Köszönettel Ujhelyi Tamás versenytársnak

Bíró Attila vagyok Dunaszerdahelyről, a Felvidékről, ma van a 38. születésnapom :).

Serdülő koromban mint szinte minden falusi gyerek biciklivel közlekedtünk a faluban, jártunk ki a futbalpályára focizni. A focinak szerves része a futás, amit aztán néha labda nélkül is végeztem, majd egyetemi éveim alatt Pozsonyba is áprilistól októberig bringával jártam. Ez idő tájt jött egy lehetőség Prágában részt venni a maraton 10km-es betétfutamán. Bár ekkor még csak a bulit láttam benne, miután a következő évben is ott voltam, elkezdtem nézelődni a világban, hátha máshol is rendeznek hasonló versenyeket, így jutottam el ´99-ben a Nike félmaratonra, majd 2000-ben a „megboldogult“ Hungaroring félmaratonra és a Spar maratonra (a nagyatádi futást az itt kapott sapkában abszolváltam Kocsis Árpád egyik legnagyobb megrökönyödésére). Mivel a legtöbb versenyen mai szemmel nézve elégtelen felkészüléssel vettem részt, jöttek is a sérülések. Így „karrierem“ meglehetősen ciklikussá vált, egy-másfél év futást egy-egy év kihagyás követett. Közben a bringán eltöltött évi 5-6ezer km is jócskán leépült, az egyik sportorvos pedig rutin térdoperációt ajánlott, de nem vállaltam a „kést“. Közben megnősültem, Pozsonyban sikeresen befejeztem 2 egyetemet, családot alapítottam és építkezésbe fogtam. Majd leépítették szeretett munkahelyemet és ezek után több munkahelyen is nehezen találtam helyem, mígnem 2 éve a Fornetti dunaszerdahelyi „testvérüzemébe“ kerültem. Ekkor kezdtem el újra futni immár 5 év kihagyás után. Mivel az első alkalommal éreztem a térdem, felkerestem a sportorvost, aki a 10 évvel ezelőtt ajánlott operációt sikeresen el is végezte. Persze erre akkorra került sor, mikor már épp kezdtem élvezni az újrakezdett futásokat. Az operáció miatt 5 hét kényszerszünet, majd újabb 1 hónap pihenő egy banális futbalsérülés miatt. Azóta a futbalcipőmet szögre akasztottam. Mivel nagyon nehezen jöttek a korábbi eredmények, megkértem egy régi futóismerőst, Molnár Lászlót Nagymegyerről, hogy tanácsaival segítsen. Laci 40 év futótapasztalattal rendelkezik. Ekkor váltak a futásaim tudatos edzésekké, így 2015 telén egy komolyabb alapozóedzést tudtam már végezni. Lacival telefonon heti szinten értekeztünk, tanácsai fokozatosan belém ivódtak. 2016-ra újra versenynaptárat készítettem, melyben reális célként, fő versenyként a június végi veitschi (Ausztria) alpesi ultramaraton 54km-es versenye szerepelt több mint 2000m szintkülönbséggel. Naptáramba álom szinten bekerült a Nagyatádi Ironman is. Karácsonyra szobabiciklit kaptam, hogy az ünnepek alatt se maradjak keresztedzés nélkül. Megrendeltem a szlovák futó- és biciklismagazinokat. Majd előkerültek a tizenéves Spurik is, melyeknek a végén anno még a triatlon is helyet kapott. Ezek pedig Major József nagyatádi győzelmeit hirdették (ezért is volt különös érzés, mikor a kiskörön megelőzött). Nagyon nem akaródzott úszásra járni, ezért az álom egyre távolodott, meg hát a régi bringám nem éppen versenyképes állapotban volt. Egyik újkori futóbarátom használt hegyi bringákat árul, heti szinten ajánlotta nekem mit is lenne érdemes megvennem, de mondtam neki engem a terep nem igazán érdekel, míg nem az egyik este egy egész jóképű versenygépet láttam meg nála, szerelem lett első látásra, de barátom kiábrándított, hogy nem eladó. Majd mikor beneveztem a június végi Slovakiaringi 24 órás bringamaratonra – fiatal barátommal Hodossy Tamással – végleg égetővé vált egy használható bringa beszerzése. Így került hozzám június közepén hosszas rábeszélések árán barátom Shockblaze márkanevű belépő versenygépe, amivel végül 509 km-t tekertem 5 nappal Veitsch után.

Május végén még abszolváltam Lamatsch János barátom 3 napos Hegyek Királya nevű versenyét, melyre szintén bringával érkeztünk Molnár Laci edző tanácsadómmal. Itt már látszódott, hogy fekszik nekem a hosszú, a napi távok végén Frank Tiborral, ultrafutónkkal beszélgettem és nagyon jól esett az ő elismerése is.

Július 14-én derült ki munkában, hogy a nyári szabadságok miatt július végén és augusztus elején is éjjeli műszakban kellene dolgoznom.

Ebben a pillanatban tudtam, hogy én így fogok eljutni Nagyatádra, mivel az éjszakázás nem a kedvenc időtöltésem.

Már csak 2 nagy problémát kellett legyőznöm és ekkor még nem tudtam melyik a nagyobb: nem tudtam jól úszni és még nem voltam benevezve és mint ekkor tudatosult bennem a nevezést másfél hónappal korábban lezárták. Felvettem a kapcsolatot a szervezőkkel és beleástam magam a beszámolók olvasásába, ami rendkívül hasznosnak bizonyult. A szervezőktől diplomatikus választ kaptam, hogy utazzak le és meglátjuk hogy alakul. E hét szombatján még Dunamocson volt tervben egy 15 km-es futás, amire Laci edzőmmel bringával indultunk el. Előző este olvastam, hogy Szőnyi Ferenc 10x Ironman világcsúcstartó is a résztvevők közt lesz. Sajnos ez lett a 2016-os nyár leghidegebb napja, 13-14°C szünni nem akaró esővel. Bőrig ázva, csontig fagyva, 52 fokos pálinkával melegítve indultam futni, de legalább Ferenccel válthattam pár szót az Ironmanről: „Beszélj a Herr Gyulával..., sötétedés előtt be kell érni..., tiszteld a versenyt, hogy gondolod, hogy odamész és nem tudsz úszni, kifizetsz egy csomó pénzt, időt és az úszás végén kizárnak, mert nem éred el a szintidőt? Én 1 hónappal az első triatlon versenyem előtt tanultam meg úszni...“ – ez pedig hatott.

Másnap, náthásan, tüsszögve, 13 nappal a verseny előtt, még mindig esőben kimentem a strandra (a belépőkért köszönet Hodossy Tamásnak), hogy nekifogjak az úszó felkészülésnek. Úgy döntöttem az eddigi mellező, fejet állandóan fenttartó technikámat próbálom javítani, minthogy nekifogjak a gyorsat tanulni. Az 50m-es medencében 38 percre sikerült az 1000m és kivoltam. Szintidőre pedig 36 perc kellett, feltéve, hogy seperc alatt végzek a depóban. Ennek fele sem tréfa, másnap újra ott voltam munka után, már meglett 2,5km, de a részidő nem javult. Utánna még futás, mert hát az edzéstervem ettől még megvolt. Következő nap masszázs és bringa, majd a heti 2 óra erősítés, majd megint 2,5km úszás tempó javulás nélkül. Péntekre úgy kivoltam az állandó terheléstől és a hajnali negyed 5-ös ébredésektől, hogy a pénteket a lazulásra hagytam. Végig lézengtem a délutánt, de szombat reggelre újabb úszás volt tervben. De már próbáltam újítani: a komplett szőrtelenítés, bringagatyában úszás és az 1 nap pihenés kombinálva a fej víz alá mozgatásával 32perces első 1000m-t hozott, majd erre úsztam még 2,2km-t szintidőn túl. Délután 60km-t tekertem, így indultam a másnapi Győr-Lipót 26km-es futóversenyre. Itt megintcsak beigazolódott a gondolat ereje: Ez volt itt az első versenyem és már a parkolóban felismertem Péter Attila jellegzetes hangját. Két levegővétele közt kérdeztem tőle, hogy mennyire gond, ha szintidőn kívül úsznék Gyékényesen. Mire ő: hisz utánatok indulnak a váltók, ebből a szempontból gond egy szál sem. Megörültem és kijelentettem, hogy márpedig én akkor is szintidőn belül leszek, bíztam a lábvízben és a kialakuló áramlás szívóerejében. Plussz még ott volt a rápihenés. A futóverseny fülledt időben eső utáni napsütésben indult. 2 óra 10 percet határoztam meg legrosszabb időnek, de végül jobb részidőkkel mentem, de sajnos csak 20km-nél kaptunk Iso-t, így addigra már elkészültem az erőmmel, a vége így is 2:06-on belül lett, de megszenvedtem a hasmenéssel. Lipóton még újabb úszás volt tervben és szauna. Hétfőn masszázs, este pedig 60km bicikliverseny a Slovakiaringen, ez 1:31re sikerült, persze bolyozva. Ekkor már nagyon be voltam zsongva, a csütötöki tervezett indulás így került szerdára, azzal, hogy Gyékényesre megyünk először megismerni a tavat, majd a bringapályán autóval Nagyatádra nevezni. Szállást előre lezsíroztam a kempingbe, mivel fix ágyas más szabad hely nem volt. Kedden még úsztam 3km-t szintidőn kívül, majd tekertem 50km-t. Sokáig úgy nézett ki, hogy egyedül megyek, csak hétfőn csatlakozott a család, nagyon tetszett nekik a 2015-ös motovációs videó és az egész magasztalt hangulat. Ennek én nagyon örültem, mert a házas életem jelentősen romlott a sok edzés miatt is (2016: 1500km futás, 21 verseny, 1500-2000km bicaj, 2 verseny, úszás 15-20km, heti masszázsok és fitnesz, 2 hetente szauna, pilatesz, otthon szobabicaj). Kölcsön kétszemélyes sátorral indultunk útnak szerdán. A gyékényesi tó nagyon tetszett mindenkinek, a nem éppen kánikula ellenére is 27°C fokot mértem a tóban, így a neoprén befektetés nem jött számításba, helyette úszó (békatalp és lábatfenttartó habszivacs – nem a versenyre) és biciklis (rúdtáska, pumpa CO2 patronnal, plusz italtartó) segédeszközöket vásároltam az egyik triatlonos expo sátorban. Mindezt lepróbálva pénteken még a sebességmérőm is elromlott, így még azt is kellett beszereznem a helyi szaküzletben. Csütörtökön strand a gyerekekkel és futópályabejárás/futás a jelenlevő versenytársakkal. A péntek esti előadásoktól sokat vártam, ezért kezdetben csalódásként éltem meg, majd mégis kulcsfontosságú lett a sikeres teljesítésben. Elsősorban Kindl Gábor frissítésről szóló előadása bizonyult számomra a leghasznosabbnak, annak ellenére, hogy úgy gondoltam erről már eleget tudok, mégis az előadás hatására és Péter Attila és Herr Gyula kiegészítései kapcsán módosítottam árnyalati dolgokat és minden bevállt! Nevezetesen:

1. hűtsd magad minden lehetséges módon – ezért a futásnál nem hagytam ki egyetlen párakaput sem és öntöztem magam mértékkel vízzel is, amit nem szoktam ezelőtt
2. A nátrium a legfontosabb pótolni való anyag, ezért fokozzuk a sóbevitelt és kellő időben – kb. másfélóránként 1 sótablettát fogyasztottam, korábban inkább folyékony magnéziumfiolát használtam
3. Vigyázz a frissítő koncentrációjára, max 6%-os oldat, mire Péter Attila hozzátette víz,víz,víz – ennek köszönhetően a tervezett iso felét vízre cseréltem a verseny folyamán
4. Herr Gyula elmondta az Ironmanen mindenre van idő mondatot és elmesélte, ő hogyan szokott reggelizni a bringa kezdetén – így én is ide időzítettem az első kiflimet, a másodikat pedig a második kiskör elejére.

Szombat hajnalban fél 5kor kelés a kempingben, indulás Gyékényesre, a gyerekek nagyon nehezen kelnek, fáznak, én is, de valahogy nem izgultam nagyon. Útközben igyekeztem pontos leírást adni feleségemnek, mikor, hol számítok a segítségükre, mit fog kelleni csinálniuk. Az úszást 2:15-re lőttem be, kértem, hogy legyenek ott az első kör végénél is 1 órával a rajt után már. Szól a Final Countdown, majd a Vangelis, néhány fotó, még integetés, az ágyút alig hallom, indulunk, úszok, hullámok, meg akarok fulladni, hajót nem is látok amire felkapaszkodjak, mire vállalkoztam, itt fogok megfulladni, eszembe jut, hogy a tó helyenként 30m mély. Mindenki elment, tuti utolsó vagyok, egy sporttárs nekem úszik oldalról keresztben gyorsban, majd mikor átmegy rajtam, veszi észre hogy rossz az irány, újra keresztezi utamat, „megölöm“. Ekkor veszem észre, hogy előttem pár méterre egy sporttárs vállalható sebességgel mellezik. Ő volt Ujhelyi Tamás, akihez innentől az úszás végéig hozzánőttem. Tamás hihetetlen okosan úszott és nagyon kedvesen is marasztalt, hogy őt nem zavarom. Ezúton kérek tőle elnézést, mert azért néhányszor „megsimogattam“ a lábát. Tamás hagyta elmenni a mezőnyt, majd egyenletes tempóra kapcsolt a szabad vízen. Így lett az első körünk 52 perc, nem akartam hinni a szememnek, tudtam, hogy nem engedhetem el Tamást, ő a záloga, hogy ma Ironman legyek. Család a parton, nagyon jó vagy, mosolygok, csak annyit kiálltok: Előbb! Úgy éreztem Tamás a 2. körre fokozza a tempót, már-már alig bírom követni, nem látok, nem hallok semmit, őt is csak elég fátyolosan, ki kell bírni. 1000m-nél le lehet állni a tó szélén, nagy segítség a tapasztalatlan úszóknak, mint én. Tamás hátranéz:

- Megvagy még?

- Tamás, brutál tempót mész!

- Á, dehogy is.

Most hogy mondjam neki, hogy lassítson, mikor így is rajta múlik a versenyem. Ki kell tartani és ebben jó vagyok. Mikor már méterekre lemaradtam, kettőt vagy hármat is húztam víz alatt, hogy nehogy lemaradjak a lábvizéről. De jó is lesz majd a biciklin, mindjár eljön! Kiérünk a partra, boldogság, megvan a versenyem, ekkor látom, hogy hajszálra egyforma köröket mentünk, tehát elsősorban én fáradtam. Megköszöntem Tamás önzetlen segítségét és többé már nem láttam. Egy Ironmanen mindenre van idő, pláne így, hogy fél órával jobbat úsztunk. Leadtam a Tissot vízálló órámat a feleségemnek, elvettem a mobilt és a kiflit, míg ő közben kente a hátamat naptejjel, hűtsd magad minden lehetséges módon! Reszkető újjakkal húztam perceken keresztül a kompressziós zoknikat, vazelin a lábak közé, még naptej az arcomra, kezek és lábak, öltözés, bicikli kitol, mosoly a fotósnak, család vár a depó előtt, leadom a krémeket, majszolom a kiflit, Menj már! Nyugi, megvan a verseny, most már tényleg mindenre van idő, fotót kérek és indulok! Madarat lehetne fogatni velem. Majd 10 perc lett a depó. Bringa szalad, tempó 35 körül, szárnyalok, számodozom, ebből még 12 órán belül is lehetek, de mit hallottam tegnap Kindl Gábortól: az Ironman 30km futás..., a többi előtte a bemelegítés, beleértve a 12km futást is. Az még nagyon messze van, nem kell nekem hősködni, 2 hete szintidőre teljesítésen gondolkoztam, egy hete minden ami 12-vel kezdődik csúcs, tegnap pedig azt mondtam, hogy csak 14en belül legyek, most meg 11en gondolkozom? Hess! Tényleg nem tudom, mi is vár rám pontosan! Próbálok tudatosan visszavenni a tempóból, de élvezem a tekerést, visznek a lábaim. Elég dombos az első 25km, az útminőség is pocsék, 30as az átlagom, na ezt kéne tartani. Nyom a pisi, megállok, feljebb teszem a nyerget. Kiérünk a 61es útra, csúcs az aszfalt, sebesség oké, 10 percenként kortyolom az Isostaromat, 50nél vizet kérek hozzá, mert Péter Attila mondá víz,víz,víz. Elkérek egy energiaszeletet is. Papírját szigorúan elteszem, mert védem a környezetet.

Előzgetek, családnak 12re mondtam a versenyközpontot, előtte érkezem, de ott vannak, megrendelem a zsemlét és vizet iszok. Elfogy az 1,7l Isostarom, jönnek a szelek, fűtik a nyergem, picivel hígabbra kellett volna az Isostart? Segesdnél megállok, iszok vizet és megtöltetem High5-val a 2 két kulacsom. Érzem, hogy ez hígabb, mint az Isostar, kellően selymes, ízlik. Atádon kapom a zsemlyét, majszolom végig az elkerülő úton. Lassulok, fáj a lábam a cipöben, meleg van, helyenként 38°C fokot is mutat az órám. Még harmada hátra van, ki kell bírnom, már messze nem olyan jó, mint az elején. De jó lenne Gyékényesen a vízben, hihetetlen, de ez jutott eszembe. Legalább 5 percet bukok ezen a kiskörön. Atádon, újra látom a családot, örülök, rájövök, hogy valójában minden rendben van, minden a terv szerint alakul, sőt jobban, megnyugszom és visszanyerem az erőm egy részét, ha nehezen is, de újra jól megyek, már nem előz le engem senki, a legjobb bringások már futnak. Segesdnél úgy döntök, hogy vizet veszek el, de utána nem állok meg Isot tölteni, hanem kérek egy Gelt és iszom rá a vizet. Döbbenet, nem osztják a Gelt, mi történt? Elfogyott! Micsoda? Szentségelek, fordulok, próbálok a túloldalról Isot kérni, de jönnek szembe, nem kockáztatok, inkább megyek tovább. Fel vagyok dúlva, ez a hiper-szuper szervezés?! Már csak tizen km, kibírom, de hjaj, elvileg az új táskámba tettem egy hazai Gelt, elnyomom azt és megnyugszom, víz. Időben érkezem, 6:15 a bringa, korrekt. Család vár a kempingnél, mobil lead, biciklit a segítők elveszik, sisak lead, kérek papucsot, biciklicipő lead, a 8 éves Garminom nyújtja Reni, elveszem elindítom a GPS edzés keresést, addig maradjon nálad, lezuhanyzok, 10 perc múlva a kijáratnál kérem. Levetkőzök, van idő, megyek zuhanyozni, beállok az üres fülkébe, nincs rajta csap, ezért üres, a többi zuhany foglalt, sőt sorakozunk, micsoda??? Sorra kerülök, hidegvíz, frissít, picit törülközök, öltözök, a tiszta kompressziós zoknit, még nehezebb felhúzni, bekenem a lábamközét, mellbimbóm. Nehéz bekötni a cipőm, összerakodok. Kint vár Reni, adja a Garmint, már működik, így gondoltam. Mondom jelezz haza, hogy már futok, ő intézi az SMS-eket. Még jelzem neki, hogy 8x félóra futást tervezek. Jó 15 perc lett a depó, azért, hogy legyen min biztosan javulni jövőre J. 8:23-nál kezdem a futást, nem is vagyok fáradt, nem is nehéz futni a bringa után. Az első frissítőnél kapok észbe 5 percen belüli ezrekkel kezdtem, az meg nagyon durva, lassítok. Az első 3 kör 28-29perc/kör, de jó lenne 4 órán belüli maraton a végére, ez éltet, de nagyon meleg van. Lassulok, de nem állok meg, csak frissíteni, azt viszont gyakran, szinte kilométerenként vannak frissítők, 4 minden körön, ez már túlzás, gondolom, de rá kell jönnöm, hogy nem az, mindet igénybe vettem és a végén már alig vártam, hogy odaérjek. A 4. kör már 30 percen kívül, de a 4 óra még meglehet, az 5. már 31 perc, a 6. 32, lemondhatok a 4 óráról, csak legalább a 12:30on belüli vége legyen meg. A stratégiám: rápihenek a 7. körön a 8. körre és mivel közben a nap már alacsonyan jár, sok az árnyék, ez össze is jön. Jó az időm, elégedett vagyok, a család is vár a célegyenes oldalán, kapom a rózsát és együtt futunk be, ordítok örömömben, időm tetszik, 12:26:02 és fáradt sem vagyok. Ez tetszik a legjobban, ami az idén más, mint a régebbi versenyeimen. Fogadom a gratulációkat, élek és virulok, ezt az időt pedig jövőre akár jelentősen is megjavíthatom. Ami még tetszik, hogy a legelejétől kezdve végig javultam, a bringán 15-20 helyet lépve előre óránként, futásnál pedig 20-25 helyet fél óránként! Ebből is látszik, hogy úsznom kellene még és nem utolsó sorban befektetni egy komolyabb, akár milliós bringába - forintban.

És ha már én belefektetek magamnak, a szervezőket is erre kérném, hogy fektessenek bele vagy legalább lobbizzanak sikeresen a legfrekventáltabb Nagyatád-Dózsa út – Segesd szakasz burkolatának felújításán. Az a szakasz pocsék minőségű, mindenki profitálhatna a felújításából, az ott lakók is és a vendég versenyzők is, de legjobban valószínű a környék versenyző bringásai örülnének neki... a gyerekeitek.

Zárszóként annyit mondanék, hogy ÜNNEP volt ez a hosszú hétvége minden szempontból, még a családnak is. Péter Attila, Jasmina Ilijaš, Szebeni Endre, Kokó és Major József nevét a gyerekek egy életre megjegyezték.

Vannak barátaim, akik a teljesítésem után idehaza elgondolkoztak, hogy jövőre velem tartanak. Ha csak rajtam múlik, én biztosan ott leszek, de még felkészültebben és rutinosabban!

Minden elsőbálozónak azt kívánom, hogy hasonló könnyedén tudja maga mögött az átlagember számára felfoghatatlan kihívást!

Bíró Attila