eXtremeMan K-Arcok

Gondolatok februárból

Anna és Arnold is elhozta a havi összefoglalót! Fogadjátok sok szeretettel! 

Anna: 

Februárban beszámoltunk a legelső triatlon verseny élményünkről, és ennek kapcsán gondolkodtam el rajta, hogy honnan is indultam én 7 évvel ezelőtt. Már többször is beszámoltam róla, hogy az én példaképem a triatlonban Édesapám. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hiszem már úgy nőttem fel, hogy tudtam mi az a triatlon és arról is meg voltam győződve, hogy szeretnék majd egyszer apa nyomdokaiba lépni, persze ettől most még messze vagyok hiszen Ő már TTT tag és büszke örökrajtszám tulajdonos. Nagyatádhoz is már egészen pici korom óta kötődöm, minden nyáron alig vártam az ironman napját. Imádtam a verseny hangulatát, a szurkolást, de persze a legjobb része mindig az volt, amikor a nap végén befuthattunk mi is apával együtt a célba. Amikor pedig évekkel később már együtt álltunk izgatottan a gyékényesi tó partján a rajtra várva az leírhatatlan érzés. És a mai napig is bármiben segít nekem, amiért nagyon hálás vagyok. Minden verseny előtt tüzetesen átnézi a biciklimet, hogy minden rendben van-e, sőt még a takarítását is megszokta csinálni helyettem 😄. Ha bármi technikai gond van apát hívom és Ő valahogy mindig tudja a megoldást. Ellát jó tanácsokkal, építő jellegű kritikával (“mostmár gyorsulni kéne”😆), elfuvaroz a versenykre, frissít, nézi az időt, hogy mennyire vagyok az előttem lévőtől és persze végig szurkol. Még ha éppen nem is lenne jó az időpont valahogy mindig megoldja, hogy ott tudjon lenni velem a versenyen. És itt ragadnám meg az alkalmat, hogy Édesanyámról is meséljek, hiszen neki is elképesztően hálás vagyok mindazért, amit értünk tesz. Mikor legelőször bejelentettem otthon, hogy én is ironmant szeretnék csinálni anyukám nem tartotta feltétlenül jó ötletnek, hiszen Ő pontosan tudta, hogy ez mivel jár, ekkor már több mint 15 éve segítette apát a pálya széléről. Féltett a rengeteg edzéstől, a kihívásoktól, de ugyanakkor mindenben támogatott is. És habár a versenyeken mindig nagyon aggódik értünk ugyanakkor Ő az, aki leghangosabban szurkol, aki ha kell esőben csinálja velünk végig az egész napot, hallgatja végig századjára is a hisztit, hogy nem bírjuk tovább, de Ő akor is bíztat és hisz benne, hogy meg tudjuk csinálni, aki pontosan tudja mire van közben szükségünk (még ha mi nem is😆). A legnagyobb drukkerunk! 

Egyszóval mindent köszönök a szüleimnek!

Talán ez a beszámoló most egy ilyen köszönet nyilvánítás lett, de úgy gondolom nagyon fontos, hogy legyünk hálásak a szeretteinknek a támogatásért, és ezt mondjuk is el nekik, hiszen nélkülük nem lehetnénk IRONMANek.

Arnold:

A váratlan hideg időjárás és beinduló közösségi eseményeim kicsit megtépázták a februári terveimet, de alapvetően jól sikerült a hónap. 26 edzésnapom volt a 28-ból, az edzésidő több, mint fele futás, valamennyi bringa, és heti 1-2 úszás. A kerékpározásomat némileg nehezítette, hogy a montim egy ideje szervízben van, a régi Lefty villák tudnak makacskodni, és fagypont környékén annyira nem nagy élmény országútizni. A gravel bringámon egész télen 35mm-es CX gumi van, így elég sokat tekertem a Szentendrei-sziget gátjain, tökéletes sík terepen, még ha kicsit rázós is, alapozni jó volt. Elkezdtem járni Szlovákiába is, ahol tökéletes aszfalt és forgalommentes utak várnak, ezt mostantól heti egyszer beiktatom, a hosszabb tekerések napján. 

A futásaim is alapozó jellegűek maradtak, heti két közösségi kezdő futást és egy futótúrát tartok, emiatt az edzéseim nem túl intenzívek, bár némi intervallt bele tudok vinni, és heti 35-40 km gond nélkül meg van. Ehhez márciusban már hozzá fogok adni pár kilométernyi tempót is, mivel végre rövidnadrágos idő van. Az egyetlen pont, amire figyelnem kell, hogy a sok gyaloglástól és szűkebb terepcipőktől érzékeny lett az achillesem tapadási pontja, nyújtással, masszázzsal és erdei mezítlábazással tartom kezelhető keretek között a fájdalmat. Az állóképességi edzések mellett néha súlyzózom is, leginkább az elhanyagolt izmok szinten tartása miatt, és nem triatlon specifikusan, bár azt is kéne.

Összeségében nem állok rosszul, a versenyszezon ugyan Kaposváron indul áprilisban (én már neveztem!), és a középtávú VB Gyékényesen május elején lesz, a szezon viszont quadratlonban augusztus 31-ig tart és utána még a balatonszemesi D80 duatlonon is indulok. Ez az időszak túlságosan is hosszú csúcsformát tartani 49 évesen. Egyelőre a gyékényesi quadratlon középtávú VB-ig tervezek, a hazai erős mezőnyben, az ifjú titánok ellen a cél leginkább az lehet, hogy a tavalyi tempómat elérjem, aztán az elég lesz arra, amire. :) Bonyolult szezon lesz, duatlon, triatlon, quadratlon versenyekkel és alig több mint 1 órától közel 7 órás versenyekig, hat hónapon keresztül. De ennyi idősen a napi edzés, a versenyek hangulata a fontos, és ha eredmény is van, az csak hab a tortán.