2. Ironman teljesites

Nagyon boldog vagyok, hogy megírhatom ezt a bejegyzést. Ez azt jelenti, hogy elindultam a versenyen. Nem volt ez olyan triviális sajnos. Tavalyi IM feladás majd egy bukás után nem igazán voltam lelkes, hogy versenyezzek. Valahol akartam, ezért regisztráltam pár helyre, de sehova se mentem el. Az eXtremeMan-re is csak a rajt előtt pontosan 2 hónappal utaltam el a nevezési díjat, és ezzel véglegesítettem a részvételem. 

Sikerült ráhangolódni a feladatra, edzettem rendesen. Év elején sokat futottam, ezért az úszásra és kerékpárra fektettem a hangsúlyt, bízva abban, hogy a futás menni fog így is (mekkora hiba volt). Ennek ellenére terveztem legalább két hosszabb (2-3 órás) futást a második hónapban, ami sajnos elmaradt. Lusta voltam, nem szépítem, mindig találam valami kifogást, hogy miért ne. Ezért nem is csodalkoztam azon, ami a versenyen történt velem. 

De ne szaladjunk előre. Az utolsó 3 hét is izgalmas volt. 14-én, csütörtökön beállt a nyakam (kb 10 éve rendszeres), ilyenkor képtelen vagyok versenyezni, így a Palóc triatlon elmaradt. 5 teljes pihinap után, az 5. nap este futni mentem, de 400 méter után úgy befájdult a combom, hogy sántikálva értem csak haza. Másnap reggel 6-kor próba, 100 méter után gatya, és haza. Nem értettem mi történik. 

Bevittem a bringát a munkahelyemre, hogy majd lazán hazatekerek, de az se ment. A farizmaim is beszúrtak és beálltak. Másnap (csütörtök, 7 nappal a nyaki probléma után)muszáj volt hazamennem bringával, mert péntektől szabin voltam és hétfőn indultunk Gyékényesre. Alig értem haza a 43 km-en. Ahol beszúrt, ott pár perc múlva húzódott és fájt. Mindkét farizmomban, és a bal-külső combomban is fájt, mire végre hazaértem 23 km/h átlaggal (mint kiderult, simán csak kinyírtam magam).

Teljes para... pénteken lagzi, némi alkohol, mert az segít fellazítani a görcsös izmokat. Szombaton semmi, vasárnap újabb próba. 45km bringa, 150-es pulzus, 28,8-as átlag és minden rendben -> kombi futás .. itt már voltak gondok.. kis séta, majd haza. A pulzusom 5-10 ütéssel átagosan magasabb a szokásosnál, ezt észre vettem.

Gyékényes megfogott a maga vidékies szépségével, nyugodt hangulatával és vidéki szagával. A tó pedig megunhatatlan látvány reggel, délben és este. Egyik reggel egy szuper timelaps videót is készitettem 60 percből. Nem kizárt, hogy edzőtábort is szervezni kellene ide. 

Hétfő rest day. Kedden 6km futás, 5:40-es átlag és a pulzus még most is kicsit magasabb a szokásosnál. 

Szerdán 200m + még 1000 m vízi úszás a tóban, majd elmentünk Lacival Nagyatádra bringával felvenni a rajtcsomagot. Semmi gond. Laza pörgetős menés volt, és ugyan ez hazafelé is. Persze megáztunk mindkétszer, ki ne örülne ennek, amikor már minden felszerelése versenyre van "hangolva". Ez a két út is 28-as átlaggal lett megrakva, és a pulzus ezúttal rendben, bringán úgy tűnik meggyógyultam. 

Csütörtökön 1,3 km úszás. Nagyon jót tett, hogy minden nap úszhattam a versenypályán. Talán a vízparám is csökkent valamennyit, de azért egyedül nem mentem be messzire. Az a sok medúza..

Pénteken 500 m úszás, majd 10 km bringa. 5 km nagytányéron, és éreztem, hogy nem esik jól, az izmaim nem akarják ezt. Másik 5 km 42-es tányéron. Sokkal jobb pörgetve,eldöntöm, hogy 42-es tányérral csinálom meg az ironman-t (ez jó döntés volt). 

Belső nyüzsgéssel, de viszonylagos nyugalommal vártam a holnapot.

Az év leghosszabb napja, szokás olvasni a beszámolókban (ahogy sajnos a verseny előtti sérüléseket is). Igen, végre eljött az eXtremeMan napja. Minden gördülékenyen ment. Bedepoztam, kicsit bizonytalankodva néztem közbe, mert idén még nem is versenyeztem (bakker, igazi amator..), féltem, hogy valamit elfelejtek. A depoban találkoztam Dominikával és meglepetésemre eljött Stivi is Budapestről, ami azért nem semmi volt, hirtelen nem is fogtam fel, csak siettem, mert 10 perc volt a rajtig, és még úszni akartam. 

Innentől voltam ideges, de olyan egészséges mértékben, nem voltak testi jelei :) Bementem a vízbe, úsztam kb 100 métert, majd derékig élő vízben melegítettem és vártam, hogy teljen az idő. Itt találkoztam Bencével és Kis Gyulával is, legalábbis akiket megismertem abban az állapotban. Nem tökéletes már a fókusz, sem az emlékezetem. 

Libabőrösen vártam, hogy durranjon már az ágyú, pedig nem fáztam. Alig vártam, hogy menjek, kezdjük el, úszunk végre .. és végre eldörrent. Rutinosan nyugtattam le magam, nem rohantam, szépen megoldottam a szemüveget is séta közben, hogy úszás közben már minden rendben legyen, és rendben is volt. Most semmit sem kapkodtam el.

Indul a buli :)

A mezőny jobb szélét választottam, ahogy mindig, ha a fordító balra kanyarodik majd, így remélvén, hogy kimaradok a verekedésből, és ez most is bejött.

Nem vagyok nagy úszó, és víztől is félek, tehát nekem elsősorban a fejemben lévő démonnal kellett küzdenem 1 óra 15 percen át. Sikerült! Gond és esemény nélkül haladtam a jobb szélén. élveztem a napsütést, tartottam a célt, és úsztam. Valamiért itt már megint félig meddig élveztem az úszást. Nem siettem, nem volt fárasztó, magamhoz képest laza tempót mentem. 

A depóban Timi megtalált, mert közel kötöttük ki a lovakat Józsival, így ott is készült kép, kaptam bíztatást is. Leültem a seggemre, zokni, cipő, és már mentem is. Olyan jó volt minden, hogy szerencsére alig van mit írnom erről, egyszerűen csak tettem a dolgom, és nyugodt voltam. Ilyenkor kezdem realizálni, hogy elkezdődött.

Depóból kifelé jól éreztem magam, mentek a lábaim, futottam, mint a kemények, a majdnem 200. helyen, de akkor is futottam. Nem azért, hogy első legyek, hanem azért, mert így érzem a feelinget. Nem tudok sétálni egy versenyen kifelé a depóból, ha van erőm futni. Mostmár itt az ideje annak is, hogy megtanuljak felpattanni a bringára. 

Mert ez eléggé öregesre sikeredett :) 

Nagyon elindultak a lábam. Mázli, hogy mérni kezdtem, és láttam, hogy 39-el megyek és 183 a pulzusom. Így időben vissza tudtam venni, mielőtt még túl sok energiát pazaroltam volna el. Beálltam egy jó 34-es átlagra, és így értem be 33,7-es átlaggal Nagyatádra. Közben pedig minden frissítőnél cseréltem kulacsot és ettem banánt. Sokkal jobban kezdtem a frissítést is, mint 3 éve. 

Nagyatádig végig fáradtak voltak a lábaim, nem volt a szokásos komfort, ami edzéseken szokott lenni. Talán többet kellene úszás után futni kombiba. Nem volt ismeretlen, emlékeztem, hogy az első ironmanen is hasonlót éreztem, ezért túlságosan nem mélyültem el a problémában. Tetszett a tükör aszfalt, lelkesítő, és nagy tempót lehet menni. A 61-es úton 35-ös átlagom volt, EPOC végig csökkennőben, és a légézem is megfelelően alacsony. 

Böhönyétől Nagyatádra lassabban mentem, 31,8 volt az átlag, de a terhelés keményebb. Rossz az út, talán a szél is fújt, de fáradni itt még korán lett volna. Itt láttam újra Dominikát és Stivit, ami nagyon jó volt, bár szerintem ezt nem érezték rajtam. Csak naptejet kértem, és talán sótablettát, de nagyon felkészültek voltak, még hideg kóla is volt. 

Innentől az volt a cél, hogy minél takarékosabban menjek, és minél lassabban lassuljak, nagyon szerettem volna, ha meglesz a 32-es átlag, ami sikerült is. A kiskörök így alakultak:

• 1. 1:04:57 - 32,34 km/h 
• 2. 1:05:44 - 31,95 km/h
• 3. 1:06:47 - 31,44 km/h

Ami itt hiányzott, az az állóképesség, és akkor jobbat tudok talán futni utána. Alapvetően nem estem szét, szépen fejeztem be, sőt, az 1. és 2. kiskörben fájó combom is remekelt az utolsóban. Sajnos a depóba kanyarodáskor félreérthettem a segítőket, és elestem a kerékpárommal. Szerencsére nem lett komoly bajom, kicsit sántikáltam, mert a sípcsontommal rúgtam a vázbaestemben, de azonnal keltem, s mire a futópályára kiértem, elmúlt. Nem volt hosszú depóm. Kis wc és arcmosás után már robogtam kifelé.

Így sikerült 5:30-at bringáznom.

Volt valami eufórikus abban, ahogy megközelítettem a futópályát. Érdekes volt itt is, hogy észrevétlenül futottam 180 feletti pulzussal és 4:10-es tempóval az első párszáz méteren. Ez nekem nagyon gyors, azonnal visszavettem, de az elején ez rendesen nehéz! Nem sokkal később persze már nem volt gondom azzal, hogy nem tudok lassítani. A fejem tele volt örömmel, kérdésekkel, bizonytalansággal, próbáltam kitalálni, mi várhat rám.

Az első kör végül 5:30 lett kb, igyekeztem felvenni az 5:40-es tempót, amit nagyon nagyon sokáig szerettem volna tartani, de nem sikerült. Már a második körben gondjaim akadtak, fáradtam, de nem hirtelen, hanem szépen lassan. Dominika őrülten jól szurkolt, Stivivel pedig remek segítő párost alkottak. Mindig volt minden ami kellettt, és még több is. Rajtuk nem múlt semmi, mármint nem buktam időt, profi segítségem volt. Fejben sem estem szét, nem kellett tutujgatni sem, egyszerűen csak elfáradtam, és körröl körre lassultam.

Képtelen voltam végig futni egy kört, fejben is gondok lehettek, mert nem tudom pontosan meghatározni, hogy miért nem tudtam futni. Sétálni akartam, sőt, le akartam feküdni egy hűvös szobában, erre gondoltam a legtöbbet. Érdekes módon tudtam legbelül, hogy meglesz, mert láttam magamon, hogy nincs komoly bajon a fáradtságon kívül, de aggasztott az, hogy lehet, hogy a végére már csak séta marad. Aggasztott, hogy nem lesz olyan futóidőm, amire büszke lennék.

Stivi az utolsó körön jött tartani bennem a lelket, és igyekeztem minél kevesebbet belesétálni. Lélekölő volt az a kinti rész, a futókör távolabbi szakasza. Napsütés, de nem az a jóféle, amire ki akarsz ülni egy pecaszékkel hideg szörpöt szopogatni. Neem, hanem az a gyilkos, égető fajta, amit talán a sivatagban éreznek. Ezen a szakaszon kezdtem el körönként a sétát. 

Megjegyzem, hogy a versenyen végig remek frissítés volt, kívánni se tudtam volna jobbat. Nagyon szépen köszönöm minden segítő munkáját, nekik is piszok hosszú lehetett a nap. Nagyatádon másodjára is jó volt lenni, ünnepelni egyet. Nagyon szerettem volna 4 órás maratont futni, mert képes vagyok rá, de az edzéseimben vétettem pár szarvashibát, és tudtam előre, hogy gond lesz a futással. Na ennél nagyobb sose legyen, 4:28 lett a vége. 

Köszönöm Dominikának és Stivinek is, hogy ott voltak, és segítettek ebben a melegben, mert egyedül azért ez nagyon más lenne. Köszönöm Nándinak, Gerinek, Tominak .. húú, szóval mindenkek, mert nagyon sokan szurkoltatok, és sajnálom, hogy nem tudom viszonozni ott a kedvességet, de azhiszem, hogy pont akiket felsoroltam, jól tudják,  hogy milyen a pályán, és nem bántottam meg senkit. Szép ez a sport,nem véletlen, hogy ha akarnám, se tudnám abbahagyni.

Mostmár nem is akarom. Jövőre Nándival együtt dolgozunk, és 10:30 alá kell menni. Nincs mese.