Álomhatár

Nagyatád 2016

Figyelem! Hosszú lesz! Csak a legkitartóbbaknak ajánlott!

A félreértések elkerülése végett, most halkan jegyezném meg, hogy nem Rejtő Jenő „Menni, vagy meghalni” regényét olvashatja a nagyérdemű, hanem a bulvár világában népszerű Burján Jenő „A végtelenbe és tovább” című memoárját!

Kezdjük hát: egy kis adalék a számmisztika szerelmeseinek:

A 9. megmérettetésem alkalmával a Nagyatádon 9-es rajtszámmal induló Főnök edzésterve alapján végre 9 órával kezdődő idővel értem célba. A 9. futóidővel! Az első nagyatádi versenyemen 6 pogácsát kértem az akkori segítőmtől. Kedves barátom a 6-os számmal szereplő Carlos Primero becenevén, Jean Pierre parancsnok, valójában Henry őrmester, igazi nevén Marezsán, akarom mondani Hajós úr 9-et adott fel…zacskóban…egyet sem tudtam kivenni belőle, így a zacskó repült, talán még mindig száll, olyan messzire hajítottam, hogy jegyzeteltek a kalapácsvetők. Nos az én barátom nem tudta feldolgozni ezt a hibát, így egészen Új-Zélandig menekült, ahol azóta is vígan éli a gazdag napközis tanárok csillogó életét. Az összes eddigi versenyemen jelenlévő a már 6. alkalommal segítői szerepkörben mellettem álló, fénykorában 6-os mezben futballozó Zsezse barátom pénteken este 9:56-ot jósolt. 9:56.26 lett! Van még kérdés?! :D

Egy kis visszatekintés: 2015: úgy döntöttem elég a bohóckodásból, komolyra fordítom a dolgot. Edzőkeresés. A jobbnál-jobb lehetőségek közül Vilire esett a választásom. Példakép, rutinos, felkészült, jól megértjük egymást. Jó ötlet volt. Vakon követtem, csináltam az előírt edzéseket, fejlődtem. Jöttek az eredmények. Életemben először, reális esélyem volt a 10 órán belüli időre. Az óriási szurkolótábor ellenére sem sikerült: Klagenfurt 10:04 Egy hónappal később Nagyatád: mentálisan fáradtan, fizikailag épphogy kipihenve az ausztriai mókát 10:06.

2016: Úgy tűnik a sors azt akarta, hogy először Nagyatádon törjem át a lélektanilag bástyaként előttem tornyosuló tíz órán belüli határt. 

Ez az év mindenről szólt csak az edzésről nem. A februári edzőtáborig szinte nevetségesen kevés edzés. A tavalyi év miatt, azonban még így is elcsíptem 1-2 jó eredményt. Közben pötyögött az edzés, az előírt penzumok 60-70%-át tudtam megcsinálni. Azon is sokat agyaltam, hogy miért rontottam el oly sokszor a tervet. A fizikai rész csak a felkészülés egy része, rá kellett jönnöm, hogy mentálisan nem bírom a dolgot, így St.Pölten előtt felkerestem professzor Albert Von Eisenberg doktort, Dél-Amerika legjelentősebb pszichoanalitikusát, aki az egyik legjobb cimborám Antonio kuzinom egyetlen barátja. Ez a majom hetente 2 alkalomért, havi 50 ezer dollárt kért. Szívesen kifizettem volna az összeget, ha nem tettem volna fel Jamon Serrano-ra az egészet 10 az 1-hez. (Meg amúgy is, hát nem vagyok én hülye, hogy ennyi pénzt dobjak ki az ablakon, amikor egyedül is le tudok ásni…és szitálni is szoktam a Negro-folyó partján. ) Felkerestem Donna Olimpia Chaves Di Altamiranot, akit Veszprémben csak Horváth Brigiként ismernek. Agykontoroll, mentális tréning, meditáció stb. és láss csodát könnyedén és holtpont nélkül durrantottam végig az osztrák versenyt. A dolog működött. Utána próbáltam a lehető legtöbbet megcsinálni a kiírt adagokból és az utolsó hónapok, hetek edzésmennyiségei majdnem elérték a tavalyit. Miközben hajtottam a pedált és a futópályán róttam a köröket, megfeledkeztem az úszásról… Keveset és sz@rul úsztam. A fűzfői uszodában azonban van egy ember, aki töretlenül hitt bennem és a felkészülés végére kihozta belőlem, amit már régóta mondogatott. (A. S. Roma szurkoló, így eddig nem hittem neki :D) Megpróbáltunk kevesebbet, de precízen úszni…bevált. Köszi Jani!!! Éljen az olasz foci. Fiatal vagy még, alig múltál 30, még az is előfordulhat, hogy egyszer egy normális csapatnak szurkolsz majd.

 Javultak az idők, még nagyobb önbizalommal tekintettem a kihívások elé. A szombathelyi verseny volt az utolsó felmérő. A terv szerint, ha az jól sikerül elindulok Nagyatádon, ha nem, akkor maradok a nimfák tavánál. Leégetni nem akartam magam. (az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy pillanatig sem merült fel bennem, hogy nem megyek Atádra) Kemény hetek álltak mögöttem, az időjárás is feszegette a határokat. Az úszás nagyon könnyedén és jól esett, a bringa nyögvenyelős volt, de a futás nagyon ment. Gyors konklúzió: minden rendben, nyugodt szívvel, tiszta lelkiismerettel állhatok majd ott a kristálytiszta vizű Gyékényesi-tó partján.

Nagyatádra pénteken érkeztünk. Letudtuk a kötelezőt. Egy kis vacsi a barátokkal és irány az ágy. Most először fordult elő, hogy tudtam verseny előtt aludni. Jó jel, gondoltam magamban. Az úszás első köre tökéletes. Könnyedén, lábvízen abszolváltam. A második kör elején előre keveredtem, ami nagyon nem esett jól, így inkább visszacsorogtam a sor végére. Mondogattam magamban, hogy minden rendben Jenő, nem most dől el a verseny, te meg amúgy is egy kamionra gyűjtesz, csak nyugi! Ez a projekt a legjobb neoprén nélküli időt eredményezte…könnyedén. Janikám jövőre még az is előfordulhat, hogy tovább javulunk? :D

Irány a bringa. Az első 75km-es kör a terveknek megfelelően, jólesően telt el. Olyannyira tetszett, hogy már a beszámolót is elkezdtem megfogalmazni magamban. Biztos voltam benne, hogy 10 órán belül megyek. De mint tudjuk, hosszú a bringa, nagyon hosszú. Főleg akkor, ha nem tudsz úgy tekerni, mint Major Józsi. A kellemetlen szél, a meleg kezdett felőrölni és 150km-nél megérkezett a füsti fecske raj, amit szerettem volna elhessegetni. Egy azaz 1 percig, komoly holtpont hágott a tetőfokára. Jöttek a varázsmondatok: „Meg tudod csinálni, nem fáj, már alig van hátra, minden rendben stb. stb. stb.!” Működött! Ezen felbuzdulva, mint Michael Knight a csodajárgányának én is odaszóltam a kis Tiramisunak (így becézem a bringámat…lehetett volna Torpedo is, de tudva lévén, hogy több édességet fogyasztok, mint egy átlagos indiai város összlakossága, nem lett volna hiteles), hogy kapcsoljunk SPM fokozatba..és láss csodát!!! Semmi nem változott…:D nem hogy nem gyorsultam, inkább csak tartani tudtam az amúgy sem acélos tempót. 170km-nél még egy görcs kényszerített ki belőlem egy ordenáré káromkodást és már csak azon járt az agyam, hogy legyen már vége a tekerésnek és mehessek a futópályára. A tervekkel ellentétben 6 perccel később kezdtem meg a futást. Semmi gond a mester, úgyis 25 perces köröket írt elő, az egy 3:20-as maraton, ergo sikerülhet a 10 órán belüli terv kivitelezése.  Semmi és senki nem érdekelt, csak az, hogy tudjam tartani a tempót.

Azt tudtam, hogy a feléig, bármikor, bármilyen körülmények között elérek, de az 5.6. kör a mumus. Azokat kell legyőznöm valahogy. Brigivel 1 héttel a verseny előtt még tartottunk egy „szeánszt”, ahol megterveztük a futás második felét. Ha azt a két kört sikerül átütni, nagy baj nem lehet. Sikerült! A 4. kör közepén éreztem egy kisebb hullámvölgyet, de csak az járt a fejemben, hogy nem adják ingyen a 10 órán belüli időt, el kell vennem! Ott és akkor.

A saját kis versenyem közben, azért jutott idő figyelni a nagyokat is. Hihetetlen érzés volt látni, ahogy a két nagyágyú farigcsálja egymást. Marci és Józsi a sportág nagy öregjei, nem vicceltek. Mindketten eladtak már 137 millió tölcsért, de ez is kevés volt az új kamionra, így minden erejüket mozgósították, hogy begyűjthessék a győztesnek járó elismerést és az azzal járó pénzdíjat. Verseny előtt egy 8:18-as időt jósoltam Marcinak. Le is vezettem neki a dolgot: 10 perc előny úszás után, amit Józsi ledolgoz a bringa végére és majd a futáson eldöntik a dolgot. Nem is tudom kinek szurkoltam jobban. Talán mindkettőjüknek egyaránt. Remélem lesz még lehetőségem egy pályán szerepelni velük. Szép volt fiúk!

Na de vissza a saját versenyemhez: az utolsó két kört Szabó Atesz társaságában teljesítettem. Előzetesen ő is esély lehetett volna egy dobogós hely elcsípésére, de idén nem sikerült. Sebaj, majd jövőre! Mondanom sem kell nagy megtiszteltetés volt egy bajnokkal együtt futni. A 7. kör kipipálva, majd ráfordultam a 8.-ra, az utolsóra, úgy éreztem minden oké, de még nem mertem beleélni magam a dologba. Tartottam a tempót, egészen az utolsó frissítőig, na onnan aztán, ami kifért a csövön. A célnál már vártak a szurkolók. Felemelő és utánozhatatlan érzésekkel szakítottam át a célszalagot. 10 órán belül. Végre sikerült.

Nagy közhely, de annál nagyobb igazság, hogy fejben dől el!

Eltelt egy hét, volt időm gondolkozni a dolgon…azt  mondják a csúcson kell abbahagyni!

Nem marad más választásom…. folytatom az őrületet, mert van még ebben bőven…..remélem nem lesz mese Sopronba se és tovább íródik a történetünk…ugye Vili???!!!!

Most pedig jöhet a jól megérdemelt pihenés, nyaralás. Az utóbbi időben az egzotikus szigetek vonzottak, így rendszeresen a Járda-szigeteket és a tihanyi-félszigetet részesítettem előnyben, de úgy gondoltam idén újítani kell! A törökökről sok jót hallottam….jelen gazdasági helyzetemben a Törökbálint/Törökszentmiklós/Törökmező útvonal lesz a nyerő, állítólag baromi szép vidék. :D

A végére hagytam a legfontosabbat: a köszönetnyilvánítást.

Köszönöm:

- a szervezőknek, hogy megálmodták ezt a versenyt és olyan légkörrel tették felejthetetlenné, ami semmihez sem hasonlítható

 -  mindenkinek, aki úgy érzi, hogy segített, tett azért, hogy sikerüljön elérnem a hőn áhított időt

- a szponzoroknak, akik segítenek és mindezért az ég egy adta világon semmit nem várnak el..Se teljesítmény kényszer, se megfelelési kényszer sem semmi, pusztán segítenek, mert méltónak tartanak rá

• a családnak, barátoknak, a hétfői bankett társaságnak, hogy egész évben mellettem állnak
• a szurkolóknak, akik bíztatnak és átlendítenek a kemény pillanatokon
• a kollégáknak, akik helyettesítettek, amíg az edzőtáborban szenvedtem
• a VTE hihetetlenül kemény csapatának
• Balázskának és Rékának az extra motivációt, amit az elképesztő teljesítményük jelentetett
• A Nelson Bike csapatának, hogy a bringaszerelés mellett a sulis projektekben is mellettem állnak
• A Horváth-kert Vendéglőnek, hogy ha zárás előtt 7 perccel megjelenek nem anyáznak, hanem elkezdik sütni a banánnal töltött csirkémet…és a palacsintát, szigorúan 3 darabot, vagy készítik a somlóit extra tejszínhabbal Lacika01.31-20?!
• Kavának, hogy rábeszélt az elsőre…Jövőre csatlakozol?!
• Zsezsének a frissítést
• Vilinek, aki időt/energiát nem sajnál, hogy a lehető legjobb edzéstervet tolja alám, aki példaként állhat, mindenki előtt. Nincs még egy ember, aki úgy dicsér, mint ő. Ha remekül teljesítesz, talán kapsz egy jó volt, hozzászólást. :D Ennek ellenére talán még ő is elérzékenyült, amikor a célban gratulált.
• és végül, de nem utolsó sorban Horváth Szabinak a Horváth Bike Design Center és mindenkinek segítek KFT. ügyvezetőjének, hogy olyan, amilyen. Támogat mindenben, mindennel. Legyen szó a legkisebb kütyüről, vagy egy drága alkatrészről, ő megszerzi, hogy ezzel is nyerjünk 3 percet. Ha mindenki mellett állna egy ilyen ember, sokaknak könnyebb lenne a felkészülése. Az én sikerem az ő sikerük, a ti sikeretek is.

Az egyik legnagyobb győri, legendás Dj-t idézném: 9:56.26 ez nem rossz, viszont elég jó és ami késik, arra várni kell! Én vártam eleget. A következő szezont teher nélkül, felszabadultan kezdhetem.

Gratulálok minden finishernek!

A nem túl rövid, de annál hosszabb beszámolóm tanulsága legyen az, hogy soha nem késő elkezdeni, soha ne add fel, sportolj!!!

Éljen az olimpia, hajrá magyarok!