Ironman lettem...(hunrun.com-os blogomról megosztva)

Régóta azért dolgoztam, edzettem, hogy 3,5 évvel azután, hogy leszoktam a dohányzásról és a túlzottan is rendszeres néha már-már mértéktelen alkoholfogyasztásról, ott állhassak a gyékényesi tó partján azon a bizonyos szombaton az Ironman OB rajtjánál.   Elmesélhetném hogy milyen nehéz, vagy mennyire fáj, vagy hogy mennyire le akarsz ülni csak egy kicsit. Vagy hogy mennyire szeles volt a pálya és milyen sokat kivett, mennyire esett az eső futáson, milyen volt pocsolyákon átgázolva futni vizes és nehéz futócipőben. Milyen 16 órán keresztül nem csak hogy talpon lenni és koncentrálni, de versenyezni, enni, inni, úszni, tekerni és futni. Mindenki tudja hogy az Ironman nem egy délutáni sörözés a haverokkal.  De mégsem ez a meghatározó érzés. A meghatározó az, hogy ha ide eljössz akkor tuti visszajössz elragad a hangulat, a gépszíj, vagy ahogy Johnny mondotta beszippant a mátrix. Nincs menekvés, olyan összetartás, olyan példaértékű hozzáállás és helytállás látható hogy nincs ember akit ez ne érintene meg valamilyen szinten. Még akkor is ha nem sportol csak nézni megy ki.

Olyan példaképek fordulnak itt meg mint Szűts Mikibá aki nem sokkal utánam ért be és volt szerencsém látni ahogy 70 évesen befut a célba éjféltájt (a reggel 7óra 40perces rajt után) és megcsókolja a földet a célban.  Vagy Kropkó Peti aki Ironman bajnok létére éjjel 11 után esőben kinn biztat az út szélén, hogy meg lesz ez már nincs sok hátra. Vagy Major Joe aki azok után hogy délután megnyerte ezt az embert próbáló versenyt (és ezzel újra sokadszor is magyar Ironman bajnok) éjszaka ott várja a mezőny végét és mosolyogva gratulál. Vagy Vakhal Noorby aki miután lenyomta a versenyt egészen a végéig ott drukkolt a pálya szélén. Vagy Deka miután a díjazott váltóban a kerékpáron bizonyította edzettségét, Ati meg egyéniben a versenyt teljesítette és idejét megdöntve már 2xes Ironman, ott vártak végig és segítettek mindenben a 42 kmes futásomon miközben a szintidővel küzdöttem. Az ilyen dolgok miatt érzi azt az ember a célban hogy jó idetartozni és ide vissza kell jönni.

Egyszerűen nem lehet megfogalmazni milyen itt célbaérni az éjszakában. Talán azzal tudnám érzékeltetni , hogy olyan emberek akik már órák óta alig bírnak futni és már teljesen készen vannak, amikor ráfordulnak a célegyenesre, arra a bizonyos 100 méterre ami a bűvös órához vezet mindenki tud sprintelni. Egyszerűen az ember nem érti, hogy mennyi erő van benne és hogy honnan jön mikor azt hiszi hogy már nincsen több már nincs tovább, erre kéne ráébredni egyre több és több embernek. Mindig van tovább. Mikibá közölte a záróünnepségen hogy csak türelem mert ha én is 70 éves leszek akkor már tuti az első hely mert senki nem indult még ilyen idősen mint ő. Úgyhogy ha valakinek van ötlete egy 37 éves Ironman edzéstervre vevő lennék. Kell nekem az az Ironman AG bajnoki  cím 70 évesen:D

(a két Bajnokkal a célban Kropkó Péter és Major Joe)

Herr Gyula és csapata pedig kitett magért szokás szerint a szervezés, az ellátás, a frissítés a hangulat minden tökéletes volt. A záróünnepségen levetíteni az előző napi verseny kisfilmjét pedig iszonyat jó ötlet. Itt az emberek ide jönnek mint egyszerű emberek és Ironmanek lesznek, egyre többen:)

Sokszor a fülemben cseng amit Kropkó Peti mondott egy beszélgetős videóban: "Úszóedzők szokták mondani hogy ...hát ezen lehet javítani egy 20-30 másodpercet...és a triatlonista javít 1,5 percet vagy 3-at...mert a triatlonista az nagyon-nagyon akaratos...icipici sikerélményből tud töltődni és abból meg tudja élni a győzelmet..."

Én most megéltem a magam kis győzelmét…

és most a verseny részletei:

A szombat reggeli rajt valami hihetetlen hangulatot generált szokás szerint a zenék, az ágyú döreje meg a tömeg elviszi az embert az első fordítóig szinte. Aztán egy kicsit egyhangúvá vált a 3,8 kmes két körös úszás, mivel eléggé gyenge úszó vagyok (hisz csak 2009 végén kezdtem tanulgatni) már vártam, hogy kerékpárra váltsunk az 1 óra 55 perces úszásom után.

Valamilyen szinten vártam, hogy az úszásbeli hiányosságaim visszaüssenek, így a kerékpáron igencsak menekültem a sokak által emlegetett kalapácsos ember elől. A szökésem úgy 90 kilométerig tartott amikor is feltámadt az addig sem teljesen nyugodt szél. A kalapácsos itt utolért és lesújtott rám…KÍMÉLETLENÜL….

A majd 2 órás mellúszásban és a több mint 4 órás tekercselésben megfáradt lábaim ólomnehezekké váltak és a szembeszeles szakaszokon volt hogy csak 17-el tudtam haladni és tudtam hogy még csak a bicaj felénél járok…

Átértékeltem magamban az időmet és elhatároztam ha leszakad a lábam akkor is el kell kezdenem a versenyóra szerinti 10 óra környékén a futást, hogy legyen 6 órám a maratonra. A lábaim fáradtságát tekintve nehezen volt hihető ha idáig alig bírok elvergődni akkor hogyan tudnék 6 órán belüli maratont futni.

Valamikor ez időtájt fogadtam meg hogy a mellúszás végleg felejtős és ezentúl csak a gyorsúszásra kell koncentrálnom és hogy most addig megyek amíg bírok, nem törődve senkivel és semmivel, sem az órával sem a saját tűrőképességemmel. Csak akkor hagyom abba ha összeesem vagy lefognak…

Ati megjegyezte később hogy ennél én sokkal jobb bringás vagyok és sajnos igazat kell neki adnom, 3 okra tudnám visszavezetni a kerékpáros teljesítményem ilyen mértékű hanyatlását: 1. az előző két napban összesen 6 órás alvásmennyiség…2. mellúszásban elfáradt lábak..3. szeles idő és a sok évi dohányzás által visszamaradt viszonylag kis tüdőkapacitás hosszú távú hátrányai..(bár ez is javulóban van)

10óra01 percnél megkezdtem a futásom és itt olyan tartalékokhoz kellett nyúlnom amihez még eddig soha, illetve nem tudtam róla hogy léteznek…

11 körben kellett teljesíteni a 42 kilométeres futást. Az első 3 körben nem jutottam hozzá az energia géljeimhez és ez egy kissé visszafogta az amúgy is visszafogott teljesítményem. Aztán végre hozzájutottam és el is indultam egész jól ment a futás amíg le nem szakadt az eső úgy kb féltávnál és nem kezdtem úgy érezni hogy egy tál makarónin futok, hisz ez nem lehet a lábam…az nem ilyen…

A géljeim rossz társaságba keveredtek, ugyanis kettő közülük koffeines volt ami az én magas vérnyomásom esetében nem túl biztató. Utána vettem észre a csomagoláson a feliratot miután a fizikai reakcióim indokolttá tették ennek elolvasását. Történt úgy a 7. kör környékén hogy olyan szívdobogás jött rám hogy szerintem a pulzusom a 200at ütötte így rendszerint mikor úgy éreztem hogy kezd elszállni sétába kellett váltanom a futást, de mivel ez így volt és időveszteséggel járt ezért amikor futottam akkor gyorsabban kellett.

Így kerülve ördögi körbe nagyon közeledett az utolsó előtti kör amit meg kellett kezdeni a versenyidő szerinti 15 óránál különben kizárnak. Végre volt miért hajtani, a koffein hatása is múlóban volt és 14 óra 57nél megkezdtem az utolsó előtti köröm. Elkezdtem rettenetesen fázni mivel már órák óta vizes cuccban futottam az sem segített hogy ekkorra már úgy ahogy elállt az eső. Anyám felajánlotta, hogy van egy mellénye ami vízálló és meleg, mondtam neki hogy oké hozza ki gyorsan. Felvettem és éreztem hogy javul a teljesítményem is hiszen a testemnek nem kell felesleges energiát felhasználni a fűtésre. Igazából korábban fel kellett volna öltözni de először ötletem sem volt hogy mibe. Ez a mentőötlet anyámat dicséri. Itt jegyzem meg hogy nagyon jó volt a biztatás és hogy ott volt a hugim is, óriási segítség Ati és Deka is fel alá járkáltak mindenben próbáltak segíteni lelkesíteni.Itt már mindenki halálba izgulta magát hogy, hogy lesz meg a 16 órás szintidő hisz lassuló tendenciát mutattam. Nem csoda hisz kihagytam egy tízórait, egy ebédet, egy uzsonnát és egy vacsorát is, és még közben nem is lazsáltam túlzottan. Eszti folyamatosan ott volt fél körrel előttem , láttam hogy ő is küzd és a szintidő környékén egyensúlyozunk. Hatalmas lelkierőt adott hogy kijött Kropkó Peti az út szélére és biztatott minket a szitáló esőben hogy már nem sok van tartsatok ki…

15óra32 környékén kezdtem meg az utolsó körömet és mindenki elkönyvelte hogy ez nem lesz meg hisz a vége felé már 35 ös köröket produkáltam és akárhogy számolgattak mindig az jött ki hogy nem lesz meg. Nem tudom mi történt velem az utolsó körben de mentem valahogy újra elkezdett a lábam szépen futni annak ellenére hogy az utóbbi pár körben már a görcs is kerülgetett és Eszti magnéziumából is kérnem kellett. Úgy beindultam hogy Esztin hoztam is majdnem fél kört hiszen a kb 15 perces hátrányom hozzá képest leolvadt 2 percre a végén.

16 óránál ráfordultam a célegyenesre és valami hihetetlen érzés fogott el futás közben pacsiztam Noorbyval aki hatalmas mosollyal a képén várt a célegyenes közepén és utána már csak az órát láttam, minden mást lekapcsoltak a fejemben azt vettem észre hogy Kropkó Peti a nyakamba rakja az érmet és gratulál ő is meg Major Józsi is.

Az volt az első kérdésem a Kropkó Petihez hogy kicsúsztam az időből 45 másodperccel akkor most mi van?...Azt kérdi megcsináltad?..Végigmentél egész nap?..Mondom IGEN. Azt mondja Akkor ennyi…ha nem kapsz oklevelet én nyomtatok neked egyet:)

Aztán megjelent Herr Gyula is és megkérdeztem őt is mint a verseny fő szervezőjét és azt válaszolta hogy a durva időjárási körülményekre való tekintettel eltörölték a szintidőt. Ekkor még 3an kinn voltak a pályán és az utolsó körüket rótták rendíthetetlenül…

Nagyon jó tapasztalat volt ez számomra, sokat tanultam belőle és ez volt az év versenye ezt kijelenthetem. Amikor másnap az eredményhirdetésen kiszólítottak mint első Ironmant kezet foghattam a Tízen Túliakkal és gratuláltak büszkeségtől dagadtam...jó érzés volt látni hogy köztük is sok már az ismerős arc…hisz ez egy nagy család...