A verseny

200x150

 

Két hét utána végre elérkezett a várva várt nagy nap, az ironman világbajnokág. A profi mezőnyben két magyar sporttársunknak szurkolhattunk, Major Józsefnek és Csomor Erikának. Az age group-os mezőnyben viszont öt indulónk is volt: Vatai Miklós, Ács Péter, Halász Annamária, Lenti Anita és Szunyogh Zsolt.

 

 

 

Reggel 5 óra környékén értünk Konára. Addig amíg a versenyzők az utolsó pillantásukat vetették a bringájukra a depóban és kezdtek melegíteni a versenyre, mi elkortyolgattuk a reggeli kávénkat. Nagy megdöbbenésre hallottuk, hogy a háromszoros világbajnok Chrissie Wellington nem áll rajtoz, ezzel nagy esélyt adva a többi női triatlonistájának a verseny megnyerésére. 6:30- kor a profik megkezdték az úszást, fél órával később pedig az age group-osok is elrajtoltak. A nagy tömeg miatt nem sokat láttunk a rajt pillanataiból, és mivel az úszás „csak” egy körből állt, ezért inkább úgy helyezkedtünk, hogy a bringázás elejét jól lássuk. Elsőként, nem nagy meglepetésre Potts jött ki a vízből, majd pár perc szünetet követően egy boly következett 8-10 fővel. Eddig nem nagyon voltam tisztában a profi traitlonistákkal, de ebben a két hétben annyiszor hallottam a neveket, hogy már nem ismeretlenek a számomra. :)

A kerékpáros pálya se a nézők szempontjából lett kialakítva, mivel két kis kört tesznek meg Konán belül és aztán elhúznak kifelé a lávasivatagba. Onnan viszont csak 3-4 óra múlva látjuk viszont őket. Ezt az időt azonban nem vesztegettük el, Ádámmal kerékpárra ültünk és eléjük mentünk. Egy olyan helyet próbáltunk meg keresni, ahol jól látjuk a visszafelé jövő versenyzőket. Ezt 25 km-es bringázás után sikerült megtalálni. Már messziről hallottuk a helikoptert, ami jelezte az első bringás érkezését, aki nem volt más mint Lieto. Majd pár perccel később jöttek sorba a nagyok. Ezen a helyen még megvártuk Józsit és Erát, aztán visszaindultunk Kona felé. Még vissza se értünk, már jöttek szembe az első futók. Őket azért már könnyebb volt követni bringával, mert csak 15-16 km/h tempóval futottak. :P Nagy küzdelem alakult ki Chris McCormack és Andreas Raelert között. Folyamatosan csökkent köztük a távolság, majd kb. 10 km-rel a vége előtt egymás mellett futottak. A célegyenest sajnos nem tudtuk bringával megközelíteni, így nem láthattuk a befutót, de mint kiderült az utolsó kilométer döntött a két versenyző között. Végül McCormack haladt át elsőként a célvonalon 08:10:37 idővel.
A nőknél nem volt ilyen szoros a befutó. Mirinda Carfrae végzett az élen Caroline Steffen előtt.

A profik célba érése után visszagurultunk a futópályára és megkerestük a magyar versenyzőket, akiket folyamatosan bíztattunk. A rengeteg edzésnek meglett az eredménye, mindegyikük célbaért.

Major József 08:40:46

Csomor Erika 09:39:53

Vatai Miklós 09:29:10

Szunyogh Zsolt 09:54:04

Halász Annamária 11:45:45

Lenti Anita 10:30:15

Ács Péter 09:37:34

 

Gratula mindenkinek!

 

© 1989 - 2024 eXtremeMan
Designed by Szliczki József