Tehát folyt.köv., ahogy ígértem...

Tehát folyt.köv., ahogy ígértem.

Megvolt a Pécs-Harkány..aztán folytatódott  a felkészülés, melynek  újult erővel, nagyon motiváltan –az április eleji Porech-i edzőtábor reményében-álltam neki.  Azonban időközben -egy véletlen folytán- állást kaptam a Nagyatádi Úszó és Kerékpáros SE-től, azonnali 03.11.-ei kezdéssel. Rögtön gondolkodóba estem, hogy „Hogy lesz ebből edzőtábor?” .

Úgy indítani a munkahelyen, hogy 2 hét után rögtön közel 2 hét szabi….hát….

az nem túl szerencsés. Így aztán számomra 2010-ben nem volt edzőtábor.

Maradtam itthon és igyekeztem úgy edzeni (munka mellett mostmár) - továbbra is egyedül- hogy ha hazajönnek  a többiek, ne legyek nagyon lemaradva tőlük.

Ez sikerült is, azt hiszem .

Idő közben felkerült honlapunkra az eXtrem-Tour idei kiírása…hát elhatároztam, hogy 2008-hoz hasonlóan, ugyan új helyszínekkel, de én megcsinálom.

Jött a Kaszó OB (ápr.25)… ha 2-2 szóval kéne jellemeznem, azt mondanám „nagy rohanás” és  „nagyon rövid” .

Aztán rá 2 hétre (máj.8.) az Orfűi eXtreme Duatlon…ahol végre együtt állhattunk rajthoz Gyulával…és mivel csodák nincsenek,kettőnk közül megint győzött „a tapasztalat, meg az évek”…

Sűrű volt a program, alig egy hét múlva, már május 16.-án rajthoz álltam Gáspár Ati-val Olaszországban Porto San Giorgio-ban egy nemzetközi maratonon, amely egyben életem első maratonja is volt.

Ne tévesszen meg senkit, igen, 2008-ban csináltam már Ironmant és valóban az az első maratonom (ami az Ironman része volt), de úgy hogy előtte nem úsztam és bicikliztem, még életemben nem futottam maratont.

Fantasztikus érzés volt számomra együtt rajthoz állni például az etiópokkal, még ha szó szerint, csak az együtt rajthoz állásról volt szó, versenyzésről nem… akkor is!

24-26km-nél, még mosolyogtam és az járt a fejemben, hogy Gyula azt mondta 30-tól fájni fog, de hát én olyan jól vagyok, a megadott pulzusértéket tartva, csak nem létezik, hogy annyira belehaljak abba a maradék 4-5km-be, hogy 30-tól fájjon….

Minő meglepő….és de…

A 28km-nél éreztem, hogy mintha egy kicsit húzódna a combom, igyekeztem nagyon ügyelni a mozgásomra, nehogy baj legyen-akár hogy is, azért mégiscsak egy baleset után vagyok…            30-32km-nél már egy kicsit fájt…

34-36 km-nél már fájt (nem kicsit), de nagyon jól tudtam koordinálni a mozgásom, és egyszerre azt vettem észre, hogy körülöttem csak nagyon lassan kocogó és sétáló emberek vannak…                         ..a 38.km-nél elértem a „nem kicsit, viszont nagyon” fáj kategóriát ..igyekeztem is  biztatni magam, hogy ezt már ..négykézláb mászva is…ha eddig eljutottam…

Természetesen 2 lábon értem célba, nagyon fájt, de megérte , fantasztikus érzés                              Tehát idén életem első maratonja megvolt   Terv szerint.., nagyon jól sikerült .

A felkészülés folytatódott, most pont egy hónapom volt az OrfűMan-ig, amely félironman távú verseny. Hosszantartó esős-borús idő kísérte a felkészülést.

Emiatt igyekeztem is beszerezni még időben egy neoprént, melyben kedves csapattársam Fisli Zsuzsi segített. Így történt, hogy neoprénnel érkeztem az Orfűmanre, ahol kivételesen ragyogó napsütés várt ránk (neoprénre semmi szükség-jó beruházás ).

No meg a Gonosz ManóHegy többször is ...

..és 3 kör a tó körül…futva….legalább 32-34C fokban…huhh..

Folyt köv.