Mindent köszönünk!

200x150

Éppen tíz nappal ezelőtt a nagy játszótér központjának szimbolikus kelléke, az eXtremeMan térre kerülő célkapunk felépítése volt szinte az első tevékenységünk, amit a versenyközpontunk legójának összeállításában elvégeztünk. Tettük ezt azért is, mert ez az építmény még nekünk szervezőknek is egy biztos igazodási pont maradt a versenyen. A mai napon ez a NEKÜNK GYÖNYÖRŰ ÉPÍTMÉNY is bekerült a raktárunkba.

És ekkor, miután bezárult a raktárunk ajtaja, visszasétáltunk az "üres" eXtremeMan térre.
Előbb mindenki próbálta megszokni a látványt, hogy "valami" most egy ideig nem lesz fizikailag is jelen ezen a téren, és feldolgozni azt a tényt, hogy bizony most újra csak várnunk kell.
Majd egy évet.
Talán ezért volt, hogy csak csupa-csupa párás tekintetű ember álldogált a téren.  
Volt olyan (mint pl. a verseny főrendezője), aki egy könnycseppet is elmorzsolt a szeme sarkában. 
Próbált ugyan néhány "köszönömmel" kezdődő mondatot is elmondani a jelenlévőknek, de úgy döntött, hogy ezt nem teszi, mert az hangos zokogásba fog beletorkolni. 
Így hát csak némán megölelte valamennyi (jelenlevő) munkatársát, és ők is viszonozták ezt. 
Mert nekünk az eXtremeMan Nagyatád versenye az életünk szerves részévé vált, és az is marad.  
Akkor is, ha a verseny 33. évében eddig soha meg nem tapasztalt körülmények között kellett dolgozni szinte valamennyiünknek.
De láttuk valamennyien azt az elképesztő akarást, ahogyan Ti versenyzők elszántan haladtatok a CÉL felé, és innentől nem lehetett nálunk sem további kérdés.
Elképesztően büszkék vagyunk arra, hogy végül 338 boldog egyéni célbaérőnek akaszthattuk a nyakába a befutó érmet.   

KÖSZÖNJÜK, hogy újra itt voltatok, és mi nagyon bízunk egy sikeres folytatásban. 



A célbaérkezőknek készült DIPLOMÁK innen tölthetők le:   https://drive.google.com/drive/folders/1IModMjBwLQ-KVoRnOpfgyWZFznijCb74
 


  

© 1989 - 2024 eXtremeMan
Designed by Szliczki József