Hosszú az út..

Egyre hosszabb ez az út kifelé a gödörből…és egyre kanyargósabbnak érzem ezt az utat…. …az utam elején nagyon elkeseredett voltam. Nem láttam vagy nem is akartam hirtelen mást látni a világból, csak azt, hogy van egy sérült végtagom (mert mindenkinek a maga problémája a Világ legnagyobb problémája) és most mi lesz??? !

DE ekkor, azon „A hétvégén” felhívott Dr. Ferenci Kornél (Ő egy svájci sportkórház rehabilitációs orvosa és az eXtremeMan-t megelőző "Az Ironman - egy kis tudomány" kerekasztal beszélgetésen fog előadást tartani: „Újrakezdés kényszerpihenő, sérülések után - téveszmék, buktatók, példák...” témakörben. – Ott a helyünk Marcsi!) és ügyesen próbálta gondolataimat a helyes mederbe terelni. Egyszerűen csak azt mondta, hogy: Nézd Réka! Próbáld meg nem csak azt látni, hogy van egy sérült lábad..és mi lesz most..Úr Isten! Hanem fogd fel úgy, hogy van egy sérült lábad, ami most nem funkcionál, DE azon kívül van még egy másik ép lábad, két karod, egy szíved, keringési rendszered…és még sorolhatnám, amikkel lehet és kell foglalkoznod, amiket fejleszthetsz. Azonban azt is tudnod kell, hogy nagyon hosszú idő lesz, amíg teljesen felépülsz és ehhez nagy türelemre lesz szükséged. Ha nem lesz elég türelmed, könnyen rásérülhetsz és azzal hosszabbodik a gyógyulásod ideje. /Dióhéjban csak ennyit a hosszú beszélgetésünkből. /                                                                   Ekkor én megkérdeztem, hogy mégis mennyire lesz hosszú ez a gyógyulási idő (nekem 1 hét is soknak tűnt)…Kornél válasza pedig az volt, hogy : Mire mindent csinálhatsz a lábaddal, akár gondoljunk csak a konditermi erőfejlesztésre, az HAT HÓNAP! Huhhhh…Ez rengeteg időnek tűnik nekem így kimondva, de ha annyi, akkor legyen annyi és ne több …ezért igyekszem most a lehetőségeimhez képest mindent megtenni. Egyre szívesebben mentem reggelente a hideg vízbe :-) …de ez is csak viszonylag rövid ideig motivált sajnos…( addig is teltek múltak a napok…) …aztán egyre hűvösebb lett az időjárás, egyre hidegebbnek éreztem reggelente a vizet, egyre kevesebben jöttek le reggelente úszni, és egyre nehezebben teltek a méterek, százméterek, ezrek az uszodában. Ekkor az idősebbik nővérem igyekezett lelket önteni belém. Azzal vigasztalt, hogy nem baj, hogy nem Indulok eXtremeMan-en, sőt még jó is, mert az ő esküvője pont aug.15-én szombaton lesz, így ott tudok lenni az egészen. De az én szívem akkor is inkább a verseny felé húzott. …és mint aki meg sem hallotta ezeket a szavakat, omlottam össze továbbra is… Ekkor a Montrealban élő nővérem próbálkozott. Kaptam egy e-mail-t tőle, amiben az állt, hogy örülne, ha végre össze kapnám magam és rendesen úszkálnék, mert ez esetben meghívna egy külföldi nyíltvízi hosszútávúszó versenyre a közelükben…jövő nyárra. Hát ez volt az, amivel meg lehetett fogni. Megint egy-két napig nagy volt a lelkesedés, aztán hideg lett és újra… egyedül úszni abban a nagy medencében….. Időközben megtudtam, hogy az előre betervezett IronMan váltós úszásomnak is lőttek, mert a futó emberünk lesérült…ejnye-bejnye….! Most meg már végképp minek is ússzak…. Na jó, persze …tudom…a lábamért…,meg mert most mást úgysem csinálhatok, pedig nagyon szeretnék (tegnap is futottam álmomban, napközben pedig folyton a kerékpározásról ábrándozom). …és a barátok megint összefogtak és csak benyomtak egy másik váltóba úszni, hogy legyen újra valami cél előttem, ami közelebbi, mint a jövő nyár. …no az úszással nem ér azért véget számomra a verseny, ugyanis segítőként ott leszek a lelátón, WIFI-s lányként. Ez azt jelenti, egyrészt szinte testközelből szurkolhatok minden versenyzőnek, másrészt, ha bárki hozzátartozója megtalál és pl: megkérdezi tőlem, hogy a 300-as rajtszámú versenyző hol tart épp a versenyben vagy, hogy megfordult-e már Segesden, egészen biztosan fogok tudni válaszolni neki. ..és időközben Réka kijöhetett a kórházból is :-) Nem is tudom hirtelen hol jobb….na jó, azok a mindennapos szurik nagyon nem hiányoznak :-) Most kezelésekre járok minden hétköznap délelőtt (mert tudjuk, a hétvége az hétvége, mindenkinek, aki …). Előtte úszok általában és a kórházi délelőttöt gyógytornával kezdem, aztán 3 különböző kezelésen veszek rész és ezzel el is megy a délelőtt. Jól elfáradok bennük, pszichésen is, mert nem túl kellemesek, aztán ebéd és pihi és uszi és vége a napnak….és jön egy új….ugyanilyen. Most már egész jól elfogadtam a sorsom. Sőt sikeresen le is vizsgáztam (írásbeli) mióta nem írtam blogot. De túl szép lett volna már, ha minden sikerül. Felhívtam munkaadómat, érdeklődve a gyerekek felől és hogy közöljem jelenlegi kezeléseimnek várható időtartamát …. Segítséget kérjek a táppénzes papírok intézésében, mert innen 400-500 km-ről nehezen megy….így lettem egyik napról a másikra dolgozó emberből egy baleset által munkanélküli…. Folyt.köv.