Egy kis nyaralás Gyékényesen :-) avagy hetedik iron távom teljesítése

Egy kis nyaralás Gyékényesen :-) avagy hetedik iron távom teljesítése

A sok edzés után bizakodva vágtam bele a fejszémet a nagyatádi Extrememan versenybe. Több célt is kitűztem magamnak arra a bizonyos napra:

1. Legtöbbet javító címet elhozni és 3 órával megjavítani legjobb nagyatádi időmet. (Utoljára ezen a pályán 2013-ban voltam és akkor 36 fokban egy 14:23-as időeredmény tudtam elérni)

2. Megjavítani, hacsak egy kicsivel is a legjobb ironmanes időmet (11:42:25, 2016 Balatonkenese)

3. Végre bekerülni abba a körbe, akik közül a rothi versenyre sorsolnak. (Első 226 versenyző)

4. Túlélni az új biciklivel 180 kilométert.

A szállást szokás szerint Gyékényesen szereztem már jó fél évvel a verseny időpontja előtt. Ennek óriási előnye, hogy szombaton elég 6-kor kelni, hogy a 300 méterre lévő starthoz az ember nyugodtan odaérjen. Hátránya, hogy kell egy párszor utazni Nagyatádra, valamint a kísérődnek is át kell vinnie a kocsit Gyékényesről Nagyatádra, ha a verseny után nem akarsz még egy kicsit tekerni.

Előkészületek:

Mivel ez már sokadik indulásom volt majdnem mindent sikerült jól összekészítenem és összeraknom. A majdnem alatt egyedül a bicikli volt kisebb kivétel. Sajnos/szerencsére idén évad közepén kellett kicseréltetni garanciálisan a vázat, amivel ugyan jól jártam, hiszen most van egy idei csúcsmodellem, úgy, hogy a kerékpárt használtan vettem tavaly októberben. A pechem az volt, hogy 3 héttel a verseny előtt sikerült megkaparintani a bringát és szoktatni magam hozzá. Mivel ez volt az első évad triatlon biciklivel nem kicsit féltem az összeszokástól, és valljuk be, 3 héttel a verseny előtt már nem tudok 5-6 órákat menni vele. A leghosszabb edzésem 3 órás volt a géppel, de folyamatosan találtam hibákat rajta, hol egy csavar nem volt jól meghúzva, hol a fék okozott kellemetlenségeket. Szóval nem volt egyszerű, de egy héttel a verseny előtt már versenykerekekkel gyönyörűen összeállt a gépezet és tudtam vele tempót menni, 7 barral felfújt kerékkel. 

Pénteken letisztítottam illetve felfújtam a kerekeket 8 barra, leadtam a futócuccom, úsztam egyet a tóban és minden készen állt a másnapi rajtra. Mivel ez volt az idei fő versenyem sokkal nyugtalanabb voltam a héten, mint Kenese előtt. Az éjfélkor sátrat verő csapat közvetlen az ablak alatt nem volt túlságosan kellemes, mivel nem voltak épp csendesek. 

A nap:

Rövid, de pihentető alvás után gyors rántottát fogyasztottam egy kis zsemlével. Még reggeli közben kiderült, hogy neoprén nem használható. (Szállás egyik nagy előnye, hogy Péter Attila információit még reggeli közben lehet meghallgatni.) Öltözködés, tisztálkodás után irány a rajt. A biciklit megmozdítva rájöttem, hogy szorul a kerék. Az eddig sem nyugodt közérzetem nem kezdett el javulni. Alap hiba és jótanács: a bicikli felkészítése után verseny előtt még próbáljuk ki legalább 100 méter erejéig!!! A 8 barra feltolt kerék pont annyival lett nagyobb, hogy beleért a vázba. A csavart meg nem tudtam kézzel állítani. Na mindegy, úgy voltam vele, hogy majd a szervizes segít. Második hibám ott volt, hogy nem mentem a technikai tájékoztatóra, ahol kiderült volna, hogy idén nincs szerviz!!!! Nem örültem neki. Akkor depózzunk be és kezdjünk szerelni. Végül szerencsére kicsit lehiggadva sikerült hátrébb raknom a kereket a megfelelő csavarok állításával. De ezzel pont annyi időt sikerült vesztenem, hogy a vízbe csak fél percre tudtam bemenni, mert miközben befele mentem már mindenkit kifele tereltek. De még jó, hogy bementem a vízbe, mert így ki tudtam számolni, hogy hányadik sorba kell állnom a tervezett időmmel. (Hátulról a tömeg miatt nem látszott.)

Úszás:

Az úszásnál 70 perc körüli időt terveztem, mivel neoprén nélkül körülbelül ezt tartottam reálisnak. Az első 100 méter elég durva boxmeccs volt hiába iszkoltam a jobb oldalra, de azért a 94 kilómat szerencsére nehezen tudják víz alá rántani. Az első körben igyekeztem lábvizen menni, ami hellyel közel sikerült is. Az első körből kilépve én lepődtem meg a legjobban, hogy 31:30 alatt leúsztam a fél távot. Következő körben próbáltam utolérni a 60 perces idővel úszok táborát, de közel távol nem volt senki körülöttem, így a második kört már teljesen egyedül úsztam. Az időm 1:03:29 lett ami két perccel lett jobb, mint az idei Kenesei neoprénben úszott időm. Az állam majd leesett.

1. Depó:

Mivel nem lehetett neoprént használni az öltözködésem elég hosszúra nyúlt. Kompressziós szár felvétele, zokni, felső, karra kartyű felvétele… 5 és fél percet öltözködtem.

Bicikli:

Elég jól indult a keró. Az atádi bringás pálya nagy köre gyönyörű, és szerencsére annyira nem is szintes, mint az a régi emlékeimben élt. (A füredi mászások sokat javítottak ezen az érzésen.) A pálya legelején rögtön elhagytam az egyetlen vizes kulacsomat, legalábbis azt hittem. Miután a felső kulacsomból kifogyott az izóm a lenti kulacsot vettem igénybe, amibe izo helyett víz volt. A reggeli készülődésben sikeresen összecseréltem a kulacsaimat. Na mindegy, volt nálam két bekészített tabletta arra az esetre, ha a frissítő csapatom nem ér át a nagy kör végére. (Két éve 2 perccel csúsztak le rólam a forgalom miatt és mivel akkor nem számítottam rá volt egy 15 kilométerem ahol nem igazán volt semmi a kulacsaimban.) A nálam lévő tablettákból egyet ellőttem, így még maradt egy vésztartalék. Az első nagykör ezt leszámítva eseménytelenül telt, de egész jó majd 34 kilométeres átlaggal. A frissítőim szerencsére odaértek a frissítésre, és megkaptam hideg italaimat, valamint egy-egy marék jeget is, amit gyorsan a felsőmbe szórtam. A két kis kör eléggé eseménytelenül telt és egész jól, bár kicsit lassulva mentem. A harmadik kiskörre már elkezdett fájni a hátam és nem igazán élveztem a kerózást 31 fokban. Sokszor úgy mentem, hogy a könyöklő részt fogtam, csak, hogy nyújtsam a hátam. (Vicces látványt nyújthattam, hogy a precíziós szerkezeten, ami a légellenállás csökkentésére van kitalálva, a felsőtestemet fékező ernyőként használtam )

Szerencsére az utolsó kör is véget ért és 5:38-as idővel zártam a bringát, ami 30 perccel jobb volt, mint 2013-ban.

2. Depó:

Már előző nap megnéztem, hogy a zuhanyzó és a WC még az öltöző előtt van. Így a bicikli leadása után a zuhanyzó felé vettem az irányt és lemostam ruhában magamról a sót figyelve arra, hogy a lábam, zoknim ne legyen vizes. Ezután irány az öltöző és gyors cipő és pólócsere után rongyoltam is ki futni. A második depóm 5 perces lett, ami zuhanyzással WC-vel nem is volt rossz.

Futás:

Valamely rejtélyes oknál fogva mindig a mumus futás marad a végére. (Egyszer lehetne fordítva egy triatlon versenynél.) A futásnál egészen jól indultam, bár a későbbiekben az összetettet megnyerő hölgy olyan tempóval ment el mellettem, hogy azt hittem állok. Még láthattam, ahogy Joe és Flander Marciék nyargalnak és egymást előzik a futópályán. A futáson az első két kör ment,  ugyan elég nyögvenyelősen, de betartottam, hogy csak a frissítőknél gyalogoltam. A harmadik körben azonban ezt nem igazán sikerült tartanom és nem igazán ment a dolog, ez a köröm majdnem 40 percig tartott. Ekkor tudtam meg, hogy edzőmnek, Bartos Dávidnak fel kellett adni a versenyt, ami nem dobott fel, bár korábban említette, hogy sérült a lábfeje. A 3. körtől a kis ügyes feleségem és barátnője kileste, hogy van, aki úgy fut, hogy jéggel teli zacskót köt a sapkájára. Na, több se kellett, én is kaptam ilyet, ami kb. 2,5 kilométerig ki is tartott minden körben és egész hasznosnak bizonyult. Így kartyűmbe és a fejemen jéggel futkorásztam a köreimet a 30 fokban. Nagy ívben elkerülve a beton olyan részeit ahol kátrányos volt. (Amikor az ember lába beleragad az nem tesz jót a futótempónak és az ember lelkének sem.) A 4. körben sikerült megint futnom és egészen jól ment. Időközben a további körökben Dávid a saját fel nem használt jegét osztogatta a parkban, ami zseniálisan jó időpontban jött.  A 4-7 körig teljesen jól ment és tudtam futni, természetesen közel sem olyan tempóval, mint az előzetes tervemben szerepelt, de egész jól ment. Nem hittem volna, hogy az utolsó kör már nem igazán fog menni és nagyon sokat gyalogolok. Sajnos sokan leelőztek, akikkel szemben 25-35 perc előnyöm volt még és szerettem volna megtartani, de nem tudtam velük tempót futni. Az utolsó körömben Muki segített sokat és hol elmentem mellette hol ő ment el mellettem a kicsit sok gyaloglásom miatt. Az utolsó köröm 37 perces lett, holott ilyenkor azért már repülni szoktam. A futásom 4:43 alatt tudtam le, ami egy órával rosszabb, mint a legjobb maratoni időm. Egyszer jó lenne ezt az órás különbséget kicsit lejjebb vinni.

A vége így 11:36:48 lett, ami 2 óra 46 perccel volt jobb a 2013-as nagyatádi időmnél. A terveim utolsó 3 pontját sikerült teljesítenem, a legelsőről sajnos sikerült lecsúsznom 13,5 perccel. De mint másnap az eredményhirdetésen kiderült 3 óra sem lett volna elég, hogy a legtöbbet javító legyek, szóval abszolút elégedetten zártam a versenyt, úgy, hogy viszonylag melegben sem omlottam össze.

Köszönet a kis feleségemnek és barátnőjének, akik elég sok időt áldoztak egy szép nyári napjukból, hogy beérjek. Bartos Dávidnak, hogy edzéstervei alapján idáig juthattam. Köszönet a sok Megathlonos csapattagnak, akik sokat segítettek a futás során. Végül,de nem legutolsó sorban a NAGYATÁDI közegnek, szurkolóknak, versenyzőknek, akik egy nagy családként támogatják egymást, rengetek plusz löketet adva ezzel a versenyen.