A műtöasztaltól a célvonalig - 1. Kezdődik a munka

Már csak 300 nap! A dátum már áll, s még sokan vagyunk, akik már nem azok, akik valaha voltunk, egy sebbel, heggel, vassal esetleg egy testrészünkkel kevesebb. Nemhogy sokan vagyunk, mindenki tud valamit mutatni, ami már nem olyan, mint volt.

Ezt tudomásul véve, s ebből erőt merítve újra: már csak 300 nap!

A legtöbben edzegetünk már egy ideje, s tudjuk, addig nem lesz eredmény, amíg bele nem fektetjük az energiát. Elindulni csak annak érdemes Nagyatádon, aki felkészült.

Ha elnézem az eddigi edzéstervemet, található ebben minden, csak nem rendezettség. Reggel 5-kor meló előtt futás (inkább csoszogás), aztán este úszás, másnap ügyelet, ami azt jelenti, a következő 3 napra ki vagyok lőve. Ezek az igazi sebek, ez az érzés jobban fáj, mint a vállap a bal kulcscsontomon, amit szeptemberben csavaroztak rá, mert az egyik autósnak nem tetszett a pólóm színe.

A kollégámmal kezdtem el újra bringázni. Neki már nem kellene futni, mondtuk neki, miután a térde egy 70 éveséhez hasonló. Ő fel tud ülni az ügyelet után a bringára, s leteker velem 3 órát, s a nyavalyás még gyorsabb is.

Elővettem a naptáramat, s megtaláltam a lyukakat, megtaláltam a szabad perceket. Reggel meló előtt, szombat reggel, amikor még mindenki alszik. Az esti vendégség előtt 40 perc. Kiváló alkalmak, hogy visszatérjünk eltökélt célunkhoz, s láthassuk lelki szemeinkkel a célvonalat a naplementében. Jobbról pacsi Gyulától, balra a már beérkezettek mosolyognak rád, a célban pedig már vár az érem. Meleg van, s elönt a forróság. A célvonalon szinte megáll az idő, s arra pillanatra gondolsz, amikor november elsején a faggyal küszködve nevettél, s megkérdezted magadtól, nem lenne-e jobb inkább otthon egy teát kortyolgatni.

Hát akkor, munkára fel!

Ferenci Kornél

Ferenci@gmx.de