A Függetlenség Napja

A Függetlenség Napja

Jól cseng a cím, ès igaz is hiszen a "nagy napon" könnyű megélni a független magányt, ráadásul en azzal a céllal vágtam neki a versenynek hogy a célbaérkezés az életemben is egyfajta célbaérkezést jelent majd, azaz feladom az alig másfél éves függetlenségem ès igyekszem felnőni a vőlegény feladathoz. A felkészülés persze idén sem ment könnyen, igaz egy kiváló edző es motivációs partnert találtam a páromban, de míg tavaly egy sèrvmütèt, idén egy csigolyaívszakadás jelezte, múlnak a gyermekévek, nincs vissza út! Persze az már nem igaz, hogy nem várnak reánk új mesék, hiszen az életem továbbra is meseszerű, nagyrészt azzal foglalkozom amit szeretek, ráadásul minden lehetőségem adott ahhoz hogy komolyabb szinten is sportoljak. Ennek koszonhetoen sikerült márciusban a Footour bringás edzőtáborban összegyűjteni 6-700 kilométert, kimondhatatlan mennyiségű szinttel ami nagyszerű alap volt mind a pár héttel későbbi romai maratonra, mind pedig az idei bringaedzesekhez. Rómában a szokásos sportbarátok csapattal, egy könnyed futással komoly PB-t toltam, ugy hogy a 03:35-ös Marcsi alatt volt időm mindenre, fotózni, videozni, beszélgetni, posztolni, ahogy azt egy funrunnertöl elvárható. A forma es a terv ennek ellenére nem volt veretes, valamiert hiába stimmeltek, sőt egyre nőttek a teljesített kilométerek, de megis úgy éreztem nem dolgoztam eleget, ami igaz is, hiszen kevesebb volt a hosszú bringa, talan ha négy-öt alkalommal mentem hosszabban mint 100 kilométer, es a félmaratonokbol is talán ha húsz-huszonöt volt a zsákban. Összeségében tehát valószínűleg kevesebb de jobb minőségű kilométerrel terveztem egy hasonló időt mint tavaly, azaz 11:30 környéke. Kata mint motivator persze igyekezett lejjebb vinni az időmet, sot kijelentette hogy nagy örömmel kitart 11:20-ig a célzonában, de utána rá ne szamitsak, nem fogja az egész estet várakozással tölteni. A verseny előtti utolsó ket hétben mar igencsak visszavettem a melóból, egyrészt a vizes VB alatt dolgoztam a nyílt vízi hősök mellett, másrészt annyi feladat, munka, utazás, sportrendezveny torlódott össze hogy időm sem volt komolyabb mozgást végezni. Szokás szerint csütörtök este érkeztünk Nagyatadra, épphogy elértük a "nullás" kő avatást es azt követő könnyű futást, ahol végig beszélgetve, erőlködés nélkül jött össze a 30 perc/kör ami rögtön megnyugtatott, mert éreztem hogy ezzel a sebességel a bringa után is belül leszek majd a négy órás maratonon. Pénteken mèg egy könnyű úszas Gyekenyesen, könnyű Bringa a kiskörön, barátkozás a megnyitón, finom vacsi a Semiramisban es jöhet a korán fekvès. Apropó, megnyitó. Negyedik alkalommal ülök a színpad elott, állok fel amikor megkérik az első, második, sokadik teljesítésre készüléket hogy nézzenek egymásra es sokadszor látom ugyanazt a büszkeséget mindenkinek az arcán. Igen, ha van ilyen akkor itt bizony érezhető a tisztelet a sokszoros teljesítőkkel szemben. Es bizony látszik a félelem az első bálozók szemében. Èn iden éreztem először hatalmas es minden gondolatomat átjáró nyugalmat. Nem féltem, nem izgultam. Nem sejtettem, nem reméltem, hanem pontosan tudtam, holnap nem lesz gond, végig megyek, mert megérdemeltem ès mert nekem célba kell érnem!! Nem csak azért mert mèg semmit nem adtam fel amibe belevágtam, hanem mert idén számomra a celbaerkezes jövőbeni életem egyik induló pontja lesz. Herr Gyuszi bácsival es Peter Attilával mar hónapokkal ezelőtt, tobb fele variációt végig modellezve kitaláltuk hogy a köszönet rózsáját gyűrűhordozoként használva érkezem a célba ahol megkérem a kedvesem kezèt. Ahányszor eszembe jutott, ahányszor lejátszottam magamban, mindig túláradó jókedv es boldogság kísérte a gondolataim, sot kicsit szégyelltem is magam hogy szinte minden szervező, jóbarát tudott róla, csak pont vele nem oszthatam meg. De előtte meg szükség volt egy rövid de fontos alvasra. Lehet, hogy a lassan negyven eve tartó sport múlt, vagy a sok sok tétmérkőzés előtti éjszaka, hozaszoktatot ahhoz hogy a rám váró feladat nem határozza meg az álmomat, nem zavarja az alvást. Aludtam mint a bunda, feltéve hogy a bunda pár órányi alvás után is frissen ébred. A függetlenség napja 04:30kor indult, ès terv szerint már 5:40-kor össze összepakolva, reggelizve, erőtől duzzadva gurultunk Gyekenyesre. Egyre rutinosabb vagyok az idő beosztásban is, pontosan es nyugodtan végzem az utolso simításokat es egészen az uszas check-in-ig teljes nyugalommal teszek mindent a terv szerint. De ha az ember a szőnyeget elhagyva megáll Gyuszi bácsi elött, ott mar nincs mód alacsonyan tartani a pulzust. Kataval egymás könycseppjeit törölgetve, de vigyorogva sétálgattunk a "transzzónaban", es igyekeztünk nem túl drámaíra venni a búcsút. Mèg egy utolso csók, meg mèg egy, es talan mèg egy, nem tudom, nem számoltam, de sajnos kevés volt, mert az uszas első körében többször eszembe jutott hogy a ket kor kozott szükség lesz a pótlásra. Talan ennek is köszönhető hogy alig negyven perc alatt le tudtam az első 1900et, es jöhetett volna a második kor. De nem nekem! Nekem fontos dolgom volt! Egyrészt begyűjteni a második körre szóló csókot, enni egy kis csokit es inni a kulacsbol, másrészt pedig azt ahogy eddig minden évben, neki ajándékozni a félig üres kulacsot egy ott gyanútlanul várakozó kislánynak. Kèt ève ösztonszeruen tortent, tavaly es idén mar tervezetten, olyannyira hogy idén azt is tudtam kit kell keresnem. Visszajött az a bubájos, 10 ev körüli, vörös hajú kiscsaj aki ket eve megkapta, sot a megnyitóra elhozta azt az ominózus kulacsot hogy írjak rá pár sort. Ezek azok az élmények, percek amiket az ember örökre elraktározz. Mint ahogy azt a képet amit a ma mar szinten Ironman ismeretlen ismerős készített velem 17 evvel ezelőtt, hogy most a verseny után készítsünk egy hasonlót. Na meg amikor menet közben szinte mindenki üdvözöl, gratulál, segit. Na, de irány vissza a vízbe, a második kor is nagyon gyorsan eltelt, az ossz Uszo id01:22:24 lett, ami közel 10 percel jobb mint a terv, így nyugodt, beszelgetos depo után 9 órakor mar bringán ültem. Itt volt az első minimális probléma, míg az elmúlt pár évben, a magam által kitalált "túrós batyu" feladata volt féken tartani a pulzust, idén nem vittem magammal semilyen szilárd tartalmat. Nem vittem, mert nem vihettem. Rutinos, maratonista frissitöm gyakorlatilag megtiltotta ezt a valóban ortodox de számomra eddig remekül működő étkezést. Sebaj, majd eszem banánt a frissítő ponton, addig meg a zselevel, vízzel elvagyok. A bringán hamar kialakul ki, vagy kik lesznek szinte egész nap a társaid, kik azok akiket egész nap kerülgetni fogsz, az első ilyen, számomra nagyon megtisztelő beszélgető társam, az Ultratriatlon koronázott királya, Rokop József volt. Valahol a gyekenyesi táblánál kezdtünk el beszélgetni es egészen Csorna utáni élvezhettem a társaságát. Komoly "gadget" függőségben szenvedek, ami azt jelenti hogy bringán is folyamatosan figyelek minden adatot, persze nem megyek lassabban vagy akar gyorsabban ha a pulzus esetleg nem stimmel, de jó tudni, hogy amit érzek az megfelel a valóságnak, mar pedig a bohonyei sarok pontig bőven 32 km/h átlagot tekertem úgyhogy főleg szemből éreztem a szelet, mintsem hátulról. Gyors matek, húsz kilométer es bent leszek Atadon, az azt jelenti hogy 2:15 környéke lesz a nyèl, es ha arra óra tízes kis köröket rajzolok, akkor abból 5:45 lesz a bringa vége, totalban is csak 07:15. Yupieee, a haza megvan mentve, hiszen akkor lesz idom zuhanyozni, csokolozni, beszélgetni, nem kell kapkodni. Mivel Kata valtoban indult, ráadásul o úszott es utána behozta a bringát ezért volt legalább egy kis kor előnyök vele szembe, de reméltem hogy csak a második korromre er majd be, azaz nem tolja neki, csak "just for fun" bringazik, Sajnos pont akkor ért be, amikor en az elkerülőn jártam így nem találkoztunk, de a második kis kor vègèn mar ott várt a Kápolna-Dozsa sarkon. Szinte minden körben éreztem hogy lassulók de nem volt vészes, így is megmaradt a közel 31es átlag a végére. Bringa elenged, cipő, sisak, gatya le, irány a zuhanyzó! Igaz, hátkefét nem vittem, de így is kisebb fajta wellnesst nyomtam 3 percben, összeségében a 8-10 perc depo idő nem is sok. Amikor kimentem futni, rá néztem a celkapu feletti órára, bőven 7:20 alatt voltam. Az első kör szokás szerint ilyesztoen jól sikerult, volt benne 5 perc alatti kilométer is. Ez egy ilyen játék, ha az ember kifut az Extrememan drive-ra, az első körben nem lehet fékezni. A másodiktól kezdve pedig mar nem kell, megy az magától. Kata váltóban indult, így az első három körömben mint frissítő, majd további négy körben pedig mint a "nyulam" alkotott maradandót. Vele, es a többszáz "ismerőssel" hihetetlen gyorsan elszaladt az első hét kör, hogy az utolso, a "home run" szakasz mar önfeledt boldogságban teljen. A 2017-es Extrememan utolso köre. Az életem utolsó agglegény köre. Nem tudom másnak mit jelent az eljegyzés, de nekem az utolso harminc perc egy álomszerű utazás volt, hiszen tudtam hogy a célvonalon túloldalán vár majd a szerelmem, aki igent fog mondani a kérdésemre. A célegyenes előtti utcánál kaptam meg Zsolt Sass barátomtól a kötelező magyar zászlót, jó haverkènt feltette a fèltö, de inkább vicces kérdést, nem e akarok inkább lelépni balra, mert ha igen, hozza a kocsit, de eszemben sem volt, tudtam, életem legszebb es legfontosabb befutója következik. Az az öröm, hogy megkérem Kata kezèt, teljesen elfelejtette azt a boldogságot, hogy az óra tanulsága alapján 11:09re beérek, ami több mint 23 perces javítás a tavalyihoz képest. Az hogy mi törtent a célban, azt mar megírta a bulvár sajtó, időt sem hagyva nekünk hogy mi közöljük a szeretteinkel, nem is részleteznèm, elég az hozza hogy igent mondott!! Számomra pedig, így pár nap pihenés es gondolkodás után, egyértelművé vált, hogy az időeredmeny es az előzetes várakozás nem valószínű hogy találkozik egymással, sokkal inkább alakul az aznapi formától es motivációtol, mintsem attól hogy mi mit gondolunk előzetesen. És ezt a fajta doppingot Tiszeker Ágnes sem üldözi, azaz, ha PB-t akarsz futni, rendeld oda a célba a szerelmed, és érte-hozzá siess, hidd el extra erőt fogsz érezni, az egész verseny alatt. Hatalmas köszönet mindenkinek (Gyula Herr, Várai Attila, Péter Attila, Vászondi Ildikó, Éva Sass, Zoltan Enyedi, Emőke Izer, Tibor Hubert, és még sokan mások...) aki részt vett ebben az ármánykodásban, aki frissített, aki szurkolt es aki akár csak egyetlen szóval, mosollyal, vízzel, citrommal, jéggel, zenével, tánccal, bármivel elhitette velem es minden uton levő Ironmannel, hogy ezen napon minden sikerülni fog.