ÍGY VOLT!

Minden azután kezdődött, hogy elsőbálozó voltam Nagyatádon 2015-ben. Megcsináltam, de nem voltam túl boldog, és elégedett, az egész egy nagy szenvedés volt. És valahogy a motiváció is hiányzott, hogy jobbat akarjak, így nem is neveztem 2016-ban, úgy döntöttem elég nekem a középtáv (féltáv), és el is kezdtem a felkészülést, edzettem rendesen, ami ezen a távon meg is hozta gyümölcsét, júniusban a keszthelyi középtávú országos bajnokságom szuperül sikerült. Ezt egy picit elégtételként is éltem meg a hosszútávos viszontagságok után.

Persze azért picit bántott a dolog, hogy a csapattársaim 2016-ban is rajthoz állnak Gyékényesen, én meg nem, ezért tudatosan erre az időpontra időzítettem a horvátországi nyaralásom, úgy voltam vele, ha már egyéni indulóként nem vagyok ott, akkor inkább sehogy sem, és talán így én is jobban érzem magam. De hiába mentem 800 km messze, valami mégis ott motoszkált bennem, és nem hagyott nyugodni. Majd mikor láttam a szenzációs eredményeket, és hallottam a jobbnál jobb beszámolókat, eldöntöttem, hogy igenis felkészülök tisztességesen én is, és megcsinálom normálisan, mert ez nem lehetetlen.

El is kezdtem az alapozást, futottam egyre többet, amíg a hőmérséklet engedte bringáztam sokat, utána meg görgőztem, emellett heti négyszer reggel 5:50kor ott voltam a Titános triatlonos úszóedzésen az uszodában. Ez utóbbi a leggyengébb számom, ezért úgy gondoltam indokolt is volt ez a mennyiség.

Szépen fejlődtem.

Az egész évi teljesítményemet koronázta, hogy én lettem a Magyar Triatlon Szövetség 2016. évi Age-group 35-39 év Triatlon ranglista és a Sprint Triatlon ranglista 1. helyezettje, így mehettem a Triatlon Gálára (a BÁLBA), ahol ünnepélyesen megkaptam ezeket a díjakat.

A díjak újabb löketet adtak, hogy szépen menjek tovább ezen az Úton. Így hát futottam. Sokat, és hosszúakat, 5 perceseket, számát sem tudom mennyit. Csabi szerint azért, hogy ha álmodból felkeltenek, akkor is menjenek az ötpercesek bármilyen távon, bármilyen körülmények között (de nyilván leginkább hosszabb úszás-bringa kombó után). Így utólag visszatekintve így is lett. J

Egyre jobban mentek az edzések, márciusban egyéni csúcsot futottam félmaratonon (1:38:40). Ráadásul kezdett kitavaszodni, lehetett végre kint bringázni, ami a sok-sok órás görgőedzések után megszínezte, leginkább a hétvégéket. Jó volt szembesülni azzal is, hogy a sok görgőzés nem volt haszontalan, nem volt az a tavaszi belassulás, mint a korábbi években. Megjegyzem ezeknek a hétvégi hosszú bringázásoknak hihetetlen közösségformáló ereje volt, egymást húztuk a fejlődésben, pedig sokszor csak úgy indultunk el, hogy megyünk egy „lazát”. Hát persze. J 

Majd jött ama bizonyos áprilisi füredi maraton. Bár 12 perccel megjavítottam az eddigi legjobb maratoni időmet, mégis nagyon csalódott voltam, mert a 3 óra 46 perces versenyidőmből kb. 10 percet töltöttem a mosdóban szörnyű gyomorproblémákkal küzdve. De végig mentem. Majd pár nap elteltével átértékeltem a dolgokat, és azzal foglalkoztam, hogy az erő bennem volt, nagyot menni meg úgysem itt kellett (volna)… majd Nagyatádon.

Aztán jött a május, kezdődött végre a triatlon szezon.

Tiszaújváros, sprint táv, korcsoport 2. hely, az úszás és a bringa után 4:26-os ezreket futva. J

Elérkezett végre június 10-e, Keszthely, középtáv (féltáv) országos bajnokság. Ez a kedvenc távom, és egyben a kedvenc versenyem is. Egy igen jól összerakott versenyzéssel 8 percet javítottam a tavalyi időmön, így lett 5:26:40!!! A hivatalos mérés szerint itt a félmaratonom 1:38:51 volt, bár szerintem nem volt meg a táv, de mindegy is ez, lássuk be féltávon ez így sem rossz.

Másnap pedig már indultunk is edzőtáborozni Orebicre, Horvátországba. Egy hét alatt kb 300 kmt bringáztam úgy, hogy olyan 60 km-enként volt benne 1000 méter szint. És ezt még megfejeltük összesen durván 50 km futással, bár ebben azért kisebb szinttel, cserébe jó melegben. Szóval jól megedződünk ebben az egy hétben, meg jól el is fáradtunk. Na de ilyen ez a sport ….

Jött a bajai sprinttávú országos bajnokság. 2015-ben, és 2016-ban is én voltam a korosztályos bajnok, így nyilván idén is erre hajtottam. Meglett! J És a legszebb, hogy az úszás és a bringa után itt is bírtam a 4:30-on belüli ezreket futni!

És jött végre NAGYATÁD!

Csabi mindig mondta, hogy olyan kishitű vagyok, igenis higgyem el, hogy meg tudom csinálni azt, amit elterveztünk. Az utolsó héten tudományosan is próbált megnyugtatni, hogy igen is elég erős vagyok, csak jól kell belőni a frissítést.

És hirtelen ismét ott voltam a Gyékényesen a tó partján, szólt a Final countdown, én meg teljes nyugalommal álltam ott, integettem Petiéknek, és akkor már valahogy éreztem legbelül, hogy jó lesz, ez egy tökéletes nap lesz. Még egy utolsó ÚT előtti ölelés Ágival, és hajrá!

És elindultunk. Az első perctől kezdve élveztem az úszást. A tó vize olyan tiszta volt, hogy láttam magam elé, láttam a kartempóimat. Belőttem a bójákat, belső íven haladtam, alig kellett előre felnéznem, teljesen jól lehetett haladni, néha-néha még lábvizet is elcsíptem, úgy éreztem, mintha vinne a víz. Az első köröm 38 percen belüli lett (40-et terveztem), ez még jobban felvillanyozott, így a 2. kör is gyorsan lement, 1:16-tal jöttem ki a vízből, még a váltósok kint voltak a parton, beértem a rajtjuk előtt, még hallottam, hogy kiabálnak is nekem, hát fülig ért a szám. Pattantam is fel Pannikára (a bringám), és irány Nagyatád. Szép tempóban haladtam, még picit jobban is, mint terveztem, így gyorsan el is telt ez a 75 km.

Nagyatádra beérve hallottam pont, ahogy bemondja Péter Attila, hogy a női 12. vagyok, atyaég, gondoltam, ezt nem hiszem el. Közben volt egy kis gyomor problémán, de ez nem szegte jókedvem, a 3 darab 35 km-s kört is lehetőség szerint gyorsan lezavartam, közben próbáltam enni, inni a terv szerint, ami többé kevésbé sikerült is.

És jött a maraton. A gyomrom miatt picit féltem a futástól, de szerencsére a 2. körben könnyítve magamon elmúlt, innentől kezdve teljes komfortérzet, örömfutás, 5-tel kezdődő ezrek. J Fura, de gyakorlatilag a 2. körtől az összes körömön ugyanaz az érzés volt, csak futottam, teljesen összeszedetten (állítólag kívülről is így tűnt), semmi holtpont, vagy elgyengülés. Így visszagondolva nem is nagyon tudom őket megkülönböztetni. Egy biztos, 8 darab volt belőle. J Ahol csak tudtam, vizet ittam, meg locsoltam magamra, mert ekkorra már nagyon meleg volt. Persze azért már alig vártam minden körben, hogy odaérjek a mi kis Titános STUFF-unkhoz, akik túl azon, hogy zseniálisan frissítettek, a lelket is tartották bennem, így jó volt mindig megérkezni ide, és felmarkolni azt a kis pluszt.

Az utolsó körben a parknál hallottam, hogy még mindig a 12. vagyok, és korosztályos 4.!! Hát irány neki, még elfutottam a STUFF előtt, elbúcsúztam a pályától, és ráfordultam a célegyenesre valahogy így:

Ekkor már láttam az időm (eddig csak úgy nagyjából tudtam). És megérkeztem, megcsináltam, pont úgy, ahogy annyiszor elterveztem. 11:34:35-ös ÁLOMIDŐ. Peti és Ani ott vártak a célban, és osztoztak a boldogságomban, nagyon jó érzés volt, köszönöm nekik. Ez így lett egy tökéletes leghosszabb nap, másodszor is Ironman lettem!

Hát ÍGY VOLT.

Egy picit azért elfáradtam. De megérte minden perce. Köszönöm mindenkinek, aki ennek az Útnak a részese volt! Persze leginkább Csernus Csabinak!

És hogy MI LESZ?

Azt még magam sem tudom. De egy biztos:

„NEM ÁLL MEG SOHA A VÉGTELEN TÁNC!”