A 403-as versenyző

Előzmények:

Labdarúgás:35 év

Hosszútávfutás: 4 év

Úszás: 4 éve tanultam meg „rendesen”, azóta zéró méter.

Kerékpár: csak a közértig, meg néha a környező utcákban.

Triatlon: ezek szerint soha, 2010.08.14-ig.

Terv: beérni valahogy, persze úgy éreztem, hogy 13-14 óra közé azért jó vagyok.

Idén nyáron lettem 40, gondoltam a szép korra való tekintettel ledarálom ezt a 226km-t.

Néhány éve bogarat tett a fülembe Tamás Zsolt barátom (nem akárki az Ultratriatlonban).

Pár marathon után kellett valami nagyobb cél, ez volt az. Már tavaly is ott lebegett, de akkor még „csak” 39 voltam.

Az év első két hónapjában kikezeltem egy fél éve tartó csúnya achilles gyulladást (szép csomó volt rajta), aztán belevágtam. Vettem egy bringát (persze elsőre addig nyújtózkodtam, ameddig a pénztárcám ért), ami nem pont a méretem, de ki tudtam fizetni. Az úszást szinte újra kellet kezdenem, de hamar ráéreztem. Egyszer sikerült élő vízben is 3km-t úszni.

Futni tudtam, és ugye az a legfontosabb. A bringa távokat is sikerült emelni folyamatosan. Szóval 6 hónap alatt összejött 3500km tekerés, 90km úszás, 1000km futás. Szívem szerint többet mentem volna, de hát 9 óra munka, 2 gyerek mellett csak hajnalban volt idő „szórakozni”.

Augusztus 13-15:

Péntek reggel indultunk le Z. Lacival (segítő), B. Gyurival (versenyzőtárs, neki is az első volt), valamint 3 kerékpárral (amit most sem tudom, hogy tudtuk még beállítani a csomagok mellé a Scenicbe). Gyorsan felvettük a rajtcsomagot, irány a szállás (hála Rácz Ferinek és Családjának).

Délután leadtuk a futócuccot, majd ejtőzés a fürdőben. Nézegettem a többi eltökélt arcot. Akkor már nagyon benne volt a lábamban a mehetnék, eddig nem voltam ideges, de itt jött elő. Estére sikerült lenyugodnom. A szálláson este kaja, majd csatlakozott még két kísérőnk (Tihi, Eszti). Istentelen vihar odakint, milyen lesz a víz ezután? Neoprén sehol.

Reggel 4.30-kor már hívott a hang. A reggeli tankolás után becuccolás a járgányba, csatlakozás a konvojhoz. Depózás, sikerült az elsők között élesíteni a chipet úszás előtt. Döbbenet, a tó 25.6 fokos. Merülőforralót tettek bele éjszakára? Megnéztem a tavat képen, tudtam, hogy néz ki, így biztos voltam benne nincs a parttól 150 méterre (a köd mögött) vízesés. Mert nem sokat lehetett látni, nem is kell. Kell a kihívás.

A rajt előtt lepleztem a kis feszültséget, próbáltam komolytalan lenni. Gyűlt a sereg, köztük néhány ismerős. Rajtágyú, szinte, alig hallottam. Belegázolás először a vízbe aztán egymásba. Sikerült kb. 25 rúgást-ütést beszedni (bordára, combra, ahova jött), ebből 20-at az első 50 méteren. Én persze megszeppenve alig adtam. Na, felvettem a tempót, úgy 600méter után, mert addig csak keresgéltem. Első kör 46 perc, megy ez, 48 perc második kör. 200méteren keresztül valaki vakargatta a talpam, nem mertem megnézni ki az. Teljesen felfrissülve mászok ki az iszapon 1óra 34perc pancsolás után. 1.30-1.40 közé gondoltam tehát jól mértem fel tudásom.

Depó 1: majdnem 10 perc szöszmötölés, totális átöltözés. Sisak fel, bringa a markomban, persze rossz irányba indulok, Laci ordít „hova mész, erre gyere”. Hátra arc, ki a depóból, fel a nyeregbe. A reggel még kicsit ködös, az idő csodás. Pulzusmérő kampec, sebességmérő dettó. Mi történt, sugárzok, leárnyékolom? Ha bringa se bírja ki mi lesz ebből? Tekerek, egy zserbós bejgli, zöld tea be. Vajon mennyivel mehetek. Utolérek egy játszópajtást Veron a neve (Veronika), kérdezem a tempót, mondja, folyamatosan, beszélgetünk egymás mellett (Ő is első bálozó).

Várom a híres emelkedőt, jön, legalábbis azt mondják ez az, de alig érzem (persze aki a gödöllői dombokon edzett). Megyünk, az idő egyre romlik, vagyis melegszik. Első kör gyorsabb, mint gondoltam, Laci is látja, kérdez, de nem kell semmi, be vagyok tárazva (zselék, 3 Giant Bar, Magne), meg amit kapunk, több nem is kell. 3 kis kör, félpucér gyerekek kiabálnak, némelyik kezében 6 kulacs, de neki kell még több. Ha nem adok, akkor csokit kér, ha azt se adok, elátkoz, először beleimet, aztán egész lényemet, majd a családomat is. Hát igen ez nekik is nagy nap, a gyűjtögetés a vérükben van. A harmadik körben már türelmetlenül pedálozok, már futnék. Alig várom, tudom a futásnál fogok előzgetni, A bringapályán már alig lézeng pár sorstárs.

Mire elkezdem a szaladást Major Joe már célba ért. Szóval bringa lead, megint 10 perc az öltözőben, majd kirobbanok a futópályára, teli hassal, annyit ettem a bringán, hogy alig bírom cipelni. Laciék bíztatnak már csak 42km.

Első kör 19perc, lassítani kéne, közben eszembe jut a telefonom a bringán maradt, remélem a végén is ott lesz. Első kör végére befut még két segítő (Ági és Tamás). Lassan minden bíztatásra szükség van. Haladok, egyre többen sétálnak, pihegnek. Elhatározom csak a 4. körnél sétálok majd először. Negyedik kör, á még várok, majd később jöhet a séta. Hatodik kör, na itt már belefér 30méter, a dinnyék után. Elérem segítőimet, a lában kezd beállni, Ági keni, masszírozza. Jól esik. Itt látszik rajtam először a fáradtság. Ági megjegyzése: „k….ra ideges lettem volna, ha vigyorogva mész végig”. Kicsit felvidít. Laci eltűnt, kiderült kedvet kapott és elment bringázni, normális? Megyek utamra, mennek körök, lassan óvatosan, görcsök sehol, sikerült jól pótolni a sókat, folyadékot.  Kilencedik kör utolérem Pudingmant, jót beszélgetünk egy hosszú séta közben, nagyon sok erőt ad. Jánosi Kornél (TTT-tag) a kezembe nyom valami sárga jéghideg löttyöt, lehajtom, hihetetlenül feldob, később tudom meg csak fagyasztott Fanta volt. Kezdem élvezni a versenyt magammal. 10. kör masszázs újra. Közben észreveszem elszámolták a köreimet 11-et ír a tábla. Egy körön keresztül gondolkodom. Megkérdem kísérőimet mi legyen, megerősítenek fussak még egy kört, a lelkem miatt is, legyen teljes a táv. Befordulok a célegyenesbe citromos sör a kezemben, Péter Attila bemondja a nevem, de odaintem, közlöm vele a rendszer fényt kapott, még van egy köröm, mennék. Egyetértően közli a mikrofonba. Közben Ágiék szólnak a chipes csapatnak a problémáról.

Utolsó kör, már ünnepelek, ráz hideg, a lábaim meglódulnak, de nem akarok gyorsabban menni, az utolsó kört élvezni kell, nem akarok célba érni, de akarok, Vagy mégse? Sokszor gondoltam arra, a verseny előtt, hogy fogok bőgni a célban. Hát nem ott, már 41km után folyik a könnyem (ezt még eddig senki nem tudta). Összeszedem magam a célig, vigyor a képemen, a többiek fotóznak, filmeznek, kiabálnak, ölelgetnek. Nyakamban érem, kezemben a Finisher póló, de Tamás telenyomja a fejem, szemem pezsgővel. A maradék fél üveget lehajtom. Piszok erősnek érzem még magam, fél óra múlva már nem annyira. Meglelem a bringát is, a telefont is. Rajta egy csomó bíztató sms.

Utólag is jól jön. Hazatelefonálok, végig követték a versenyt, látták a befutómat is, köszönet a közvetítőknek. Feleségem közli 80 „kollégát” előztem meg futás alatt, még egy pozitív löket a lelkemnek.

13óra 32perc 38másodperc lett a vége.

Este Ági főzött egy jó vacsorát, kis iszogatás után zuhanás az ágyba. Előjönnek a versenyérzések, alig alszom valamit. Reggel Laci ötkor felpattan, hazaindul a XVIII. kerületbe, kerékpárral, mi az a 270km. Normális? Kérdem én.

Később mindenki csomagol, indul haza, csak én várom meg az eredményhirdetést.

Felveszem a pólóm, beállok a többi bordó pingvin közé. Szólítanak engem is, odamasírozok a színpadhoz, majd a helyemre. Vár a Diplomám. Jól érzem magam a bőrömben. A hangulat kiváló, egész gyorsan eltelik a 2,5 óra.

Aztán indulok a Balatonra, vár a családom, meg egy kis pihenés, mert két örökmozgó kislánnyal lehet baromira. Az, hogy 3 napig alig tudok lejönni a lépcsőn, nem számít, bőven megérte.

Az Oscaron is meg szokták köszönni azoknak, akik lehetővé tették, tehát egy szűk névsor, akiknek külön köszönöm: a Családom minden tagja (akik kevesebbet láttak fél évig), Laci, Ági Tamás, Tihamér, Eszter, Gyuri, Kornél, Tamás Zsolti, és persze a teljes szervező brigád.

Ha lehetne, már most neveznék a következőre.   

Döme