Nagyatádi élmények

Kezdjük az elején. Tavalyi évben Gergő barátom végig ment rajta és végig izgultuk vele a versenyt. A „fertőzés” itt kezdődhetett. Pár hónappal később egyik szürke hétköznapon barátaimtól kaptam egy üzenetet, hogy kifizették a nevezést nekem és kaptam egy sportkártyát, hogy megtudjam kezdeni a felkészülést! Döbbenet és az öröm nem volt kicsi.

Felkészülés

 Elég szerényre sikerült a felkészülés, jövőre több lesz (mert lesz jövőre!) Futás 600 km körül, 4 fél maratónnal. Pár kisebb versennyel feldobtam a készülést, de az eleje szenvedés volt. A futást ugyanis a térdeim és a bokám nem nagyon bírták. Sok jó tanácsot kaptam és végül egy-egy órára jártam ki vagy 10 km-ekre. Mg-Ca és porcerősítő kellett csak és a megszokás. Úszás talán 10 alkalom volt. Egyszer a teljes távot is leúsztam, de persze nem ugyan az egy medence, mint a nyílt víz több száz emberrel, akik körülötted csapkodnak. Ebben még nagyon sokat kell fejlődnöm főleg a technika területén. Tekerés edzés abszolút nagybátyámnak köszönhető. Ő hajtott egy-egy tekerés alkalmával és valahogy mindig egy domb tetején kötöttünk ki. Tőle kaptam kölcsön versenyre is a biciklit amit a montihoz képest egy álom volt hajtani. A többi inkább csak hobbi cangázás volt, 3 nagyobb 100km feletti tekeréssel. Talán 1000 km jött össze összesen.

A hangulat Nagyatádon végig fergeteges volt. Már csütörtökön meg érkeztünk és belecsöppentünk a közepébe. Minden gördülékenyen, ment ennyire jól megszervezett versenyen még nem voltam. Mindenki segítőkész és nagyon barátságos volt. A szervezők, versenyzők kedvesek jó fejek voltak. Tényleg családias hangulat uralkodott végig ami „első bálozóként” nagyon jól esett és sok erőt adott! A verseny előtti kerekasztal beszélgetés és Gergő barátom is nagyon sok hasznos jó tanácsot adott mikor-mire kell odafigyelni. Kicsit számolgattuk előtte mikor érem majd be talán biciklin (ez nem következet be) ami jó is, mert ez is hajtott hogy ne maradjak le nagyon.

Úszás

A verseny reggele gyorsan eljött. Végig nagyon féltem az úszástól így valahol megkönnyebbülés volt, hogy azzal kezdünk. Ébredéstől kezdve (hajnali 3 óra) nyugalom szállt meg. Végre eljött a nap! Megmérettetés! Helyszínen cuccok lepakolása, előkészület a tovább tekeréshez, öltözés. Itt is látszott mennyire megbíznak a szervezőkben, versenyzőkben az emberek hisz több százezer forintos biciklik magányosan álldogáltak a toi-toi wc-k körül. Még az utolsó pillanatban is átpakoltam mit akarok majd tovább vinni. (na, igen jövőre nagyobb lesz a rutin). Merülés a vízben pár tempo bemelegítésnek és beálltunk a partra. Piros sapkások legelöl, aztán zöldek-fehérek utánuk. A zöld rajtszámosak akik először mennek, fehérben akik már voltak és piros a legjobbaknak jár. Megkezdődött a Vangelis - Conquest of paradise bíztató kézfogás, jó versenyt kívántunk a másiknak és ágyú. Mivel ettől a számtól tényleg nagyon féltem még kaptam egy jó tanácsot, hogy ne kapkodjak.” úszással nem lehet Ironman-t nyerni csak elveszíteni”. Azt halottam elég vészes az elején a sok ember miatt a rugdosás csapkodás, de én ebből nem sokat vettem észre kihúzódtam szélre és megpróbáltam egy aktív folyamatos úszással haladni. Mindig ki néztem valakit, akit szemmel tartottam, hogy ne maradjak nagyon le. Az első forduló elérése egy örökkévalóság volt. Nagyjából a két bója közötti résznél összeállt egy társaság, akik szinte utána végig együtt haladtak. Egy lány, egy nálam idősebb úr és két srác. Harmadik forduló után kezdtem számolgatni kb mennyi lesz az első köröm ideje a speaker bemondásai alapján ez kicsit meg nyugtatott, hogy meglehet csak nem szabad lemaradni. Negyedik bójánál meg elhúznak mellettünk a második körös úszok. Fáradtan a parton kerülés, szívem szerint ott hagytam volna az úszó szemüvegem, mert nagyon nyomta a fejem, vízben meg nem volt könnyű újra beállítani. Túl nagy szükségem nem volt rá mert mell úszásban mentem szinte végig ráadásul úgy, hogy kint volt a fejem végig. Na ezért kell új úszó technikát begyakorolni. A nyakam be is állt tekerés első 1-2 órájában éreztem rendesen. Vissza a vízbe. A második kör már sokkal jobban ment. Egyszer megpróbáltam háton úszni, de inkább visszafelé haladtam így hagytam. Számoltam, hogy nagyjából 1 óra 50 perc körül jövök majd ki és még lesz időm depozni. Ez elég megnyugtatóan hatott rám. Így nem az a vízből felszaladós voltam. Kényelmesen átöltöztem, újra át néztem mit is akarok magammal vinni. Depoban még kaptam pár bíztató szót azoktól akikkel együtt úsztam. Bicaj elejére kötöttem a szatyromat, amiben szendvicsek és banán volt és nekivágtam a tekerésnek.

Bicikli

Egyik fotós a szatyor láttán meg is kérdezte, hogy ennyi időm volt hogy még beugrottam a boltba? Étel nagy részét első 15 km-en meg ettem. Így viszonylag nyugodtabban tekertem már várva az első frissítőpontot. Az erdőn keresztül jönni jó volt, aki ismer, tudja, hogy nem vagyok az a kapkodós fajta így itt is nézelődtem élveztem az utat időnként a sebességmérőre pillantva és az órámra, hogy azért ne lassuljak le nagyon. Az erdőben volt egy kis tó amin keresztül ment egy híd, ott komolyan dezsavű érzésem volt. Jól éreztem magam. Az áttekerésnél 75 km-es táv szépen fogyott benzinkútnál a kanyar után már tudtam lassan a városban vagyok. Tévedtem. Onnan még sok volt hátra. Talán pont ezért volt egyre nehezebb haladni. Frissítőpontokat kihasználtam és mivel mindenki a sok folyadékot szajkózta (megértem miért) minden pont között elfogyasztottam legalább egy kulacsnyi izo frissítőt és a másik kulacsból annyi vizet amit nem locsoltam magamra. Gergőtől kapott só tablettákat óránként vettem be. Elsőre fordulni jó volt nagyon, de belegondolni, hogy még mennyi van hátra az picit szíven ütött. Be is lassultam nagyon 20-al alig haladtam és már minden zavart. Első kör fordulós frissítő állomása után ki is álltam árnyékba megettem a maradék szendvicsemet megittam egy kulacs vizet és csak utána mentem tovább, de ez a 10 perc kellett is. Utána sokkal jobban ment. Számolgattam a fordulóknál mikor megyünk szembe ismerőssel, hogy pár jó szót tudjunk váltani. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fog esni pár szó, hogy „kitartás”, „már nincs sok hátra” mikor leelőznek. A pár perces beszélgetések előzésekkor. A jó tanácsok a rutinos nagy „öregektől”. Viszont ez élvezetesebbé tették a tekerést és meg is könnyítették, ha nem is fizikálisan, de mentálisan biztos. Utolsó körömben mikor én előztem igyekeztem tovább adni ezt a lelkesítést. Remélem azért többségében sikerült, viszont addigra már szabadulni akartam a biciklitől. Tört az ülés és a kormány is a tenyeremet. Minden zavart. Utolsó frissítő állomásnál egy kulacsnyi vízzel locsoltak nyakon ami megint felfrissítet kicsit a végső etapra bringán. Aztán jött a bicaj leadása, depó, gyors frissítő mosakodás, öltözés és futás.

Futás

Első kör nagyon nehezen ment a lábam nem nagyon akart úgy mozogni, ahogy elvártam tőle. Arra gondolam mennyi van még hátra és ez egy kicsit megijesztett, de tudtam itt már nem szabad megállni.  Ez volt az első maratonom. Így nem is a távra koncentráltam inkább felosztottam részekre sokkal jobban feldolgozható volt a 42 km jelentése. 8 kör, 4 frissítő körönként. Csak azt tartottam szem előtt hol vagyok mikor jön a következő pont. Sokszor bele sétáltam. Néztem a pulzus mérőt és az időmet. 40 perces köröket tűztem ki. Az első körben beszélgetés során feljött hányadik körnél tartok gondolom látszott rajtam a csüggedés és mikor megtudta első köröm elhangzott a mondat „Ironman-en mindenre van idő” lassítsak igyak sok folyadékot és menni fog. Minden körben egyre jobban éreztem magam. A park elején lévő frissítőpontnál hűtöttem magam a dézsából és az egyik segítő megkérdezte le locsolja-e slagból a tarkóm. Nagyon jól eset és onnantól minden körben mikor jöttem már nyúlt a slagért. Utolsó körben, akkor már hűvösebb volt, mondtam köszönöm ez már a vége most kihagyom. Erre pacsi, ölelés „jól van ügyes voltál” „csak így tovább szép volt”! Ahogy azt azóta is hangoztatom a hangulat nagyon jó volt, és amikor vadidegenek név szerint buzdítanak egy amatőrt, na az mindennel felér! Talán az 5. kör elején volt egy fájó pont még, mikor szembejövetel során Gergő közölte, hogy már csak 2 óra és Ironman leszek. Biztatni akart, de belegondolni, hogy még ennyi van hátra, fájt. Én a távokat, frissítőpontokra osztottam fel és mindig számoltam mennyi van még hátra, és ahogy fogytak úgy éreztem magam egyre jobban, de még 2 óra… Mantráztam a számot ahol épp tartok. Valamelyik körben kérdezte „milyen?” Annyit tudtam mondani „nehéz” Erre nevetve közölte velem „ha könnyű lenne mindenki itt lenne”. Ezen jót derült körülöttünk mindenki. Utolsó körben még egy kis dinnye evés, mellettem lassítóval megbeszéltük, ha belehúzunk még 15 órán belül lehetünk így kiléptünk. Meg lett a 15 órán belüli időm! Első maratonom, első triatlonom pipa!

A célba érkezés pedig szuper volt! Már az utolsó körben tudtam, hogy újra át szeretném élni ezt és jövőre még többet akarok kihozni magamból. Olyan élmény volt, amit mindenkinek át kéne élnie. Persze ez köszönhető volt a barátaimnak kik hitték, hogy meg tudom csinálni és beneveztek, a felkészülés során segítő családomnak, a szervezőknek kik előtt le a kalappal, azért amit ott összehoztak és szurkolóknak, versenyzőknek kik végig segítettek az első Nagyatádi versenyemen. Az már csak hab a tortán, hogy eredményhirdetésnél az első egyéni teljesítőket külön felhívták a színpadra és kezet foghattunk a példaértékű versenyzőkkel, közreműködő személyekkel akik őszintén gratuláltak. 

Úszás 1:42:27 lett, tekerés 7:48:21 és a futás 4:56:38. Teljes idő 14 óra 56 perc 21 másodperc!

Ui.: Utólag olvastam kedves húgom tanácsát aki végig közvetítette a családnak, barátoknak a versenyt, hogy "addig ne hagyjam abba az úszást míg partra nem érek, akkor nem lesz baj!" Következő év szlogene lesz szerintem. :D