Első extrememan versenyem beszámolója

Nagyatád 2015 ironman beszámoló: Először is azzal kezdeném, hogy 8 óra munka mellett (9:45-18:15), ami sokszor hosszabbra nyúlik, elég nehéz volt a felkészülés. Mivel nekem futó múltam van, s némi úszó is, utóbbi az csak tényleg némileg említem, hisz a Balatont úsztam át 6szor, s az arra való felkészülés az amiről beszélek. Bicajozni pedig csak napi 2szer 10 km. ami ugyan rendszeresnek számít, de kilométerben elég harmat. Szóval a bringát kellett nagyon felhoznom valahogy, s ehhez iszonyú sok idő kellett. Illetve a szombatom is munkával telt délelőttönként. Tehát a hosszabb edzésekre csak a vasárnapom maradt, így pihenni/regenerálódni nem volt időm. A bicajos edzést komolyabban 2 hónappal a verseny előtt kezdtem,heti 3 alkalommal: szerda, péntek, vasárnap. Hétköznap rövidebbeket a munka miatt kb 55 kilik, hét végén 100 körül, de utána szinte mindig volt futás, hogy szokjam. Futás szinte minden nap volt, néha bicajos edzéseknél maradt ki. Figyeltem, hogy az eltervezett maratoni iramot kövessem, 5:20 körüli tempóban futottam mindig egyenletesen. Úszásra nem igazán fektettem időt, mert úgy voltam vele, hogy ott nem tudok sok időt bezsebelni a 4 kilin, így a bicót erőltettem jobban. 2 havonta 1szer mentem usziba, és kb 2.5-3 kilit úsztam egyenletes tempóban. Edzéseken, főleg a nagyobb terhelésnél vasárnaponként eléggé ki tudtam borulni. Mögöttem volt a 7 munkában, a sok edzés, s mikor vasárnap este 17:00-kor nyújtottam épp ,és szembesültem, hogy van pár órám enni valamit, és pihenni. A tudat, hogy hétfőtől újra kezdődik minden elölről. Azt gondoltam, hogy megcsinálom, aztán soha többet! Verseny: Érdekes, mert nagy nyugalom uralkodott rajtam, persze izgultam, de nem pánik szerűen, mint néha futóversenyen, mikor tudom, lehet dobogóra állhatok. Parton állva nézve a sok embert körülöttem jöttem rá, hogy igen, eljött végre a nap, mikor végigvihetem amire annyit készültem. Nem érzékenyültem el a rajtnál, mint 2 éve a nézők soraiban, hanem vártam a megmérettetést, a küzdelmet. Vízben eléggé sok ütést, rúgást kaptam, többet nem indulok a közepéről, sok erőm elment így. Első kör ezzel telt, hogy nyomorogtunk.Második körben azt hittem, hogy jobb lesz, de nem, mert ott leginkább én vezettem a sort. Szaladtam a vízből a sátorba átöltözni, de elég lassan sikerült, legközelebb 1cuccban tolom végig a versenyt! Bicóra jó volt felülni, toltam neki, ahogy csak bírtam. 90kilinél leesett váltásnál a lánc, aztán meg nem tudtam az első váltót használni. Nem csüggedtem, mentem tovább, imádkoztam, hogy nagyobb baj ne legyen. Kissé éreztem a fejem, olyan tompa, furi érzésem volt, elkezdtem több vizet fröcskölni rá, aztán jobb lett a helyzet. A bicaj frissítés az első 75 kilin elég gyengusz volt, kiszúrták a szemem negyed energia szelettel, néztem is, hogy ha nem hoztam volna magammal nápolyikat, akkor szívtam volna rendesen. Utolsó 35 kilis körnél rápillantottam az órámra, láttam, hogy elég "jó" vagyok, ha 4órás maratont futok, akkor is meg lesz a 12 óra, amit belőttem magamnak. Ez feltuningolt kicsit, illetve, hogy végre lerakhatom a bicajt, és futhatok. Letusoltam, gyors átöltöztem, de elég darabosan ment, aztán rohantam a futópályára. Kissé elkapkodtam az első kört, de olyan jó volt végre futni, azt hiszem 5 perc alatt lett, aztán észbe kaptam, visszavettem. Jó volt látni a sok versenyzőt, ismerős arcokat, mind-mind feldobott. Szuper volt a zene, a szurkolók, a frissítés, főleg a hideg cola! Csapattársam: Ákos iszonyú sokat segített, mert mindig mondta, hogy állok a csajoknál, így kis vérszemet kaptam, hogy közeledjek mindig az előttem futó lányhoz, növelve esélyeimet. Ha ő nincs, hajlamos lettem volna a lazulásra. Utolsó körnél tudtam kis tempót növelni, s beérkezéskor valahogy nem éreztem,hogy vége. Valamit vártam..., hogy megkönnyebbülök, vagy meghatódok, vagy bármi csattanót.., de semmi, megcsináltam, pont, ez volt, ennyi volt, vége. Nem jött semmi, akkor nem éreztem a fáradtságot sem úgy, mint 3 órával később. Viszont még akkor eldöntöttem, hogy tetszik az érzés, s hogy ezt nekem kell még csinálnom, megfordult a kocka, megszerettem a hosszú távot is smile hangulatjel Jah, s ami a lényeg: 12 óra volt megcélozva, és 11:15 lett a vége, iszonyat örültem, hisz nem gondoltam volna, hogy elsőre így sikerül. S akik nélkül ez nem ment volna: Családom, Barátom, aki elviselt ebben a stresszes időszakban, rengeteget segített edzéseknél, és persze Ákos, aki futásnál velem volt mindig egy darabon, hisz minden egyes körnél biztatott. Barátaim, akikkel nem tudtam tartani úgy a kapcsolatot, de meghallgatták a sok sztorit az edzésekkel kapcsolatban. Köszönöm.