A hatodik X.

Mivel ez a beszámoló eredetileg a barátaimnak íródott, néhány szám, adat érdektelennek tűnhet az olvasó számára.  Herr Gyula a honlapon megjelent invitálásának hatására döntöttem úgy, hogy beteszem ide is. Példám esetleg  kedvet csinálhat másoknak is arra, hogy elinduljon azon az úton, ami engem komoly sportmúlt nélkül, néhány év szaladgálás után elvezetett Nagyatádon keresztül a hatodik X betöltéséig.

Hosszú távú triatlon (becenevén ironman) Nagyatád 2015

Lehet, hogy a beszámoló is hosszú lesz, nem csak a táv, ezért ha valaki nem akarja végigolvasni, előre lelövöm a poént, célba értem!

Mint általában, most is előre le kell szögeznem, hogy mindenről Papi tehet. Éppen tíz éve, 2005-ben kezdeményezésére elindultunk Nagyatádon az iroman díjazott váltó kategóriájában. Már akkor is az öregfiúk között, mivel hárman összesen 165 évet számláltunk. Én akkor töltöttem be az ötvenet. Volt egy jó úszónk, Papi hatalmasat bringázott, én pedig leküzdöttem egy maratont a végén. Jó buli volt, a verseny hangulata megfogott, de fel sem merült bennem, hogy valaha egyéniben ott fogok állni a rajtvonalnál. A futás még hagyján, bár egy maraton sem leányálom 9-10 óra más sport után. Gyerekkoromban ültem biciklin is, de az úszás sohasem volt a barátom. Fürödni ugyan szerettem, és ha muszáj volt, akkor még haladtam is előre a vízben, de időre kilométereket úszni, az még gondolati szinten is elborzasztott.

Telt-múlt az idő, belebonyolódtam egy soha elmúlni nem akaró sarokproblémába, gondot okozott a futás és valószínűleg Papi sugallatára megvettem az első biciklimet a Corában akciósan, kb.15 ezer forintért. Utólag visszanézve súlyzózni kiválóan alkalmas volt, kerékpározni már kevésbé. Ennek ellenére a km-ek gyűltek, bár kissé zavart, hogy amíg én teljes erőből tekerek, Papi csak lazán gurul mögöttem. Néhány év után minőségi cserére szántam el magam, vettem egy Meridát a fitnesz kategóriából. Ez már nem csak biciklizésre, hanem kerékpározásra is alkalmas volt. Sokat tekertünk együtt Papival, nemegyszer 200 km feletti túrákat is bevállalva. Közben 7-8 év kínlódás után a sarkam állapota is rendeződött, ismét tudtam rendesen futni. A két sportág kiválóan kiegészítette egymást, az alap állóképességem jelentősen javult a hosszú bringák hatására és terepfutásban is jócskán javítgattam a korábbi eredményeimen.

És egyre közeledett a hatodik X. A triatlon gondolata már korábban motoszkált bennem miután a három sportágból kettő megvolt, de a harmadik, az úszás réme jó darabig megakadályozta, hogy komolyabban foglalkozzam a dologgal. Viszont valamit ki kellett találni a 60. méltó megünneplésére. A legvégső lökést a triatlon irányába a 2014-es ironman adta meg, ahol segítőként vettünk részt egy elsőbálozó mellett. Ekkor már kísérleteztem a mellúszással, de egy szakember látva a produkciómat azt mondta, hogy ezt nem nagyon kellene erőltetni, inkább próbálkozzak a gyorssal nulláról kezdve.

És belevágtam, bár úgy gondoltam, hogy az egy év felkészülés az úszásra nagyon kevés, a bringára nem túl sok, a futásra talán elég. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy januárig a túrafutásokon kívül szinte semmit nem csináltam, csak beneveztem a versenyre, hogy meglegyen a motiváció és beruháztam egy igazi országúti bringára. Január végén estem pánikba, hogy mi lesz ebből? Ekkortól heti 2-3 alkalommal jártam úszni, ebből 1 alkalommal edző segítette a tanulást. Valóban nulláról kezdve a gyorsúszást először egy medencehosszt sikerült leküzdenem, majd egyre többet. A táv viszonylag gyorsan meglett, a tempó viszont nagyon lassú volt, még a kitűzött minimál célra, a szintidőn belüli beérésre sem volt elég. Az edző szerint ez általában így működik azoknál, akik öreg fejjel tanulnak meg úszni, sohasem lesz olyan vízfekvésük, mint a gyerekkorban kezdőknek. Végül összesen kb. 130 km-t úsztam a versenyig, közte több nyílt vízi úszással és egy Tihany-Füred öbölátúszással. Ezalatt sikerült annyit gyorsulnom, hogy bízhattam a sikeres célba érésben a gyékényesi tóban.

Mivel leginkább az úszástól féltem és időm sem volt túl sok, a másik két sportág eléggé hanyagolva lett a tavasz folyamán. Az időjárás sem kedvezett igazán a bringának, ezért csak a Papitól kapott görgőn tekertem egy keveset egészen április végéig. Ekkor rájöttem, hogy nem lesz ez így jó és elővettem a még szinte szűz Cannondale-t. Ezután arra is rájöttem, hogy más egy országútival menni, mint egy egyenes kormányossal, szoknom kellett az új geometriát, mert bár gyorsabb volt az új bringa, de nagyon bizonytalanul éreztem magam rajta. Sajnos a triatlonhoz nagyon ajánlott könyöklővel már nem is volt elég időm megbarátkozni. Végül a kb. két és fél hónap alatt nagyjából 2500km-t tekertem felkészülésképpen, közte egy Tour de Pelso-t (206 km) tesztversenyként.

Előzetesen a futásról azt gondoltam, hogy nehézségét a várható kánikula és a megelőző 184 km egyéb sport okozza majd, de bíztam benne, hogy ekkorra lesz már annyi időtartalékom, hogy akár erősen gyalogolva is beérek. Ezért aztán a szokásos tavaszi programon kívül (Téli Mátra, Margita, Mátrabérc, Gerecse, Kinizsi) néhány terepfutóversenyt, egy velencei tókört és tesztként egy dunavarsányi maratont vállaltam be. Ami kicsit aggasztott, hogy nálam okosabbak tanácsára közvetlenül a hosszú bringák után edzésképpen kísérleteztem futással és rájöttem, hogy ebben a verzióban nem könnyű elindulni. Januártól bő 1000 km futás jött össze a versenyig.

A nem túl szakszerű és tervszerű „felkészülés” csúcspontja 3 héttel Nagyatád előtt egy féltáv lett volna Dunaújvárosban, hogy legalább lássam, hogyan is néz ki egy triatlon verseny belülről. A versennyel nem is volt gond, a hőmérséklettel annál inkább, a 38 fok árnyékban nem igazán segített abban, hogy reálisan felmérjem, mire lehetek képes Nagyatádon. De végigmentem 7h 40 körüli idővel, pedig hullottak körülöttem a versenytársak rendesen.

És eljött a verseny hete. Papi figyelmeztetett előre, hogy úgy fogom érezni, nem vagyok felkészülve. És valóban úgy éreztem, de erre meg is volt az okom. Bár gyűjtögettem a kilométereket, de mindig csak azt csináltam amihez kedvem vagy időm volt. Edzéstervhez, egymásra épülő hetekhez, ciklusokhoz, egyéb tudományos dolgokhoz köze sem volt a munkámnak. De a cél csak a célba érés volt, egy halvány elképzeléssel az időkről. Két óra úszás, hét és fél bringa, öt óra futás összesen fél óra depóval. Ez 15 óra. A szintidő a végén 16 és fél óra, én a 15 óra közeli eredménnyel már nagyon elégedett lettem volna. Rész szintidő csak egy volt veszélyes számomra, az úszás után 2 óra 20 percnél a bringával el kellett hagynom a depót. Bíztam benne, hogy ez sikerülni fog.

És eljött a verseny napja is. Még mindig voltak homályos pontok a verseny menetéről, a depózásról, a frissítésről, de bíztam benne, hogy menet közben kialakulnak a dolgok. Első alkalom csak egyszer van. Papi egy kis csapat élén (Kati, Erzsi, Nóra) terelgetett a helyes irányba és vállalta az egész napos pálya szélén álldogálást azért, hogyha valami kívánságom lenne menet közben, rögtön teljesítsék. Nagyon nem egyszerű dolog, tudom tavalyról. Cserébe csak a morgolódást, zsörtölődést kapták tőlem, ami verseny közben talán megbocsátható, és amiért nem győztem elnézést kérni utólag.

Úszás - 3800m két körre bontva (nekem kicsit több lett) körök között kis szaladás a parton. Majdnem 30 fokos volt a tó vize. Mintha termálvízben úsznánk. A túl meleg víz nem a gyenge úszók barátja. 1 órás első kör után 1 óra 5 perces másodikat úsztam. A másodikra nem lassultam, hanem elkezdtem össze-vissza úszni és bele tettem vagy 150-200 méter pluszt, mert nem egyszerű a nyílt vízen tájékozódni, a bójákat figyelni a távolban, nem ugyanaz, mint a medencében a kötél mellett. Mindegy, túl voltam rajta. A cél az volt, hogy nem elfáradva, szintidőn belül másszak ki a vízből és ez teljesült. Hab a tortán, hogy még vagy tizen voltak mögöttem is. Úszás időm 2h 05:40 lett.

Depó1. Kényelmesen depóztam, a bringát és a csomagomat könnyű volt megtalálnom a szinte már teljesen kiürült depóban. Öltözködés közben ittam és ettem is az előre bekészített tartalékokból. Bő 10 percet depóztam, kb. 2h 15 percnél szálltam bringára, 5 perccel a szintidőn belül és még mindig voltak mögöttem.

Bringa kör 1 - 75 km – korábban bejártam a pályának a gyékényesi tótól Nagyatádig tartó szakaszát, nem volt újdonság az útvonal, sem a szintek. Szerencsére a szél itt barátunk volt, inkább segített, mint akadályozott egészen 50 km-ig, amikor ráfordulva a Nagyatád felé vezető útra szembefordult. Eleinte még a hőmérséklet is kedvező volt. 25km/h körüli átlagot terveztem, ennél kicsit gyorsabb is lett. Saját készletből frissítettem, nem időztem a frissítőpontoknál.

Bringa kör 2-3-4  - 3x35 km- elérve Nagyatádot találkoztam Papiékkal a saját frissítőpontnál. Itt minden körben megálltam, nem érdekelt az időveszteség, fontosabbnak éreztem a fejemre locsolt vizet és a vételezett hideg italt. Ekkorra már igen meleg volt. A megállásoknak köszönhetően 25 alá esett az átlagom, ennek ellenére egyre előrébb kerültem a sorban. Mások jobban fáradtak nálam. Az utolsó körre olyan viharos oldalszelet kaptunk, hogy a bringát időnként szinte 45 fokban döntve tudtam csak az úton tartani. Végül 7h 22 perccel zártam, szerencsére technikai probléma, defekt nélkül.

Depó 2 – itt már tudtam, hogy célba érek. El is vacakoltam 18 percet az átöltözéssel, még le is zuhanyoztam gyorsan, mert az okosok azt mondták, hogy többet hoz a futásnál, mint amennyit eltöltök vele a depóban. Tényleg jól esett.

Futás – 42 km – 8x5250m - itt ért az első nagy meglepetés. Elkezdtem futni és könnyedén ment. Szerencsére rajtam volt az órám, ami mutatta a tempót és figyelmeztetett, hogy nem kellene 5 percen belül kezdenem. Vissza is vettem rögtön, mert a tervekben eleinte 6 perces átlag szerepelt, ami a várható összeomlás után leesik 7 percesre és így kijön az 5 órás maraton. Gyors újratervezés következett fejben, aminek az eredménye az lett, hogy féltávig 5:30-ban futok, mert az esett jól és a frissítőpontoknál gyalogolva tartom a 6 percen belüli átlagot, féltáv után pedig majd meglátjuk. Papiék is áttelepültek a futópálya mellé, de mivel a bő 5 km-es körön 3 hivatalos frissítő is volt kiváló ellátással, itt már kevésbé volt jelentősége a saját készletnek. Végül a futás tempóját végig tartottam 5:30-ban, csak a gyalogló szakaszok lettek kicsit hosszabbak, így 4h 36 perccel végeztem, 6:33-ös átlaggal. Ekkorra már az óvatos futás ellenére jócskán eltávolodtam a mezőny végétől, ez a szám igencsak megrostálta a társaságot.

És célba értem! Miközben átszakítottam a célszalagot, a szpíker (Péter Attila) külön köszöntött a 60. születésnapom és az első ironman-em alkalmából. Meg is lepődtem, hogy milyen figyelmesek a szervezők, de később kiderült, hogy Kati intézte a dolgot, aki a színpadról integetve fogadott.

Mivel igazából el sem fáradtam nagyon, valószínűleg hagytam benn a versenyben némi időt. Végül is a hosszú távú mozgás nem volt újdonság számomra, egy Kinizsin is legalább ennyi időt vagyok talpon, ráadásul ott csak egyfajta terhelés ér, míg itt 3 különböző sportág váltakozott. Enyhe izomlázam lett azért másnap estére…

Néhány szám a végére. 700 körüli induló és 620 körüli célba érkező volt. Nehéz másokhoz hasonlítani a teljesítményemet, mert azért nem az a jellemző, hogy valaki 60 évesen, kezdő triatlonosként fut neki a távnak először. Korcsoporton belül (veterán 60-64) 12 induló volt, úszásban 10. bringán 7. futásban 4. volt az időm, összetettben 7. lettem. Abszolútban a férfiaknál 471. helyen végeztem elsősorban a futásnak köszönhetően. Úszóeredményem az 549-ik, a bringa az 516-ik, a futás a 248. helyre volt elég.

Hogy jövőre mi lesz? Most úgy gondolom, akkor van értelme a folytatásnak, ha úszásban nem a szintidővel kell küzdenem. És elég unalmas is a gyenge úszás következményeként egyedül bringázni a mezőny végén. Mivel az már eldőlt, hogy meg tudom csinálni, másodszorra komolyabb tervekkel illene belevágnom…. 

Kudla László (613)