Az én elsőm

Hogy őszinte legyek, már a megnyitón, Ormai István polgármester úr kérdése zavarba hozott.- Miért jöttetek Nagyatádra?Azta... Több évet készülök, utazok, versenyzek, edzek, és már a most elbizonytalanodok? Miért vagyok itt? Dicsőségért? Ugyan. Kit érdekel, hogy a magamfajta hobbista 226-ik, vagy 442-ik, hogy 12-órán elül megy, vagy sem, hogy begyűjtsem a "Gratulálok Pisti, de ügyes vagy!" kommenteket meg lájkokat? Hogy megmutassam mindenkinek, hogy milyen kemény vagyok? Nem, biztos nem, hiszen több százan vannak akik sokkal keményebbek. Akkor?? Na jó, térjünk vissza rá később. Mondjuk egy éve múlva :)Rövid bevezető: 6 éves koromtól versenyzek valamilyen sportban, de triatlon versenyen először 2013-ban a füredi féltávon indultam (profi, mi? :)) Azóta teljesítettem nagyjából 10 féltávot, 2 speciál távot, 2 maratont, néhány olimpiai, váltó, quadratlon, tereptriatlon, stb. egyéb versenyeket. Atádon 2016-ban terveztem az indulást, de sajnos elütött egy autó 3 nappal előtte, több szalag elszakadt a vállamban (azóta is furán áll :)). Rögös volt az út, de 2017-ben végre ott álltam a parton.Nen vagyok túlzottan emocionális egyén, de ott kicsit párás szemmel néztük egymást Csutival, a feleségemmel a fakordon két oldalán. Péter Attila tolta a bejáratott siratós zenéket, mintha a végső csatába mennénk :) Valahogy annyira üresnek éreztem magam, szinte filmként, kívülről néztem az egészet. Szürreális volt.Némileg ennek tudható be, hogy az ágyúlövés úgy megijesztett, hogy megugrottam mint egy kiskutya. És hirtelen jóleső érzés fogott el, végre elkezdődött....Az úszás jól ment, könnyedén, nem reszkíroztam, nem vagánykodtam, komótosan 1:17. Gyors öltözés, majd bringa. Sosem jártam még a bringapályán. Pedig valami csodálatos, a tó melleti rész, az erdő. Gondolom a helyiek, meg a 10+ teljesítők már észre sem veszik, de nekem újpesti nylonnak ez akkora pozitív sokk volt, hogy szinte a bringa végéig tartott a hatása. A Szentendrei út, régi kettes, Budakalász kombóhoz képest azért ez más világ. Nem panaszkodom, nekünk itt a Pilis, de azért ez elsőre fantasztikus élmény volt. A bringa egyébként jól ment, úgymond eseménytelenül, német precizitással tartottam a tervezett frissítést meg a pulzust. Ami viszont bosszantott nagyon az a BOLYOZÁS! Komplett sorok mentek mellettem el, gyönyörű Tour de France-os váltásokkal, centikre egymástól. Az egyik "vezető" mellé odagurultam és mondtam neki:- szép kis sort húzol!Mire ő:- segítjük egymást!Biccentettem és lemaradtam. Kicsit magamba fordultam, hogy lehet, hogy valaki úgy csal, hogy ezt nem is szégyelli? Mindegy, futópályán szétütöm. Számát is megjegyeztem. Basszus, ekkor döbbentem rá, hogy szerintem kéne egy gél, mert a CH szintem leesett, akkor kezdek agresszív lenni :)) be is toltam és innentől nem is érdekelt, végül is ez az ő "versenyük", én inkább a sajátommal foglalkozom. Mentálisan azért rafinált pálya ez. A nagykör végén hihetetlen érzés begurulni Atádra, egyrészt mert lejtő, másrészt, meg a szurkolók, Judittal az élen, olyan energiát adnak, ami feledteti, hogy még a felénél se tartasz. Az is nagy nagy pozitívum, hogy többször találkozol a menőkkel is. Látod Joe-t egyszer szembejönni, egyszer meg elhúzni melletted. Egyszer elment mellettem a Marci, majd nem sokkal később mintha megint ő lett volna. Szegény, biztos volt valami technikai problémája. De igazából a második az Badar Gergő volt :))) Csak zárójelben, de meg kell jegyeznem, hogy sikerült nekünk is elmenni idén a poreci edzőtáborba. Elképesztő sokat fejlődtem ott úgy érzem. Egész egyszerűen más szintről folytattam azt követően a felkészülést. Végül 5 óra 44 lett a bringám, terv szerint. Azt képzeltem el, ha 7 óra (úszás+bringa) után kezdem el a maratont, akkor ha meg is zuhanok 13 órán belül meg kell csinálnom. És úgy éreztem, hogy most már meg is fogom.Jól kezdődött a futás. Tudtam, hogy az én felkészültségemmel (heti 5-6 óra ad-hoc jellegű, magányos edzés) meg fogok rogyni. Valamikor, valameddig, valamennyire. Ezt csak erősítette bennem hogy Bicskei Bazsi és Kriszta, meg Judit (tehát az összes szurkolóm:)), mintha nem olvasták volna a szurkolói etikettet és amikor megláttak, csak ennyit mondtak: Uhhhhhh!!Nem nézhettem jól ki, és ez még csak a futás kezdete volt. Majd egy körrel később Bazsi még rá tudott tenni egy lapáttal: -Haver, ez neked már nem hiányzik, mi?Befelé nevettem, bár kifelé, ha jól emlékszem egy baráti - rohadj meg!-et mormoltam magam elé. Egyébként pedig tényleg jól esett. Nem is hinné az ember, hogy a külső hatások mennyit hozzá tudnak tenni. Felejtetetlen volt az is amikor az 575-ösökhöz értem és láttam, hogy már rég észrevettek (mondjuk a tempómnál ez nem volt túl nehé) és láttam kivillani a jeges zacskót. Ezt a jeket át kell gondolnom jövőre, tényleg nem tudom mi lett volna nélküle.Szóval tervezetten megrogytam a futópályán. De már 12 km-nél!!!!!!! Nem fájt semmim, nem görcsöltem, gyomrom rendben, de a frissítőknél bele kellett sétálnom. Elfogytam. Végem. A következő 15 km frissítőktől frissítőkig tartó kocogással telt. Judit a sótabikkal tartotta bennem a lelket. Ha jól emlékszem a 6. körben amikor "mozogtam" kifelé, a park előtti frissítő után - még sétálva - látok egy fotóst az út szélén. Elnevettem magam, azért az mégsem lehet, hogy sétálva legyek rajta a fotón :) Innentől valami átbillent. Nem álltam meg többet. Az utolsó körben már frissíteni sem (csak redbullt ittam egy keveset). Belülről olyan terminátorosan éreztem magam, kívülről inkább a tépőzáron áthúzott agora nyúl lehettem :). Elértem a Drive-ot, megköszöntem mindenkinek, de főként a Robi és Ádám vezette 575-ös unitnak a buzdítást, frissítést és az életmentő jeget. Megcsináltam. A célegyenesben pillantottam meg az órán 11:52. Aztaaaa. Mégiscsak sztár vagyok :))) Jól kell tudni kitűzni a célt :) Kicsit még vártam, hagyva időt az előttem két kis-sráccal befutónak. Majd átsétáltam a célszalagon. A kerítésen keresztül öleltük meg egymást a párommal. Mintha csak most lett volna a reggeli ölelés. És még a kerítés is tök hasonló :))) Jó lett volna, ha itt vannak a srácaink, de ne legyünk telhetetlenek. Lesz majd olyan is. Ez "csak" egy volt a remélhető sok közül. De azért annyi impulzust sikerült átadnom, hogy most családilag indulunk a Bükk kapu tereptriatlonon. Valahogy meg kell oldanom az öt bringa szállítását. De ez legyen az én bajom, végül is "ezt az egészet" én akartam!!!!A köszönetnyilvánításból most kihagynám az igazán közelieket, nekik azért csak nem fogok a Facebookon üzengetni :) A többieknek viszont: Nagyon köszönjük Nagyatád fantasztikusságát, a szervezők, önkéntesek ember feletti munkáját és a sok-sok buzdítást a barátoknak, ismerősöknek, ismeretleneknek!!!