Vártam...

Vártam. Vártam és vártam.

Hagynom kellett egy kicsit leülepedni, mert attól féltem, hogy ez nem is igaz és egyszer csak felébredek és nem is úgy volt, nem is volt ez olyan jó!!! DE NEM !!!! Nem  múlik az a jó érzés és ahányszor csak ránézek az emléklapra mindig csak az jut eszembe hogy DEJÓLÉREZTEMMAGAM!!!!

Egy picit hadd meséljek az előzményekről.

2012. január 8. án  kezdtem el futni…futópadon, edzőteremben. Tetszett. Neveztem egy bajai  félmaratonra…az is tetszett. Még abban az évben valahogy rátaláltam a nagyatádi 2/3 maraton futóversenyre és mert útba esett a nyaralás közben hát beneveztem. 

És itt valami olyasmit láttam ami teljesen elvarázsolt. Nagyatád Extrememan… mindenki nagyon szenvedett a futópályán és mégis. Azt mondtam a férjemnek, hogy egyszer az életben ITT én szeretnék végig menni! Vonzott a hangulat, a teljesítmény, a táv.

A futás rendben, az már valahogy ment (ezen a nagyatádi versenyen életemben először dobogón állhattam volna, mert korosztályos  2. lettem, de ezt remélni sem mertem így a verseny után azonnal el is indultunk nyaralni). A bringázás is ment, persze sima városi bringával és igaz hogy azzal többször körbetekertem már a Balatont, de az egész más…ezt persze akkor még nem tudtam.

 No és ott az úszás…hát az sehogy sem ment. Mellúszásban „öregasszonyosan” nem süllyedtem el, de hát úszni azt NEM tudtam. A nyaralásból hazafelé úszószemüveget, úszódresszt és úszósapkát vettünk és szeptembertől elkezdtem úszni tanulni. Nagyon nehéz volt. 4-5 hónap kellett mire a 50m medencét végig úsztam gyorsban. Sokszor elkeseredtem. Amikor végre sikerült, elkezdtem  a távot növelni. Hetente 2-3 alkalommal, hajnalban egyedül jártam úszni. Ez ment hónapokon keresztül. Még ebben az évben december utolsó napján futópadon!!!! lefutottam a 42 km-t. J Hiszen a futás volt még mindig a nagy szerelem… egyre többet és többet futottam.  De NAGYATÁD ÉS AZ EXTREMEMAN mindig ott motoszkált. A következő évben rengeteg futóversenyen voltam. Sokszor álltam dobogón és életem második  Maratoni versenyén abszolút 3. lettem.

 Az úszás persze nem haladt sehova. Teltek a hónapok és mindig ugyanazt az időt úsztam, de legalább már gyorsúszásban. Persze arra nem is mertem gondolni, hogy ezt egyszer majd élő  vízben  is meg kell csinálni. 

                A minden évben megrendezésre kerülő és saját szervezésű BalatonTourdeFloug versenyünkre persze készülni kellett, de ezt még mindig  a városi bringámmal, csomagtartóval és hűtőtáskával teljesítettem . J                     

Hajnalban vagy késő este futottam, mert dolgozni azért kell (igaz saját családi vállalkozás, de 8-17- ig tart a munkaidő Nekem is J )  A bringázás hétvégére maradt.

Egy teljesen véletlen folytán összefutottam egy régi ismerőssel, aki aktívan triatlonozott és ő adta meg a végső lökést. Augusztusban megvettük az országúti bringát.

Ekkor kiderült hogy bicajozni is meg kellene tanulni. Főleg kanyarodni! J (még most sem megy) Szóval a 2013. év 2. fele már olyan volt mint aki triatlonozik, de hát nem is tudtam akkor, hogy milyen hosszú út vár még rám…és tényleg az ÚT MAGA A CÉL.

2014. márciusában le merészkedtem a Titán-os úszóedzésre. Hát szörnyű lehettem, de nem mondta senki… fogalmam sem volt semmilyen technikai fogalomról…hát még arról, hogy mit is kellene csinálni. Örültem, hogy éltem az edzés végén is. Csoda hogy előre haladtam. És mégis azt a rengeteg segítséget amit ott kaptam nem tudom megköszönni.

 Jó volt, hogy ott volt még két hasonló korú lány (NAGYOLÁNYOK) ,  akikkel egymást biztattuk, de hát mindig én voltam az utolsó és persze még most is én vagyok az utolsó. J

  Szóval volt bringám és jártam úszni… futottam sokat és főleg versenyeken…hurrá!!!!! de még nem voltam egyetlen triatlon versenyen sem. Az első igazi versenyem tavaly Kaposvár féltáv. Jó volt, de nem tudtam beosztani az erőmet a futásra elfáradtam. Fadd domboriban volt egy sprint táv!!!! Hát olyan izgalmi állapotban szerintem még soha nem voltam. Az volt a cél hogy az úszást túléljem…a bicajt biztos megtalálom, mert akkor már szinte senki nincs a depóban és utána tekerni ahogy csak tudok…bolyozást nem favorizáltam, mert Nekem sok behozni valóm volt…és persze fussak ahogy csak bírok. Siker!!!!! Korosztályos I.hely!!! Hihetetlen. Nehéz. Gyors. Tetszett.  Ezután Szálka XL táv. A taktika ugyanaz. Siker. Női  abszolút 3., Korosztályos első hely!!!! Hűűű, de örültem. – Jövök  Nagyatád!!! Egyre többet edzettem. Nem volt pihi. Már január 1- én kint futottam a töltésen. Tudtam, hogy ebben az évben meg akarom csinálni. Még januárban neveztem. Nagyon sokat edzettem és nagyon sok versenyen elindultam.   

Lehet hogy túl sokat is, de nem voltam biztos magamban. Először a 12 óra volt a cél, de sokan megmosolyogtak…tudom, hogy ahhoz milyen részidőket kell teljesíteni?????   Hát igen. Elbizonytalanodtam. Már a 13 óra is nagyon jó lett volna…sőt ahogy a verseny közeledett  már megbarátkoztam a 14 órával is …és a vége az volt, hogy jó ha beérek szintidőn belül. Az utolsó hetek nagyon lassan és néha nagyon gyorsan teltek. Úgy éreztem nem edzettem eleget, de sokszor már nagyon fáradt voltam. A verseny előtt 2 héttel nyaralni mentünk és persze edzettünk…sőt elmentünk Gyékényesre, onnan elbicajoztunk Nagyatádra, bejártuk a pályát… kicsit megnyugodtam…pár napig.

Szóval eljött a verseny… már csütörtökön ott voltunk…rajtcsomag átvétel, tészta parti, jó hangulat és jó meleg. Szerencsénkre pont aznap éjjel jött egy jó kis vihar így egy kicsit lehűlt a levegő… pénteken Gyékényesen voltunk pancsolni, ebédelni, majd irány a versenyközpont a futócsomagot leadni. Itt már nagyon magamba fordultam. Azt hiszem kibírhatatlan voltam. De elviseltek valahogy. A családom és a barátaim tudták,  hogy milyen régóta ez a vágyam és nagyon, de nagyon sokat köszönhetek Nekik. Az egész családom ott volt, hiszen a nagyfiam szintén élete első ironman távját készült teljesíteni, a férjem pedig váltóban indult. A kisebbik fiam (14 éves) a segítők csapatát erősítette.  A 3 egyéni indulónk mellett két 3 fős váltót is összehoztunk. Jó kis csapat voltunk!!! Kellettek a segítők és a szurkolók!!!  J

Hajnali ébredés valamikor 4 óra körül…reggeli ami borzasztó, de muszáj…utazás…izgulás… Gyékényesen rengeteg autó…szinte 6 órára ott vagyunk és már akkor is rengeteg versenyző depózik be. Készülődés…bedepózás…nincs zoknim…pedig  vagy háromszor átnéztem a cuccokat. A férjem gyorsan odahozza a saját fekete „titok” zokniját…hát nem egy a méretünk. J Még jó hogy futni nem ebben kell majd…a bicajt meg túlélem valahogy. És már ott állunk a tó szélén. Annyi időm volt, hogy bementem a vízbe megmártóztam és már ki is küldtek a versenybírók.

Állunk Gergővel (a nagy fiammal ) és Krisztinával (csapat - és edzőtárssal) a tó szélén és nagyon meg vagyunk hatódva és már nem is szólunk egymáshoz…csak állunk és tudjuk hogy ez egy nagyon hosszú nap lesz és fogalmunk sincs hogy mi vár ránk. Jó lesz a vége vagy sem?????

Szerintem a nevem nem tudtam volna megmondani ha valaki ezt megkérdezi ott.  Álltunk és vártuk az ágyúszót.

 És RAJT!  elindulunk szépen lassan…én nem az első sorból indultam. J …és szól a zene és úszunk és  kb 100 m után elkezdek  a sírni… hát itt vagyok…hát elindultam…hűűű, de hosszú volt ez a három év…és mennyi, de mennyi minden történt… nagyon szeretnék végig menni…nagyon óvatos vagyok. Alig érünk az első bójához már érzem hogy a mez kidörzsölte a nyakam mind a két oldalt. Egyre jobban fáj. Ezt pedig így kell most végig csinálni. Az első kör nagyon jó!!!! Sokkal jobb mint amire számítottam és eddig még lábvízen is sikerült úsznom. Jön a második kör. Itt már nem találok olyan jó lábvizet, de azért így is haladok. És egyszer csak vége….kint vagyok a parton…megcsináltam….az első szám teljesítve…jó nem valami nagy idővel (1:33) de végig úsztam gyors úszásban…nem pánikoltam…nem úsztam el (szerintem én olyat nem is tudok) de most jön az én számom…a bringa… ezt már szeretem… nincs bolyozás és nincs sok kanyar!!!!

 Gyors öltözés és irány Nagyatád! Elindulok. Valami nincs rendben a bringámmal olyan fura hangot ad és ráadásul sokkal lassabban megyek mint ahogy szoktam. Ekkor jut eszembe hogy  ki sem próbáltam…amatőr hozzáállás…ilyet mégegyszer nem csinálunk…persze ha lesz mégegyszer és ezen a versenyen beérek. Aztán valahogy rendeződnek a dolgok…kezdem felvenni az utazó sebességem…szerencsére előzgetek is, persze engem is előznek rendesen. Suhanok. Szép a táj…nem akarom magam leamortizálni…csak nyugodtan…dúdolgatok „Szép nyári nap..” J Kezd melegedni, néhol már nagyon tűz a nap, de mindjárt beérek Nagyatádra és ott vár a kis csapat!!!

 Hideg víz, kóla…(mint később kiderült az otthon maradt a hűtőben) de a segítők hipp hopp kerítenek egy  üveggel ami még jéghideg is…életmentő…meg a jég is mezembe…jól hűti a hátam. Jöhet az első kis kör. Jól vagyok! Jól megy a tekerés! Persze eszek, iszok, mert azt muszáj! Kész az első kis kör.

Hű ez nem is volt olyan rossz. Jöhet a következő! Itt már lassulok, de még mindig vannak jó szakaszok. Már nem nagyon kell az izo, vizet öntök magamra, kevesebbet iszok.

És elindulok az utolsó körre. Óvatos vagyok mert érzem, hogy fáradok.  Kitalálom közben a futó taktikámat. Minden milyen lassan de végig KELL futni ! Lehet lassan és még lassabban is, de futni kell!  Beérek a bicajjal…ez jó…már vártam ezt a pillanatot, amikor szilárd talaj van a lábam alatt. Nyugi. Tusolok, átöltözök. Szépen lassan kimegyek a futópályára és elindulok. Az első kör nagyon nehéz. Talán ez volt a legnehezebb. Meleg van. Nagyon meleg. Kell egy másik sapka mert a leég a hajam.:)  A fiúk nem találják. No majd a következő körben. A frissítőknél felváltva iszom a kólát és a vizet…a csapat főhadi szállásánál egy kis magnéziumot.

Enni nem  merek . Soha nem eszek futás közben. És csak körözök. Nem állok meg, nem sétálok, lassan futok. És jön a következő kör…és a következő…hű de soká lesz vége!!! Ott vannak a pályán a barátok, ismerősök!!! Jól érzem magam…ezt akartam…ott lenni közöttük…végig menni....beérni. Elborult. Ez jó.( Már nem szeretem annyira a napsütést.) De már nem sok van hátra. Utolsó előtti kör és a parkban az óra 11:20 körüli időt mutat. Aztaaaa…lehet hogy meglesz az álom idő???? Futás Ági!!!!! és futok és haladok…a combom nagyon fáj félek hogy begörcsöl, de igyekszem óvatos lenni…van még egy kör…az utolsó…majdnem elsírom magam…és megyek és tudom, hogy mostmár meglesz!!!! Sikerülni fog. BE FOGOK ÉRNI!!!! Elfutok a csapatunk előtt és mindenkivel pacsizok!!!! és ráfordulok a célegyenesre és 12:00…és bent vagyok és 12:00:18 és SIKERÜLT!!! Ott van a férjem és próbálom Neki odaadni a virágot, de Ő nem tudja hogy miért és mi is ez!!!!??? Nekem még nincs erőm elmondani! A nagyfiam ott ül bent a célban…Ő is elfáradt…25 perccel hamarabb beért. És ott van sok ismerős, sok- sok Ironman!!!! és mostmár én is az vagyok!!!! Megvan az álom idő (tudom hogy ez persze csak Nekem az! ) de életem első hosszú távú versenye!!!

 Örülök. Nagyon.

Persze annak is amit Péter Attila a befutómnál bemond és a Senior2 kategória nyertese!!!! Makra Ágnes!!! Hihetetlen!!! Azóta sem tudom elhinni!

És hát a másnapi show!!! Hát fantasztikus élmény! És ott állni a dobogó legfelső fokán!!! Ebben még reménykedni sem mertem. Még most sem merem elhinni! De kép is készült, tehát biztos megtörtént! J 

Szeretném megköszönni a férjemnek hogy segített elérni a célom és sokszor átvállalt olyan feladatokat amelyek  nem igazán „férfi munkák”, és sokszor főzött, hajnalban reggelit készített és segített takarítani is. Sőt sokszor jött velem bicajozni és futni is. J A fiamnak Gergőnek és Máténak hogy néha nem csak anya voltam. És persze hogy ők is jöttek velem bicajozni és futni is néha! Farkas Pistabának és Balla Péternek, hogy amikor megláttak először úszni, nem nevettek fel…legalábbis előttem nem és olyan sok jó tanáccsal elláttak. Aninak és Krisztinának,  hogy ott voltunk egymásnak és jöttek velem úszni, bicajozni és futni is! J És persze az összes barátomnak, ismerősömnek, akik végig segítettek, jó tanácsokkal láttak el! Olyan sokan vannak hogy attól félek valakit kihagynék ha elkezdeném felsorolni!!!!

Köszi  MINDENKINEK!

Ja és persze már beneveztem a jövő évi versenyre is!!! Hiszen az „ÚT MAGA A CÉL” és nem biztos hogy mindig jól esik, mert  rázós és nehéz is, de tele van élményekkel és higgyétek el megéri néha  kilépni a komfort zónából J !!!!

Köszönöm hogy elolvastátok!