Gyorsan lement!

200x150

Évekig nem írtam beszámolót, de pár éve elkezdtem és azt hallottam, sokaknak segített, inspirált stb, szóval had menjen..

16.teljesítés, de micsoda különbség!

Hűséges beszámoló olvasóim tudják, hogy pár éve Blaskovics Gyuri írja az edzésterveim és ez idén is így volt.

2016.-ban is a Szuperbalaton teljesítése meg az arra való felkészűlés volt az alapozás.

Idén próbáltunk felgyorsulni egy kicsit. Sikreült (eredményeket megnézheti, akit érdekel, nem kenyerem a hencegés).

Szóval feltöltve pozítív balatoni élményekkel nekiláttunk bringaedzéseknek és sűrítettem a Spuris úszásokat Judy irányitásával.

Gyakorlatilag teljesen sikerűlt a kiírt edzéstervet megcsinálni úgy, hogy hét elején megnézem milyen hetem lesz és a munka elé vagy után teszem be a penzumot. Hétvégén meg többet, de családra is jusson idő, korán indulok akkor is.

Extrememan Velence és Kaposvár most is a felkészülés része, irtó kemények, de megéri, mert embert csinál belőlünk.

Szóval nyaralás Július végére időzítve és már 10 nappal a verseny előtt lent vagyunk Atádon hangolódni meg finomhangolni a formán.

Csütörtök este elfog az idegeskedés, mit hogyan csináljak majd konkrétan, frissítés meg ilyenek és úgy belelovalom magam, hogy nem megy az alvás sem.

Sebaj, pénteken csak meg kell valósítani, amit elterveztem: óránként 0,5 liter ISO, fél energiszelet, egy zselé meg fél kifli vajjal lekvárral gyomorügyileg.

Megy fel a bringára és megnyugszom tőle. Sikerűlt végigaludnom a péntek éjszakát!

Kelés 3:45, zabkása, banán és huss a tóhoz, 5:20-kor landolás.

Elsőnek depózom 6:02-kor de hamar jön Louie és Lippi mellém a TTT könnyen megtalálható magas rajtszámos helyeire.

Hihetetlen jókedv és nyugodság van.

Check in a tónál, sok mosoly és bátorítás a sok ismerősnek és már indulunk is. Elfutok a parton balra minél messzebb a verekedéstől és egyenesen úszok a tükör vizen míg tőlem jobbra megy a matek a 620 feletti induló között a 10-20 méter spórólásért.

Nagyon lazán megy, még szólok is magamnak, hogy halló azért valami erőt adjál rá mert megy a verseny! A bólyánál azután kis bunyó visszaigazolja a jó döntést és lábvíz bár kellemes, túl sokan vagyunk és többet ér nekem a nyugalom. Kihúzok mindíg balra, el a mezőnytől. Kaufmann Peti Spuris előbálozóval együtt úszunk, bár nem tűnt fel..Csak az első kör után a kiszaladáskor. Zónában vagyok!

Életemben nem élveztem még az úszást, de most jól eset és hihetetlen gyorsan elment.

Jó jel!

Depózás OK, ami nálam nagy szó és csak egy hiba: napszemüveget nem készítettem be. Sebaj, alig süt a nap!

Következő probléma, hogy nem mér a pulzusmérő, de gyakoroltam eleget, vigyázok majd a lábaimra.

Elindulnak a lábak és Kindl Gabi telekereke hihetetlen élmény a hangjával meg ahogy repeszt lefele.

A sima úton meg könnyedén megy 38-40-el kicsi erővel, teljesen simán.

Már le is megy az első nagykör? Jó jel megint, frissítek, vizeskulacs jegesvizzel hűtéshez és kezd meleg lenni, szóval nem feledkezem el róla.

Spurisokat lassan megfogom, Judy-t, Puy Lacit majd legvégűl Braun Petit, aki közli hogy ajaj csak most érem utol, akkor elbiciklizte. Nem vagyok én olyan gyors, de azért mondom neki, hogy óvatosan!

Nem hiszem el, de már a harmadik kiskört fogyasztom és ez is elment!

Fussunk egy jót, az idén nem lehet probléma. Mindenki kérdezte mi a terv előtte , de össz célidő nem volt csak szerettem volna 5 perces kilikkel minél többet futni. Első körben visszafele Herr Gyuszi bíztat, hogy jól mozgok és érzem is, hihetetlen, de mintha nem is bringáztam volna!!!

Tolom tobább és terv szerint haladok, sótabi, gél a versenyközpontban, iso a tetőnél és vissza.

6.körig semmi de semmi negatív, fáradok, de megy. Ekkor gyomorgondok egy kicsit, először szél formájában, majd komolyabb jelzésekkel. Nincs mese bokor döntés, de jónak bizonyúl, mert jobban leszek és megy tovább a futrinka. Valószínűleg kevés volt a víz és erre koncentrálok tovább, többet iszom.

Idén is hihetetlen, amit a Spurisok művelnek szurkolásban! Egyik csapat sem tudja ezt! Jegesvizes zacskó, őrűlt szurkolás, pozitív energia, szép szavak mindenkinek, de Spurisnak jön a legjava! Energiabomba elhaladni elöttük!.

Kindl Gabi mondja az utolsó kör már nem számít és igaza van, de én azért már nagyon fáradok és lassulok is rendesen.

Szóval ez is lemegy gyorsan és a végére lett pont elegem!

1:11, 5:39, 3:38 és depók: 10:37 PB, de nem ez a lényeg!

Megint részese voltam a csodának, az Út maga a Cél!

Kollin Gergely/Őrmester

© 1989 - 2024 eXtremeMan
Designed by Szliczki József