Tempomat

Felbátorodva Joe bejegyzésén, miszerint 15 fokos vízben versenyeztek, április elején beugottam a bodeni tóba! Ez bizony még az olvadó hóval volt feltöltve. Neoprént nem vettem fel, hisz minek legyen az vizes arra a 10 percre! Ezek után érthető volt, hogy már alíg vártam a "meleg égövi" edzőtábort! Herr Gyula már bemelegített pár nagytiszteletű triatlonossal. Amikor a jól ismert poreci dombokra értünk, már messziről felismertük a bringán Gyulát tekerve! Csak úgy habzsoltuk a kilómétereket, s a szabadság előnyeit kihasználva szadon szerveztük edzéseinket!

Aztán eljött a csütörtök, s a cél egy hosszabb túra volt! Már korán elindultam a 13 fokban, esőben, szélben! 2 és fél óra múlva visszaérve, s terv szerint feleségemmel s Gyulával tekertünk volna tovább. Én megemlítettem, hogy esik, s hogy fúj a szél. Gyula elkezdte dícsérni kitartásomat. Ez a kitartás csak kettejükből eredt: meg sem rezdült a szemöldökük, s már alíg várták, hogy elindúljunk! Rápakoltunk még két órát az edzésre! Gyula egy-két mondata beindította azt a "Tempomatot", ahol aztán mindegy volt, mennyit tekerünk, milyen gyorsan, s milyen keményen.

Visszaérve feleségemmel csutakosan, koszosan a bárhoz vonultunk: itt ültek azok a triatlonosok, bringások akik a reggeli esőhíreket meghallva inkább cappuccinot szürcséltek, s süteményt majszoltak. Rendeltünk egy eszpresszót, s élveztük az elnyúlt arcok látványát!

Hajrá fiúk, lányok! Nincs megállás, jön Nagyatád!