákat vettem be, mindenhol ettem egy kis banánt és megint leküldtem egy magnéziumos gélt. Egyre jobban fogytak a kerékpárosok az útról, már sokan futottak. Az utolsó köröm utolsó frissítőjénél még széntablettát vettem be, hogy a futás is rendben menjen. Ekkorra a nagy meleget egy felhősebb idő fogta vissza és az utolsó fél órában erős oldalszélben közeledtem Nagyatádra. Ha nem fogom elég erősen a kormányt, akkor átvisz a szembe sávba. Bár a kiskörök során főként az a gondolat tartotta bennem a lelket, hogy a bringa után egy hideg zuhany alá beállhatok majd a futás előtti depóban, most hogy 6-7 fokot esett a hőmérséklet, ez már nem is tűnt olyan szükségesnek. Leszálltam a bringáról és megállapítottam, hogy ez sokáig tartott. 7 óra 55 perc 22 másodperc bringázás után átöltöztem a futáshoz. Nem voltam már olyan ruganyos, de mivel nem zuhanyoztam kicsit több mint 11 perccel később már folytathattam a versenyt, illetve elkezdhettem a marton futást.

Futás

Meglepődtem, de a bringázás után különösen jól esett egy kis kocogás. Körbenéztem és megkerestem a leglassabb futó embert magam körül és felvettem a tempóját. Tudtam, hogy itt nem érdemes kapkodni. 8 kört kellett futni, egyenként 5.25 km-eseket. Az első körben már szembe jött Zako és Bence is. Emlékeim szerint a 4. és a 2. körüket futották. A cél az volt, hogy ne álljak meg és ne sétáljak kényszerpihenőként, ezért egy 9 km/h átlagot vettem fel és ebben próbáltam végigcsinálni az egész maratont. Négy frissítőállomás volt és mindenhol ittam egy pohár izotóniás italt, vagy vizet. Az első állomás a startnál, a második a parknál, ahol a körönkénti egy szem só tablettát is bevettem, a harmadik a Rinya patak utáni emelkedő végén, a negyedig pedig visszafelé a park kijáratánál, ott még dinnyét is kaptunk, ami isteni volt. Lassan teltek a körök, de igyekeztem 35 perc körüli köröket menni és csak arra a pár másod percre sétára váltani, amíg megiszom a frissítőt. Már több mint 11 órája mozgásban voltam, amikor az egyik kör utolsó harmadában mellém ért Kokó és bemondták, hogy az utolsó köre. Neki is ez volt élete első Ironman versenye és ő mindjárt célba érhet. Gratuláltam neki, csak úgy futtában és pár száz méteren át kicsit lemaradva tőle még felvettem a tempóját. Előkerült a Magyar zászló is, amivel végül befutott a célba. Egy körrel később Zako is követte az újdonsült Ironmanek sorában, fantasztikus 12:17-es időeredménnyel, majd még egy körrel később Bence is megérkezett 12:45-tel, nem véletlenül. Biciklin sokat vertek rám. A váltó csapatunk futói Gyuri, majd Chris is egyre gyakrabban jöttek szembe. Mivel a Mensa HungarIQa Egyesület színeiben indultunk 7 fős delegációval, amiből hárman egyéniben, négyen pedig váltóban indultak „IronMensa” névvel, ezért a kék egyen póló is messziről árulkodott már, hogy ismerős arcok közelednek. A negyedik körben egy energiagélt is leküldtem, biztos, ami biztos alapon, nagyon nem akartam a végére eléhezni.  A hatodik kör volt a legnehezebb, mert nagy volt a kísértés, hogy sétálni kezdjek, de arra a szólás-mondásra gondoltam, mi szerint „Az igazi Ironman a maraton felénél kezdődik”, már pedig én Ironmanre jöttem, nem túrázni. Nem álltam meg. A 7. körben megérkezett a nővérem is, hogy szurkoljon, ami nagyon sokat segített mentálisan, hogy az utolsó körben már ne legyen semmi gond. A 8. kör második fele fantasztikus volt, ahogy közeledtem a tömeg, a nézőtér és a célkapu felé. Éreztem, hogy elmúlik a fáradság és már enyém a pillanat. Megcsináltam. Bemondták a nevem, majd hogy Ironman és pár másodpercel később átszakítottam a célszalagot. 14 óra 36 perc 10 másodperces időeredménnyel sikeresen teljesítettem életem első Ironman versenyét. Eufória, elégedettség, öröm. Fél éves munka, késő este kelletlenül felhúzott futócipők, izzasztó bringázások és monoton medencében úszott kilóméterek most összeértek egyetlen pillanatban, ami igazolta, hogy a korlátaim nem ott vannak, ahol korábban azokat gondoltam. Sokkal többre vagyunk képesek, mint hinnénk.

Végül néhány számadat. Felkészülés: 5 hónap, 125 edzés, 550 km futás, 1000 km bringázás, 80 km úszás. Versenyen körülbelül: úszásnál 7000 karcsapás, bringánál 20 000 fordulat, futásnál 100 000 lépés, 10 ezer elégetett kalória, 16 liter bevitt folyadék, 1530 induló, ebből 686 egyéni induló, 286 első bálozó, 620 egyéni célba érő, 521. helyezés.

Jövőre ismét találkozunk!