„Könnyed” első Ironman

Egy kicsit a régmúltban kezdem. Körülbelül tíz évig 2005-ig versenyszerűen eveztem, de nem igazán voltam eredményes a klasszikus távon (2000m), ellenben a hosszabb távok egészen jól mentek. Sikerült kétszer is kategória győzelmet szerezni a Budapest-Baja evezősversenyen. A távja 176km, de folyik a Duna :), úgyhogy 11 óra elég is volt hozza. Ez, ha belegondolunk gyakorlatilag körülbelül megegyezik egy amatőr Ironman idejével. Innen jött három év szinte teljesen sportmentes időszak és plusz 10 kg, majd 2009-től rátaláltam a kerékpárra. Pár év MTB maratonozás után, mikor már országúton is edzettem döntöttem el, nem is tudom, honnan jött az ötlet, hogy meg szeretném csinálni az Ironmant. Valószínű közrejátszott, hogy a barátnőm, most már feleségem kiköltözött Berlinbe tanulni, én meg unatkoztam. Három évet adtam magamnak, ez volt 2012-ben. Úgy gondoltam, hogy egy ilyen nagy megterhelésre, mint az Ironman, minimum ennyi időt kell hagyni a szervezetnek, hogy alkalmazkodjon. Ezt így utólag is így látom, sőt!

Az első év még specifikus edzések nélkül telt, ami azt jelentette, hogy csak bringáztam, de azt elég sokat. Heti átlagban még a tétlen is összejött 250km, nyáron akár 400 is, de inkább csak közlekedés és örömbringázás volt, kevés célzott, pulzusmérővel végrehajtott igazi edzés.

2014-ben „csak” egy középtávú verseny volt tervben, mivel a hegyeket szeretem, ezért Füredet néztem ki magamnak, de már ekkor is Nagyatád lebegett a szemeim előtt. Itt elsőre az 5:12-es idő szerintem egész jó volt, de azért a végén az utolsó 5km-en már jöttek görcsök. Igaz csak 25 fok volt maximum, ezért is a jó eredmény. Természetesen itt már tél elejétől úsztam, futottam. Aztán augusztusban én is Berlinbe költöztem, itt egy kicsit veszélybe került a 3 éves terv, de elkerülendő a lazsálást, gyorsan be is neveztem a 2015-ös Extrememan-re.

Szeptemberől kezdtem el az igazán célirányos edzéseket, minimum egyszer kombinált edzéseket is végeztem hetente. De még ötletem sem volt arra, a sötétben tapogatóztam kicsit, hogy milyen pulzuson is kellene menni és mennyit, mert egy középtáv még egészen jól elmegy magasabb pulzuson is, de a hosszútáv azért nagyon más. Edző nélkül teljesen egyedül készültem (hiba!), netes tervek alapján, de itt a zónák általában elég lazán vannak meghatározva. Még élt az emlékeimben régről, hogy 6-8 óra terhelés után mennyire meg lehet rogyni. Ezt a problémakört egy teljesítmény diagnosztikával sikerült részben megoldani decemberben, ami egy egész jó becslést is adott a várható eredményre. Ezt mindenkinek javasolni tudom, mert sok „üres” km elkerülhető vele. Ennek ellenére az általam választott túl kemény edzésterv miatt, sikerült azért belefutni a „Túl sokat, Túl gyorsan, Túl hamar”-ba :(. Pedig még a párom is figyelmeztetett, hogy a szavaival éljek, nyúzottan nézek ki. Így utólag, hallgatni kellett volna rá, és kevésbé ragaszkodni az eltervezett mennyiséghez. Tünetek, vérnyomásom felment nyugalomban a pulzusom meg nem terhelés alatt, fogytam vagy 3 kg-t és természetesen le is betegedtem 2 hétre, ami minden tünetet rendbehozott. Ez volt márciusban.

Itt viszont történt egy furcsaság, amit azóta sem tudok magyarazni. A betegség előtt fantasztikusan ment a futás(magamhoz képest), a bringa meg rosszul. 4:50-es km-ek könnyedén mentek aerob extenziv zónában azóta viszont 5:30 tartozik hozzá, míg kerékpáron gyorsultam olyan 2km/h-val. Lehet, hogy a súly, ami visszajött... Ha van ötlet, szívesen meghallgatom. Emellett még május végén is ki kellett hagynom másfél hetet betegség miatt, pont az eltervezett tesztverseny ideje alatt. Az edzések januártól körülbelül úgy néztek ki, hogy hetköznap volt 2 úszás, 2 futás, 2 bringa vagy görgő és 1 erősítés. Ezeket munka függvényében mozgattam előre-hátra, arra figyelve, hogy 1 nap mindig teljesen üres legyen. A munkám miatt aránylag sokat utazok, így arra is figyelni kellett, hogy a kiküldetések idejére essen a laza hét. Amúgy a 3 kemény, egy laza felállást követtem, de szerintem ezt változtatni fogom 2+1-re. A hétvége volt a hosszú edzéseké, ami főleg május-júniusban a 6-6,5 órát is gyakran elérte szombaton, míg vasárnap olyan 2-3 órát.

Szerencsére itt Berlin környékén elég sok a tó, könnyű megoldani a nyíltvízi edzéseket, ami nagyon hasznos tud lenni, hogy az ember szokja azt, hogy nehezebb irányban maradni. Ezen kívül, mikor egy hetet Londonban dolgoztam, a Hyde Park-ban is sikerült úszni, a Londoni Olimpia hosszútávúszásának helyszínén.

Egy hónappal a verseny előtt már elkezdtem nézni a hosszútávú előrejelzéseket igazából feleslegesen, mert úgyis meleg lesz és amúgyis jó, ha 1 napra előre meg tudják mondani mi lesz :). Ugyanis volt egy nagy aggodalmam, a meleg. Erre semmi lehetőségem készülni, mert összesen két alkalommal tudtam 30 fok felett edzeni. Egyszer a frankfurti IM idején, ahol az a sajnálatos eset is történt, és amit nem szabad elfelejtenünk, mert még Nagyatádon a rajt elötti napobkan is volt olyan, aki arról beszélt a barátaival a sorban, a tésztaparti előtt, hogy ő csak vízet fog inni, és még csak nem is elsőbálozó volt. Én ott kicsit át is értékeltem magamban Csomor Erika szavait, ami elsőre nekem sem volt szimpatikus, és melyrő a közösségi oldalon vita is volt. Aki odaáll a rajthoz, mindegy milyen eredménnyel ér célba és szinte mindegy mennyi lehetősége van készülni, de vegye komolyan. Olvasson is utána legalább az alapoknak, és akkor nem beszél ilyen hülyeséget. Van elég kötelező olvasmány pl.: 10000kcl reggeli. Ezért is volt nagyon jó pénteken az előadás a frissítésről. Mindkétszer mikor melegben mentem, sikerült teljesen kikészülnöm, be sem tudtam felyezni értékelhetően az edzéseket. Mit mondjak, nem voltam boldog és az általam kitűzött 10:45 kezdett a megvalósíthatatlan kategóriába esni. Csak 4 nappal a verseny előtt volt lehetőségem hazautazni mivel tartalékolni kellett a szabadságot a nászútra :), ezért agyalni kezdtem, hogy a 15 maximum 20 fokos berlini esős nyárban, hogyan is lehetne alkalmazkodni a meleghez. A parkban futó többi ember legnagyobb örömére és az evezős éveknek köszönhetően sikerült találni megoldást, ami utólag is úgy gondolom, hogy jól működött. Mikor a többiek rövid nadrág és pólóban futottak, én thermo nadrág, thermo aláöltözet és 2 pólóban. Persze ezek csak rövidebb 45perc, 1 óra közötti kocogások voltak, nehogy túlságosan megterheljen. Az utolsó hosszú edzésen is enyhén túlöltöztem és figyeltem a sok folyadékra.

Nagyatádon már nem kellett ilyen praktikákhoz folyamodni, hála a szállásunknak is, ahol legalább 40 fok volt a tetőtérben. Itt már csak egyszer elmentem bejárni a kis bringa kört, egyszer kocogtam a pályabejáráson, meg úsztam vagy 20 percet, hogy azért ne lustuljak el teljesen.

A VERSENY napja:

A reggeli a már sokaknak bevált mézes vajas kenyér, illetve Gyékényes felé a kocsiban még egy kis banán és kakaóscsiga. Inni már csak vizet ittam, meg közvetlenül a rajt előtt egy kis isot, nehogy túl sok legyen a cukor. „Mert az ozmózissal nem játszunk” :).

Úszásnál én szépen beálltam az 1:10-es sorba, ami eléggé elöl van, de még így is sikerült az első 500m-en végig előzgetni, és jól jött a 8 hónap vizilabda is gyerekkoromból, mert a mosógépben megúsztam szemüveg leverés nélkül és talán én sem rugtam meg senkit, mert elsőbálozóként megszeppenve igyekeztem mindenkire körülöttem figyelni, meg persze a többiek is rám. Az első kör 33 perc alatt véget is ért, de a futásnál olyan szerencsétlenül léptem valamire, hogy a bal talpam begörcsölt kicsit, igy az első pár száz méteren arra figyeltem csak, hogy nehogy nagyobb legyen a baj, de utána felvettem újra a könnyed tempót. 1:08-nál már a depóban voltam ahol meg a rajtszámmal bénáztam egy sort (fordítva vettem fel és bringával a kézben fordíthattam ki), meg a GPS is megállt, de az már csak a bringán orvosoltam. De azért 3 percnél alig lassabban megvolt minden. Az első km-en már meg is ettem egy zselét és leöblítettem olyan 2-3 deci vízzel. Az volt a taktikám, amig hűvös van, addig kicsit többet eszem, majd utána a kis körökön csak isot iszom, amiben van 1g só és 35g szénhidrát is. Az első 75km (nálam 72 mérve, de mindegy) beleérte a gyönyörű utat az arborétumban nagyon gyorsan elment hála a jó szélnek. A fogyasztás 3 (3x18g) zselé, 2 víz, 1 iso (52,5g + 1,5g só). A nagykör végén már bent várt a család a frissítőnél és a már kaptam is az iso kulacsomat. A kiskörök is aránylag eseménytelenül teltek.

Csak a pulzusra figyelve mentem, ittam az isot, vettem fel a minden frissítőponton a vizet, amit meg főleg locsoltam. Sajnos a vízből a lábamra is juttattam, ezért kicsit merevebbé váltak. Csak az utolsó körben álltam meg könnyíteni magamon, emiatt csak 5:19 lett a bringa 147-es pulzus mellett és pont kicsúsztam az általam megállmodott 6:30-as futás kezdésből. Hozzá kell tenni, hogy azért nem is volt olyan meleg, érzésre legalábbis nem volt 33-34 foknál több, vagy a locsolás miatt sikerült jól átvészelni, nem tudom.

Innen újból életbe léptettem az A+ tervemet, ami a 10:30-as idő volt. Ehhez „csak” annyi kellett, hogy a meghatározott 156-os pulzussal kocogjak egy 4 órán belüli maraton. Mivel eddig életemben csak egyszer futottam ennyit még októberben egy edzésen (3:24), főleg nem ilyen hosszú terhelés után, azért voltak kétségeim. Az második kör után meg kellett állnom egy kis dologra, valamint zoknit cserélni, mert túl sok vizet folyattam a lábamra, ami után sajnos kiestem a ritmusból és az addigi 5:30-as km-ek lelassultak alig 5:45 körülire célzónában. De nem is eröltettem a jobb időt, mert a combhajlítóm kezdett fáradni a 4. kör után és kicsit a fejem is lüktetni, de hála a 2 sótablettának minden rendbejött, (köszi Kentes Péter!), séta nélkül sikerült befejezni a futást. Sőt az utolsó körön, már 5:15 körül volt az átlag. Persze ehhez hozzájárult az utolsó 2 körre lehülő levegő is. Futáson is elkövettem egy kisebb hibát, nem tudtam elég isot inni, mert nem kívántam, ezért só sem jutott be elég a szervezetembe, ezt kellett orvosolni a tablettával, amivel meg nem készültem. Azt kell mondjam, hogy ez a 3:54-es maraton egészen könnyen ment, vártam a kalapácsos embert, de az csak figyelmeztetett, nem csapott oda.

A vége 10:28:24 lett, ami így elsőre mindössze 2 év triathlon „múlttal” elégedettséggel tölt el. Most már tudom, hogy meg tudom csinálni, már csak gyorsulni kell.

 Természetesen az egész nem sikerült volna, ha nincsenek segítők. Adrienn (aki augusztus 1-e óta a feleségem is, és bírja, hogy alig látott január óta) és Anyukám, akik lesik minden kívánságomat a versenyen és barátaim Baksay Gergely, Kentes Péter.

Most új célokat kell keresni, de az ironman táv egyelőre biztosan marad. Jövőre itt németorszagban, vagy a környéken fogok versenyezni, de még visszatérek Nagyatádra is, mert ha a hangulatra gondolok, még mindig libabőrös leszek.

Norbi