2017.07.29. Az év leghosszabb napjáról

Szólok, hosszú lesz, kávét, hideg sört, egy csupor vizet, ki-ki ízlés szerint készítsen be az olvasáshoz! 

Mielőtt nekifogok a verseny beszámolónak, muszáj lesz egy kis kitérőt tennem, hogyan is keveredtem megint a gyékényesi tó partjára...

A 2017-es év eddigi nehézségei mellett eltörpült a nagyatádi sikeres teljesítés; az év legelején feleségem agyműtéte,  áprilisban Édesapám halála miatt a gondolataim a legkevésbé sem a sport körül forogtak. Amennyire lehetett, próbáltam nem elpuhulni fizikálisan sem, a cél a szinten tartás volt heti egy-két úszással és egy-két rövidebb futással; a biciklijeimet pedig időnként leporoltam. J

Mikor Aputól végleg búcsút vettem, eldöntöttem, hogy csak kell nekem a második ironman diploma, amit Őneki ajánlottam.

Hatalmas logisztikai feladatok következtek innentől, próbáltam a család-munka-edzés háromszöget minnél jobban optimalizálni; ami a már meglévő edzéstapasztalataim mellett is nagyon sok súrlódással járt. Ezúton is köszönöm Feleségemnek, Oszetzky Magdolnának és Kicsifiamnak a türelmüket és megértésüket amiért többet kellett nélkülözniük engem.

Azt a nyakláncot, amit kisgyermek koromtól mindig Édesapám nyakában láttam, a versenyen én viseltem, és végigvittem a 226 km-en! Ha aznap volt valaminek súlya, hát az Ő medáljának tonnás súlya volt. Abban azért bízom, hogy élvezte az Öreg az előadást a díszpáholyból! ;-)

A versenyről:

Gyékényesre megérkezve gyors készülődés a depózáshoz, toi-toi látogatás, vizsgadrukk.

Bringaellenőrzés, alacsonyabb nyomású hátsó kerék. Hmm. Pumpálás 7 barra. Nyomást tartja, ne szereljünk most, mert nem akarok kapkodni a depóban, kell az a kicsi idő, hogy pakolásszak, melegítsek, rendezzem a gondolataimat.

Mártózás a kristálytiszta vizű tóban, AC/DC, Final countdown, majd Vangelistől a Paradicsom meghódítása –Édesapám kedvenc dala-, úszószemüvegemből a könnyek kirázása, ágyúdörrenés, rajt, masirozás a vízbe és innentől már nem gondolkodom, csak a következő karcsapásig, tempóig....
Bíztam benne, hogy tudok fogni a középmezőny szélén is egy jó lábvizet, de csalódnom kellett. Miért állt be ez a sok gyengébb mellúszó viszonylag ennyire előre? Az első bólyáig önvédelmi óra volt, próbáltam egy biztonságosabb helyet keresni, ahol végre elkezdhetek úszni. A bója megkerülése után egy kicsit tisztult a mezőny, végre tudtam felváltva gyorsban és mellben úszni közel a saját tempómhoz. Nem kapkodtam, próbáltam minnél energiatakarékosabban úszni, és csak erre figyelni.
A két úszókör közt volt egy 20méteres futás a parton ami mindig nagyon jól szokott esni, elsősorban a speaker Péter Attilának és a sok lelkes szurkolónak köszönhetően, ezután mindig újult erővel vetem vissza magam a hullámok közé. J
A második úszokör eseménytelenül telt, de a végére azért tudatosult, hogy dacára a visszafogott tempónak, így is sikerült faragnom 3 percet a tavalyi időmből.

Úszás, 3800m, 1:24:15.

Depó, törölközés, kompressziós szár felküzdése, fel a zoknit, fel a cipőt, rajtszámba belebújás, a reggeli kávé helyetti koffeines gél arcbatolása, fel a sisak, a hátsó gumi ellenőrzése után pedig végre csaphatom neki.
Az első kilométerek mindig a pulzus lecsillapodásáról szoktak szólni, de most szerencsére gyorsan beállok a hosszútávú „utazó zónámba” és jókedvűen állapítom meg, hogy ehhez az alacsony pulzushoz 34-35km/h-s tempót dobott a gép. Ez nagyon megnyugtat, és biztos ami biztos alapon egy nyúlfarknyit visszaveszek, mert itt még észben kell tartanom, hogy egy maraton is vár majd még rám, nem is akármilyen, bevillan az olvadt szurok képe a futópálya „felső szakaszáról”, amit már tavalyról ismerek.
Csurgó környékén az orrom előtt csukódott le a sorompó, ami az első pillanatban kicsit bosszantott, a másodikban pedig már mosolyogtam. Miután a versenybíró felírta a rajtszámomat az idő jóváíráshoz, lepattantam a nyeregből egy gyors „hűtővíz cserére”, ami ebben az esetben nem adódik hozzá a versenyidőmhöz. Yesssss.
A Gyékényestől Nagyatádig tartó szakaszt nagyon szeretem, az arborétum és a kis tavak mindig elvarázsolnak, eszembe is jut, milyen jó lenne egyet úszni! Aztán az is eszembe jut, hogy azon már túl vagyunk! J
Jól gurul a bringa, sok sporit érek utol ezen a szakaszon.
Nagyatádra először beérni, ahogy Flander Marci is írta, nagyon meghatározó. Itt még csak 75km van a lábban, és nem vagyunk a kerékpár táv felénél sem, de lelkileg nagy feltöltődést tud hozni, ha újra meglátjuk a szeretteinket, segítőinket és a sok lelkes szurkolót!
Az első „kis kör” is eseménytelenül telik, a tempomat bekapcsolva, az órám periodikus „egyél-igyál!” jelzése csak ami visszahoz a befelé tekintő állapotomból. Az is rendszerint akkor, amikor már éppen a sósmogyorós szeletemet majszolom. Jó érzés, hogy ösztönösen megy a tápanyag bevitel.
A második kiskörre kimenetelkor az egyéni frissítésnél Jani még keréknyomást ellenőriz, feladja a szeleteimet, gyorsan váltunk pár szót, megnyugtat, a gyerkőcöm akit előző este még a nagyatádi ügyeletre vittünk magas lázzal, ma már sokkal jobban van, és a futópályára kijönnek az Édesanyjával.
Ezt a mondatot nagyon szerettem volna hallani, új erővel tölt el, már nagyon várom a találkozást velük, hisz reggel a rajthoz nem tudtak elkísérni, hagytuk hagy aludja ki a betegséget a Pici.
Kiértem Atádról. Az elkerülőn még minden rendben volt, viszont a körforgalmat elhagyva Ötvöskónyi felé kanyarodva azt éreztem, hogy nagyon tapad a bringa hátulja, defektem van. Egy visszafogottat szentségeltem, miért kapom meg megint. Idén a velencei versenyen ugyanígy jártam. Most viszont kiűzöm gyorsan a negatív gondolatokat, keresek egy árnyékosabb részt, ahol nekiállhatok szerelni.
Nem teljesen lapos, ami egy esélyt ad. Az első próbálkozást így egy defektjavító spray-vel teszem meg, ami ha szerencsém van, eltömíti a kis lyukat a befújt habbal, valamint a pumpálást is megúszom a hajtógáz nyomása miatt.
A terv a következő, ha a nyomás megmarad, akkor telefonálok Janinak, hogy Atádon készítse az edzőkerekemet, és egy gyors csere után már azzal mennék ki a harmadik körre.
Háááááát bilibe ért a kezem, Ötvöskónyi és Beleg közt ismét gond van a hátsóval.
Nem úszom meg a belsőcserét. Rutinosan állok neki, nem kapkodok, kitakarítom a ragadós habot a külsőböl, és mehet bele az idáig a bringatáskában lapuló 0km-es pótbelső.
Akik mellett idáig elmentem, vagy nem értek utol, most megtehetik.
Ami viszont öröm az ürömben, hogy nagyon sok sporttárs megkérdezi, tud-e valamit segíteni, van-e mindenem a szereléshez?
Egy motoros versenybíró is megáll, ő is megkérdezi ezeket, de őt is megnyugtatom, hogy „ura vagyok a helyzetnek”.
Mikor végzek, odafigyeléssel indulok tovább, hiszen a „kihűlt” combizmot nem szabad nagyon megterhelnem; saját káromon megtanult tapasztalat Velencéről, amikor szerelés után elengedtem a lovakat, próbáltam menteni a menthetőt, de ez a futásnál lábgörccsel bosszulta meg magát.
Gyors telefon Janinak, pár mondatban összegezve a kálváriámat, kérés egy pótbelső és a műhelypumpa az egyéni frissítési zónába, valamint az edzőkerekeim, biztos ami biztos alapon.
Ezután már sima volt az utam és a reggel, Gyékényes felé vezető úton kiírt házibajnokságra is tudtam koncentrálni picit, amit szerencsére laposabb gumival is vittem, Börcsök Attilánál és Zubornyák Györgynél gyorsabb maximális sebességet tudtam kitekerni.
A harmadik kör előtti utolsó egyéni frissítésnél végre a hátsó kerekembe visszatér az élet, mostmár újra benne van a 7bar, amit a kis pumpámmal sajnos nem tudtam belenyomni.
A bringa újra jól gurul, a 3. kiskör végre szépen, gond nélkül telik.
A 12órán belüli befejezést sajnos el kellett engednem, de a történtek ellenére is reális cél lehet a tavalyi időn való faragás.
Beérek újra Nagyatádra, és nemsokára le is tudom rakni a depóba a bringát.

Kerékpár, 180km, 6:30:44

Depó, cipőcsere, pici diskurzus dr. Kákonyi Áron „Áfonya” barátommal, wc, fej és felsőtest mosás hideg vizzel, újjászületés.
Irány a futópálya!
Nincs gond a futómozgással, szépen megy az 5:10-es tempó. A park melletti frissítőnél ki kell masszíroznom a combjaimat, amik ezután már nem fognak rakoncátlankodni és rajtuk már nem fog múlni a maraton.
Taktika végig ugyanaz, alacsony utazópulzussal frissítőtől-frissítőig futás, körönként 1-2 sótabi, és folyamatos energiabevitel gélből, dinnyéből, isoból és kólából.
Szépen haladok, a családot is látom többször, a pályán lévő barátaimnak, ismerőseimnek is tudok mindig egy-egy jó szót, bíztatást küldeni.
Cserébe a második találkozásra megkapom Juhász Ágitól is a mosolyt, ami az egyezményünk része volt: „ha jól, ha rosszul vagy mosolyogj!” (az, hogy őszinte-e az a mosoly az most nem számít :-D )
Nekem is rá kellett kicsit segítenem, kb. 15-25km között folyamatos vizelési ingerem volt, minden toitoinál meg kellett állnom, még ha nem is sikerült semmit kipréselnem.
Ami valószínüleg rendbetett, az a sótabletta és a sózott koktélparadicsom volt.
Mivel a szállásunk a futópálya mellett volt, nem bírtam ki és beszaladtam pár percre megnézni a délutáni alvásában lévő Kisfiamat is. Hamár a mondásban benne van, hogy „egy ironman alatt, mindenre van idő”, akkor pont erre ne legyen? ;-)
Az utolsó körre kiérve felszabadultam, megköszöntem minden frissítőállomáson a segítséget, és tudtam egy pulzuskontroll nélküli, jól eső, 5 p/km körüli tempójú kört futni.
A célegyenesben már várt a Feleségem, Magdolna Oszetzky, Kisfiammal Alex-szel.
A gyerek a nyakba, a babakocsi nem kell, köszönet rózsáját gyorsan átadva, irány a célkapu!
Hatalmas kő esett le ismét a szívemről, sikerült másodszorra is!

Futás, 42,2km , 4:29:47

Időjóváírással korrigált összidő: 12:42:13

Ezúton köszönöm Feleségem, Fiam, Barátaim, Családom támogatását.
Aki nélkül pedig most biztos nem mentem volna végig, és külön köszönetet érdemel, az Gombkötő János, aki végig frissített a verseny folyamán.