Ki az a K-Arc?

200x150

K- Arc, vagyis Különleges Arc.

Több, mint egy tucat kiváló munka érkezett az idei évben (is) a pályázatunkra, és a zsűrinek tényleg nagyon nehéz dolga volt. (Még vitatkozott is egy kicsit.)
Mert több egészen különleges pályázó is volt...
Végül úgy döntöttünk, hogy nem engedjük el az egészen különleges arcokat... hanem létrehoztunk még egy kategóriát.
Ők lesznek idén azok, akik különleges storyjukkal talán további versenyzőket motiválhatnak majd arra, hogy velünk legyenek az úton... 

Női K-Arcunk lesz: Zömbik Anna, akinek az Apukája egy TTT

Anna mondta: "Zömbik Anna vagyok, 23 éves, ötödéves orvostanhallgató és 2x-es ironman. 6 éve triatlonozok, jelenleg a pécsi PSN Zrt. igazolt sportolójaként.  A triatlon szeretetét édesapámnak köszönhetem, aki már 20 éve űzi ezt a sportot és azóta büszke TTT tag. 2025-ben szeretnék Nagyatádon ismét iron távot teljesíteni és bár az orvosi egyetem mellett a felkészülés nem éppen könnyű feladat, mindent meg fogok tenni a jó eredmények elérése érdekében. Izgatottan várom az elkövetkezendő versenyeket. De addig is a legfontosabb az, hogy “az út maga a cél”."


Férfi győztesünk pedig: Halász Arnold- aki quadratlonos- triatlonista 

Arnold mondta: "Halász Arnold vagyok, quadratlonos és élménysportoló.A sport számomra több, mint versenyre készülés, minden napos kapcsolódás a természethez, az erdőkhöz, vizekhez, elsősorban a Pilisben és a Dunán. Hosszabb kihagyás után 20 éve kezdtem újra kerékpározni, egy évtizede váltottam multisportra, először triatlonra, majd quadratlonra.. Kerékpáros majd fitness edző, illetve rehabilitácis terapeuta képzéseket végeztem, hogy minél hatékonyabb lehessen a felkészülésem, bár a szigorú tervkövetés helyett inkább az aktuális erőnlétem, edzésigényem és az időjárás alapján készülök. 49 évesen már az abszolút eredmény mellett legalább annyira fontos, hogy a legtöbb edzés élmény is legyen, amit még akár évtizedekig szívesen végzek minden nap. Óriási megtiszteltetés, hogy az Extrememan quadratlonos K-Arcaként megoszthatom veletek a felkészülésem, és nagy örömet okozna, ha bárki emiatt újra kedvet vagy extra motivációt kapna a sportoláshoz. Célom, hogy 2025-ben is mindkét hazai világkupa futamon dobogós legyek, és újabb sportbarátságokkal gazdagodjak az eXtremeMan családból!"


Köszönjük nekik is a jelentkezést! Hamarosan róluk is többet megtudhattok! 


© 1989 - 2024 eXtremeMan
Designed by Szliczki József