Mától én is

Új év, régi élet, tehát a be nem tartott ígéretek és az el nem végzett feladatok változatlanul nyomasztanak. Szilveszterkor nem szoktam fogadalmakat tenni, idén sem akkor került rá sor, hanem még a novemberi nagyatádi bálban, amikor Herr Évire nézve elfogott a mélységes lelkifurdalás... S hogy ne legyek végre ilyen titokzatos, pironkodva elárulom, hogy még tavaly nyáron ígértem meg Évinek, hogy eleget teszek megtisztelő kérésének és beszállok az ironman.hu blogolói közé. Csak aztán az ÉLET (és a lustaság) elsodort. De a dolog nyomasztott, hajnali úszásaim során egyre többször jutott eszembe, míg végül ma „nem bírtam tovább a terhet” és nekiültem. Első cselekedetként feltettem a tavalyi beszámolómat is a helyére az oldalra, ha valakinek még nem volt hozzá szerencséje, olvasgassa bátran, én ma is nagyon élveztem, ahogy átolvastam (nem azért, mert olyan jól írtam meg, hanem mert visszarepített az időben). A blogoló rendszerességet most sem ígérem, de igyekszem. Halkan jegyzem meg, „Mázlista, Szerencsés, stb. Podlovics sporttársról sem hallottunk Hawai óta, pedig biztosan nem veszett el, láttam a bálban. Apropó, BÁL. Ha megkésve is, de hála és köszönet Gyuláéknak, hogy még ennek a megszervezésére is jutott idejük, energiájuk. Igazán nagyon jól éreztük magunkat és végre a hites uramat is sikerült Nagyatádra csábítanom (persze nem volt egyszerű, de amikor kiderült, hogy a bálra a 22. házassági évfordulónk napján kerül sor, neki sem volt több kifogása). Szóval nagyon jó volt, csodásak voltak a vetítések (érdemes megrendelni a dvd-t, nagy élmény) és az Extreme-Tour teljesítéséért kapott bringás mez is gyönyörű, alig várom, hogy feszíthessek benne.