Első nagyatádi versenyem és az út ide

Az út maga a cél, ezért most a nagyatádi versenyem után írok egy kicsit erről is és a versenyről is. Bocsi, végül nem lett annyira rövid, sőt hosszú lett :D .

Három évvel ezelőtt Nagyatádon találkoztam először a triatlonnal. Előtte télen egy céges bulin kérdezték, hogy tudok-e úszni. Mert ha igen, akkor menjünk ironman váltóban Nagyatádra és vállaljam az úszást, mert az a legsz*rabb :D. Hát elvállaltam. Bevallom, előtte nem tudtam pontosan, hogy mi az az ironman. Amikor meghallottam, hogy miből áll, akkor azt mondtam magamban, hogy ez nem normális, fehér ember erre képtelen.

Szóval három évvel ezelőtt sikeresen teljesítettem az úszást, vagyis élve, időben kijöttem a tóból, így egész nap tudtam szurkolni. Teljesen magával ragadott az, amit itt tapasztaltam, estére már tudtam, hogy valamikor, majd talán négy-öt év múlva én is meg szeretném ezt csinálni. Elkapott a gépszíj, kész voltam, megfertőződtem. De álmomban nem gondoltam volna, hogy három év múlva itt állok először egyéniben, ráadásul úgy, hogy ez már a 3. ironman-em lesz, mert Kenese és Füred már letudva. Mivel eddig nem tudtam ide visszajönni tavaly szeptember elsején reggel már tűkön ültem, hogy én legyek az első, aki regisztrál. Pipa :D Így egy évig velem kezdődött a lista, nagyon akartam idejönni, ahol számomra minden kezdődött.

Akkor most egy kicsit erről az útról, ami idevezetett:

Úszás: Miután bevállaltam a váltóban az úszást, lementem az uszodába, bevetettem magam a vízbe és toltam neki a gyorsúszást. 25 méterig, majd alig bírtam elvergődni az ötven méteres medence végéig. Hát ez nem úgy megy, ahogy gondoltam. Hozzá kell tenni, hogy gyerekkoromban nem tanultam úszni, kb. 14 évesen magamtól „tanultam meg”. Szóval, akkor gyerünk egy tanfolyam. Az edző megnézett, majd azt javasolta, hogy egyelőre hanyagoljuk a gyorsúszást, mert nem tudja garantálni, hogy nyáron így le tudom úszni a 3800 métert, ellenben a mell az nem annyira rossz, azt kéne fejleszteni. Így szorgalmasan jártam edzeni, nyáron sikerült a Balatonátúszás, majd Nagyatádon másfél óra alatt kijöttem a vízből, igaz úgy remegtek a lábaim, hogy alig tudtam elmenni a sátorig, hogy átadjam a chipet. Télen megtanítottak gyorsban úszni, igaz még mindig sokkal lassabban ment, mint a mell. Egy évre rá megsérült a vállam, így elfelejthettem egy időre a gyorsúszást. Most Nagyatádon sikerül életemben először ilyen sokat végig gyorsban úszni és ráadásul már ugyanúgy másfél óra, mint legelőször mellben. Ez számomra óriási fejlődés, még akkor is, ha az időn egyelőre nem látszik. Sokan mondják, hogy az úszás nem számít a triatlonban, mert mit számít 10 perc. Ezt egy ideig el is hittem, de már teljesen másképp gondolom. Azt gondolom, hogy az úszás mindennek az alapja, ezért meg KELL tanulni gyorsban jól úszni. A jövőben ezen leszek.

Bringa: Gyerekkoromban kerékpároztam utoljára, vagyis kb 30 évvel ezelőtt. Az említett nagyatádi élményem után vettem egy Merida 904-est és elkezdtem tekerni. Hamar kiderült, hogy még ez megy a legjobban és még élvezem is. Ugyanakkor sokat kellett módosítani a kerékpáron, mire most azt mondom, hogy már egész jó állapotban van. Nyilván az elején fogalmam sem volt semmiről. Azt sem tudtam, hogy van olyan, hogy időfutam, meg országúti. Íme a változtatások: Montis pedállal vettem, mert valaki azt javasolta, azóta lecseréltem Look Keo2-re, természetesen cipőt is kellett cserélnem. Az eredeti ülés helyére került egy kényelmesebb, van már rajta könyöklő és egy Fast Forward nyeregcső. Az eredeti 50-34-es tányérok helyett 52-39, a hátsó 12-28-as sor helyett 11-26. Edzés szempontjából szerencsém van, mert sokat tudok menni a Mecsekben, így tudok erősödni.

Futás: Az első nagyatádi váltó előtt kb. egy évvel kezdtem el kocogni, előtte nem volt sportmúltam. Abban az évben még sikerült egy félmaraton, majd 2014 őszén a Budapest Maraton. Utóbbi szörnyű volt, azt hittem, hogy belepusztulok, meleg volt, fal volt, gyaloglás volt, minden rossz volt. 4 óra 37 alatt azért beértem, de nem értettem, hogy akarok én ironmant, ha egy maratont nem tudok normálisan lefutni. Azóta azért fejlődtem, tavaly télen sikerült 4 óra alá hozni a maraton időmet és idén tavasszal lefutottam 53 km-et 6 perces ezresekkel. De ultrafutó sohasem leszek, a lábaim nem igazán bírják a nagy terhelést, szinte minden tavaszt azzal kezdek, hogy hetekig nem tudok futni, mert a sípcsontom mellett kijön valami dudor, ami baromira fáj. Aztán ez tavasz végére elmúlik.

Frissítés: Eddig ezt nem vettem eléggé komolyan, a másik két ironman ősszel volt, de most a nagyatádi meleg megtanított rá, hogy ezzel a jövőben komolyan kell foglalkoznom. 

Depó: Három év alatt 14 triatlon versenyt teljesítettem, 1 rövid, 3 olimpiai, 7 közép és 3 irontávot. Voltam nagyon hidegben, nagyon melegben, esőben, szélben. Úsztam neoprenben, fürdőnadrágban, triatlonos ruhában. Öltözködtem minden sportra külön-külön, de a végeredmény azért az lett, hogy igazán jól akkor lehet depózni, ha triatlonos ruhában versenyzek, ha neoprenes úszás van, akkor az alá is felveszem.

A triatlonos utam így festett, amíg újra megérkeztem Nagyatádra:

2015: Orfű rövidtáv, Velence olimpiai, Kaposvár közép, Nagyatád váltóban bringa és kevés futás, Balatonkenese ironman,

2016: Négy középtáv (Orfű, Keszthely, Dunaújváros, Szálka) majd Balatnfüred ironman,

2017: két olimpiai (Orfű, Velence), két közép (Keszthely, Kaposvár) és végül Nagyatád ironman.

Akkor most jöjjön a versenybeszámoló, ami azért koránt sem volt egyszerű, de hát ez egy ironman :-)

Úgy éreztem, hogy rendesen készültem, Kenesén 12.49 alatt értem be, Balatonfüreden 13:08, most az volt a terv, hogy 11-el kezdődjön. Volt még egy titkos álom is, ha minden összejön, akkor talán 11.30. Hát az álom ezúttal nem jött össze, de a terv igen.

A Gyékényesi tó vize tökéletes volt, 25 fokos. Vangelis zenéjére elindultunk több, mint 700-an. Az úszás a leggyengébb számom, eddig mindkétszer másfél óra körül fejeztem be az úszást, de mellben vagy félig mellben, félig gyorsra nyomokban emlékeztető valamiben. Idén csak gyorsban edzettem, ezért szerettem volna végre gyorsban végigúszni. Sikerült! Eddig még medencében sem tudtam ilyen sokat gyorsban úszni. Sőt, nemhogy sikerült, 1 óra 33 lett, vagyis már ugyanolyan gyorsan úszok gyorsban, mint mellben. Fantasztikus érzés volt, így kijönni a vízből.

Jöhetett a kerékpár. Nagyatádig van egy 75 km-es szakasz, azt szerettem volna kicsit megnyomni, jól is ment, közel 34 km/h-s átlaggal, normális, 150 körüli pulzussal. Nagyatádon egyéni frissítésem volt, köszönöm neki, hogy mindig pontosan azt kaptam, amit kértem és a tömegben meglátott. Jöhetett a három 35 km-es kör. Úgy terveztem, hogy a végére visszaveszek 32-es átlagra, hogy jó erőben kezdjem meg a futást. Sajnos tervezett a sors helyettem, mert a második körben elkezdtem rosszul érezni magam, hányingerem lett, meg kellett állnom. Be kellett látnom, hogy elcsesztem a frissítést. Rosszul állítottam össze, az utolsó körön már meg sem ittam, amit kaptam. A gyomorfájástól nem tudtam bekönyökölni a bringán, a kedvem is elment. Enni, inni már nem nagyon tudtam. Azon gondolkodtam, hogy most már mindegy, majd valahogy 8 óra alatt lesétálom a maratont. Közben eszembe jutott az előző napi előadás a sótablettáról, amit én eddig gyakorlatilag hanyagoltam és elhatároztam, hogy majd futáson kérek, mert mást nem tudok lenyelni. Addig is nyalogattam kicsit a karomat :D

Beértem a depóba, 5:43 lett a bringa, még így is eddigi legjobb bringaidőm ezen a távon. A depózást nem siettem el, szépen megmosakodtam, ittam csapvizet, a mellettem ülő versenytársamnak még panaszkodtam egy kicsit :D , aztán kisétáltam futásra.

A segítőm a megbeszéltek szerint a futókör végén állt, így nem találkoztam vele, de szerencsére megláttam az egyik barátomat, elkezdtem neki kiabálni, hogy „sótabletta, sótabletta”, kaptam tőle kettőt és futottam tovább. Ettől úgy feltámadtam, hogy magam is elcsodálkoztam, elkezdtem 5:30 –as vagy annál jobb tempóval szelni kilométereket. Az eredeti tervem az volt, hogy megpróbálok 6 perc/km-es maratont futni, aztán ezt a bringa miatt elengedtem, majd most mégis elővettem újra. De azzal is tisztában voltam, hogy hiába lesz minden körben víz és sótabletta (amit közben beszerzett a segítőm), az nem lesz elég, mert energia is kéne. A frissítőkön ettem még kekszet és kevés dinnyét.

Az 5. kör (25 km) végéig szépen tartottam a 6 perc alatti tempót, aztán a 6. körben váratlanul eszembe jutott, hogy most inkább sétálok :D , elegem van, minek fussak, nem futok, kész. Ez volt a mélypont. Persze a mélypont nem úgy jön, hogy „helló én vagyok a mélypont, rajtam kell túljutni és megint jó lesz”, hanem ilyeneket mond, hogy „ugyan már, minek futni, már idáig is nagyon szép volt, sétálj csak nyugodtan, kit érdekel, hogy most 12 vagy 14 óra, most komolyan, nem tök mindegy? Így is jó vagy, hülye lennél, ha futnál tovább”. Szóval meggyőzött, hogy sétálnom kell. Közben néztem más elgyötört arcát, néha kocogtam, de leginkább sétáltam.

A kör felénél a szép nyugis séta közben valaki megzavar: „Ezzel a névvel nem lehet sétálni, futni kell”. Mondja Kokó, miközben elszalad mellettem. „Megborultam bringán” – próbálok mentegetőzni. „Van ez így”, jön a válasz és fut tovább. Tényleg, van ez így, másnak is fáj, mégis csinálja. 
Na jó, ha valahogy elszenvedem magam a fordítóig, ahol pokoli meleg van, onnan visszafelé kicsit lefelé kell futni, majd jön a park. A hatodik kör végén nézem a célkaput, még 1 óra 20 percem van kicsivel több, mint 10 km-re, ez még beleférhet 12 óra alá.

Összeszedem magam, futok. 7. kör vége, még mindig van 40 percem egy körre, innentől száguldok. megint jönnek a hatpercesek, nemsokára háromszoros ironman leszek, ezt már megcsinálom! 4 óra 20-as maraton, fél órával jobb, mint tavaly és két éve. Jön a célkapu, látom hogy bőven 11:50 alatt leszek és még pár perc időjóváírást is fogok kapni, mert bringán várnom kellett egy sorompónál. A befutón már mosolyogtam, úgy éreztem, hogy akár még egy maratont le tudnék futni, na jó inkább csak egy felet, vagy csak pár kilométert :D De már nem kell semmit, megcsináltam azt, amire egész évben készültem :-) Több, mint egy órát javítottam, sikerült 12 alatt beérnem. Köszönöm a frissítést és mindenkinek, aki segített, szurkolt.

Jövőre ugyanitt!