Ha már be van fizetve nincs vissza út!

Kezdjük az elején, de legalább is valamikor nagyon régen. Azért igyekszem nem túl hosszú lenni! 

13 évesen, mikor kismotor vizsgára készültem, a tanfolyami órákra kb. 25 km-re biciklivel jártam. Nagybátyám nem értette miért, hisz lehet oda busszal is menni! (Ő nem Ironman azóta sem! Bocs Keresztapa! :-) ) Középiskolás koromban volt pár Balaton-átúszásom. A 90-es évek végén Miskolcon tanultam, ahol egy barátommal sokat bicikliztünk a Bükkben és környékén. Az iskolaévek végén több alkalommal haza bicikliztünk a Bakonyba: 300-430 km, max. 24 óra alatt. Az egyetemen akkortájt rendeztek rövidtávú triatlon versenyeket. Gondoltam ez a műfaj van annyira hosszú, hogy a lassúságomat kompenzálja. Indultam pár alkalommal, mindig nagy élmény volt. Kropkó Péternek rendszeresen hagytam előnyt, nehogy elvegyem a kedvét :-),  általában a mezőny 80-90%-a volt közöttünk célbaérésnél.

A következő 25 évben telente úsztam, egyébként futottam. Kétévente futottam maratont. 2006-ban öcsém elkezdte a felkészülést Nagyatádra, ennek részeként elkezdett tanulni gyors úszni, csatlakoztam hozzá - 40 évesen. Majd gyerek, válás, új élet, új kapcsolat és gondoltam eljött az én időm! 

2015 októberében befizettem Nagyatádra, ezzel kezdtem. Gondoltam, ha már be van fizetve nincs vissza út! Meg kell csinálni! 

Februárig heti 6-7 óra edzés, onnantól heti 10 óra, majd áprilistól heti 12-15 óra. Hetente 1-1 hosszú úszás, bicikli, futás. Néhány rövid mind a 3-ból, plusz 1 alkalommal erősítés (TRX). Sok-sok valódi jó tanács segítségével, de lényegében edző nélkül készültem. Az utolsó pár hónap nagyon nehéz volt, mert a barátok, mozi, színház, olvasás helyett nem volt más, mint edzés és alvás. A munkahelyem annyiban támogatott, hogy hozzájárultak, hogy márciustól heti 1 nap szabit 4x2 órában kivehettem, így heti 4 munkanapon 2-2 órával több időm volt az edzésekre. Ez, hogy a munkahelyemen is értsék, biznisz kritikus feltétel volt! :-)

Nagyatádra kedvesemmel csütörtökön érkeztünk. Végigautóztunk a bicikli útvonalán, úsztam egyet Gyékényesen, ismerkedtünk a környékkel, a versenyhelyszínnel.

Péntek estére megérkezett öcsém (Ironman) a fiaival, és egy barátunk (2xIronman) a családjával. Vacsorára pizza majd alvás f10-től. Az év leghosszabb napjának reggelén szörnyű korán, 4:30-kor csörgött az óra. De legalább f7-re Gyékényesen voltunk, maradt idő ... mire is? Néhány technikai dologra és izgulni, hogy jajmileszmost! Majd zene, néhány könnyes tekintet, ágyúszó és ... elkezdtük! 

Az első körben sokat úsztam mellben, a másodikat már éveztem is! 15 perccel úsztam jobbat, mint terveztem. A biciklire a tervem átlag 25 km/óra volt, 24 lett, szinte hibátlan. Figyeltem a frissítésre, folyadékbevitelre, sóbevitelre, hűtésre, pulzusra. Az első 6 km-en megettem a bekészített túrósbatyut. Minden kis kör elején megálltam a segítőimnél és elfogyasztottam az edzéseken kipróbált, héj nélküli vajas kenyeret, az alaposan megsózott paradicsommal. Eddig minden jól ment, a problémák ott kezdődtek, hogy az utolsó kis kör túlsó végén már nem volt semmi High5 frissítő, sem bár, sem gél. Ezen úgy fölmérgesítettem magamat (Első hiba.), hogy már láttam a nagyatádi házakat mikor eszembe jutott, hogy van nálam tartalék frissítő. Megettem az adagot, ittam rá, de ez csak kb. 10 perccel volt a bicikli vége előtt. Pedig futni csak folyadékkal a gyomromban szoktam. Jól indult a futás, jól éreztem magam. Az első körben, a parknál kínáltak sót egy pohárból. Kb. fél cm-t beledugtam az ujjamat, lenyaltam, ittam rá, nagyon jól esett. A második körben gondoltam, hogy a só olyan jó volt az előbb, hogy megismétlem. Nagy lelkesedésemben kb. 3 cm mélyen belenyúltam a sóba. (Második hiba.) Lenyaltam. Már ekkor átvillant az agyamon, nehogy sok legyen. Sok lett. Ittam rá, de nem eleget. Fél körrel később kezdtem az első séta-körömet... wc papír... émelygés ... 1-2 kör futás ... újabb wc papír. Nagyon lassan fogytak a körök. Az 5.-től egye erősödő szédülés kerülgetett. Nagyon gáz volt a 7. kör eleje. Beszélni is alig tudtam. Kértem öcsémet, hogy az utolsó 2 körre kísérjen el, mert félek, beborulok a bokorba aztán senki nem talál meg reggelig! :-) Leálltam, sétáltam. Megkérdeztük hol tart a versenyidő. Kiszámoltuk, ha végig sétálom az utolsó 2 kört, akkor is győzelem. Fél kör séta után kezdem helyre jönni, kipróbáltam milyen futni, nem jött be, maradt a séta. Végül, tervezett 14 órát jelentősen túllépve, 15 óra 26 perc alatt beértem! 

GYÖZELEM!

Ironman lettem!

Továbbra is azt gondolom, hogy a két hiba a következő volt: még szénhidráttal a gyomromban ettem sok sót és ezekhez nem ittam eleget. Ki tudja hány litert kellett volna ahhoz a sok sóhoz!! 

Utána sörözés, tűzijáték, igen kevés vacsora, hazaséta a szállásra. Éjjel összesen 1,5 órát aludtam két részletben. Sétáltam a folyosón, a konyhában, megnéztem a Napfelkeltét, korán reggel már az utcán sétáltam. Közben 2 óránként ettem valamit. Állítólag ez így rendben van. 

Másnap hazavezettem a Dunakanyarba.

H-K még szabin voltam, a két nap nagyobb részét vízszintesen töltöttem! :-)

Már nagyjából jól vagyok. Az biztos, hogy jövőre nem indulok, hisz maratont is csak 2 évente futok. Mi lesz aztán? Majd meglátjuk.

Köszönet a sikerért kedvesemnek, a verseny alatti segítőimnek, családomnak, barátoknak, kollégáknak. Köszönet a szurkolásért, a támogatásért, türelemért. Nélkülük nem sikerülhetett volna.

Nagy Attila

Ironman

:-)