2012 Nagyatád - Nagy küzdelem a katlanban

Idén úgy döntöttem leírom az emlékeim, jó szórakozást sporttársak

2012 Julius 28 – Nagyatád –Extreme Man -  Ironman OB

Szereplők:
•    a 179-es : DIZS – Deák István Zsolt
•    Szöszi – Deák Anikó a legjobb Ironsherpa, nem mellesleg feleség :-)
•    Élményfutárok (Mari által képviselve) futóklub, a hely ahol mosolyogva fejlődsz igazi sporttársakkal
•    Laci – unokatesó, igazi kemény Deák

Eljött a nagy nap, a második Ironman versenyem napja. Laci unokatesómmal állunk a gyékényesi bányató partján, ismerős számokat hallgatunk, final countdown, majd Vangelis…
Sokat készültem rá, jóval többet, mint az elsőre és jóval összetettebb módszerekkel. Ismét 10 kg-al könnyebb voltam, mint egy éve, kb. kétszer annyit edzettem minden sportból és a tapasztalat – edzés specifikáció – edzőtáborozás – szakértő sporttársak száma mind –mind a tarsolyomban volt. Vérmes reményekkel telve vártam a rajtot. Kimondott célom volt a 2 óra javítás az összidőt illetően, valamint hogy lefutom a maratont a végén.
Nos egyik cél sem valósult meg, de most valahogy mégis siker sztorinak érzem az egész versenyt :-)

Az úszás:

1 óra 23p lett, ami 8 perc javulás.

A meleg tó miatt nem engedélyezték a neoprén használatát így itt azért egy kb. még 8-10 perces javulás “bennmaradt” (két héttel ezelőtt neoban úsztam egy 1:13-at nem pontosan kimért pályán de közelítőleg annyi vol)t, de a tervem maximálisan teljesült azzal, hogy végig nagyon lazán technikásan úsztam, az első 400-as nagyon intenzív “bunyó” után fogtam egy ragyogó lábvizet és azon mentem végig nem csak az első de a második kört is. A végén még meg is tudtam köszönni a sporinak a “segítségét”. Volt egy piros sáv az triatlon nadrágja alján ezért könnyű volt figyelni rá. Végig azt mondogattam magamnak hogy fókuszálj, nem veszítheted el a lábvizet. A gondolataim itt próbáltak szárnyalni, mert ez egy nagyon adrenalin/érzelem dús rész a rajt után a még laza terhelés az év fő versenyén, de sikerült fókuszban maradnom és minden bójánál harcosan rajtamaradnom a „lábvizemen” :-) Ittam is a vízből pár kortyot ahogy Kropkó Péter javasolja, reméljük az nem volt szennyezve a lábvízzel :-)

1.    Depó: Nagy célom volt, hogy a depózást már a profik szintjén hajtsam végre, ezt a legkönnyebb lemásolni tőlük :-). Mivel nem volt neos az úszás így csak a triatlonos nadrágban úsztam és a depóban fel kellett vennem a triatlonos felsőt megpakolva kajával (vizes testre nem egyszerű), plusz pulzus öv, a kölcsön aero sisak, szemüveg rajtszám, cipő. Kijövet a vízből “kótyagosan” befutottam egy rossz sorba, majd észleltem, aztán át a jó sorba, gyors öltözés és futás ki a depóból, előzve vagy 50 helyet :-) összesen 3 perc pár mp volt a depó időm ami a körülményekhez képest már tökéletes számomra. Legközelebb, ha nem kell öltözni csak neot le, akkor meg lesz 2 perc alatt. A család Szöszivel az élen a depó kijáratnál bíztatott aminek nagyon örültem a nagy kerekezés előtt.

Bringa:

A terv tökéletes teljesítése: 5 óra 54 perc.

Az volt a tervem, hogy nagyon lazát tekerek (magamhoz képest), hogy le tudjam futni a maratont utána, így optimalizálva a végső cél időt. A laza tekerést csak a pulzus és a pedálfordulatszám (90 felett pörgetni ahol nincs emelkedő) figyelésével értem el. Eredetileg a terv az volt hogy nagy kör 140-es, aztán egy kis kör 142-143-as majd kiskör 145 és az  utolsó kör első 20 km 150-en aztán 10 km gyors pörgetés ezzel felkészítve a lábat a futásra. Közben ultra sok víz, izo óránkánt só tabletta és annyi kaja (főleg Nutrend gél és bringás szeletek, plusz háztartási keksz, korpovit keksz, 3 db sima zsemle és egyéb műzli szeletek valamint powerbar gumicokur) amennyit csak tolerál a gyomrom.
Ekkor viszont már a brutal meleg elkezdte éreztetni magát a pályán ezért a nagy körön tartva a tervet simán átgurultam Nagyatádra ekkor még 32-es átlag felett (ezt csak utólag tudom, ott nem néztem rá sebességre tudatosan). Beérve indultam is megállás nélkül a kis körre “szétnézni” milyen is az, mert már nem emlékeztem tisztán rá tavalyról :-) Hamar beugrott, hogy miért is nem imádom annyira, de idén fele annyira sem zavart a szél (mások szerint pedig volt rendesen szél, csak valószínű a combjaim voltak felkészültebbek). Igazi csapatmunka volt a frissítésem itt, Szöszi vezényelt, unokaöcséim adták kézbe amit kértem, Gabi öntötte a nyakamba a nagy adag hideg vizet, Anikóék egész családja és a Deák család is erőből szurkolt, szóval minden adott volt, nekem "csak" tekerni kellett. Az viszont érezhető volt, hogy a mai nap nagyon kemény lesz a meleg miatt ezért egy gyors tervmódosítás mellett döntöttem és a 140-es pulzushatárt a teljes bringára alkalmaztam, biztonsági megfontolásból, ami mint kiderült nagyon okos döntésnek bizonyult ( a pedálfordulat 88 lett átlagban, ami pompás az átlagpulzus meg 141 szóval terv végrehajtva :-)). Kis holtpont a második kiskörön, sok sok evéssel, ( itt megjegyzem, hogy Élményfutár - Mari hangos szurkolásával segített sokat már itt is) majd egy utolsó bringakör gyors pörgetéssel és már közeledett is a második depó.

2.    Depó: Ez is meg volt kicsivel több, mint 3 perc alatt, pedig a szatyromat nem találták, ami elvitt egy percet kb. A bringán már előkészültem, telefon zsebbe, garmin zsebbe, cipőből kibujtam (ezt mondjuk az utolsó fordító előtt éppen hogy, így bazi nagy fékezéssel a fordulás előtt sikerült csak beérni :-), így gurultam be a depóba, ott bicikli leadás majd futás a futó cuccért. Gyors zokni cipő, wisor, garmin fel és futás.

Futás:

2  kör után elkezdődik a túlélő játszma. 5 óra 8 perc :-)

Hittem, hogy lefutom most ezt a maratont tisztességesen (elvégre Élményfutár vagyok, és mindent megtettem az edzéseken ezért), de az első körben éreztem, hogy ez itt most ultra brutal. A hosszú egyenesben egy cérnaszálnyi árnyék sem volt, égett a bőröm a fejem lüktetett. Valószínű már a bingán kaptam egy napszúrást, ami nagyon rosszra fordult a futáson a mentszél hűtése nélkül. Ekkor volt legerősebb az “adjuk fel démon”, de szerencsére most is legyőztem (sokat segített hogy Laci unokatesóm is a pályán volt elsőbálozóként, valamint nagy szurkoló csapat a család tagokból barátokból, Anikó kolléganőm családjával kiegészülve szurkolt nagyon keményen, ami sokat segített, na és persze a sporttárs, az egyszemélyes Élményfutár kommandó – Mari aki ultra nagy biztatásban részesített – szóval azért komoly feladási esély nem merülhetett fel :-)). Viszont csak úgy tudtam stabilan haladni ha körönként megittam kb fél liter vizet és magamra locsoltam 2 litert minden frissítő pontnál belesétálva.Taktikámmá nőtte ki magát a megfutom a napos részeket és a parkban az árnyékony frissítőknél visszahűtöm magam sétával, vízzel.  A bőröm úgy megégett, hogy muszáj voltam a tri felsőt lecserélni egy fehér futó pólóra (sajnos nem az élményfutáros volt nálam, sőt semmilyen nem volt nálunk, mármint Szöszinél a csomagban, ezért meg kellett kérnem hogy menjen vissza a szállásra egy pólóért – nem volt könnyű idén kiszolgálni az igényeimet :-)) és aztán azt locsoltam hogy hűsítsem. Ezzel a technikával sikerült visszatérnem kicsit a pályára több futást produkálva és már nem is remegtem a hőségben. Innentől viszont arról szólt az egész hogy kerülgettük az egyre több “elkészült” sporttársat, látva hogy profik és és tapasztaltak is kidőlnek, sétálnak a “nagyörgek” is. Nagyon jó volt hogy rengeteg sporttárs volt a pályán akit megismertem az edzések, versenyek alatt valamint az edzésnaplón keresztül, így szinte edzőtábori volt a szenvedős hangulat. A tri csapatunk tagjai is nagyot harcoltak, de bíztattuk egymást és a legtöbben sikeresen be is értek. Aki feladta, annak meg nagyon jó oka volt rá, szerintem ők is nagy dolgot vittek véghez, nem lehet könnyű azt a döntést meghozni, de azért néha azt is meg kell tudni tenni. Na meg persze Laci tesó, aki tavalyi IM-en előtt nem igazán hallott erről a vasember dologról, aztán viszont elhatározta hogy ezt akarja ő is és be is ért idén jócskán szintidőn belül, mindenféle brutál körülmény ellenére. Nagyon büszke vagyok rá.
 Minden ellenére nem voltam nagyon boldog attól, hogy nem tudok rendesen futni, hanem ismét túrázós a maraton, de utólag azért sikerül már pozitívan látni a dolgot és ígérem nem hagyom ezt annyiban :-).

12 óra 33 perc

Beértem, befutottam Szöszivel és két unokaöcsémmel kézen fogva, mind megdolgoztunk ezért a sikerért.
Most kipihenve lecsendesültek a dolgok és egyértelműen azt gondolom, hogy ez egy sikeres verseny volt (az a tény hogy az eredményhirdetésen a szokásos külön díj osztásnál kiderült hogy idén a mezőnyben én javítottam a tavalyi időmön a második legtöbbet, az ezért tetszik :-)).
 Sokat tanultam most is, megerősödtem, és hipp-hopp el is dőlt hogy visszatérek még azért a lefutandó maratonért. Van időm, jó lenne ha az idei menő „srácok” a 65-70 éves korosztály példáját legalább meg tudnám majd közelíteni és az unokáimmal együtt versenyezhetnék, vagy legalább sportolnák még 35-40 év múlva is :-)
Két éve még nem tudtam úszni, még addig sosem futottam félmaraton se, nem ültem országúti bringán, ezekhez képest egész jól haladok .-)
De addig még rengeteg, komoly, tervszerű edzés kell. Sok tervem van, most pihenek, még de amint eljön az ideje akkor egy még keményen DIZS fog a Gyékényesi bányató partján libabőrözni a Vangelis himnuszt hallgatva…