Zoli bácsi ha elindul…

(2016. június 30.)

Akkor még nem tudni biztosan, hogy be is fejezi a versenyt, de a cél természetesen ez lenne és ha lehet, akkor 12 órán belül kellene így elsőre. Legalábbis sok beszámolóban ezt tűzik ki célnak, hát akkor én is...

Nos, ez már kihívásnak hangzik, nem? Ezért vágtam bele, de pontosan 30 nap múlva dől csak el, hogy a kísérlet sikerül-e és ez valóra válhat-e.

Előzmények

Nincsen semmilyen sportolói múltam és magamtól sem sportoltam soha a tavalyi évet kivéve.

Iskoláim után már vagy tíz éve dolgoztam, amikor azt tapasztaltam, hogy testem tömege növekszik. Ezért hetente kétszer vagy háromszor biciklivel jártam a munkahelyemre, ami adott esetben 13.5 km-t jelentett reggel meg ugyanennyit este. Úgyhogy az utóbbi 6-8 évben a testtömeg indexem periódikusan változó lefolyást mutatott az idő függvényében. Amikor tehát híztam, főleg a karácsonyi és húsvéti időszakok után, akkor bicikliztem, amikor meg úgy ítéltem meg, hogy most már kellően vékony vagyok (87-88 kg), ez főleg a nyár végére volt jellemző, akkor meg hagytam az egészet és jöhettek az ünnepek és a nagy evések megint.

2015 húsvétja körül 95 kg-ra tettem szert (183 cm vagyok), amikor szólt az egyik ismerősöm, hogy lesz egy ilyen eXtremeMan verseny Nagyatádon, ahol úszni, biciklizni meg futni is kell és mi lenne, ha csapatban elindulnánk. Tudta, hogy szeretek biciklizni. Természetesen semmi jónak nem vagyok az elrontója és kapásból rávágtam, hogy megyek, végül is ilyen alap mozgásformák nem foghatnak ki rajtam... Rögtön vállaltam féltáv úszást, 75 km biciklizést és 10 km futást. Bár volt két-három hónapom, amíg készülgettem, de soha nem úsztam le a 2 km-t azt megelőzően egyben, biciklizni is kb. az említett táv 3/4-éig jutottam és 5-6 km-nél többet sem tettem meg futva azelőtt. A verseny után persze mindjárt szerényebbé váltam, amikor már a 75 km biciklizés után úgy néztem ki, mint aki valami fütyülőset szívott a kulacsából az elmúlt két és fél órában (csak a kedvem nem volt olyan jó). Járni is alig bírtam, szédültem és nem hittem a szememnek, hogy vannak akik simán bírják és mennek mint a gép! Nekem meg még hátra volt 10 km futás. Combjaim kőkemények voltak és a térdemet is alig bírtam hajlítani. Az egyetlen szerencsém az volt, hogy 4-5 órát pihenhettem, amíg rám került a sor ismét. Valahogy átszenvedtem a 10 km-eremet meg megállva, futva, sétálva.

Na itt kezdődött a dolog. Tavaly szeptemberben tehát ilyen előzményekkel beregisztráltam az egyéni versenyre. Teljesen logikus lépés, nem?

Egy gondolat (2016. Július 1.)

Nem is gondolat inkább tény.

3 évvel ezelőtt, 38 évesen voltam először arteriográfiai vizsgálaton. Ez az erek rugalmasságát mérni képes vizsgálati módszer. Az erek rugalmassága pedig életkor függő. Akkor azt állapították meg, hogy az ereim rugalmassága alapján 47 évesnek számítok (tehát 9 évvel idősebbnek). Két héttel ezelőtt, június közepén megismételték nálam ezt a szűrést. Egy év rendszeres, illetve fél év intenzív sportolás után az ereim rugalmassága egy 35 éves emberének megfelelő volt. 12 évet javítottam (vagy többet)…

Már ez önmagában megérte.

Egy gondolat (2016. Július 5.)

Az utóbbi napokban jött némi idegeskedni való. Bosszantó, buta dolgok. Ugyanakkor a munkámmal sem állok valami fényesen, de így nem is nagyon fogok, ha valahogyan ebből ki nem török.

Kimentem futni hátha az segít, de épp ellenkezőleg. A szívverésem az egekben már 6:30-as tempónál is. A running indexem meg a béka feneke alatt. Mi lesz így velem?

Egy gondolat (2016. Július 10.)

A problémák általában megoldódnak, főleg ha az ember veszi a fáradságot és beszél olyanokkal akik meg tudják azt oldani.

Kimentem futni és ha nem is volt tökéletes, de már legalább megint 50 felett a running indexem.

Egy gondolat (2016. Július 14.)

Július 14-e van, gyakorlatilag két hét van hátra a versenyig. Valami nincs rendjén a gyomrommal. Pedig most semmi izgalom mindent rendesen csinálok, munkát, edzéseket, ráadásul nem is szokott semmi lenni a gyomrommal, vasból van egyébként és mindent megemészt :-) Valami rosszat ehettem.

Egy gondolat (2016. Július 17.)

Fáradt vagyok. Bármit csinálok, mindent röhejesnek érzek. Minden számban iszonyat rossz vagyok!

Egy gondolat (2016. Július 18.)

Ma rájöttem, hogy ha gyorsúszásban egy kicsit előre felé nézek a víz alatt és nem teljesen merőlegesen lefelé, akkor oldalra fordulásnál könnyebben veszek levegőt és nem nyelek annyi vizet, mint szoktam. Még épp időben…

Egy gondolat (2016. Július 19.)

Most már csak azt szeretném, hogy beérjek...

Edzések (2016. Július 25.)

2015 nyarára eljutottam oda, hogy 5-6 km-ereket már biztosan tudtam futni. Érdekes módon gyorsan tudtam növelni a távokat, az év elején még két utcányi táv is megeröltető volt (Ez mifelénk kb. 500-600 m-t jelent). Ősz elejére már kétszer lefutottam a félmaratont, csak úgy nálunk a patakparton. Ehhez hetente 3-szor futottam kétszer rövidebbet (6-7 km) és egyszer hosszabbat (10-11 km). Ezt a táv növelést persze túlzásba vittem és túl is erőltettem magam. Nem tudtam még sokat arról, hogy egy edzéstervben 10%-nál többet nem emelünk a terhelésen hetente. De inkább még annál is kevesebbet… Ezt megfejelendő gyorsan beregisztráltam a budapesti maratonra, gondolva balgán, hogy az jó edzés lesz az IronMan-re. Bárcsak ne tettem volna! Október 9-e, tehát sorsfordító volt az edzéstervemet illetően. Ugyanis tönkre vágtam magam másfél hónapra. 23 km-nél, a Lágymányosi híd után valamivel, teljesen beállt a jobb térdem. Tehát sikertelenség, depresszió, csalódottság és fájdalom. Szörnyű érzés… Pedig jól haladtam az úton… Legalábbis úgy nézett ki.

El kezdtem bújni az internetet, hogyan is kellene edzeni. Amikor meg már enyhült a fájdalom és újra neki indultam, majd visszaestem, akkor utánanéztem olyan táplálék kiegészítőknek, amelyek az izületeket védik, rendbe rakják.

Itt döbbentem rá, hogy a sportnak milyen mértékű tudományos háttere van. Egyre többet tudunk az emberi test és az izmok működéséről. Mik azok a tápanyagok, amelyek fontosabbak az edzés során és mik, amelyek kevésbé. Miben van megfelelő mennyiségű fehérje adott leterhelés melletti bevitelhez úgy, hogy ugyanakkor ne egyél túl sok zsírt és szénhidrátot. Nem egyszerű optimalizációs feladat…

Decemberben kaptam egy versenybringát. És bár még nyomtam magamba a decemberi három szülinapból (lányomé, feleségemé, meg az enyém) megmaradt tortaszeleteket, de már kezdtem tekerni. Valahogy így: http://bikemag.hu/magazin/hirek/a-tokeletes-hajtaskor-probalj-konnyeden-hatekonyan-tekerni

Úgyhogy hetente három futás és három biciklizésre nőtt az edzésem naponta váltogatva. És persze nem beszéltem még az úszásról, de mivel ez eleinte nem terhelt meg különösebben, mivel október végén gyakorlatilag a nulláról kezdtem az úszást, ezért könnyedén belefért a reggeli tekerés vagy futás után este az úszás is a programomba hetente kétszer (szerda, péntek).

Fent említettem, hogy mikor csapatban indultam én is úsztam a Gyékényesi tóban majdnem 2 km-t. Ezt mellúszásban tettem bár az elindulásnál csak gyorsban fértem el. Ezért 100m után majdnem vízbe fulladtam. Hanyat feküdtem és kapkodtam a levegőt. Majd szép lassan, összesen 47 perc alatt leúsztam a távot mellúszásban. Igazából nem tudok gyorsúszni. Tudtam, hogy valahogy csapkodni kell a karunkkal, néha lát ilyet az ember, de hogy hogyan is pontosan az csak akkor derült ki, amikor kerestem egy úszóedzőt a Kispesti uszodában. Előre is köszönöm Benke Csabának, hogy elvállalt és lelkesen tanítgatott, edzett. Azt hiszem, decemberben már két hosszt a 25 m-es medencében le tudtam gyorsban, szabályosan úszni bár a légvétellel még problémáim voltak. Csaba szép lassan aztán növelte az úszás adagomat, különböző idejű pihenők közbeiktatásával és 6-7 hónap után már kezdem úgy érezni, hogy néha elég jól is mehetne ez az úszás.

Igazából egy rendes edzéstervem nem volt a felkészüléshez. Nem tudtam követni semmit, pontról pontra, mert sokat utazok, családom is van és rengeteg teendőm (+ egy mellékállásom). A legtöbbet az használt, amikor 4 hetes edzésprogramokat töltöttem fel az órámra és az diktálta mikor milyen szívritmussal fussak vagy biciklizzek.

Márciusban csak futottam az úszás mellett. Áprilisban meg csak bicikliztem.

Egyébként meg mindent csináltam, ahogy jött és igyekeztem a megterhelő edzések után pihenőnapokat is beiktatni, mert láttam hogy szakszerű edzéstervek így csinálják.

Most az utolsó két hétben pedig követem az alábbi címen található programot többé-kevésbé, hogy nagyjából kipihenjem az elmúlt három, intenzív hónapot és megfelelő mértékben csökkentsem a terhelést, hogy a versenyre majd a lehetséges “csúcsformámban” lehessek:

http://edzesonline.hu/edzesterv/2150/ironman_edzesterv_kezdoknek_9_20_het

Soha nem volt alkalmam, időm, lehetőségem a versenyen teljesítendő távokat megcsinálni. Úszni maximum 3 km-t úsztam, de azt is csak medencében. Biciklizni 105 km volt a legnagyobb táv, amit megtettem (Pécel, Isaszeg, Gödöllő, Valkó, Zsámbok, Kóka, Sűlysáp, Gomba, Monor, és vissza Rákosliget). Futni meg májusban az UltraBalatonon futottam a maximum távomat, ami 31.7 km volt.

Egy gondolat (2016. Augusztus 2.)

Ez is most már tény és nekem egyben történelem.

Sikerült!!! 13 óra 39 perc 58 másodperc.

Hát nem 12 óra, de ez egyáltalán nem számít. Már közben tudatosult bennem, hogy ezt lehetetlen így elsőre 12 órán belül lenyomjam. Csupán fél év rendszeres edzéssel amiből bár három hónap kőkemény traininggel telt, nem sokan csinálnák meg az IronMan-t 12 órán belül. Tehát én sem tettem. :-)

A Verseny

Nem indult jól, mert nem találtam vízet. 15 perccel a rajt elött benyomtam egy energia zselét, ahogy azt itt írják:

http://highfive.co.uk/high5-faster-and-further/triathlon-nutrition-guides/full-distance-triathlon

Aztán vizet akartam inni rá, de kellett volna még egy kulacs a bringámra tiszta vízzel. Nem volt sehol. (Ez csak egy ici-pici kritika a szervezőknek, mert egyébként a késöbbiekben nagyon jól éreztem magam és minden rendben volt.) Bár szervíz kocsi sem volt sehol, úgyhogy a feleségem a pótkerekeket visszarakta a kocsiba, amit nem tudom, hogy hogyan juttatott volna el hozzám, ha történik valami.

Tehát ideges voltam. A menet elindult. Valahol a leghátsó harmadban voltam, kapkodtam a levegőt, a szívem vert, hogy majd kiugrott a mellkasomból és kezdett a tömegben víziszonyom lenni. Próbáltam koncentrálni, hogy szabályosan ússzak és ez a feladat lassan lenyugtatott. És persze innom is kellett, mert vízhez nem jutottam az indulás elött. Bár nekem ez általában sikerülni szokott levegővételnél is... Aztán csak mentem. Szépen nyugodtan. Féltem az úszástól, de ekkor már tudtam, hogy meglesz. Néha eltévedtem, majdnem a tó közepére úsztam a második kör elején, tájékozódni sem tudok gyorsban, de aztán megálltam felnéztem és igyekeztem tartani a kinézett irányt kisebb-nagyobb sikerrel.

1 óra 36 perc volt az úszásom.

A bicikli mellé leültem és felhúzgáltam szép lassan a cuccaimat, mint például kompressziós zokni. Nem siettem, tudtam, hogy nekem még nem erre kell koncentrálnom. Több mint 13 percet töltöttem a depóban.

Aztán indult a bringa. Annyira megörültem, hogy már azon ülök, meg hogy a feleségem kerített még egy kulacsot vízzel, hogy egy csokit gyorsan be is nyomtam. Bár a tóból való ivás nem tett jót a gyomromnak, feszültem és puffadtam, annak ellenére, hogy Péter Attila kristályvíz tisztaságúnak nyilvánította, csak reméltem, hogy elmúlik gyorsan. Szerencsére az előző három-négy nap nyomtam magamba a szénhidrátokat: tészta, pizza, chips, ropi, rízs, stb. Úgyhogy az első 50-60 km-en nem is kellett semmit ennem, csak ittam. Emellett meg vigyáztam, hogy nagyon 150 fölé ne menjen a pulzusom.

A bringázás nagyon jó hangulatban telt, mindenkinek köszöntem, aki mellett elmentem, az emberek visszamosolyogtak, köszöntek, többekkel beszélgettem is egy rövidet. Egy srác mondta is, hogy megsérült a térde tavaly és fel kellett adja 110 km után. Ez bennem is felvetette, hogy egy kicsit jobban visszafogjam magam, nem beszélve a maratoni próbálkozásom emlékéről. Az első 25 km lényegében felfelé menet az első frissitő pontig és itt azért előfordult, hogy már a 160-at közelítette a pulzusom. A csúcson 28.1 km/h lett az átlagom. A biciklim olyan könnyedén gördült, hogy igazából tényleg szárnyaltam vele. Meghálálta az olajat, meg a jó keményre fújt gumikat. Meg a lábam is a sok tésztát. :-)

Nagyatádra beérve az átlagom 30 km/h felett volt. Megálltam, a feleségem adott egy izotóniás kulacsot meg egy kis rízs sütit (rízs cracker: https://www.japancentre.com/en/recipes/1394-homemade-senbei-rice-crackers), amit péntek reggel sütöttem, hogy legyen valami energiadús, de sós cucc is a gyomromban, ugyanis annyi beszámolót olvastam, hogy a sok édes zselé, csoki meg mindenféle szelet tönkre tette mások gyomrát, amiből lett hasmenés meg gyomor fájdalom, hogy ebbe a hibába nem akartam beleesni. Nekem éppen elég lesz ezt így minden komplikáció és fájdalmas nehezítés nélkül teljesíteni. A rízssütim meg nem lett valami kulináris darab, de a lehető legjobb választás, hogy elkerüljek minden lehetséges gyomorbántalmat.

Az első segesdi köröm ugyancsak jó volt. Még élveztem a dolgot, bár kezdtem egyre kevesebbet szólni a versenytársakhoz. A második elött valahogy elvétettük egymást az asszonyommal. Úgyhogy izo-m nem volt. Aztán kiesett a zsebemből a gumijavító spray, meg kellett állnom. Akkor egyben már fel is hívtam Gabit, a feleségemet, hogy következőre hozzon nekem vazelint, meg egy magnéziumot. Kezdett nagyon kidörzsőlni az ülés. A magnéziumot meg csak preventív célzattal gondoltam meginni. Ez a második kör lassúra sikerült. Igyekeztem minden 15 percben inni. Aztán jött a harmadik, utolsó kör, ami olyan örömmel töltött el, hogy a szél ellenére is 30 km/h körüli átlagot mentem abban a körben.

Bicaj: 6 óra 16 perc

Viszont a gyors utolsó kör fárasztó is volt és egy kicsit kimerült lettem. Lehet, hogy a végét azért túlságosan megnyomtam. Emellett az ujjaim zsibbadtak a kormány több mint 6 órán keresztüli szorításától. Sima országúti bringám van könyöktámasz nélkül. Enyhén szédültem is, úgyhogy ittam.

A depóban le akartam venni a kompressziós zoknit, ez eltartott egy ideaig a zsibbadt ujjakkal. Aztán 11 perc után kész voltam a futásra, ami meglehetősen nehezen indult. Úgy terveztem eredetileg, hogy 6:30 - 7:00 perc/km-el kezdek majd és néhány km múlva felgyorsulok 6:00 köré. De ez természetesen nem így történt, ami nem csoda, mert ezt lényegében nem volt lehetőségem gyakorolni soha korábban. A futás az egyedüli része a versenynek, ami nem úgy alakult, ahogy terveztem. Tudtam, hogy kb. másfél órát fogok úszni és hogy valamivel több időt tekerek majd, mint 6 óra, de a futás teljesen másképpen alakult. Az első két kört azt kb 8 perc/km-es sebességgel sikerült elkezdeni és minden frissítő állomáson meg kellett álljak szőlőcukorért és vízért vagy izo-ért. Az első két körben valószínűleg a lassú futás hatására regenerálódott valamelyest a szervezetem, úgyhogy 6:30-ra sikerült gyorsítani egésszen a 8. kör elejéig, de továbbra is megálltam minden frissítőállomáson, nem csak azért, hogy egyek és igyak valamit, hanem azért is mert le kellett hűtsem magam a hőség miatt. A sapkámat megtöltöttem vízzel és leöntöttem magam minden egyes alkalommal, amikor a vízzel telt tejesládákhoz érkeztem. Minden kör célegyenesében megálltam a feleségemnél is, aki rizs sütit nyomott a számba, esetleg egy energiazselét meg inni adott, aztán mentem tovább. Az utolsó kör elején kértem, hogy adjon magnéziumot, ugyanis éreztem, hogy a hátsó combizmom kezd görcsösen viselkedni, de kiderült, hogy elvesztette a még meglévő egyetlen ampullát akkor, amikor a biciklizésnél odaadta nekem a másikat. Akkor a célegyenesben gondoltam eszem néhány banánt, abban van magnézium, hátha jó lesz ez így… végülis már csak 5200 m, aztán megvagyok. Persze, mondanom sem kell, hogy a görcs jött. Mindkét lábamba, kb ötször az 5 km alatt. Megálltam maszíroztam. Magnézium semelyik frissítő állomáson nem volt. Egy srác a kezembe nyomott egy zselét meg sótablettákat. Látta, hogy szenvedek. Megköszöntem, a zselét megettem aztán mentem tovább. Végül már csak 1000 m volt hátra vagy 800 m. Amikor a legerősebb görcsöt éreztem a lábamba, amit csak valaha… Egy srác odajött, hogy segíthet-e. Mondtam neki, hogy magnéziumra lenne szükségem. Az nincs, mondta ő, de segít átgyúrni a lábam. Ekkor a járdáról egy anyuka, két gyermekkel, odaszólt, hogy neki van bőrön keresztül felszívódó spray-je. Hihetetlen, hogy mindenki milyen segítőkész volt. Egy lány meg minden körben azt kiabálta, “hogy hajrá Zoli bácsi!” (Ugyanis ez volt a rajtszámom fölé írva, mert a munkahelyemen így szólítanak.) Hát így sikerült beérnem.

Futás: 5 óra 22 perc 53 másodperc

Én is IronMan lettem. :-)

Utóirat: Egyet értek Péter Attilával, hogy Nagyatádot mindenki meg tudja csinálni, ezt akkor mondta, amikor kijöttem a vízből, de azt már nem hallottam mit fűzött még hozzá. Én annyit tennék hozzá, hogy hittel, kitartással és megfelelő mértékű tájékozódással, figyelemmel  és valami-nemű motivációval minden sikerülhet. Én nem voltam egy nagy sport ember soha és nem is tudtam túl sokat a sportról. Azt hittem, hogy a sportolókat egész nap hajtják, mint annak idején minket az iskolában testnevelés órákon, amit utáltunk. És az szenvedés volt egyértelműen. Azt, hogy hogyan kell folyamatosan hozzászoktatni a mozgáshoz az ember szervezetét, megfelelő pihenések közbeiktatásával csak néhány hónapja tudom, amióta utánajártam. És így élvezet mozogni. És így fejlődik az ember. Jó érzés futni, élvezet biciklizni és úszni. És ez a cél!

Hajrá mindenkinek!