Az első.

Sziasztok !

Rögtön a közepébe csapok, mivel a felkészülésről blogot vezettem, akit érdekel beleolvashat (mata-ironman.blog.hu). Kis medencés úszástanulással kezdődik, tehát nem rövid :)

Csütörtökön Ancsival kettesben utaztunk Nagyatádra, hamar eltelt az a 7 óra :)

Elfoglaltuk a szállást, majd sok emberrel megismerkedtünk, beszélgettünk, strandoltunk, söröztem, sokat ettünk, még söröztem, lazítottunk, sétáltunk, tésztapartyztunk, előadást, technikai tájékoztatót hallgattunk stb.

Óriási figurákkal találkoztunk, akik közül két embert emelnék ki. Pudingman-ről két perc ismeretség után mindent tudtunk, gyakorlatilag végigsztorizta a hétvégét.

Vele ellentétben Ironschwarczi egy-egy szóval, nézéssel vagy vigyorral mondott el fontos dolgokat. Ha figyeltél, megértetted :)

Az idő java részét együtt töltöttük Gafmon-nal, Ironschwarczi-val (de kurva bonyolult leírni), Csabával és Ancsival. Mivel ez még az ismerkedős fázis ötünk között, még könnyen elakadt a szó. Ilyenkor én hajlamos vagyok a szokásosnál is nagyobb marhaságokat mondani és szabadszájúbb is vagyok a megszokottnál, már ha ez egyáltalán lehetséges. Bocsánat érte.

A harctéri idegesség nem kapott el egészen a rajtig, pedig kérdezgették gyakran, hogy izgulok-e már. Éjszakánként jól aludtam, kipihentem ébredtem. Nem volt ez másként szombat reggel sem. ¾ 4-kor már reggeliztem, aztán mire mindent elrendeztünk, már indulni kellett Gyékényesre.

Az úszás előtt azért adódott némi izgalom. A neoprén tilalom bejelentését követően néhányszor meg kellett látogatnom a toi-toi-t. Itt sorban állásnál Pudingman még befejezett egy előző nap megkezdett sztorit :) Becsekkolás után el kellett kérnem a rendes szemüvegem, mert meg akartam nézni, hogy merre vannak a bóják. Miután ez megtörtént, nem találtam Ancsiékat, ott álltam a rajt előtt néhány perccel utcai szemüveggel a kezemben. Szerencsére megláttam Ulrikot, majd Schwarczit, Ő útbaigazított Ancsiék felé.

A rajtnál hátulra álltam, nem is keveredtem semmiféle bunyóba. A víz kellemes hőfokúnak bizonyult, de az elején, míg be nem melegedtem elfogott néha a félelem, mert végül is egy marha nagy tó közepén voltam. Az első bóját követően nyugodtam meg. Voltak annyian körülöttem, hogy mindig tudtam tájékozódni. Néha egy-egy lábvizet is fogtam, de aztán vagy kacskaringóztak, vagy elhúztak.  Az utolsó bója előtt láttam, hogy sokan vannak néhány perccel előttem. A fordító után hangfoszlányként már hallatszott Péter Attila hangja is, de messze volt még a part. Az első kör vége előtt előzött le az első boly, majd nem sokkal később Kis Gyula. Egy ideig (ami akár 5-10 mp is lehetett) csak a vízfekvésről lehetett megkülönböztetni bennünket :) Ebből gondoltam, hogy 50 perc körüli lesz az első kör, és így is volt. A parton nem siettem, szépen komótosan visszagyalogoltam a vízbe, gyűjtöttem az erőt a következő körre. Az úszáson végig kerülgettük egymást Jánosi Balázzsal. Ő mellben úszott, sokszor segített irányt tartani. Köszi Balázs, és gratulálok itt is !

A második körben pisilnem kellett, de ezt csak a homokpadon tudtam kivitelezni, úszás közben nem. Itt utolért 4 mellúszó, akik pozíciójukat tekintve gyakorlatilag körülöleltek a későbbiekben az úszás végéig. Csak a tempózásra kellett figyelni. Közben éreztem ám, hogy ekkora távot még soha nem úsztam, fáradtam vállban. De ennek a körnek is csak vége lett egyszer (56 perc). Itt már kezdtem örülni, hogy megvan az IM. De hamar tettem.

Szép kényelmes depózást mutattam be a keró mellett a porban. Hülye fejjel nem tűnt fel a két marha nagy öltözősátor a rajt előtt, pedig néhányszor átmentem alatta. Az ivásra szánt vizemből mostam lábat, szépen megtörölgettem, felhúztam a kompressziós zoknit stb. 10 perc lett a depó, míg végre kigurítottam a bicót. Előtte még megláttam Juhász Petit, ahogy sétált a következő sorban. Azt mondta nem ment, kiszállt. Nem értettem, de gondoltam a csípője szarakodott.

A kerón még tartottam egy kisebb örömünnepet magamban, hogy túléltem az úszást. A verseny előtt többször vizionizáltam azt, hogy ájultan húznak ki a vízből.

15 perc múlva kezdtem el táplálkozni, majd újabb 15 perc múlva izót inni. Az órámat beállítottam rá, úgyhogy csak a csippantásokat kellett figyelni. Ez a későbbiekben is hasznosnak bizonyult, a keró vége felé már kissé bezombultam. Összesen megettem 3 fél szalámis szendvicset, 2 db 80 g-os energiaszeletet, 2 banánt, plusz ittam rendületlenül.

Arra hamar rájöttem, hogy a pálya nem az a tipikus alföldi sík, inkább az a tipikus somogyi dimbes-dombos. Egy-egy combosabb emelkedőt elég volt megtekerni. Az arborétumba beérve utolértem néhány sporit, és míg össze nem mosódtunk az élmezőnnyel, tudtam előzgetni, meg persze engem is előztek jónéhányan. Sajnos az első frissítőnél leszálltak előttem, pont nem fértem oda a vízhez, de gondoltam sebaj, mindjárt itt a következő. Ez majdnem cumi lett, mert csak 52 km-nél volt a következő. Nekem addig meg szendvicset kellett volna ennem vízzel és az addigra elfogyott. Izóval meg nem mertem leküldeni, úgyhogy vártam. A következő frissítőnél aztán vételeztem vizet. Nagyatád felé érve láttam, hogy a mezőny java már a kis köröket nyomatja. Tolták keményen, de tiri-tarkába öltözve nem ismertem meg senkit. Később aztán mintha láttam volna Daniloo-t, Bakát elsuhanni, majd jött Kombi és Schwarczi is. Azt hittem, hogy mindketten előttem vannak. Jó volt beérkezni Nagyatádra (2’32”), de nem volt jó, hogy senki sem várt. (Ancsiék még ekkor úsztak.)

A kis körökből főleg a rossz útminőség, a sunyi emelkedők, a szél és az emelkedő hőmérséklet maradt meg. Az első kör még elment azzal, hogy ismerkedtem vele és vártam a fordítókat, a 2. kör is eltelt valahogy, de az utolsó kör már nagyon nem esett jól (köridők: 1’18”, 1’ 18”, 1’25”). Ekkor kipróbáltam a Powerbar-t is és nagyon bejött. Mondjuk egyszer egy rózsaszínűt kaptam az addigi csokis helyett. Mondtam is magamban, hogy Sanyi ha ettől nem fosol, akkor semmitől sem, de nem lett baj szerencsére. Ebben a körben álltam meg a keró alatt pisiszünetre. Az utolsó fordítónál a segítők már egymást locsolták, így ismét lemaradtam a vizes kulacsról.

Közben egész keró alatt azért imádkoztam, hogy defektem ne legyen, mer’ gyanúsan sokan hűsöltek, szereltek defektet végig az út mellett.. A végén megtudtam, hogy Ancsi is hasonló gondolatokkal küzdött.

Az utolsó körön még megláttam Pécsi Petit mögöttem. Na innentől volt min gondolkozni. Először azt hittem, hogy elszámoltam a köreimet, de a km jelző megnyugtatott. Később tudtam meg, hogy mi történt.

Végre beértem Nagyatádra és leadhattam a bicajt.

A depózást kényelmesre vettem, futás helyett sétáltam. Megtörölköztem, átöltöztem. Utólag kicsit meglepett, hogy kilenc perc lett. Még szerencse, hogy a zuhanyt kihagytam.

A futókörre kiérve igazi vágóhíd és kánikulai hőség fogadott. Sokan futottak, de rengeteg sétáló versenyzőt is láttam. Két kör után én is beálltam közéjük, eddig tartott a kezdeti lendület. A fejem és a gyomrom folyamatosan leszabályozott, amint gyorsítottam kicsit, a gyomrom azonnal görcsbe rándult.

A feladás gondolata ugyan meg sem fordult a fejemben, de azt gondoltam, hogy marha hosszú lesz lesétálni 30 km-t. Később az agyam hátsó zugából az jutott eszembe, hogy a többiek szerint én vagyok Mata a futógép, tán illene ennek a képnek is kissé megfelelni. Elkezdtem hát futni, de vánszorgásnak éreztem. Az is volt.

Szerencsére a pályán belül és kívül többen biztattak, Tepóék, Baka (aki rendíthetetlenül robogott), Krisztián, Pécsi Peti, Böbéék és bár próbáltam mellettük sétálva elsunnyogni, de mindig észrevettek. Tibi(ke) óriási léptekkel küzdötte le a maratoni távot, jót mosolyogtam (volna) magamban, ha tudtam (volna) még mosolyogni. Biztatott Ő is rendületlenül. Köszi.

Az egész futás egyébként egy szürreális álomként be-beugró képekben van meg, nem nagyon emlékszem pontosan, hogy melyik körön mi történt. Azt tudom, hogy Ancsiék folyamatosan lesték a kívánságaimat, de morgáson kívül sajnos nem kaptak mást. Ancsit le is beszéltem a 3. futóköréről, mondván, hogy frissítsen, ne futkorásszon vészhelyzetben :)

A sz*r is ízetlen volt, pedig újabb és újabb ötletekkel álltak elő a gyomor helyrehozatalára. Megittam kb. másfél gélt, ami egy ideig használt is, próbáltam felesben hígított kólát, vizet, ropit, sört. Az egyéni frissítőponton általában leültem, innen kellett továbbrugdosniuk, ami nem volt egyszerű. Kétszer egészen a locsolós családig is elsétáltam, majd a frissítőponttól újra. A központi frissítőkön egyébként csak vizet mertem inni, holott dinnyét ennyire még sosem kívántam. De nem akartam újabb problémát.

Közben végig locsoltam magam folyamatosan, hol szivaccsal, hol pohárból. Hamar csuromvizes lettem. Szerencsére vittem magammal 2 pár pótzoknit és váltócipőt, szükség is volt mindenre. Komfortérzetben sokat jelentett egy-egy zoknicsere.

Szerencsére azért lassan teltek a körök, és az idő is hűvösebb lett. A pályán is viszonylag sokan voltak még. Közben folyamatosan engedtem el fejben a jobbnál jobb befutóidőket, de egy idő múlva már csak az érdekelt, hogy beérjek. Az utolsó körömre a 14 órás beérkezéshez volt 35 percem, de majdnem szükség is lett rá, pedig összeszedtem minden erőmet. A futás vége 5.16 lett, a célban pedig 13.57.07-et mutatott az óra.

Végre leülhettem, puszilkodtam Ancsival, fogadtam Bakáék és Petiék kedves szavait, amit köszönök ezúton is.

Ancsi javaslatára kidepózás előtt befeküdtem egy infúzióra az orvosi sátorba. Ott egy idő után elkezdett rázni a hideg, úgyhogy kértem egy pokrócot és elvoltam egy órát. Közben befutott Gafmon-Ancsi-Ulrik váltója, a Suhanó Irontrió is. Nagyon jó időt mentek, de legalább két ironman aspiráns van is a csapatban, úgyhogy ez nem véletlen.

A blogger csapatból is befutott mindenki, annak ellenére, hogy sokunknak nem volt könnyű napja, gratula itt is mindenkinek.

Külön szeretnék megemlékezni Snatch és Misk66 sporttársakról, mindketten első teljesítők. Nagyot küzdöttek, nagyot teljesítettek, gratulálok !

Gratulálok Cyco-nak, aki amatőrként belépett a profik szűk csoportjába, Pudingman-nek, akire tényleg illik a vasember kifejezés, Daniloo-nak, aki sérüléssel ment be 12 óra alá és Leel-Őssy Pistának a tizedikhez :)

Köszönöm Ancsinak és a gyerekeknek a támogatást, Nektek sem volt egyszerű, sőt ismerve magamat Nektek volt a nehezebb.

Köszönöm Móninak, hogy a váltó teljesítés mellett a frissítésemre is szakított időt. Csabának  is köszönöm az egész napos frissítést, Ancsi mondta, hogy mennyit rohangáltál egész nap azért, hogy nekünk jó legyen.

Később hívtak otthoni barátok is, Ők a net előtt ülték végig a 14 órát. Na, az sem lehetett egyszerű.

(Kígyós Sanyi barátommal kölcsönösen Paszulyozzuk egymást, ami felénk a kisgyerek egyik kedves megszólítása. Ennek hatására úgy döntöttem, hogy az ironman nevem Ironpaszuly lesz, ezután erre is hallgatok :)

Mire kidepóztunk és elvánszorogtunk a szállásig majdnem éjfél lett.

A másnapi eredményhirdetés elég hosszúra nyúlt, de jó volt nagyon. Remélem, hogy még sokszor ülhetek ott lent a küzdőtéren. Legközelebbi célom egy zöld kertiszék megszerzéséhez szükséges idő teljesítése lesz :) De persze nem gond, ha nem lesz meg. Túlságosan nagy ez a verseny ahhoz, hogy egy kisember mindent meg tudjon előre tervezni.

A hazaút már csak 6 ó 45 percig tartott, valószínűleg azért, mert már egy Ironman nyomta a pedált :)

Már a verseny előtt eldöntöttük, hogy jövőre nem indulok egyéniben, hiszen a gyerekeknek apa is kell. De azt is eldöntöttük, hogy ott leszünk a versenyen, feltehetően családi váltóban.

A verseny után szigorúan vettem az egy-ironmant-ki-kell-pihenni szabályt, egy úszás kivételével semmit nem mozogtam. Megittam egy rekesz sört is biztosan. Ancsival felfedeztük, hogy a közeli sörözőben isteni meggysört csapolnak, oda is ellátogattunk néhányszor.

Furi módon az elmúlt egy hétben olyanok is gratuláltak, akiket alig ismerek, csak hallották valakitől. Meg is lepődök, de jól is esik.

Az eltelt időszakban nem múlt el úgy nap, hogy ne gondolnék vissza a versenyre, vagy ne tervezgessem a következőt, hiszen AZ IRONMAN MINDIG VELED VAN !

Szerencsére van kivel, Ancsi is ugyanúgy be van sózva a triatlonnal kapcsolatban, mint Én.

A sport egy hét után újra indult.

Köszönöm, hogy elmondhattam: Dörgő Sándor (1X)