Az év leghosszabb napja először

 Kezdetek

Az én történetem pár éve kezdődött. 2014-ben egy barátom sikeresen teljesítette az ironmant az év leghoszabb napján, és én csak csodlkoztam, hogy erre halandó ember is képes lehet nem csak a profik. 13 év kenus múlt áll mögöttem, ahol elég sokat úsztunk, futottunk és mindenhova bringával jártam, de a triatlon gondolata nem mozgatott. Egészen eddig!

A tavalyi évben aztán megfogalmazódott bennem a gondolat hogy legyen bárhogyan is én ott akarok lenni a Gyékényesi rajtnál 2017-ben. Időközben megtudtam, hogy egy kollégám is részt vesz a 2016-os eseményen. Sokat beszélgettünk a felkészülés nehézségeiről de a verseny után azt mondta minden ráfordított percet megért. Így hát megvettem az első országúti bringámat egy Cube pelotont és már 2016 májusában ott álltam az első triatlon versenyem rajtjánál Velencén az Extrememan 51.1 versenyen. Akkor még nem ment minden flottul de idén már sikerült 15 percet javítanom a tavalyi időn amit jó előjelnek gondoltam Nagyatádra, főleg annak fényében, hogy március végén egy futás során sikerült esnem egyet és a térdemet össze kellett varrni. 3 hét kényszerpihenő. A pihenő után viszonylag gyorsan sikerült visszanyerni az állóképességet és az erőt amit elvesztettem. Heti 5-6 edzéssel készültem délelőtt bringa futó és úszó edzések délután amikor időm engedte a Dunafém kajak-kenu egyesületnél vettem részt a keményebbnél keményebb résztávos edzéseken mert hát az én sportom csak a kenuzás :)

A VERSENY

Munkánk miatt párommal csak a pénteki napon tudtunk megérkezni Nagyatádra. Gyors nézelődés, depózás és indulás Gyékényesre, ahol a tó szépsége mindkettőnket lenyűgözött, aztán irány a szállás. A brina utolsó átnézése gélek energiaszeletek bekészítése és pihenés. Másnap reggel 6 óra után érkeztünk Gyékényesre, ahol már szüleim is ott vártak nagy izgalommal. Lenyűgözött az a rengeteg ember akiket mind csak egy cél hajtott az év leghosszabb napján. Gyorsan be a bringa a depóba bemelegítés és hirtelen azon kaptam magamat hogy ott állok a rajtnál a zöld úszósapkámban az ágyúdörrenést várva. Még két perc a rajtig. Nagylevegő és már dörren is az ágyú.

Úszás

Itthon edzésen úsztam 56 perces 3800 métert de tudtam az most gyors lesz. Szerencsére a rajt után kimaradtam a tülekedésekből így kényelmesen úsztam a saját tempómat. Az első kör végén láttam, hogy az óra 30 percet mutat. Tökéletes! Gondoltam. A második kör eseménytelenül telt. Egy jó lábvízen egy kellemes nagyon jól eső tempóban 34 perces második kör végén jöttem ki a vízből. Az órára ránézve láttam, hogy ennél gyorsabban is ment voltna de gondoltam sebaj, majd a bringán! Úszás után gyorsan megkaptam páromtól a lekvárostáskát amit a depóban meg is ettem, gyors öltözés aztán irány a bringa.

Kerékpár 

Előzetesen ettől a számtól tartottam legjobban. Imádkoztam, hogy csak ne legyen semmi technikai baj. Tudtam, hogy nem sok az az 1200 km amit bringán összegyűjtöttem. De reméltem, hogy elég lehet ez is. A cél egy 6 órás bringa idő volt. Az első 75 km-en nem volt semmi probléma de hát ez ugye még a fele se. Beértem Nagyatádra ahol már várt a család. Gyors kulacscsere, pár bíztató szó és már indultam is tovább. 85 km környékén éreztem, hogy az addig laza lábaim kezdenek elnehezedni éskezd a derekam is fájni. Emellé rákezdett a nyakam is. Éreztem, hogy a verseny során eljött az első holtpont amin körülbelül a 100. km-re sikerült átesnem. Addig szenvedtem, de a tempóm nem lassult. Beérve ismét Nagyatádra gyors kulacscsere és indulás ismét. A 2. és a 3. kiskör eseménytelenül telt pörgött a lábam és próbáltam a 30 km/órás átlagot tartani ami többnyire sikerült is. A 3. kör végén bringa lead irány a depó. Előtte gyors köszönet, hogy semmi technikai probléma nem történt. A depóba beérve néztem rá először az órára 5:óra 55 percet mutatott. Ez nagyon feldobott hiszen sikerült a cél. Így feldobottan indultam a futásra. 

Futás

Soha nem futottam még maratont. Hiba tudom. Félmaratont többet is és volt velencei tó kör is a lábaimba de ez volt az első maraton. Nem tudtam mire számítsak közbe. Az első kör kifejezetten jól is esett a bringa után kényelmes tempóba tudtam futni és a pulzusom is alacsony volt, amivel szerencsére az egész verseny ideje alatt nem volt gondom. A 2. kör is rendben volt még, de amikor elindultam a 3. körre éreztem, hogy valami nincs rendben. Ahogy futottam a gyomrom egyre erősebben jelezte, elege van a versenyből és elkezdett fájni. A 3. körben és 4. kör feléig bármit ettem ittam csak erős fájdalmat éreztem, de próbálam futni de itt már sajnos bele kellett sétálnom. Ahogy csaldomhoz értem látták rajtam, hogy valami nincs rendben, próbáltak üres zsemlét letuszkolni a torkomon de semmi nem ment le rajta és annyira kimerített már a verseny, a fájdalom, hogy még elmondani is alig tudtam mi a baj. A 4. körben a felső frissétőnél megpróbáltam inni egy pohár kólát és enni egy kekszet bár féltem, hogy ismét fájni kezd a gyomrom de örömmel tapasztaltam hogy az előzőleg kínzó érzésnek nyoma sincs. Innentől éreztem, hogy ez mostmár meglesz. Családomnál minden körbe megállva éreztem, hogy most már ők is tudják nem lehet már semmi baj innen menni fog. Az utolsó 3 kört már élveztem, vittek a lábaim. Több ismerőssel is találkoztam mindenkitől kaptam néhány bíztató szót ami nagyon jól esett. Ahogy teltek a körök csak az járt a fejembe, hogy már csak 15 km ennyit futunk egy szombati hegyiutáson télen. 10 km ennyit bármikor lefutok. Eljött az utolsó kör, amit annyira vártam. Még utoljára megálltam a családomnál frissíteni majd alindultam. Ahogy elindultam édesanyám még utánam szólt, hogy "Tudod hol találkozunk legközelebb?" Elgyötörve, de mosolyogva válaszoltam, hoy "A célban". Ez járt végig a fejembe. A parkban mondták, hogy a 166. helyen vagyok korcsoportban pedig 20. És elérkezett amit reggel 7:30 óra vártam, ráfordultam a célegyenesre. Megláttam az órát ami 11 óra 35 percet mutatott. Ahogy a cél felé mentem hallottam hogy a nevemet mondják és hozzáteszik "Ironman". Hihetetlen érzés volt célbaérni, ahol egy üvöltéssel minden kiszakadt belőlem. Utána csak annyit tudtam mondani páromnak hogy "mecsináltuk". 

Köszönöm mindenkinek aki kicsit is hozzátett ehhez a versenyhez. Páromnak a versenyen nyújtott segítségét és a felkészülés alatt tanúsított toleranciáját és a családomnak a sok segítséget amit kaptam tőlük.
Találkozunk jövőre ugyan itt??!